Más, mint a többi – 4. A kertész és a kislány

Cleóról annyit érdemes tudni, hogy az évek alatt, ahányszor be volt ide zárva, lassan megtanulta, hogyan kell zárakat kinyitni kulcs nélkül, ám tudását eddig még „szökésre” nem használta. Most azonban arra gondolt, hogy hasznosítja tehetségét. Egy-két ügyes mozdulat, és az ajtó máris kitárult előtte. Nem akarta az egész napot a szobájában tölteni, a naplóírást az ember hamar megunja, ráadásul a könyvespolcán sem az úgymond „érdekes” könyvek pihennek. Kitalálta, hogy a szabadban fogja tölteni ajándékba kapott idejét.

Clotildával azonban nem számolt. A szobájának ajtaja szülei hálószobája közelében volt, akárhogy is, de mindenképpen el kellett haladnia a háló előtt. Csodálkozva nézett be a nyitott ajtón. Clotilda feszített az anyukája egyik ünnepi öltözékében, és egyre csak magát dicsérte, milyen csinos benne.

Clotilda: Ez a ruha pompásan áll rajtam! Igen, meg kell, hogy mondjam, csinos vagyok.

Clotilda azonban nem sokáig gyönyörködhetett magában, pár perc múlva észrevette, hogy Cleo leskelődik utána. Éles sikollyal adott hangot ijedelmének.

Clotilda: Áááá! Te meg, mit keresel itt? Nem a szobádban lenne a helyed, te ronda béka?
Cleo: Meglehet, de kiszöktem.

Clotilda szeme gonoszan megvillant.

Clotilda: Ha én ezt elmondom az asszonyomnak…
Cleo: De nem mondod el!
Clotilda: Már miért ne mondanám? – kérdezte gyanúsan a cseléd.

Cleo: Alkut ajánlok neked.
Clotilda: Alkut?
Cleo: Pontosan.
Clotilda: Halljam!

Cleo: Jól tudom ám, hogy hová tűntek anya ékszerei!
Clotilda: Ig… igazán? – hebegte.
Cleo: Takarítás közben néha-néha, olykor-olykor a kezedbe akad egy-két becses ékszer…
Clotilda: Én…
Cleo: Nos, az ajánlatom a következő. Nem mondom el anyának, hogy te lopsz tőle, és cserébe te sem árulsz el engem.

Clotilda: Arra célzol, hogy ne szóljak egy szót se, hogy kiszöktél?
Cleo: Pontosan.
Clotilda: Hát… nem is tudom.

Cleo: Na, Clotilda, mondj igent! Szerintem remek ajánlat!
Clotilda: Oké, oké, rendben!
Cleo: Hurrá!

A megegyezés után Cleo a kertbe ment ki, mivel valóban a virágok, a fák és a különféle növények közelében érezte magát igazán jól.

Leült a ház előtti padra, hogy gyönyörködjön ebben a csodás, meleg, nyári napban és a repdeső pillangókban.

Fájdalmas, és szomorú sóhajtozásokba kezdett, amikor Bernardo, a kertész, hirtelen mellé ült.

Bernardo: Mi a baj, Cleo? Miért lógatod az orrod?
Cleo: Miért ne lógassam, amikor ilyen szörnyen érzem magam!
Bernardo: Ohó, itt valami nagy baj van. Mondd el bátran, bennem megbízhatsz!

Cleo: Egyszerűen nem értem a családomat – fakadt ki.
Bernardo: Ezt hogy érted?
Cleo: Fekete báránynak érzem magam itt közöttük. Nem vagyok képes megérteni és felfogni, miért bánnak velem úgy, mint egy kis senkivel?
Bernardo: Jaj, Cleo, ők szeretnek téged! – bizonygatta.
Cleo: Szeretnek? Elég furcsa módját választották a szeretet kifejezésének – csóválta a fejét a lány.

Cleo: Lizzy annyira utál, hogy mindig megpróbál engem bajba sodorni, és ő ebben örömét leli. Anya meg persze, rögtön leszid mindenért, amit nem is én követtem el. Mi lesz, ha visszamegyek a suliba és megkérdezik, mit csináltál a nyáron? Mit mondok majd? Büntetésben voltam 3 hónapig?

Bernardo: Ezt én sem értem, de mondjuk, ott van az édesapád, Randolph! Ő szeret téged!
Cleo: Hát, lehet, hogy nem utál annyira, mint a család többi tagja, de látom a szemében a megvetést.
Bernardo: Mit gondolsz, miért ilyen a kapcsolatod a szüleiddel és a húgoddal?

Cleo: Állítólag azért bánnak velem így, mert még nem tudták megbocsájtani azt a régi-régi esetet.
Bernardo: Milyen esetet?
Cleo: Nekem azt mondták anyáék, hogy még kisebb koromban majdnem miattam halt meg Lizzy, bár én nem emlékszem ilyen esetre.

Bernardo: Nem kérdezted meg tőlük pontosan, mit követtél el?
Cleo: De, kérdezgettem őket, de mindig elsírják magukat, ahányszor rákérdezek, hogy mit vétettem akkoriban. Azt mondják, nem szívesen beszélnek róla, nagyon felkavarja őket.
Bernardo: Értem.
Cleo: Tudod, Bernardo, néha olyan érzésem támad, hogy ők nem is az én családom. Engem csak örökbe fogadtak.
Bernardo: Cleo, azt hiszem ideje lesz megtudnod, az igazságot! Szerintem felnőttél már hozzá.
Cleo: Igazságot? Milyen igazságot?

A beszélgetést azonban megzavarta egy a ház előtt fékező kocsi hangja. Megjött a kiscsalád: Elena és Lizzy.

Elena: Ez a vásárlás tökéletesen megnyugtatott! Köszönöm, Marina!
Marina: Ugyan már, drágám! Végre most már sikerült nekem is találnom valami jó rucit! Na, pá aranyom!
Elena: Szia!

Cleo már nem hallgathatta meg, mit akart neki mondani Bernardo. Futva elindult a ház bejárata felé, hogy még épp időben visszasurranjon a szobájába, mintha mi sem történt volna.

Öt perccel később már az ágyán ült, készen arra, hogy anyja hamarosan benyit, ellenőrizni, minden rendben van-e.

Clotilda éppen varrogatott, amikor Elena megérkezett, hogy érdeklődjön az itthon történt dolgokról.

Elena: Halljam, Clotilda! Benn volt egész végig a szobájában?
Clotilda: Jaj, asszonyom! Nem tudok Önnek hazudni!

Cleo hangokat hallva, az ajtóhoz osont hallgatózni. Aggódva követte nyomon a beszélgetést, félt, hogy végül Clotilda elárulja.

Clotilda: Asszonyom, nagyon sajnálom, de Cleo kiszökött.
Elena: Micsoda? Hogy az a kis… Hogy engedhetted ezt meg?
Clotilda: Nagyon sajnálom, tudja, milyen ravasz ez a kölyök!
Elena: Tudom, naná, hogy tudom! Cleo, gyere ide azonnal!

Cleo engedelmeskedett, anyja színe elé lépett.

Cleo: Átkozott cseléd! – morogta gyilkos pillantást vetve Clotildára.
Clotilda: Úgy sajnálom, asszonyom! Jobban kellett volna rá figyelnem!
Elena: Az már biztos!

Cleo: Anya, muszáj volt!
Elena: Mit volt muszáj? Kiszöknöd? Megszeged a szabályokat, Cleo!
Cleo: Én… Anya, Clotilda lopkodja az ékszere…
Elena: Elég volt!

Cleo: De anya, ez igaz!
Elena: Alaptalanul ne vádolunk meg senkit, megértetted? Különben sem ez a legjobb módja annak, hogy mentsd a bőröd! A szökést tudjuk, hogy te hajtottad végre egyedül!
Cleo: Igaz! Nem hazudok! Lopott! – nyögte bánatosan Cleo.
Elena: Nem hiszek neked! Nem hagysz más választást nekem! Nincs tévé, nincs vacsora, de van megint két nagy pofon! – üvöltötte Elena, és teljesítette ígéretét, majd visszazavarta a szobájába a lányt.

Miután Cleo ismét duzzogva visszament a szobájába, Clotilda újabb információt közölt Elenával.

Clotilda: Asszonyom, nem akarom még ennél jobban is felidegesíteni, de láttam ma délután Cleót és Bernardót beszélgetni. Valami titkot akart elmondani a kertész, és akkor érkeztek meg Önök. Nem javaslom, hogy a lány és a kertész sokat legyen együtt, még bajt hoz a fejünkre.
Elena: Köszönöm, Clotilda. Majd én elintézem ezt a dolgot is.

Elena kiment a kertbe Bernardóhoz.

Bernardo: Jó napot, asszonyom! Tudok valamiben segíteni?
Elena: Nos, inkább én tudnék magának segíteni. Úgy látom, ez a tikkasztó hőség és ez a forró nyár kissé fárasztó volt mindnyájunk számára, de főleg magának. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha szabadságra küldöm.

Bernardo: Szabadságra?
Elena: Igen, igen. Magára fér egy kis pihenés. Nem gondolja?
Bernardo: Ami igaz, az igaz. Kemény munka rendben tartani ezt a kertet, de persze nagy kihívás is. Igen, azt hiszem, egyáltalán nem rossz ötlet egy pár napos szabadság. Hazautazhatok Virágvégére!
Elena: Ó, Bernardo, nem is tudja, mennyire örülök, hogy így döntött.