Hollóleány

Hollóleány – 2. Menekülés a makulátlan sötétségből

Picture

​Sokféle fájdalom létezik a világon. Más, amikor leesel egy fáról, és eltöröd a lábad, és teljesen más az, amikor összeveszel a szerelmeddel. De egy dolog közös bennük: elviselhetetlen. Végig kerülget, mint ahogy a sakálok köröznek a prédájuk körül. Csendben kúszik fel a lábadon, amíg el nem éri a lelkedet. Elárasztja minden gondolatodat, felfalja a boldogságodat, és addig élősködik, amíg nem marad semmi. Csak egy üres porhüvely marad a tested helyén, ami élettelenül hull a földre, miután feladtál minden reményt.
Picture

Életem során rengeteg fájdalom ért, már nagyon régen kiüresedtem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem adtam fel a küzdelmet. A mai napig érzem, hogy az elektródák végigkúsznak a testemen, ahogy az égető forróság végigmegy minden porcikámon. Eleinte elviselhetetlennek tűnt, de hamar hozzászoktam. Ami maradt utána… azt még mindig érzem.
De az igazi fájdalom nem ilyen.
***
Picture

​Korán reggel jöttek, nagyon korán. Én még fel sem keltem akkor, csak Clarence, az android lakájunk jött fel a szobámba felébreszteni, majd lekísért a földszintre.
Öt ember tartózkodott a konyhában. Egy rendfelügyelő, egy öltönyös férfi, és egy Teknősből érkezett tudós ülte körbe az apró étkezőasztalunkat. Mögöttük két, fekete páncélba öltözött férfi ácsorgott, hátratett kézzel.
Picture

​- Kérlek, ülj le! – intett az öltönyös, mire én félénken szót fogadtam, és helyet foglaltam velük szemben. Néhány másodpercig csend volt, én nem mertem megszólalni.
– Nagyon sajnáljuk – szólalt meg a rendőr, kerülve velem a szemkontaktust – de a szüleid autóbalesetet szenvedtek, és meghaltak – meghaltak. Még túl kicsi voltam ahhoz, hogy felfogjam mit is jelent a szó, de a szívemet így is beborította a fájdalom és a gyász.
Picture

​Nem tudtam megszólalni, az agyam is kikapcsolt. Ez után elmagyarázták, hogy a T.E.K.I.-hez kerülök megfigyelésre. Már korábban felfigyeltek a különleges képességemre, miszerint tudom irányítani az időt, megállítani és visszatekerni. Sajnos mindig is képtelen voltam irányítani, ezért nem sokáig maradt titokban. A szüleim mindent megpróbáltak azért, hogy velük maradhassak, de úgy tűnik ez sem volt elég.
***
Picture

​A Természetfeletti Erők Kutató Intézete belül épp olyan rideg volt, mint azt a neve sugallta. Nem sok cuccomat hozhattam magammal. Még ruhát is ők adtak nekem. Egy hófehér falú, kicsi szobába vezettek, amiben egy ágyon, egy széken és egy éjjeliszekrényen kívül nem volt semmi.
Picture

​Az első hetekben nem történt semmi különösebb. Sokszor bejöttek hozzám beszélgetni, gondolom a mentális egészségem megőrzése érdekében.
Engem sosem engedtek ki a közös társalgóba, és az étkezdébe sem. Valamilyen oknál fogva olyan különlegesnek számítottam, hogy ilyen dolgokra még csak nem is gondolhattam. tűnik ez sem volt elég.
Picture

​Pár hónap után kezdtek el velem kísérletezni. Először azt szerették volna elérni, hogy irányítani tudjam a képességemet. Pszichológusokhoz járattak, ezzel próbálták helyreállítani a lelki békémet, de ezzel sem jártak semmi sikerrel.
Picture

​Egy év telt el, mikor először használták a számítógépet. Egy nyugágyra fektettek, miközben mindenféle elektródákat kapcsoltak a testem több pontjára, főként a fejemre. Az agyhullámaim segítségével próbálták meg megfejteni az erőm forrását.
Picture

​Mikor aktiválták a gépezetet, rettentő fájdalmat éreztem. Az agyam teljesen kikapcsolt, és semmire sem emlékszem a történtekből. Az első alkalommal csak néhány óráig voltam a gépre kötve. Mikor felébredtem, minden porcikám fájt, és még mozogni is alig bírtam.
Picture

​Néhány hónapig halogatták, azonban később újra megpróbáltak felcsatlakoztatni a hálózatra. Minden egyes alkalommal egyre hosszabb ideig voltam rákötve a gépre. A fájdalom eleinte elviselhetetlennek tűnt, de később megtaláltam a módot az enyhítésére.
Picture

​”Ha kitárunk egy ajtót, azon mindkét irányba át lehet lépni.” – mondják sokszor az emberek. Ők esélyt kaptak arra, hogy belelássanak a fejembe, én viszont utat találtam, hogy belelássak a rendszerükbe.
Picture

​Aznap rengeteg lehetőség nyílt meg előttem. Képes voltam hozzáférni a biztonsági kamerákhoz, hang- és videofelvételekhez. Így értesültem a külvilági történésekkel kapcsolatban, a rengeteg hírportálon keresztül, és sok érdekes és pikáns dolgot tudtam meg az intézet dolgozóiról, az e-mailjeiknek köszönhetően.
Picture

​Tizenkét éves koromban jött el az a nap, mikor utoljára láttam az intézetbeli szobámat. Aznap felkapcsoltak a gépre, és soha többet nem szedtek le róla. Sokszor eszembe jutott a gondolat, hogy talán el is feledkeztek rólam.
Picture

​Az interneten éltem az életemet. Itt tanultam meg olvasni és írni. Rengeteg mítoszt és legendát olvastam, amikből rengeteget meg lehetett találni. Akadtak hitelesek és nevetségesen szürreálisak is. A kedvenceim a korai időkből valóak voltak, amikor a világot még mindenféle mágikus lény lakta, tündérek, varázslók, niwák. Féltékeny voltam rájuk, azokra, akik akkor és úgy használták a képességeiket, amikor és ahogy akarták.
Picture

​Azonban ők is csak a legendákban léteznek. Persze vannak őrültek, akik azt állítják, hogy mindez megtörtént a valóságban, de sajnos azok után, amiket átéltem, képtelen vagyok hinni a tündérmesékben. Nem létezik hős megmentő, sem pedig herceg fehér lovon. Az intézet falain belül hamar megtanultam, hogy senki sem siet a segítségemre.
***
Picture

​Az aznap reggel semmiben sem tűnt ki a többi közül. Semmi apró jelből nem lehetett következni arra, hogy a nap folyamán minden meg fog változni. Az én reggeli rutinom sem különbözött a többi naptól: reggel a megfigyelő-kamerákon keresztül néztem, ahogy megérkeznek a dolgozók, hogyan foglalják el a helyüket. Szinte minden percre pontosan ugyanúgy történt.
Picture

​A reggeli hírek is ugyanazokat a baromságokat írták. Undorító sztárpletykák, közlekedési balesetek. Talán adtak egy hírt, egy gyilkosságról egy távoli városban, de ezekkel sosem foglalkoztam. Minden ugyanolyan unalmas volt, mint amilyen lenni szokott.
Picture

​Délben kezdődött minden. Egy apró vészjelzés villogott a szemem előtt, amivel nem sokat foglalkoztam először, hiszen sokszor történt, hogy valami meghibásodott, de általában, ha mással foglalkoztam, akkor megszűnt. Ez alkalommal nem. Bárhová mentem, a vészjelzés mindenhol ott volt. A biztonsági kamerákon, a rendszerüzenetek között, de még az interneten is mindenhol. Az a kis piros fény nem szűnt meg villogni.
Picture

​Ekkor kezdtem sejteni, hogy talán most valami nagy baj van. Nem sokkal később pedig már a fejemben hallottam a biztonsági protokoll előírásait. Egy idegen, monoton női hang ismételgette a szokásos mondatokat: „Felkérünk minden dolgozót, hogy hagyják el az épületet!”, „Kérjük, őrizzék meg a nyugalmukat!” n is mindenhol. Az a kis piros fény nem szűnt meg villogni.
Picture

​Aggódva néztem a kamerákon keresztül, mi is történik odakint, de semmit sem tudtam kivenni a képből. Fehér ruhás emberek menekültek minden felé. A kép homályos volt és szemcsés.
Picture

​Egy hatalmas rántást éreztem a testemen, és biztos vagyok benne hogy hangosan felordítottam fájdalmamban. Még mindig hallottam a monoton női hangot, de már nem a fejemben, hanem a fülemmel. Szép lassan kinyitottam a szemem.
Öt év után először voltam szabadon. Rettentően fájt a fejem, és a gondolataimban még mindig zúgtak a számítógépes információk. Még gondolkodni sem tudtam rendesen tőlük, csupán az ösztöneim cselekedtek.
Picture

​Megpróbáltam felállni, de a mozgás is olyan nagy energiát vett igénybe, és akkora fájdalommal járt, hogy legurultam az ágyról, és a jéghideg, fehér padlón találtam magam. A hűvös kicsit visszazökkentett a világba, de még így is nehezemre esett összpontosítani. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd megpróbáltam eljutni a falhoz, de még az is nehéz volt. Rettenetesen szédültem, és a lábam sem akart úgy viselkedni, ahogy kellett volna.
Picture

​Sem tudós, sem biztonsági őr nem volt a közelben. Tudtam, hogy talán ez az egyetlen esélyem arra, hogy el tudjak szökni az intézetből, de ha még állni is alig tudok, nem hittem benne, hogy sikerülhet.
Percekig csak ültem a falnak támaszkodva, amíg a fejem szép lassan kitisztult. Még mindig hallottam a számítógép ’gondolatait’, de ezt már sikerült a háttérbe szorítanom. Csak egy dologra tudtam koncentrálni: szabadság.
Picture

​Ismertem az épület alaprajzát, amikor még volt bennem remény, rengetegszer tanulmányoztam, hátha egy esetleges menekülésnél jól fog jönni. Ez már évekkel ezelőtt volt, de még mindig jól emlékeztem rá. A kék szektor, ahova a képességem szerint besoroltak a mínusz harmadik emeleten helyezkedett el.
Picture

​Ahhoz, hogy kijussak, muszáj liftet használnom. Felidéztem magamban az összes felvonó helyzetét, majd mikor megállapítottam, hogy melyiket a legérdemesebb használni, elindultam. Még mindig a falhoz kellett támaszkodnom, hogy haladni tudjak, de már akkor sokkal jobban voltam, mint néhány perccel ezelőtt.
Picture

​A következő folyosóra bekanyarodva láttam meg az első embert. Nem volt nehéz megállapítani, hogy halott. Kényelmetlen pózban feküdt a földön, és az arcát hatalmas égésnyomok borították. Meglepő módon egyáltalán nem zaklatott fel a látvány. Ha nem lettem volna annyira összezavarodva, és nem a kijutás gondolata járt volna a fejemben, akkor talán nyugtalanított volna.
Picture

​Tekintetemet elfordítottam a testről, majd a lift felé igyekeztem. Minél tovább haladtam, egyre több mindent hallottam, jajveszékelések és halálsikolyok töltötték be a teret. Az egyik társalgó előtti ajtónál voltam, amikor megpillantottam a felvonó ajtaját, és már indultam is volna, mikor egy hang szólalt meg a fejemben. Ölni ölni ölni.
Picture

​Rémülten simultam a falhoz, miközben a hang egyre erősödött. Egy android sétált el mellettem, azonban engem észre sem vett. Egyenesen a szobában megbúvó biztonsági őrhöz sétált, majd eltörte a karját, majd a lábát, majd halálra kínozta a szegény embert. Ereimben megfagyott a vér, fogalmam sem volt, hogy most mit kéne tennem.
Picture

​Az android a munkája végeztével, elsétált, mintha semmit sem tett volna. Én bátortalanul léptem ki a menedékemből, majd óvatosan a lifthez sétáltam. Az csigalassúsággal jött, majd az ajtó kitárult előttem. Üres volt, azonban a plafon egyik pontjáról vér csöpögött. Bele sem mertem gondolni mi is történhetett.
Picture

Egy emelettel feljebb szálltam ki a liftből, majd elindultam a folyosó végén lévő lépcső felé. Hamarosan léptek zaja ütötte meg a fülemet, én pedig reszketve bújtam fedezékbe.
– Biztos, hogy tudod, merre kell menni? –kérdezte egy szigorú férfihang.
– Persze, ismerem ennek a helynek minden egyes sarkát – válaszolt egy jóval fiatalabb srác. – A néma ember tudja, milyen jó is vagyok.
– Fogd be! Engem ne keverj bele Sunyi srác! – csatlakozott egy harmadik ember is a társalgáshoz.
Mi lenne, ha esetleg ezt a beszélgetést akkor folytatnánk, mikor nem akarnak megölni minket? Csak mondd, merre kell menni, a többiről majd én gondosodok – ezúttal egy női hang szólalt meg, ellentmondást nem tűrően.
Picture

​A kis társaság ezután újból elindult. Mikor elmentek mellettem, láttam, hogy ők is ugyanolyan rabok itt, mint én. Biztos voltam benne, hogyha csatlakoznék hozzájuk, nem bántanának, de mégis képtelen voltam utánuk menni. Egyikük sem vett észre, biztos vagyok benne, hogy másra kellett ügyelniük.
Picture

​Amint eltűntek a szemem elől, rögtön megindultam a lépcsők felé, ami egyenesen az egyik hátsó kijárathoz vezetett. Hatalmas erővel nyomtam le a kilincset, majd kiléptem a szabadba. Mélyen lélegeztem a friss levegőből – tizenkét év után először. Az oxigén elborította minden egyes porcikámat, és ezerszer erősebbnek és élettel telibbnek éreztem magamat.
Picture

​Azonban a szabadságom még most sem volt garantált, hiszen még mindig elkaphattak bármelyik pillanatban. Először is a legközelebbi városba kellett eljutnom. Hosszú és kemény út lesz, de életem során sosem voltam még ennyire biztos magamban.
Picture

​Úgy döntöttem, hogy a közeli erdőn keresztül közelítem meg a várost, úgy kevésbé vagyok észrevehető. Azonban ahogy beértem az erdőbe, a testem nem bírta tovább. Összerogytam az egyik fa tövében. A kimerültség teljesen kiszívta minden erőmet. Ki tudja mikor jutott a testem egyáltalán táplálékhoz? Nem bírtam tovább, és ájultan estem össze.
***
Picture

​Nem tudom, mennyi ideig aludhattam, de mikor felébredtem, minden olyan csendesnek tűnt. Mintha én lettem volna az egyetlen élő lény a világon. Az alvástól sokkal jobban éreztem magam, és újult erővel indultam meg a város felé.
Picture

​Amint beértem, tudatosult bennem: ami az intézeten belül történt az androidokkal, az nem csak ott történt. Az egész város kihalt volt, ablakok betörve, kerítések szétzúzva. Egy lelket sem láttam, de robotok sem járőröztek az utcán.
Picture

​A legközelebbi házhoz siettem. Bent minden normális volt. Mintha a tulajdonosaik csak néhány perce mentek volna el. Először muszáj volt átöltöznöm. Az intézetbeli ruha egyáltalán nem volt kényelmes, és az embereknek rögtön feltűnne.
A hűtő is tele volt még élelemmel, ezért rögön nekiálltam enni. Már nem is emlékszem, mikor ettem utoljára rendes ételt.
Picture

​Egy barna táskát is találtam, amibe tudtam csomagolni még ruhát és ételt, illetve még néhány hasznosnak tűnő cuccot. Majd az egyik számítógéphez sétáltam. A házban még mindig volt áram, ezért muszáj volt megnéznem, hány napig is voltam kiütve.
Picture

​A híroldalak tele voltak a lázadó androidokról szóló cikkekkel, és úgy tűnik, a világon mindenhol ugyanez történt. A hírek szerint a nagyobb városokat, miután biztosították őket, lezárták és fegyveres őröket állítottak, hogy a további támadásokat elkerüljék. Persze fogadnak menekülteket, de már most túl sokan vannak.
Miután minden szükséges információt megtudakoltam, kikapcsoltam a gépet, és felkaptam az újonnan eltulajdonított hátizsákomat. A legközelebbi nagyváros nincs olyan messze.
***
Picture

​Néhány nappal később névtelenül bandukoltam a város utcáin, próbálva elkerülni a tömeget. Hihetetlen, de a képességem, hogy csatlakozni tudok a számítógépekhez megmaradt, ennek köszönhetően mindenféle veszélyt el tudtam kerülni.
Amennyire tudtam, kerültem a tömeget, ha valaki kérdezné, azt mondanám, azért, hogy ne ismerjenek föl, de valójában még mindig idegennek éreztem más emberek jelenlétét. Olyan sokáig voltam egyedül, magányosan, hogy ez az új helyzet teljesen más volt számomra.
Picture

​A környék egyik eldugottabb részén voltam, mikor egy emberbe ütköztem. Mindig a földet bámulva sétáltam, ezért nem tűnt föl, hogy valaki felém jön. A nő elvesztette az egyensúlyát, majd a földre esett.
– Ne haragudj! – mondtam ijedten, majd elé guggoltam, és próbáltam felsegíteni. Az arca nagyon ismerősnek tűnt, de nem tudtam megmondani, hogy honnan ismerhetem. Lehet valami híresség, akit az interneten böngészve láttam.
Picture

​- Jól vagy? – kérdeztem, mire ő bólintott egyet, és felállt. A szemembe nézett, és akkor beugrott honnan is ismerem őt:
– Griffard? – a név akaratlanul is kicsúszott a számon, mire ő félénken visszahúzódott.
– Ismerjük egymást?
– Igen, én… – nem tudtam befejezni a mondatot. Mikor hallottam utoljára a saját nevemet egyáltalán? Milyen ember az, aki elfelejti a saját nevét?
Picture

​De az övére emlékeztem: Georgina Alianor Griffard – gyerekkori legjobb barátom. Még az intézet előtt szomszédok voltunk. Mindent együtt csináltunk, rengeteget játszottunk.
Várta, hogy válaszoljak neki, de nem tudtam megmondani a nevemet.
Picture

​- A kedvenc babádat arról a mesefiguráról nevezted el, akibe szerelmes voltál – nem tudom, hogy miért is emlékszem ilyen apró részletekre, de Griffard szeme elkerekedett.
– Ó, te jó ég! Gwen? Gwendolyne Missing? – ah, szóval ez a nevem, most már emlékszem. A Henriettát nem mondta. Csak egy aprót bólintottam, mire ő szorosan megölelt.
Picture

​- Milyen rég láttalak! Mi van veled? Hogy vagy?
– Megvagyok – mondtam, mire ő elengedett, és alaposan végigmért.
– Te is menekült vagy? – kérdezte, mire bólintottam. – És van hova menned?
– Nincs.
– Akkor gyere hozzám! – mondta nagy vidáman, majd karon ragadott, és elráncigált.
Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments