Gépek Birodalma – 5. A titkos üzenet

Csak bambán állva meredtem magam elé. Torony. Lokáció. Gát. Palota. Könyvtár. Számítógép. Ezek a szavak hangzottak el a kazettán, a maradéka üres volt. Nem erre számítottam. Persze, jól esett ismét hallani az apám hangját, de jobban örültem volna valami szívhez szóló személyes üzenetnek. Valami olyannak, amit megkönnyeztem volna. De ez… leginkább csak nem értettem. Lenával ellentétben, akit a véletlenszerű szavak mintha elgondolkodtattak volna. Halkan el is ismételte őket, majd ráharapott az ajkára.
– Te értesz ebből valamit? – kérdeztem.
– Próbálom – bólintott.

– A torony rész, az egyértelmű – kezdte magyarázni pár pillanat múlva. – Az Ellenállásban csak Toronynak szoktuk becézni azt a legendás központot, ahonnan az összes androidot irányítja a Birodalom. Sokak szerint annak a lerombolása a legfontosabb lépés a Birodalom lerombolásához vezető úton.
– Ha azt leromboljuk, elveszti a Birodalom az uralmat az összes android felett? – kérdeztem.
– Úgy bizony. Van egy pár millió belőlük az egész kontinensen, így, ha nincs, ami összefogja őket, akár színesfém is lehetne a nagy részükből. És ahogyan az androidok kellettek ahhoz, hogy megszülessen a Birodalom, ugyanúgy szükség van rájuk, hogy fentmaradjon. Különben nem működne a megfélemlítés hatalma.
– De ha ez ennyire fontos, miért csak egy központ van? – kérdeztem. – Miért nincs egy tartalék torony?

– Nem tudom, de az már bizonyított, hogy egy forrásból kapják a jelet a gépek – vágta rá Lena. – Csak persze a pontos helyszíne erőteljesen blokkolva van, így fogalmunk sincs, hol van. Egy titkot se véd olyan jól a Birodalom, mint a Torony helyszínét. Bár tekintve, hogy a második szó a listán az, hogy lokáció, feltételezhetjük, hogy arra vonatkozik az üzenet többi része.
A lány hirtelen izgatottá vált, mint egy kisgyerek karácsonykor. Vérvörös szemei hirtelen felcsillantak.
– Tudtam, hogy Jeen valami nagyra készül! – kiáltotta el magát széles vigyorral.
– Akkor fejtsük meg a többit! – javasoltam.

– Gát. Palota. Könyvtár. Számítógép – ismételtem a további szavakat. – Mond ezek közül bármelyik bármit?
– Gát. Dijk – gondolkodott el Lena. – Alieke van Dijk családneve végül is gátat jelent. Lehet, hogy őrá gondolt?
– Van Dijk? – kérdeztem vissza. – A Császár helyettese a Benelux régióban?
– Igen, valószínűleg őrá vonatkozik. Mellesleg, Jeen az ő házát hívta palotának. Egy afféle szemrákgerjesztően csicsás építmény a külvárosban, ami ezek szerint fontos… a könyvtárában lévő számítógép miatt?
– Akkor, a Van Dijk palota a Torony? – kérdeztem.

– Vagy ott lehet megtalálni a következő nyomot hozzá? – vont vállat Lena. – Minden esetre itt most meg vagyunk lőve. Nem fognak minket csak úgy beengedni oda.
– Csak van egy mód rá! – vágtam rá. – Muszáj, hogy legyen!
– És meg is fogjuk találni – ígérte Lena. – Csak kérdés, hogy hogyan.

 

***

 

Másnap éjszaka el is mentünk feltérképezni a Palotát. De nem jutottunk túl messzire. Az udvar már el volt kerítve, a kerítésen való átmászás pedig több riasztót is aktivált volna.
– Oké. Már csak rá kell jönni, hol a riasztó vak foltja – mondta Lena. – Azt megtaláljuk, belopakodunk, aztán… Kell találni egy bejáratot a könyvtárba.
– Biztos jó sok védelmi rendszer van odabent is – csóváltam a fejem.
– Csak lekapcsolják néha – tanakodott Lena. – Fogadnak néha vendégeket is.
– Meghívatjuk magunkat teára? – vicceltem.
– Azt megnézném, hogy meg is hívnak minket.

– De ma már nem fogunk megtudni semmit – sóhajtott Lena, ahogy visszaindult az autóhoz.
– Majd talán legközelebb – értettem egyet, majd követtem.

Több felderítőtúrára nem mentünk a Palota köré. Nem tudtunk volna többet látni úgyse. Engem borzasztóan zavart ez a sikertelenség, mert látni akartam, mi van azon a számítógépen. Egy lépéssel közelebb akartam lenni ahhoz, hogy szabad lehessek, és családom halálát is szerettem volna megbosszulni. Lena viszont optimista volt. Ő úgy gondolta, előbb-utóbb jelentkezni fog a következő nyom. Irigyeltem a türelmét, de talán ez a különbség aközött, hogy valaki csupán néhány hete, vagy kis híján egy évtizede tagja az Ellenállásnak.

Pár héttel később jelentkezett is az a következő nyom. Lena egyszer késő este a laptopja előtt ült. Amikor elmentem mögötte, megláttam, hogy egy böngésző volt nyitva.
– Hé, én azt hittem, tilos itthon Internetet használni! – jelentettem ki. – Mert így nyomoz le a Birodalom a legkönnyebben!
– Gratulálok, megcsináltad a házi feladatot – nevetett Lena. – De szerencsére ez nem Internet, hanem Intranet. Az Ellenállás saját titkos hálózata, amihez szerencsére nemrég megkaptam a hozzáférésemet. Persze macskás mémek itt is előfordulnak szép számmal.
– Miért nem mutattad eddig? – kérdeztem.
– Még csak egy hónapja lógunk együtt, mindenre nem jutott még időnk. Meg én se használom olyan sokat.

– Oké, de az elmúlt egy hónapban komoly hiányom volt macskás mémekből – vicceltem.
– Majd keresek neked egy igazi macskát – ígérte Lena. – Már amúgy is szerettem volna egyet.
– Igen, legyen egy cicánk! – ujjongtam.
– Sajnos nem olyan egyszerű az mondjuk – sóhajtott Lena. – Csak az elmúlt egy évben háromszor kellett költöznöm, ami egy állattal nem könnyű. Bár, reméljük hamarosan nem lesz rá több szükség.
– És reméljük be tudunk jutni van Dijk házába – sóhajtottam. – Addig is, találtál valami érdekeset az Intraneten?

– Lehet – bólintott Lena. – Itt épp folyik egy chatelés az egyik amszterdami nightclub-ról. Többen is vitatják, hogy rengeteg új biztonsági őr kezdett ott a napokban, és biztos androidok. Meg ugyanez történt két hete egy brüsszeli klubban, előtte meg Berlinben.
– És most mindenki összeesküvés-elméleteket gyárt – vágtam rá.
– Isten hozott az Ellenállásban! – nevetett Lena. – Minden esetre, holnap este meg akarom nézni a kérdéses amszterdami helyet. Hátha tényleg van ott valami nagy esemény.
– Hahó, Lena, androidok! – figyelmeztettem. – Azok ki akarnak minket nyírni.
– Ígérem, óvatos leszek. Csak… kíváncsi lettem.

– És nem fogom tudni megakadályozni, hogy elmenj? – sóhajtottam frusztráltan.
Nekem úgy tűnt, mintha Lena hirtelen ki akarná dobni az óvatosságot az ablakon. Persze, sokszor mondta már, hogy az ügy érdekében néha kell kockázatokat vállalni. De meg is kell válogatni, hogy mikor. És most a veszélybe akar rohanni, csak azért, mert kíváncsi lett.
– Nem, mert szeretnék bulizni is egyet.
– Jól van, ezt meg fogom bánni, de megyek veled! – jelentettem ki szemforgatva.

– Ez a beszéd! – kiáltott fel Lena, majd felpattant és megölelt.
Ennyire szeretett volna csupán egy görbe estét? Kezdhette volna rögtön azzal, de választhatott volna egy olyan helyet is, amiről nem az előbb hallotta, hogy hemzseg az androidoktól. Persze, mint az elmúlt hónapban megtudtam, minden hely hemzseg az androidoktól. Úgyhogy csak lesz egy teljesen átlagos görbe esténk, csak fel leszünk fegyverkezve. Mint ahogy Lena is mondta, Isten hozott az Ellenállásban, Francien!

A klub elsőre nem tűnt az átlagostól eltérőnek. Hangos zene, diszkófények… minden, amit várni lehet ettől a helytől. Szerencsére a kidobók figyelmét a belépésnél sikerült elkerülni, így talán akkora veszélyben se voltunk. Persze, ne csináljunk semmi feltűnőt.
– És most mi legyen? – kérdeztem Lenát.
– Ezt most úgy kérdezted, mintha ez lenne az első napod az új munkahelyeden – nevetett ő.
– Talán nem az első, de nem dolgozni jöttünk ide?
– Nem feltétlenül, és nem is akarjuk, hogy bárki ezt higgye. Úgyhogy most ugyanolyan bulizó fiatalok vagyunk, mint mindenki más itt.
– Akkor, szabad egy táncra?

– Ez a beszéd! – nevette el magát Lena, majd rögtön a tánctéren is voltunk.
Egy örökkévalóságnak tűnő idő óta először most csináltam valamit csak úgy gondtalanul, élvezetből. Jól is esett végre, valahol viszont mégis bűntudatot éreztem emiatt. A családom halott, a gyilkosaik még mindig nem bűnhődtek meg. Gyászolnom kellene és keresni a válaszokat, nem pedig rázni a hátsómat valami klubban. Nem akartam élvezni, de ugyanakkor talán pont erre a kikapcsolódásra volt szükségem, hogy ne őrüljek meg minden mástól. De legalább jó volt azt látni, hogy Lena jól érzi magát. Velem.

– Oké, most… most kifulladtam – szólalt meg a lány egy idő után.
– Szerintem szükséged van egy italra – mosolyodtam el. – Gyere, meghívlak.
– Neked még van pénzed?
– Hát, a foglalókat elvesztettem, de azzal, hogy elmaradt az esküvőm rengeteg, a bankszámlámon félrerakott pénzt megspóroltam. És azt meg kell ünnepelni, hogy nem mentem hozzá ahhoz a hazug gyökérhez, úgyhogy most elverem.
Valahol magam is megleptem azon, hogy milyen gyorsan túltettem magam ezen a szakításon. Pedig egy hónapja még Dominic volt a mindenem. Talán valahol segített, hogy csupán órákkal korábban történt velem valami sokkal rosszabb, és már nem volt energiám több mindent gyászolni. És talán ismét szerelmes még lehetek. Talán egy napon, lesz egy esküvőm is valaki olyannal, aki megérdemli. De a szüleim és az öcsém már nem lesznek ott, és azt már semmi se fogja jóvá tenni.

– Ugye vettél fel pénzt, és nem kártyával fogsz fizetni? – kérdezte Lena.
– Nyugi, nem vagyok amatőr.
– Ügyes! Büszke vagyok rád, látszik, hogy a legjobbtól ta… – itt megakadt Lena szava.
Tekintete mereven a bár irányába tévedt.
– Mi az? – kérdeztem. – Mi történt?
– Azt hiszem, tudom miért van itt annyi android – szólalt meg a bár irányába nézve.
– Miért?… Azt a fiút nézed?

– Igen – bólintott. – Az ott Sebastien Salive. Egy afféle elkényeztetett gazdagfiú. A szülei elég befolyásosak a Birodalomban. Szerintem magát Sebastient annyira nem érdekli a politika, amíg körbepartizhatja Európát néhány android testőr társaságában, de attól még sok nagykutyát ismer személyesen. Talán még a hasznunkra is válhat…
– Szerinted segíteni fog bejutni a van Dijk Palotába?
– Nem önként, de valahogy meggyőzhetjük.
– Mire gondolsz? – kérdeztem gyanakodva.

– Talán rávehetjük, hogy felfedjen néhány titkot – mondta Lena mélyen elgondolkodva. – Én nem mehetek oda hozzá, mert engem ismer. De te jó eséllyel egy teljes ismeretlen vagy neki. Talán, ha odamennél hozzá, és…
– Mégis, mit mondanék neki? – döbbentem le. – Csak nem indíthatom azzal, hogy láttam azt a flancos házikót, és nincs-e hozzá egy pótkulcsa?
– Nem, de kellő felvezetéssel… Sebastien egy nárcisztikus egoista. Flörtölgess vele, hízelegj neki, és akkor idővel képes lesz bármit elmondani!
– Hát, megpróbálha…
Beszélgetésünket hirtelen megszakította az egyik kidobó.

– Hölgyeim, túl sok zavart okoznak itt! – szólt ránk a nagydarab hústorony ellentmondást nem tűrő hangon. Kérem, hagyják el a helyszínt!
– De mi nem csináltunk semmit – mondtam ártatlanul.
– Nem fogom még egyszer mondani. Tűnés!
– A francba! – szólalt meg Lena.

Ekkor vettük észre, hogy Sebastien felállt a bártól, és megindult a kijárat felé. Szinte már futott. Észrevett volna minket?
– Nincs nekem erre időm – szólalt meg Lena.

Hirtelen ellökte magától azt a nagydarab kidobót, majd futott Sebastien után. Én pedig, jobb ötlet híján futottam Lena után, remélve, hogy a biztonságiak nem fognak követni minket.
Valahogy, sejthettem volna, hogy ez a kiruccanás nem lesz veszélyektől mentes.

Következő