
Más, mint a többi – 12. A volt-nincs anya
Randolph: Egy őrült gyerekrabló! – javította ki feleségét.
Rendőr: Kérem, nyugodjunk le! Szeretném, ha elmagyarázná valaki pontosan, mi történt.
Rose: Miért nem hagynak engem békén? – zokogta. – Engedjenek el vele!
Elena: Hogy is ne! Egy őrülttel?
Rendőr: Kértem, hogy higgadjunk le! Uram, lenne szíves elmondani, mi folyik itt? Nekem azt mondták, hogy tolvajt fogtak.
Rendőr: Akkor halljam!
Elena: Ez a nő… azt állítja, ő Cleo anyja – ordított Elena ujjal mutogatva az említett személyre.
Rendőr: Ki az a Cleo?
Rose: A lányom!
Rendőr: Csend legyen! Nem magát kérdeztem! És ha kérhetném, csak egy ember beszéljen, és lehetőleg kezdje az elején. Nos, uram, akkor megtenné nekem, hogy pontosan felvilágosít? – fordult Randolph-hoz a rendőr nyugodtan, de hangjából már egyre jobban kiérződött a türelmetlenség.
Randolph: Az előbbi kérdésére válaszolva, biztos úr, Cleo egy kislány, aki velünk él már 12 éve. Mi vagyunk a gyámjai, ugyanis az anyja itt hagyta őt csecsemőkorában az ajtónk előtt. Eddig nyugodtan, és boldogan éltük az életünket, de felbukkant ez a nőszemély, aki csak úgy beállított ide hozzánk azzal, hogy ő Cleo anyja.
Elena: Ezt bárki mondhatná!
Rendőr: Úgy bizony, asszonyom! Hogy is hívják magát?
Rose: Rose.
Rendőr: Nos, kedves Rose, vannak papírjai, amivel igazolni tudná magát?
Rose: Igen, de az irataim a jelenlegi lakhelyemen, Sziromvölgyben vannak.
Rendőr: Akkor jelenleg ott tartózkodik…
Elena: Jelenleg inkább itt tartózkodik, de nagyon remélem, hogy nem sokáig! – szólt közbe ingerülten.
Rendőr: Asszonyom, ha az iratai rendben lesznek, be tudja őket mutatni, és megbizonyosodunk arról, hogy valóban Ön az említett kislány édesanyja, akkor itt semmi probléma nincs.
Randolph: De biztos úr, ezt nem engedheti meg! Maga nem ismeri ezt a nőt! Már többször megpróbálta tőlünk elrabolni Cleót! Szegény, mint a templom egere, őt csak a pénz érdekli! Még épp időben érkezett, az előbb akarta leráncigálni a feleségemről az ékszereit!
Elena: Dehogynem! Amikor mondtam, hogy papírok nélkül nem adom ki Cleót senkinek, erőszakoskodni kezdett, fojtogatott, aztán szó szerint nekem ugrott! Mondom, hogy nem ez az első alkalom! Ott van az egyik ékszerem a szoknyája zsebében! – mutogatott Elena az említett csecsebecsére.
És valóban kikandikált arról a helyről egy pici kis karkötő, Rose alig hitte el, hogy így sikerült őt átverniük. Észre sem vette, amikor belerejtette Elena a zsebébe az ékszert. Talán akkor történt, amikor rég nem látott ismerőse minden ok nélkül átölelte… Most esett le neki igazán, ezért tartották őt szóval, hogy addig az úr kihívhassa a rendőröket, és előadják előtte ezt a színjátékot. Bajba akarják sodorni… eltávolítani az útból…
Rose: Ez… ez nem az enyém! – motyogta, de csak később jött rá, hogy ezzel a kijelentéssel csak még nagyobb bajba sodorta magát.
Elena: Naná, hogy nem a tiéd! Az én ékszerem! Mondom, biztos úr, hogy ez a nő őrült! Bármit megtesz a pénzért, idejön ilyen mesével, hogy ő a mi hőn szeretett Cleónk anyja, holott semmit sem tud erről a gyermekről, aztán még nekem támad, ellopja az ékszereimet, és terrorizálja a családomat!
Rose: Ne, kérem! – zokogta. – Igazolom magam! Ez egy összeesküvés ellenem! Kérem, jaj ne, ne tegye! Ne vigyen be, kérem! Én csak a lányomat akarom!
Elena: Közveszélyes ez a nő! Nem látja, hogy milyen nagy patáliát csap? Ha most nem viszi el innen, lehet, hogy legközelebb már késsel jön ide a lányért!
Randolph: Drágám, akkor ezek szerint, te nem is tudsz róla – csóválta a fejét szomorúan.
Elena: Miről? Azt ne mondd, hogy már meg is próbálta?- ijedezett színlelve, pont ahogy megbeszélték még előző nap.
Randolph: De, egy zsebkéssel fenyegetőzött, amikor elmentél a lányokkal vásárolni.
Rendőr: Micsoda? Na jó, én ezt nem hallgatom tovább, asszonyom, kérem, fáradjon be velem a kapitányságra! Ezt tisztáznunk kell!
Rose: Nem! Nem érti, ez egy összeesküvés ellenem! Amit ezek állítanak csak aljas rágalom! Nem tettem semmit, én csak a lányomért jöttem…
Rendőr: Majd ezt tisztázzuk.
Rose: Kicsim… Cleo, én vagyok az! Az édesanyád! Hinned kell nekem! Ott a maci! Ez az egész hazugság! Kérem, ne… Hadd, beszéljek vele! Ne, eresszen el! Csak egy percet! Ne! – rimánkodott, de a rendőr erőszakkal kitessékelte őt az udvarról.
Rendőr: Na, jöjjön csak velem! Ha nyugton marad, nem teszek magára bilincset! Önöket pedig várom majd a kapitányságon, felvesszük a jegyzőkönyvet, és akár fel is jelenthetik! Ha esetleg volt más szemtanú is, akkor kérem, hozzák magukkal.
Randolph: Úgy lesz! Akkor majd találkozunk! Mindenképpen bemegyünk! – ígérte, majd feleségével elégedetten egymásra mosolyogtak.
Randolph: Éljen!
Elena: Nem hittem volna, hogy beveszi a rendőr.
Randolph: Á, könnyű volt – legyintett. – Egyértelmű, hogy inkább nekünk hisznek, mint egy jött-ment kis senkinek, aki még egy papírt sem tudott felmutatni.
Elena: Apropó, papír…
Randolph: Igen?
Elena: Szeretnék kérni tőled valamit. El tudnád intézni, hogy a mi kis sziromvölgyi Roseunk valóban egy SENKI legyen?
Randolph: Á, vagy úgy! Azonnal kiderítem, merre lakik pontosan, és egy perc alatt elintézi pár megbízottam az iratait.
Elena: Nem lehetne esetleg, hogy… – kezdte sejtelmesen.
Randolph: Drágám, mi jár a fejedben?
Randolph: Gyújtassam fel? – kérdezte meghökkenve.
Elena: Hát, erre gondoltam, de talán az lenne a legjobb, ha mi végeznénk az otthonával. Imádok gonosz lenni. Tökéletes lenne egy fenyegető üzenetnek. De persze az egész tűnjön balesetnek.
Randolph: Valóban be akarod piszkolni a kezed?
Elena: Bernardo után jöhet bármi! Kész vagyok mindenre, csak hogy elérjem a célom!
Randolph: És mi a célod?
Elena: Jelen pillanatban az, hogy Rose-t egy időre, sőt annak örülnék, ha mindörökre eltávolítanánk az útból!
Randolph: Nagyon gonosz vagy, szívem!
Elena: Csak nem megint kezded?
Randolph: Nem, nem! Ugyan – legyintett kissé zavartan. – Csináljuk!
Elena: Akkor ma este, miután végeztünk a rendőrségen, végrehajtjuk az akciót!
Randolph: Rendben, rám számíthatsz.
Elena: Remélem is, azonban lenne még valami, amiről feltétlenül beszélnünk kellene…
Cleo: Anyu? – nyögte legmélyebb álmából felriadva.
Elena: Nem, Elena vagyok – válaszolt egy rideg hang.
Cleo: Mi történt?
Elena: Elájultál a teraszon. Csak azért jöttem, hogy szóljak, Randolph családi gyűlést hívott össze. Mivel főleg rólad lenne szó, örülnénk, ha te is megjelennél.
Cleo: Megyek.
Randolph: Nos! – kezdte. – Fontosnak tartottam, hogy összehívjak egy gyűlést, a ma reggel lezajlott szörnyű események miatt. Elenával mindent megbeszéltünk, és arra jutottunk, az lesz a legjobb, ha Cleo mostantól Blackwood egyik legjobb bentlakásos iskolájában tanulna.
Cleo: Micsoda?
Lizzy: Tessék? Jól hallottam? Cleo elmegy innen? Hurrá! – tapsikolt.
Randolph: Te is tanúja voltál ennek ma reggel. Van egy nő, aki…
Cleo: Ártalmatlan, nagyon barátságos. Én már beszéltem vele. Igazából nem sok mindent hallottam, de azt tudom, hogy ez a nő nem gonosz, tényleg nem olyan, mint amilyennek ti hiszitek! Kedves… – kelt a védelmére, de nevelőapja félbeszakította.
Randolph: Ugyan már, Cleo! Az csak látszat volt! – hördült fel. Nagyon örült neki, hogy Cleo nem volt teljesen tanúja az egész jelenetnek, gyakorlatilag most akármit mondhatott neki. – Az a nő őrült. Liliomvölgyben nagyon sokan meséltek erről az asszonyról, aki annak idején elvesztette a gyermekét, és azóta keresi. Amint megpillant egy gyereket, azt hiszi az övé.
Elena: Nagyon veszélyes – bólogatott.
Elena: Úgy tűnik, most téged szemelt ki magának. Többször megpróbált már gyereket rabolni magának, egyszer sikerült is, azóta nem találják szegény Lucyt. Szóval, az lesz a legjobb, ha egy időre elhagyod Liliomvölgyet.
Cleo: Meneküljek el innen?
Elena: Mondhatjuk úgy is. Ott, abban az iskolában biztonságban leszel. Most ugyebár letartóztatták azt a nőt, de mi lesz, ha szabadon engedik? Mi persze mindent elkövetünk, hogy minél tovább bent tartsák.
Clotilda: Cleo, tényleg az lesz a legjobb, ha elmész – helyeselt a cseléd, csak hogy ő is közbeszóljon.
Elena: Biztosan keresni fog téged, és megpróbál majd téged elrabolni.
Randolph: Felmérte a helyzetet… jaj, nem tudom, ne kérdezz ilyen badarságokat!
Cleo: És mikor térhetek majd vissza?
Elena: Arra gondoltunk, hogy talán két évet ott maradhatnál.
Randolph: Addig nem is jönnél haza. A nyarat pedig mondjuk, Franciaországban tölthetnéd. Felhívom majd Dominique-ot, még mindig jó a kapcsolatom vele, ő talán elszállásolna téged, és segíthetnél neki az éttermében. Gyakorolhatnád a nyelvet, meg ilyesmi. Természetesen mindent mi fizetnénk.
Cleo: Két évig nem látnálak titeket, se Lizzyt, se Clotildát? – Lassan kezdte megérteni, milyen ajánlatot is kapott valójában.
Elena: Valami baj van?
Cleo: Semmi. Én… azt hiszem, örülök. És mikor indulok?
Randolph: Ma késő délután.
Cleo: Ma? Máris?
Randolph: Már mindent elintéztem, amíg te pihentél. Beszéltem az igazgatóval, tudnak téged fogadni. Semmi akadálya az egésznek. Mire visszatérsz, talán már minden rendben lesz, és élhetünk tovább boldogan.
Cleo: Értem.
Cleo: Bernardo… úgy hiányzol! Nélküled minden olyan más! Segíts kérlek, ott fenn az égből, kérlek segíts engem és segítsd utamat! Gyötrődök, nem tudom, mi a helyes, de főleg azt nem tudom, mi az igazság. Ki ez a nő? Mit akar tőlem? Tényleg ő az anyám? Valóban őrült? Igaz, amit Eleánék állítanak? Jól teszem, ha elmenekülök? Nem tudom, kinek higgyek, de látva Elenáék ijedtségét, úgy gondolom, ez a nő veszélyes rám nézve.
Ezeket is érdemes megnézni

Más, mint a többi – 11. Váratlan vendég
2018. január 9.
Más, mint a többi – 7. Hol vagy, Cleo?
2018. január 9.