Hollóleány – 10. Nyulacskák
2018. január 9.
Villámgyorsan kirohantam az épületből, még arra sem pazaroltam időt, hogy a többieknek elmagyarázzam, mi történt. Valamennyire érzékeltem, hogy utánam jönnek, miközben kiáltozva tudakolják, mi bajom van, de túlságosan is a célomra összpontosítottam, hogy válaszoljak nekik.
A közelben lévő, szintén elhagyatott lakótelepig szinte megállás nélkül rohantam, majd mikor elértem az egyik tömbházat, levegőért kapkodva a falnak dőltem, hogy egy kicsit pihenjek. A többiek nem sokkal később utolértek, majd aggódva kérdezték, mi történt:
- Érzékeltem egy jelet, nem tudom, mi lehet, de ebből az épületből jön – válaszoltam két levegővétel között, majd Ent kíváncsian nézett a bejárati ajtó felé, de nem mozdult mellőlem.
– Oké, bemegyünk, de nagyon halkan és óvatosan – suttogta, miközben az ujjai az ő pisztolya köré fonódtak.
– Oké, bemegyünk, de nagyon halkan és óvatosan – suttogta, miközben az ujjai az ő pisztolya köré fonódtak.
Követtük a jelet, ami egyenesen a második emeletre vezetett. Bármennyire is próbáltunk csendben haladni, ez szinte lehetetlen volt, hiszen a padlót borító törmelék és kosz miatt, minden egyes lépésünk hátborzongatóan kongott az üres épület falai között.
Ent ment legelöl, utána én jöttem, és mondtam, merre menjünk, mögöttem pedig Late volt, a többiek kint maradtak, hogy addig figyeljék a terepet.
Ent ment legelöl, utána én jöttem, és mondtam, merre menjünk, mögöttem pedig Late volt, a többiek kint maradtak, hogy addig figyeljék a terepet.
Több folyosón is bekanyarodtunk, majd végül egy szoba előtt álltunk meg. A bejáratnak már nem volt ajtaja, ezért könnyen be tudtunk nézni, mi is van a teremben. A közepén egy kisebb droid ült a földön, látszólag ki volt kapcsolva.
Amint egy gyors pillantást vetettünk rá, rögtön vissza is húzódtunk a búvóhelyünkre, majd néhány egymásra pillantásból már meg is született a terv. A következő pillanatban Ent lépett ki a fal mögül, majd erőteljesen a plafonnak szegezte a kezét, ami pár másodperc múlva hangos dübörgéssel zuhant rá egyenesen a robotra. lt, a többiek kint maradtak, hogy addig figyeljék a terepet.
Legalább egy fél percet várnunk kellett, amíg a portól újra látni tudtunk, majd én egyenesen a szobába rohantam, összeszedni minden hasznos információt, amit az androidról tudni lehet.
– Ez egy kémbot volt – mondtam, mire Late és Ent döbbenten nézett rám.
– Miféle kémbot?
– Hangot közvetített egy harmadik félnek. A mi beszélgetéseinket – csattantam fel dühösen, majd idegesen egy téglába rúgtam. – Mindent!
– Ez egy kémbot volt – mondtam, mire Late és Ent döbbenten nézett rám.
– Miféle kémbot?
– Hangot közvetített egy harmadik félnek. A mi beszélgetéseinket – csattantam fel dühösen, majd idegesen egy téglába rúgtam. – Mindent!
- Mióta volt itt? – kérdezte Ent. Próbált higgadt maradni, de a hangján érződött a düh és az elkeseredés.
– Nem tudom pontosan, nagyjából egy éve.
– Ki lehetett a harmadik fél? – gondolkodott hangosan Late.
– Nem tudom pontosan, nagyjából egy éve.
– Ki lehetett a harmadik fél? – gondolkodott hangosan Late.
- Lewkenor, ki más? – mondtam elkeseredetten, majd lerogytam a földre, és a fejemet a kezembe temettem. – Olyan béna vagyok, előbb észre kellett volna vennem. Az egész az én hibám.
– De legalább most észrevetted – mondta hirtelen Den, az ajtókeretben állva, mire mi kérdőn néztünk rá. – Hallottuk azt a nagy zajt, ezért feljöttem megnézni, mi történt – mondta, majd hozzám sietett és szorosan átölelt.
– De legalább most észrevetted – mondta hirtelen Den, az ajtókeretben állva, mire mi kérdőn néztünk rá. – Hallottuk azt a nagy zajt, ezért feljöttem megnézni, mi történt – mondta, majd hozzám sietett és szorosan átölelt.
- Jól csináltad, Raven. Ha te nem lennél, még mindig lehallgatnának – mondta, mire én egy kicsit megnyugodtam – de most már vissza kéne mennünk.
Erre a kijelentésére mi egyöntetűen bólintottunk egyet, majd visszaindultunk az otthonunk felé.
Erre a kijelentésére mi egyöntetűen bólintottunk egyet, majd visszaindultunk az otthonunk felé.
Az utunk egyenesen a társalgó felé vezetett, hogy megbeszéljük, hogy most mi legyen, és, hogy milyen biztonsági intézkedéseket tegyünk. Ám, amikor megérkeztünk, mindenkinek azonnal szemet szúrt a kisasztalkán lévő, kis, fehér borítékba tett levél, aminek tetejére egy vérvörös rózsa volt rakva. Bizonytalanul néztünk egymásra, majd végül Ent sétált oda, kivette a levelet a borítékból, majd hangosan olvasni kezdte:
Kedves nyulacskáim!
Oly sok örömmel tölt el, hogy még ennyi év után is minden nap újabb és újabb meglepetéssel szolgálnak nekem. Már akkor felfigyeltem magukra, mikor még a Természetfeletti Erők Kutató Intézetében élték mindennapjaikat, és ezalatt a sok-sok év alatt rengeteg örömöt nyújtottak nekem, ezért én végtelenül hálás is vagyok.
Oly sok örömmel tölt el, hogy még ennyi év után is minden nap újabb és újabb meglepetéssel szolgálnak nekem. Már akkor felfigyeltem magukra, mikor még a Természetfeletti Erők Kutató Intézetében élték mindennapjaikat, és ezalatt a sok-sok év alatt rengeteg örömöt nyújtottak nekem, ezért én végtelenül hálás is vagyok.
Azonban sajnálattal kell közölnöm, hogy a végjáték hamarosan elkezdődik, és bármennyire is szeretnék, ezt a csatát sajnos el fogják veszíteni. Ám, ha bármelyikük is azon gondolkodna, hogy esetleg feladja magát, nagy szeretettel várom az én otthonomban, hogy megbeszéljük az esetleges jövőjüket.
Sok-sok szeretettel,
J. M. Lewkenor.
Sok-sok szeretettel,
J. M. Lewkenor.
Utóirat: Én, az önök helyében nem hagynám teljesen üresen a főhadiszállásukat, mert legközelebb már nem biztos, hogy lesz hova hazatérni.
Ent befejezte a levél felolvasását, mire mi mind döbbenten meredtünk a kezében tartott papírra.
Ent befejezte a levél felolvasását, mire mi mind döbbenten meredtünk a kezében tartott papírra.
- Játszadozik velünk! – csattant fel idegesen Scythe. – Ha egyszer is meglátom ezt a pasast, egy kiskanál limonádéban fogom megfojtani!
– De nem tud a jeladóról! Még mindig nálunk a vezetés – mondta Cyb tettetett lelkesedéssel, de rajta is érződött, hogy retteg.
– Honnan veszed, hogy nem tud róla? – kérdezte Bone.
– De nem tud a jeladóról! Még mindig nálunk a vezetés – mondta Cyb tettetett lelkesedéssel, de rajta is érződött, hogy retteg.
– Honnan veszed, hogy nem tud róla? – kérdezte Bone.
- Egy szóval sem említette azt a levelében, és még mindig fenn áll, nem? Talán még nem vette észre. Ha sietünk, még megszerezhetjük a szükséges információkat! – ebben a pillanatban lesütöttem a szememet.
– Az igazat megvallva, reggel megpróbáltam a dolgot, de sajnos Lewkenornak nagyon erős biztonsági rendszere van, és képtelen voltam áttörni rajta – mondtam szomorúan, de a többiek egy szót sem szóltak.
– Az igazat megvallva, reggel megpróbáltam a dolgot, de sajnos Lewkenornak nagyon erős biztonsági rendszere van, és képtelen voltam áttörni rajta – mondtam szomorúan, de a többiek egy szót sem szóltak.
– De nem adom fel. Addig keresek, míg nem találok egy biztonsági lyukat, amit kihasználva feltörhetem a rendszerét – mondtam, majd egy mosoly kíséretében elhagytam a szobát, hogy folytathassam a munkámat.
***
- Szép jó reggelt kívánok, Miss Chandler. Ha szabad megjegyeznem, lenyűgözően néz ma ki. – Phileas a kocsijának támaszkodva köszöntötte a barna hajú nőt, aki idegesen vágtatott végig a kórház parkolóján, majd, mint egy hisztis tizenéves, beült az anyósülésre.
- Nincs jó hangulatban? – kérdezte a férfi, miközben beült a kormány elé, de nem számított válaszra. Nem is kapott.
Mielőtt Phileas beindította volna a járművét, a nő megszólalt:
– Még mielőtt bármibe is belevágunk, haza kell mennem a dokumentumaimért. Rakj ki a főtéren. Nem akarom, hogy tudd, hol lakom. – A férfi némán bólintott, majd széles vigyorral megszólalt:
Mielőtt Phileas beindította volna a járművét, a nő megszólalt:
– Még mielőtt bármibe is belevágunk, haza kell mennem a dokumentumaimért. Rakj ki a főtéren. Nem akarom, hogy tudd, hol lakom. – A férfi némán bólintott, majd széles vigyorral megszólalt:
- Nyúl utca 28, nemigaz? – Amity elkerekedett szemekkel nézett a másikra.
– Honnan tudtad?
– Nem hiába kért fel engem az igazgató a vérebének. Ismerem az embereimet – mondta, majd halkan beindította a lebegőt, és a belváros felé vették az irányt.
– Honnan tudtad?
– Nem hiába kért fel engem az igazgató a vérebének. Ismerem az embereimet – mondta, majd halkan beindította a lebegőt, és a belváros felé vették az irányt.
Fél órával később egy régi stílusú ház előtt parkoltak le, majd mindketten kiszálltak és a ház felé vették az irányt, de a nő megállt a kapuban, és Phileas felé fordult:
– Nem kell bejönnöd. Csak pár perc az egész.
– Ó, de én nagyon is szeretnék bemenni.
– Kijavítom magamat: nem AKAROM, hogy begyere, érted?
– Nem kell bejönnöd. Csak pár perc az egész.
– Ó, de én nagyon is szeretnék bemenni.
– Kijavítom magamat: nem AKAROM, hogy begyere, érted?
- Úgy érzem, elfelejtetted, milyen képek vannak a telefonomon – mondta a férfi fenyegetően, majd egy határozott lépést tett előre.
– Fenyegetsz? – a nő egy pillanatra sem enyhült meg a férfi közeledtétől, és határozottan nézett a szemébe.
– Csak elgondolkodtam azon, hogy mit szólna a vezetőség, ha kitudódna, hogy romantikus kapcsolatot folytatsz az egyik szökevényükkel. – A nő vetett még egy dühös pillantást a férfire, de kénytelen volt kinyitni a kaput.
– Fenyegetsz? – a nő egy pillanatra sem enyhült meg a férfi közeledtétől, és határozottan nézett a szemébe.
– Csak elgondolkodtam azon, hogy mit szólna a vezetőség, ha kitudódna, hogy romantikus kapcsolatot folytatsz az egyik szökevényükkel. – A nő vetett még egy dühös pillantást a férfire, de kénytelen volt kinyitni a kaput.
A lakás belül hangulatosan volt berendezve. A falat kisebb festmények és képek díszítették, és a polcokat apróbb dísztárgyak ékesítették. Phileas rögtön otthonosan érezte magát, és kivett egy doboz narancslevet a hűtőből, és azt iszogatva leült a virágmintás kanapéra.
– Kérsz reggelire pirítóst, vagy valamit? Szörnyű volt a kórházi koszt – kérdezte Amity, amin a férfi őszintén meglepődött.
– Hűha! Önként kezdeményeztél velem beszélgetést. Mi történt? Rosszul vagy? Visszavigyelek a kórházba?
– Kérsz reggelire pirítóst, vagy valamit? Szörnyű volt a kórházi koszt – kérdezte Amity, amin a férfi őszintén meglepődött.
– Hűha! Önként kezdeményeztél velem beszélgetést. Mi történt? Rosszul vagy? Visszavigyelek a kórházba?
- Fogd be! Próbálok a lehető legpozitívabban hozzáállni a dolgokhoz, de ha így viselkedsz, lehetetlen.
– Lehetnél egy kicsit kedvesebb is! – mondta játékosan Phileas, de a nő nem értékelte ezt túlzottan.
– Az voltam, megkérdeztem kérsz-e pirítóst.
– Lehetnél egy kicsit kedvesebb is! – mondta játékosan Phileas, de a nő nem értékelte ezt túlzottan.
– Az voltam, megkérdeztem kérsz-e pirítóst.
- Nem kaphatnék inkább tükörtojást és sült szalonnát? Láttam, hogy van a hűtődben. – Ezen kérdésére a nő hosszan, pókerarccal meredt a férfire, mintha nem akarná elhinni, mit hallott. Egy rövid csend után válaszolt:
– Pirítós.
– Pirítós.
- Pontosan milyen feltételek mellet randizol egy közveszélyes bűnözővel, akinek elfogása lenne a célod, nem pedig az ágyba csalogatása? – kérdezte néhány perc csend után Phileas, miközben Amity a konyhában foglalatoskodott. A kérdést meghallva a nő felnézett a pultról, és értetlenül bámulta a férfit.
- Az egy dolog, hogy együtt kell dolgoznunk, de ez nem azt jelenti, hogy a magánügyeimben ki kell oktassalak – mondta, majd a figyelmét visszairányította a főzésre.
– Már nem azért, csak érdekel a dolog. Mármint miért nem kapod el akkor, amikor randiztok? Sok bonyodalomtól megkímélnéd magadat.
– A párkapcsolatom feltételeit nem az Alvilág néhai mintaképével szeretném megvitatni – mondta, miközben egy félig megégett pirítóst vágott a férfi elé a kávézóasztalra, amire trehányul egy kis vaj volt kenve.
– Már nem azért, csak érdekel a dolog. Mármint miért nem kapod el akkor, amikor randiztok? Sok bonyodalomtól megkímélnéd magadat.
– A párkapcsolatom feltételeit nem az Alvilág néhai mintaképével szeretném megvitatni – mondta, miközben egy félig megégett pirítóst vágott a férfi elé a kávézóasztalra, amire trehányul egy kis vaj volt kenve.
A nő leült a férfi mellé, azonban az ő tányérján sült szalonna és tükörtojás volt.
– Óóó! Ez máris jobban néz ki – mondta a férfi, és már nyúlt is volna a tányér felé, mikor a nő erősen rácsapott a kezére.
– Ez az enyém, a tiéd ott van előtted az asztalon.
– Mintha egy rossz kutyához beszélnél – mondta csalódottan a férfi, majd a saját ételéért nyúlt.
– A Teknős vérebe – nevetett fel hangosan a nő, miközben jóízűen reggelizett.
– Óóó! Ez máris jobban néz ki – mondta a férfi, és már nyúlt is volna a tányér felé, mikor a nő erősen rácsapott a kezére.
– Ez az enyém, a tiéd ott van előtted az asztalon.
– Mintha egy rossz kutyához beszélnél – mondta csalódottan a férfi, majd a saját ételéért nyúlt.
– A Teknős vérebe – nevetett fel hangosan a nő, miközben jóízűen reggelizett.
***
Nagyjából egy hét telt el az incidens óta, én pedig azóta is kitartóan kerestem a hatalmas tűzfal mentén azt a biztonsági lyukat, aminek segítségével sikerül bejutnom Lewkenor rendszerébe.
Az elmúlt napokban szinte minden időmet a számítógépes világban éltem, csupán enni és inni tértem vissza a való világba. Kitartóan kerestem, de egy idő után kezdett elhagyni a remény. Végülis a korunk legzseniálisabb informatikusáról van szó, aki teljesen egyedül forradalmasította az androidgyártást, mindössze huszonnégy évesen. Egy ilyen embernek olyan atom biztos rendszere van, hogy teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy egy olyan jelentéktelen ’kémprogram’, mint én, feltörhetne.
Úgy döntöttem, még egyszer végigjárom a falat, hátha észreveszek egy repedést, vagy egy apró kis hibát a fal szerkezetében, és ha nem találok semmit, akkor mára befejezem. Abban a pillanatban, hogy elindultam, enyhe fejfájás uralkodott el rajtam, ám ezzel nem sokat törődve folytattam az utamat.
Már majdnem végigértem, mikor egy apró, szinte alig látható kis repedést szúrtam ki a szemem sarkából. Magasabban volt, mint két méter, ezért képtelen voltam elérni. Megpróbáltam ugrással elérni, de még ez is kevésnek bizonyult. Tanácstalanul álltam a fal előtt, azon gondolkodva, hogy vajon hogyan is tudnám megközelíteni, és áttörni a repedésen, miközben az egyre erősödő fejfájásom sehogy sem akart elmúlni.
Becsuktam a szememet, és megpróbáltam magam elé vizualizálni egy létrát, majd mikor kinyitottam a szememet, valóban a falnak volt támasztva egy. Jót mosolyogtam ezen, gondolom a valóságban, hogy ezt elérjem, hosszú és bonyolult programkódot kellett volna írnom, ám ebben a világban miden olyan egyszerű volt.
Rátettem a lábamat az első létrafokra, ám ebben a pillanatban erős fájdalom nyilallt a fejembe, ami másodpercekkel később sem akart elmúlni, de nem akartam feladni, mikor már ilyen közel voltam a megoldáshoz. Második fok, a fájdalom egyre erősödött, ahogy egyre feljebb léptem. Harmadik, negyedik, ötödik. A nyilallás egy pillanatra sem múlt el, és erőtlenül értem el a létra tetejét.
Éppen csak megérintettem a repedést, a fal téglái hangosan hullottak a földre, és egy kisebb lyuk tátongott előttem. Nem volt nagy, de akkora pont volt, hogy én átférjek rajta. Az elviselhetetlen fájdalom ellenére próbáltam átpasszírozni magamat, de annyira elhagyott az erőm, hogy megmozdulni is alig bírtam.
***
- Raven! Raven! – Den ijedt hangja visszhangzott a fejemben, mire én rögtön kinyitottam a szememet. Még mindig rettenetesen hasogatott a fejem, de határozottan enyhült. Két ember ijedt tekintetével néztem farkasszemet, és kellett néhány másodperc, míg megállapítottam, hogy az egyik Bone, a másik pedig Den. Nem sokkal később azt is észrevettem, hogy a többiek a szobám ajtajában állnak, tanácstalanul.
- Jól vagy? – kérdezte Bone, miközben a gyógyító képességével próbálta enyhíteni a fejfájásomat.
– Mi történt? – akartam kérdezni, de a kimerültségtől szinte alig tudtam kinyögni ezt a két szót.
– Éppen szólni akartam, hogy kész a vacsora, mikor azt láttam, hogy össze-vissza rángatózol az ágyban, és bárhogy szólok, nem ébredsz fel. Percek óta próbálunk már visszahozni, még az orrod is elkezdett vérezni. – A kezemet erőtlenül az arcomhoz emeltem, majd a vérrel borított ujjaimat meglátva tudatosult bennem, hogy igazat mond.
– Mi történt? – akartam kérdezni, de a kimerültségtől szinte alig tudtam kinyögni ezt a két szót.
– Éppen szólni akartam, hogy kész a vacsora, mikor azt láttam, hogy össze-vissza rángatózol az ágyban, és bárhogy szólok, nem ébredsz fel. Percek óta próbálunk már visszahozni, még az orrod is elkezdett vérezni. – A kezemet erőtlenül az arcomhoz emeltem, majd a vérrel borított ujjaimat meglátva tudatosult bennem, hogy igazat mond.
- Mi történt? – kérdezte Den, majd egy zsebkendővel finoman megtörölte a kezemet.
– Találtam egy repedést Lewkenor biztonsági rendszerén, megpróbáltam áttörni rajta, és sikerült is, aztán ez történt… – Habár még mindig erőtlennek éreztem magamat, már most sokkal jobban voltam, mint néhány perccel ezelőtt. Bone egy istennő.
– Találtam egy repedést Lewkenor biztonsági rendszerén, megpróbáltam áttörni rajta, és sikerült is, aztán ez történt… – Habár még mindig erőtlennek éreztem magamat, már most sokkal jobban voltam, mint néhány perccel ezelőtt. Bone egy istennő.
- Azt hiszem, most már hagynunk kéne pihenni. Az alvás néha csodákra képes – mondta Bone, majd felállt az ágyamról, és a többieket elhessegetve lépett ki a szobából. – Den? – fordult vissza, mikor észrevette, hogy a fiú nem követi őt.
– Én itt maradok vele még egy kicsit.
– Nem kell – akartam tiltakozni, de egyikőjük sem figyelt rám.
– Rendben – bólintott a nő, majd csendben elhagyta a szobámat, és becsukta maga mögött az ajtót.
– Én itt maradok vele még egy kicsit.
– Nem kell – akartam tiltakozni, de egyikőjük sem figyelt rám.
– Rendben – bólintott a nő, majd csendben elhagyta a szobámat, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Hogy érzed magad?
– Mégis mit gondolsz? Minek maradtál itt egyáltalán? – kérdeztem ingerülten, pedig Den nem érdemelte volna meg.
– Gondoltam jobb, ha kibeszéled magadból a rosszat. Ugye tudod, hogy ez az egész nem a te hibád? Ent kapott egy értesítést, hogy a jeladót tönkretették.
– Mégis mit gondolsz? Minek maradtál itt egyáltalán? – kérdeztem ingerülten, pedig Den nem érdemelte volna meg.
– Gondoltam jobb, ha kibeszéled magadból a rosszat. Ugye tudod, hogy ez az egész nem a te hibád? Ent kapott egy értesítést, hogy a jeladót tönkretették.
- De ha előbb megtalálom azt a biztonsági lyukat, mindez nem történik meg. Mire felépülök, és megjavítjuk a jeladót, minden előnyünk elveszett. Talán Lewkenor már most megjavította a meghibásodott rendszerét, és akkor minden, amit eddig tettünk, hiábavaló volt.
– Abban az esetben kitalálunk valami mást. Ne aggódj emiatt.
– De…
– Semmi de! Nyugodj meg, és aludj egy jót. Hidd el, holnap semmi sem fog olyan vészesnek tűnni, mint amilyennek most látod.
– Abban az esetben kitalálunk valami mást. Ne aggódj emiatt.
– De…
– Semmi de! Nyugodj meg, és aludj egy jót. Hidd el, holnap semmi sem fog olyan vészesnek tűnni, mint amilyennek most látod.
- Megígéred?
– Megígérem – mondta Den finoman, majd ő is elhagyta a szobát.
– Megígérem – mondta Den finoman, majd ő is elhagyta a szobát.