The Torenos – A hatalom csapdájában – 10. Szupersztár
Az elkövetkezendő hetekben egyfajta menetrend alakult ki az életemben. Délelőtt suli, délután Leo, este Raquel. És ez így ment minden hétköznap. A hétvégek annyiban különböztek, hogy a hétköznap elhanyagolt barátaimmal koncerteztem.
Másfél hónap alatt két említésre méltó dolog történt és mindkettő Zoéhoz kapcsolódik. Hihetetlenül magányos voltam, annak ellenére, hogy a nap 24 órájából általában 17-18 – at emberek társaságában töltöttem. Sosem akartam hazamenni. Nagyon üres volt a lakás Damon nélkül. Ekkor ötlött fel bennem, hogy talán kellene egy lakótárs.
– Ó, Preston, ez a szoba nagyon klassz lett! – örvendezett Zoe. – Damon is imádná! Jaj, annyira sajnálom! Tudom milyen sokat jelentett neked – komolyodott el.
– Köszönöm. De most hagyjuk a szomorkodást, még sok a doboz odalent. Hogy lehet ennyi cuccod, nem is értem – mosolyogtam rá. – Na, gyere, lakótárs!
– Jaj, ne itt enyelegjetek már! Tanulnom kell.
Ismeretségünk óta egyszer sem veszekedtünk. Azonban, amint Raquel belépett a képbe, szinte minden nap összekaptunk valami kis hülyeségen. Az ikrek azt mondták olyanok vagyunk, mint a házasok. Megpróbáltam, úgy összehozni a dolgokat, hogy mindenkinek megfeleljen, de abból meg az lett, hogy a barátaimra egyáltalán nem maradt időm, csak hétvégén.
Megvan mindened, de te mégis másra vágysz.
Érzed, a tegnapi buli nagyon ott volt,
De most egyedül vagy és sok a gondod.
Üvegek a földön, de te mit sem törődsz velük.
Eszedbe jut az életed, és hogy mennyire gyűlölöd.
Hiába a pénz, a csajok, próbálsz megváltozni,
De nem tudsz szabadulni.Van egy múltad, mit nem feledhetsz,
Egy jelened, amit túl kell élned,
És egy jövőd mit fel kell, hogy építs,
Ha túl akarsz mindenen lépni.
Refr.
Próbálsz kitörni újra és újra és újra,
De űz a sötét múlt, és úgy érzed nincs rá mód, hogy leküzd.
Próbálsz ellenállni újra és újra és újra,
De magához vonz a gonosz, valamit tenned kell, hogy elűzd.
Próbálsz elszakadni újra és újra és újra
De még elszántabban húz a fekete lyukba.
Úgy érzed fogytán az erőd, nincs menekvés,
De nem adhatod fel, különben hiába éltél.
Légy kitartó és próbáld újra és újra és újra
És újra és újra és újra…
Olvasod az újságot, nézed a híreket,
És látod ott a régi életed.
Hogy hova is tartozol valójában,
Kihez is tartozol.
Látod a sok rosszat, a sok igazságtalanságot,
A régi éned, ki másoknak okozott elérhetetlen álmot.
Próbálod mindezt elfelejteni,
De nehéz a múlt terheit cipelni.
Refr.
Talán holnap már könnyebb lesz,
De akkor is ott a veszély.
És te vagy az egyetlen, aki nem fél.
Tiéd a feladat, ne vallj hát kudarcot,
Könnyíts a lelkeden és mentsd meg a világot!
– Hűű… szóhoz se jutok. Remek. Tökéletes. Kitűnő. Nincsenek rá szavak. Tudnám mi járt a fejedben, mikor ezt megírtad. Olyan titokzatos lettél.
– Majd egyszer elmesélem. Menjünk, mert elkésünk.
Az éneklést egy az egyben átadtam Zoénak és a hangszereknél is történtek változások. A dobot Ephram vette át, így egy gitárossal kevesebb lett. Ennek ellenére nagyon jól szóltak a számok. Zoe fantasztikusan egyedi hangjáért pedig mindenki oda volt meg vissza.
December elején valami különös dolog történt. Zoe egyre többet nyaggatott, hogy elhanyagolom, ezért egyik este elmentünk biliárdozni. Igen, igen, nekem volt saját biliárdasztalom, de ki akartunk mozdulni otthonról. Játék közben egy ismeretlen öltönyös férfi zavart meg minket.
– Igen, én vagyok.
– Üdvözlöm. A nevem Philip Cruz – rázott kezet velünk. – A B&B Recordstól jöttem – fordult Zoéhoz. – Azért kerestelek fel, mert lenne egy ajánlatom. A kiadó szeretne lemezt készíteni, és egy turné is tervben van.
– Híresek leszünk! – kiáltottam közbe és ugrálni kezdtem örömömben. A fickó csak nézett, nem értette mi bajom. Eltelt pár másodperc, mire újra megszólalt.
– Öhm… Ez az ajánlat csak Zoéra vonatkozik.
– Ó – dermedtem le, majd újabb őrjítően hosszú és kínos másodpercek következtek. Kicsit ciki volt. Na, jó, nem kicsit. Nagyon.
– Micsoda? – néztünk értetlenül Zoéra.
– Jól hallottátok. Preston, én veletek kezdtem a zenélést, és vagy együtt leszünk sikeresek vagy sehogy! – Épphogy befejezte a mondatot, elviharzott.
– Nem tudom. Mindjárt kiderítem, és rábeszélem a dologra. Ne aggódjon!
– Az jó lesz. Több koncerteken is ott voltam és jók vagytok, de az igazi tehetség az együttesetekben Zoe. Nekünk csak ő kell. Remélem nem haragszol, hogy ezt mondom.
– Te vagy a szakértő. Ha nem tetszik, akkor is elfogadom.
– Itt a számom – nyújtott át egy névjegykártyát. – Remélem, meggondolja magát!
– Bízd rám!
– Nélkületek nem megyek sehová. Már mondtam.
– Jaj, már! Velünk ne foglalkozz! Építsd a karriered!
– De ti vagytok a legjobb barátaim! Nem akarlak itt hagyni titeket!
– Szóval, innen fúj a szél. Figyu, van telefon, van net. Emiatt nem kell aggódnod. Fogadd csak el szépen! Mutasd meg mindenkinek, hogy milyen jó vagy!
– Majd nem lesz az. És ha bármi gond van, rám számíthatsz. Egy telefon és ott is vagyok – fogtam meg a kezét bátorításként.
– Megígéred?
– Persze, szupersztár.