
The Torenos – A hatalom csapdájában – 11. Kellemes ünnepeket!
Az ikrek nem fogadták túl jól a híreket. Különösen Ash. Nem tudott beletörődni abba, hogy vége a bandánknak. Napokig duzzogott, és bár titkon örült Zoe sikerének, nem mutatta ki.
Egy ilyen Raquel- és Zoémentes estén toppant be hozzám váratlanul Hank Gordon.
– Mi a frászt keres itt? – húztam be az ajtón, miközben kipillantottam nincs e itt apám egyik embere.
– Másfél hónapja nem jelentkeztél. Nincs semmi információnk, a fejesek meg balhéznak. Szabad kezet adtam, de azért ennek is vannak alapszabályai! Például a kapcsolattartás.
Jól keresztbe tettek nekem az előző magánszámukkal. Egyáltalán nem bízik bennem. Egyelőre annyi a feladatom, hogy karban tartom a számítógépes rendszert. És még mielőtt megkérdezné… nem, nem találtam semmi említésre méltó adatot.
– Sajnálattal hallom – nézett rám csalódottan. – Mindenesetre, ha van valami, azonnal szólj!
– Úgy lesz – bólogattam.
– És hetente egyszer jelentkezz! Ha nem megy személyesen, akkor telefonon vagy e-mailben. Nekem mindegy.
– Rendben – mondtam, és kikísértem. Épp be akartam csukni az ajtót, mikor hirtelen visszafordult.
– A bátyád hol van? – kérdezte kissé idegesen. Vállat vontam. Egy ideig még bámult rám elkomorult arccal, majd szó nélkül távozott.
– Gyerekek, csend legyen! – csitított minket a matektanár. – Ettől a dolgozattól függ a félévi jegyetek. Figyeljetek oda!
Mr. Johns a padsorok között sétálgatott, figyelte, hogy nem csalunk-e. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de szerintem matekból nem lehet puskázni. Vagy érted, vagy nem. Talán a képleteket kilesheted a könyvből, de szerintem egyszerűbb, ha megtanulod. Nincs kockázat.
Szóval, miközben sétálgatott, valaki lebombázott egy összegyűrt papírral. Sajna nem az asztalon landolt, hanem a földön. Gyorsan besepertem az asztal alá, és amikor Mr. Johns elfordult, felkaptam.
Eljuttattam egy kis fecnit Ephramnak, hamarosan jött is a válasz.
– Oké. Lépjünk le. Te, a 3. feladatot, hogy kell megcsinálni?
Elmosolyodtam. Hogy mindenkinek a 3. feladattal legyen baja! Hihetetlen. Gyorsan lefirkantottam Zoénak, hogy Ephram meg én is benne vagyunk, és a 3. feladatot úgy kell megcsinálni, hogy először megállapítod az értelmezési tartományt, használod a logaritmus azonosságait, ki kell jönnie egy másodfokú egyenletnek, és azt megoldva az eredmény 25 és 5 lesz. Ugyanezt elküldtem Ephramnak is. Pár perc múlva jöttek is a köszönetek. Zoe annyival egészítette ki a levelét, hogy a pom-pom csajnak ne szóljak, csak mi négyen menjünk.
Óra után egyenesen a szekrényekhez siettünk, felöltöztünk, és elhatároztuk, hogy nagyon jól fogjuk magunkat érezni. Mivel Zoéra sűrű programok vártak, az ikrek meg síelni mentek a családdal, ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt lóghattunk az évben.
Utunk egyik kedvenc helyünk felé vezetett. Az ajtón belépve egyenesen a bowlingpályához siettünk. Egyikünk sem volt profi, sokat szerencsétlenkedtünk, de épp ez tette az egészet olyan szórakoztatóvá: ahogy Zoe próbálta felemelni a nehéz golyókat, ahogy Ephram elhasalt gurítás közben, és ahogy Ashton bábunak állt.
A Dartsból is kivettük a részünket, bár az ikrek porig aláztak minket. Csak álltunk ott Zoéval a két bajnok mellett.
Szerencsétlenségünkre egy Justin Timberlake számot választott. Valami borzasztó volt, ahogy próbálta kiénekelni a magas hangokat.
– Tesó, hagyd már abba! – fogta be a fülét Ephram. – Inkább menjünk korizni!
A jégpályán nem sokan voltak, így kiélhettük magunkat. Száguldoztunk, róttuk a köröket, próbáltunk egy-két lépéssort, ugrásokat, meg pörgéseket bemutatni, de csak kék-zöld-lila folt lett az eredménye.
Megelégelvén a sorozatos bukásokat, átmentünk a parkba hóembert építeni, hóangyalokat készíteni, és persze hócsatázni. Két csapatra bomlottunk, Zoe és Ashton alkotta az egyiket, Ephram és én a másikat. Az első ütközet a szokásos hógolyógyúrásból és dobálásból állt, majd test-test elleni küzdelem következett. Ekkor már felbomlottak a csapatok. Mindenki mindenki ellen! Egymást tepertük le a hóba, birkóztunk, csináltunk egy fürdessük meg Zoét akciót, kiabáltunk, sikítoztunk, ha egy-egy hógolyó fülön csapott, és mindenen hangosan nevettünk. Tőlünk zengett az egész park.
– Mit szólnátok egy kis diszkóhoz? – vetette fel az ötletet Ashton.
– Ilyen ruhában? – seperte le a kabátjáról a maradék havat Ephram.
– Miért ne? Kit érdekel, hogy mit gondolnak.
– Na, jó. Menjünk!
Fergeteges volt a hangulat. Két órán keresztül megállás nélkül táncoltunk. Akkor is csak azért, hagytuk abba, mert Raquel telefonált, hogy vége a próbájuknak és menjek elé.
– Nyugi, Preston, nem gond. Nekünk is ideje lenne hazamenni, mert még össze is kell cuccolni.
– Igen, igen. Nekem is mennem kell. Még el kell hoznom pár holmit nevelőszüleimtől, amire szükségem lehet az elkövetkezendő időkben.
Néma csend következett. Mindenki a földet bámulta. Tudtuk jól, hogy most egy ideig nem fogjuk látni egymást. Zoe lemezt készít, klipet forgat és mindezt távol tőlünk, a Nyugati Parton. Az ikrek is az ország másik végében töltik az egész téli szünetet.
– Na, ne lógassuk az orrunkat! – törtem meg a kínos hallgatást. – Januárban úgyis találkozunk – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, kevés sikerrel. – Vigyázzatok magatokra! – fordultam a fiúkhoz. – Neked Zoe meg sok sikert. Remélem, minél hamarabb viszontláthatlak a tévében és hallhatlak a rádióban. Ha valami van, hívjatok! Sziasztok! – öleltem át egyszerre mindhárom barátomat. Zoe arcáról letöröltem egy könnycseppet, majd elindultam a sulihoz.
– Szólhattál volna, hogy mi a helyzet. Akkor nem gubbasztok itt negyvenöt percig, és egy hátfájástól is megkíméltél volna – mondtam bosszúsan, ő meg csak nézett rám értetlenül. Elindultunk hazafelé, de nem jutottunk túl sokáig.
– Semmi – hazudtam.
– Persze. Látom rajtad. Bevágtad a durcit. Csak tudnám miért…
– Mindegy! Menjünk, jó? – fogtam meg a kezét és húztam magam után.
– Nem, nem! – szabadította ki magát a kezeim közül. – Mondd meg, hogy mi a bajod! – erősködött tovább.
– Nincs semmi. Menjünk már!
– Preston! Addig nem megyek innen sehova, amíg el nem árulod, hogy mi a franc bajod van! – mondta mindezt olyan határozottan és olyan hangon, mint amikor a bárban nekem esett.
– Szólhattál volna, hogy még bent maradsz a buta tyúkokkal pletykálni, akkor nem kellett volna idő előtt lelépnem barátaimtól, hogy a lépcsőn ülve várjak rád egy órát a hidegben!
– Azok a buta tyúkok a barátnőim! És ki mondta, hogy maradj kint a hidegben?
– Asszed, majd bemegyek ahhoz az öntelt és beképzelt népséghez?
– Jaj, Rocky, nem úgy értettem, te nem olyan vagy – próbáltam menteni a helyzetet. – Csak egyszerűen nem bírom a barátaidat. Ez van! Ha szólsz, hogy később jössz, akkor még eltölthettem volna egy kis időt Zoéval és az ikrekkel. Januárig nem is találkozunk.
– Miért, mi talán fogunk? Tudtam, hogy fontosabbak neked, mint én.
– Raquel… én…
– Nem érdekel! Hagyj békén! Megyek!
– Elkísérlek!
– Nem kell!
– Raquel!
– Ne! Majd beszélünk. Kellemes ünnepeket!
Ezeket is érdemes megnézni

The Torenos – A hatalom csapdájában – 12. Becca
2018. január 14.
The Torenos – A hatalom csapdájában – 2. Már megint?!
2018. január 14.