Más, mint a többi – 5. Tűzriadó

Cleo másnap reggel már vidámabban ébredt fel. Az a tudat, hogy végre ehet, teljesen feldobta. Már lassan 14 órája nem evett, és üres gyomorral az ember nem alszik valami kellemesen.

Clotilda már a konyhában tüsténkedett. Az emeletre lehetett érezni a friss palacsinta illatát. Már az illattal jól lakott Cleo, de azért csak jobban örült valami készételnek is.

A palacsinta azonban nem neki készült, hanem Lizzynek. Cleo, Elena utasítására, csak sült ostyát kaphatott, azt is sikerült Clotildának odaégetnie. Hogy véletlenül vagy szánt szándékkal, azt nem lehet tudni. Cleo még ezt az égett micsodát is jóízűen ette, és ezen Lizzy is nagyon meglepődött.

Elena is ott volt a konyhában, ő a mindennapi kávéját fogyasztotta el reggeli gyanánt, és közben szeme sarkából figyelte, hogy minden rendben zajlik-e az étkezőben.

Elena magához rendelte Cleót, miután végzett a reggelijével. Valami fontos dolgot akart rábízni.

Elena: Cleo, arra gondoltam, hogy talán ma végre a hasznunkra lehetnél.
Cleo: Mire gondolsz? – kérdezte kissé morcosan, mivel nem tetszett neki az előbbi mondat.
Elena: Bernardo elment szabadságra, és szerintem nem lenne rossz ötlet, ha egy darabig rád bíznám a kertet.

Cleo: Micsoda? Bernardo szabadságra ment? – szontyolodott el Cleo, mivel így csak később tudhatja meg, milyen titkot akart elmondani Bernardo.
Elena: Igen, ráfér egy kis pihenés. Na, de térjünk vissza. Mit szólsz az ajánlatomhoz?
Cleo: Öhm… csodás. Rendben, szívesen elvállalom.

Elena: Remek, így legalább nem leszel láb alatt. Ja, és még valami! Ha bármi rosszat mersz csinálni, három nap szobafogság lesz, és csak kenyeret, meg vizet fogsz kapni!
Cleo: Értettem.

Az étkezőből kilépve Cleo még hallotta anyja és Lizzy közt a beszélgetést.

Lizzy: Anyuci… ugye felvehetem azt az új és nagyon-nagyon csinos ruhácskát, amit nekem vettél?
Elena: Hát persze, de ne menj ki az udvarra benne, légy szíves!

Cleo egész délelőtt keményen dolgozott, de élvezte. Locsolt, dudvázott, fát gondozott és kapált. Jól mondta a játszótéren Lizzy; a növények az ő barátai.

Az üvegház alatt lassan-lassan növekvő zöldségeket és gyümölcsöket tekintette igazi társainak. Ők megértették őt. Egy ember, Bernardo, egy tárgy, a naplója és sok-sok virágocska és fácska értette meg egyedül a kislány érzéseit. Nekik elmondhatta, leírhatta bánatát, örömét, ők pedig csak hallgatták. De mégsem voltak igazi barátok! Őket nem lehet pótolni!

A hosszú és fárasztó munka után Cleo egy kicsit lepihent a padon. Egy percet sem tudott egyedül eltölteni, ugyanis Lizzy ugrándozott felé önelégült vigyorral az arcán, vadiúj rózsaszín ruhácskájában.

Lizzy: Nyá-nyá-nyá-nyá-nyá! Hát nem csodaszép ez a ruha, amit anya vett nekem?
Cleo: De, igazán… csodás – motyogta.
Lizzy: Haha! Milyen kár, hogy neked nincs ilyen szép, elegáns ruhácskád, igaz?
Cleo: Engem nem zavar – hazudta, miközben szíve majd’ összefacsarodott a bánattól. Nagy álma volt egy ilyen szép öltözék.

Lizzy: Mi bajod van neked? Ne mondd már, hogy cseppet sem irigykedsz?
Cleo: Nem nagyon izgat. Tulajdonképpen nem érdekel. És most légy szíves, hagyj békén!

Lizzy: Ó, de nyomi vagy! Nem hiszek neked! Látom a szemedben a sóvárgást!
Cleo: Nincs semmi a szememben!

Lizzy: Jaj, ne mondd már, még az sem zavar, hogy anya jobban szeret engem, mint téged?

Cleo: De! – fakadt ki. – Az zavar! Elegem van ebből az elnyomásból! Én miért nem kapok anyától annyi szeretetet, mint te?
Lizzy: Ne hívd, anyának anyát!
Cleo: Miért nem? Hiszen az ő lánya vagyok! Mi bajod van neked?
Lizzy: Te! Te vagy a bajom, és az egész családnak is!
Cleo: Ezt nem értem. Mivel vagy te különb, mint én?
Lizzy: Hogy mivel? Megmondom én neked, miben különbözünk! Szeretnéd tudni?
Cleo: Igen! Légy szíves, magyarázd el nekem, miért utál itt engem mindenki!
Lizzy: Nagyon egyszerű erre a válasz, mert te…

Elena: Lizzy! – kiabált az anyja a kert túloldaláról. (Még éppen időben.)
Lizzy: Igen, egyetlen drága anyukám?

Elena: Megmondtam neked, hogy ne menj ki az udvarra, ebben a ruhában! Még összepiszkolod!
Lizzy: Értettem, anyuci! Máris átöltözök! Csak mindenképpen meg akartam mutatni Cleónak az új ruhácskámat, olyan kíváncsi volt rá.

Cleo azonban nem hagyta annyiban a dolgot, mindenképpen tudni akarta a választ. Miért utálja őt mindenki? Miért más, mint a többi?

Cleo: Lizzy, azonnal gyere vissza, és mondd el! Miért? Miért utálsz? Fejezd be, amit elkezdtél! – üvöltözte teljes dühvel.

Egyszerre fortyogott benne düh, amiért már másodszorra hallgattak el előle valamit, és kíváncsiság, mert a válasz nagyon is érdekelte.

Néhány másodperccel később a pad melletti virág hirtelen felgyulladt.

Cleo azonnal menekülésre fogta a dolgot, miközben ő bemenekült a házba, Elena és Lizzy őrjítő visítozásba kezdtek egy aprócska láng láttán.

Clotilda, aki természetesen remek füllel volt megáldva, ami direkt a pletykák, beszélgetések kihallgatására specializálódott, azonnal meghallotta a hatalmas sikoltozást. Előkapta a poroltókészüléket, és kirohant az udvarra, hogy megoldja a problémát, ha már az asszonya erre nem képes.

Elena: Oltsd el, Clotilda! Ááááá! Tűz van! Lizzy, állj hátrébb! Áááá!

Amikor végre sikerült eloltani a tüzet, mindenki megnyugodhatott, ám Elena megkönnyebbült sóhajok helyett, csak szitkozódni tudott.

Elena: Cleo! Ó, hogy az a…

Cleo a fürdőszobába menekült be. Valami miatt rossz előérzete támadt. Tudta, hogy bajt csinált, holott semmi köze nem volt a gyújtogatáshoz. Hogy is lehetett volna? Azonban jól tudta, ez is kiváló ok arra, hogy ismét szobafogságra ítéljék, és ismét leszidják.

Cleo: Ezért is én kapok ki! Jaj, ne! És most csak kenyéren és vízen fogok élni – szipogta.

Iszonyú bánatos lett, hevesen vert a szíve, mert szinte már hallotta a dühös lépteket, amelyek egyre és egyre közelebb értek a fürdőszobához. Félt, nagyon is félt. Szinte már remegett a keze, nem bírt volna még egy verést elviselni. A lépések zaja már közelebbről hallatszódott. Kipp-kopp!

Egyik baj jött a másik után. Az egész rettenetesen gyorsan történt: a kád, a zuhanyzó, a jakuzzi, a WC, a csap, egytől egyig elromlott, mindenhonnan folyt a víz. Cleo most már valóban retteghetett, ugyanis Elena megérkezett.

Elena hatalmasat ugrott ijedtében, amikor belépett a fürdőbe. Nagyon egyszerű volt megtalálnia Cleót, hiszen az aggódó jajveszékeléseit már az előszobába lehetett hallani. Cleo azonnal megfogott egy felmosórongyot, azzal próbálta feltörölni a vízben tocsogó fürdőszobát.

Elena: Cleo!!! – Ennyit bírt csak kinyögni.

Cleo: Istenem, mi történik velem?

Cleo nem várta meg a leszidást és a szobafogság kijelentését, maga ment fel a szobájába, ahol megint csak sírt és sírt.

Elena pedig először aggódó, majd dühös tekintettel nézett Cleo után.