Hollóleány

Hollóleány – 3. Egy hely, amit otthonnak nevezhetek

Picture

Szóval ilyen az életem: egyik pillanatban még békésen vásárolgatok, a másikban pedig hárman próbálnak elfogni, hogy egy kicsi fehér szobába tuszkoljanak, és mindenféle kíséreteket végezzenek rajtam.
Két hete vagyok ebben a városban, ennyi idő alatt még nem igazán sikerült kiismernem magamat, ezért az esetleges menekülési útvonalakat sem ismertem. Mióta elhagytam a legjobb barátnőmet, másfél évvel ezelőtt, szinte mindennapos, hogy a TEKI emberei elől menekülök. Eddig még szerencsére nem sikerült elkapniuk.

Picture

El kell ismernem, hogy Phileas nagyon jól végzi a dolgát, hiszen szinte egy perc nyugtom sincs. Nem tudom, hogy sikerül mindig a nyomomra akadnia, de ha ez így folytatódik tovább, semmi esélyem sem lesz elmenekülni előlük.

Picture

Befordultam egy szűk sikátorba, de ez életem legrosszabb döntésének bizonyult. Már majdnem kiértem a túloldalt, mikor őrökkel találtam szembe magamat. Pillanatok alatt körbekerítettek, és elzártak mindenféle menekülési útvonalat.

Picture

Többször is előfordult már ez, de eddig mindig sikerült elmenekülnöm a képességemet használva. Már éppen felkészültem az időutazásra, talán egy kis kiruccanás a 2450-es években még jót is tenne az idegzetemnek, aztán ha egy kicsit pihentem, visszajöhetnék. De miért is kéne visszajönnöm? Az időben bárhol és bármikor élhetnék, békésen, nyugodtan, büntetlenül használva az erőmet. Valamiért mégis mindig visszajövök ebbe a koszfészekbe. Talán egy nagyobb és nemesebb feladat vár itt rám. Na persze!

Picture

A következő pillanatban erős fájdalmat éreztem a lábamban, majd a földre rogytam. Aha, szóval ilyen az, mikor eltalálnak bénító lövedékkel. A következő golyó a vállamat találta el, mire elterültem a földön. Szóval ennyi. Két év után sikerült elfogniuk. Legalább ebben a rövid időszakban szabad voltam.
***

Picture

– Mi lesz, ha elkapnak? Megölnek? – Griffard hangja visszhangzott a fejemben.
– Rosszabb. Bár igazából nem is tudom. Néhány éve volt egy srác, akinek rejtélyes módon sikerült kijutnia az intézetből. Néhány héttel később viszont megtalálták és visszahozták. A teremben, ahová vitték nem voltak biztonsági kamerák, ezért nem tudom mit csináltak vele, de amikor néhány nappal újra láttam… az ijesztő volt.​
***

Picture

Hát, most legalább megtudom mi is van abban a titkos szobában. Éreztem, hogy már nem bírok sokáig ébren maradni. A bénító lövedékek méreganyaga már minden egyes porcikámba eljutott, és már csak pillanatok kérdése hogy elájuljak.

Picture

​Ekkor két árnyat láttam a háttérben, majd ütések hangjára lettem figyelmes. Azonban azt már nem tudtam meg, kik is voltak ezek az emberek. Még érzékeltem, hogy egy erős kar átölel, majd felvesz a földről, de már képtelen voltam kinyitni a szememet.
***

Picture

​- Még egyszer találkozom velük, és megfojtom mindet! El sem hiszem, hogy régen én is közéjük tartoztam! – hallottam egy ideges női hangot, miközben meleg kezek masszírozták a homlokomat. Egy puha ágyon feküdtem, és valószínűleg egy mozgó járműben lehettünk, ugyanis néha kisebb-nagyobb rázkódást éreztem.
– Mikor ideges vagy, nekem nagyon is könnyű elképzelni, hogy olyan voltál, mint ők – ezúttal egy férfi szólalt meg, aki játékosan beszélt a nőhöz.

Picture

​Lassan kinyitottam a szemem, de a fejem iszonyatosan hasogatott a korábbi nyugtatólövedékektől. Egy fekete hajú nő ült mellettem, aki aggódva nézett rám, a háttérben pedig egy fiatal srác álldogált zsebre tett kézzel, szintén engem nézve.

Picture

​- Jól érzed magad?
– Hol vagyok? – kérdeztem ijedten, bár azt el kellett ismernem, hogy ez a két ember nem úgy nézett ki, mint akik a Teknősből jöttek volna.
– Valószínűleg a lehető legjobb helyen. Azt hiszem – válaszolta a nő egy apró mosoly kíséretében. – A nevem Bone, ő pedig Cyb – mutatott a háttérben ácsorgó srácra, aki mosolyogva intett egyet.

Picture

​ – Hova megyünk? – a sok kérdésem közül talán ennek megválaszolása lenne a legeredményesebb.
– Mi egy kis csoport tagjai vagyunk. Valójában, már régóta keresünk téged – válaszolt ezúttal Cyb.
– Szóval, ti kimentettetek a Teknős karmai közül, de miért?

Picture

​- Mert olyan vagy, mint mi. Mi is ugyanannak a borzalmas tudományos kísérletnek voltunk áldozatai, mint te. Mi is ugyanazon a napon, két éve menekültünk el az Intézet falai közül. Nem vagyunk sokan, de alakítottunk egy társaságot, a városok falain kívül, ahol többé-kevésbé biztonságban vagyunk. Legalábbis a Teknős embereitől igen – magyarázta Bone, én pedig csak hallgattam. Egy közösség, ahol saját magam lehetek? Sokat álmodoztam erről, de nem hittem volna, hogy ilyen létezik, a mi időnkben is.

Picture

​- Sokat hallottunk rólad. A híradásokban, meg a tévében mindenhol. Segíteni akartunk neked.
– Köszönöm – mondtam, majd ebben a pillanatban a jármű lefékezett.
– Megékeztünk – mondta Cyb, majd az ajtóhoz sietett.

Picture

​Egy romos épület előtt álltunk meg, valószínűleg már régen el volt hagyva, de az egyik beszögelt ablakon keresztül erős fény szűrődött ki.
– Itt húztuk meg magunkat. Nem a legfényesebb, de ez a mi otthonunk – mondta Bone, majd a bejárati ajtóhoz vezetett.

Picture

​Az épület belülről sem volt valami fényes, de jobb állapotban volt, mint azt a külseje sugallta. Az egyik távoli helyiségből beszélgetés hangja ütötte meg a fülemet, és a többiek is arrafelé tereltek.
– Valamit tennünk kell! Már három napja nem hallottunk felőlük. Biztos történt valami! – egy nő beszélt aggodalmasan.
– Hidd el, ha tudnék, már rég cselekedtem volna.

Picture

​- De nem hagyhatjuk őket magukra! Ha mondjuk Pitch elmenne, neki sikerülhet.
– Te is tudod a szabályt, senki sem mehet egyedül.
– Hát én mondanám, hogy elmegyek vele, de a végeredmény nem tetszene nektek – egy harmadik személy is csatlakozott a beszélgetéshez, akinek mókás hangvétele egyáltalán nem illet a társalgás hangulatához.

Picture

​A három személy annyira elmerült a vitájukban, hogy észre se vették, hogy már mi is a szobában ácsorgunk.
– Nézd, Ent, amúgy sem vagyunk sokan, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük őket. Den nélkül sose sikerült volna elhagynotok az intézetet, és azt sem bántátok meg, hogy Late is veletek jött, nem?
– Tényleg nem tehetek semmit – rázta meg a fejét a férfi, és egy nagyot sóhajtott.

Picture

​- Megjöttünk – kiabálta el magát Cyb, mire három szempár fordult felénk, és mind a három engem vizslatott.
– Áh, látom sikerrel jártatok – mondta, majd felállt, hogy kezet rázzon velem. – A nevem Ent, és mondhatjuk úgy, hogy én vagyok ennek a pöcegödörnek a feje. Örülök, hogy megismerhetlek.

Picture

​Tudtam, hogy mondanom kéne valamit, de az intézetnek hála a szociális képességeim nem fejlődtek ki túlságosan. Fogalmam sem volt, mit kéne válaszolnom. Talán be kéne mutatkoznom, de hogyan is? Persze, a nevem Henrietta Gwendolyn Missing, de valahogy mégsem éreztem az enyémnek. Ez ahhoz a kislányhoz tartozik, akit bebörtönöztek a T.E.K.I. falai közé, és akin mindenféle kísérleteket hajtottak végre. Én már nem vagyok Ő. Egy teljesen új emberré váltam, mikor hosszú évek után először hagytam el a kutató intézetet.

Picture

​- Látom, nem beszélsz sokat. Ugye tudod, hogy bennünk megbízhatsz? Bár mondjuk Cyb-ot ismerve… – magyarázta, majd egy pillanatra megállt, és elkerekedett szemmel kérdezte:
– Ugye nem raboltak el téged?!
– Ugyan már! Ennyire még én sem vagyok rossz! – az előbb említett férfi tettetett sértődöttséggel csattant fel, majd lehuppant a kanapéra, a szőke hölgy mellé, aki eddig nemtörődöm arccal figyelte az eseményeket.

Picture

​- Megmentették az életemet. Már éppen hurcoltak volna el az őrök, ha ők nem lettek volna, már az intézetben lennék.
– Valóban? – Ent egy elismerő pillantást vetett Cyb-ra, aki kezét széttárva ültében meghajolt, mintha csak azt akarná mondani, hogy ‘Én megmondtam!’.
– Akárhogyis, biztosan kimerült lehetsz. Aludhatsz az egyik szobában, és majd holnap beszélünk még – egészen addig a pontig nem éreztem magam fáradtnak, amíg nem mondta. Hirtelen irtó nagy kihívásnak tűnt nyitva tartani a szememet.

Picture

​Egy fehérhajú, fehér bőrű nő sétált oda hozzám. Nem is csodálom, hogy olyan emberek között él, akiket a mai társadalom szörnyeknek nevez. A nő intett egyet, hogy kövessem, majd kilépett a sötét folyosóra.
– Mi ez a hely egyébként? – kérdeztem, mikor egy lépcsőhöz érkeztünk.
– Nem tudom pontosan. Talán egy elmegyógyintézet lehetett valamikor nagyon régen. Tökéletes hely olyan különcöknek, mint mi – válaszolta, majd a lépcső tetején egy hosszú folyosóra érkeztünk, ahonnan számos ajtó nyílt.
– Lehet kicsit hideg lesz a szobádban. Elvégre, egy sivatag kellős közepén vagyunk.

Picture

​- Nem féltek attól, hogy ezen a helyen az androidok megtalálnak?
– Talán jobb, hogyha ezt holnap beszéljük meg – mondta a nő, majd az egyik ajtó előtt megállt és felém fordult. – A nevem Kam, ha bármire szükséged van, csak szólj – meleg mosolya volt. Talán ezek az emberek mégsem olyan szörnyűek, mint azt eddig tapasztaltam. Bólintottam egyet, majd megkönnyebbülten léptem be a szobába. tézetet.

Picture

​Kicsi volt és üres. Csak egy apró ablakon ragyogott be a hold fénye, ami kísértetiesen világította meg a sarokban álló lámpát. Még egy ágy sem volt, csak egy vékony matrac volt leterítve a fal mellé. Rögtön lefeküdtem, majd az odakészített vékony pokróccal próbáltam minél jobban betakarózni. Kamnak igaza volt, pokoli hideg volt a szobában.
Miután kényelembe helyezkedtem rögtön elnyomott az álom. Hónapok óta nem aludtam ilyen jól.
***

Picture

​Amilyen hideg volt az éjjel, olyan meleg volt, mikor felébredtem. A meleg pulcsi, amit az éjszaka közepén vettem fel, szinte leolvadt rólam, és az áporodott levegő arra ösztönzött, hogy mielőbb kinyissam az ablakot, ami rossz döntésnek bizonyult, ugyanis sokkal forróbb levegő áramlott be, mint ki.

Picture

​Úgy döntöttem, hogy inkább csatlakozok a többiekhez, és lesétáltam a földszintre, és ahhoz a társalgóhoz igyekeztem, ahol tegnap voltunk. Szerencsére mindenki ott volt, úgy érzem ez a hely az épület szíve.
– Jó reggelt! – csiripelte Cyb, és egy szendvicset nyomott a kezembe, majd minden további szó nélkül egy égett szalonnát dobott egy lelkesen ugrálgató kutyához.
– Sajnos most csak ennyivel tudunk szolgálni, ugyanis Late, a konyhatündérünk házon kívül van.

Picture

​A következő pillanatban egy feketébe öltözött férfi lépett a szobába, akinek a tekintete rögtön a kutyára tévedt, majd azután rögtön Cyb-ra, mire hitetlenül megrázta a fejét, de nem szólt semmit. A következő pillanatban pedig Ent szólalt meg:
– Szóval, most, hogy mindenki itt van, először is szeretném köszönteni társaságunk új tagját – ekkor felém intett – aki tegnap éjszaka érkezett meg hozzánk. Hogyan is szólíthatunk téged?

Picture

​- Ezt hogy érted?
– Mi nálunk senki sem használja az eredeti nevét, mindenki mindenkit a becenevén szólít, ami sokkal inkább illik hozzánk, mint az eredeti. Néhányunknál pedig az igazi nevünk olyan sötét múltat hordoz magával, amiről szívesen elfeledkeznénk. Megérted ugye?
Hát persze hogy megértem. Lenne egy név, amit egy olyan ember adott nekem, akit rettentően tisztelek, és sok mindent köszönhetek neki. Persze ahogy ő szólított, ‘Hollóleány’ annyira nem hangzik túl jól.

Picture

​- Raven. Szólítsatok így.
– Rendben. Van egy másik dolog, amiről mindenképpen beszélnünk kell. A tegnap esti, Kammel folytatott beszélgetésem után arra a döntésre jutottam, hogy mindenképpen kell cselekednünk. A reggel megszerzett információk szerint Dent és Late-t Lewkenor főhadiszállásán tartják fogva.

Picture

​- Mégis mi közötök van Lewkenorhoz? – kérdeztem meghökkenve, mire mindenki felém fordult.
– Nézz körül, szerinted hol vagyunk? – a szőke nő a szemét forgatva kérdezte, miközben a hajával játszadozott.
– Tegnap este is kérdezted, nem? – Kam vette át a szót. – Kérdezted, hogy nem félünk-e az android támadásoktól. A válasz erre igen egyszerű: de igen. Éppen ezért akarunk tenni valamit az ügy érdekében. Mi nem élünk a nagyvárosokban, amiket elektromos térrel vettek körbe. Mi itt vagyunk a sivatag közepén, teljesen védtelenül.
– Tarthatsz minket önzőnek – ekkor Ent vette át a szót –, mi meg akarunk szabadulni a robotoktól, de nem azért, hogy megmentsük az emberiséget. Mi csak szimplán békében akarunk élni.

Picture

​- Szomorú, de sajnos meg tudom érteni – válaszoltam.
– Szóval, ahogy mondtam, mindenképpen tennünk kell valamit, hogy kiszabadítsuk őket.
– Ebben akár még tudnék is segíteni – szóltam közbe megint, mire mindenki kérdőn felém fordult – úgy értem, Lewkenor a mi időnk legnagyobb zsenije és feltalálója. A főhadiszállása biztosan tele van rakva mindenféle biztonsági rendszerrel. Mivel valószínűleg én vagyok a világ legjobb hackere, talán segíthetek.

Picture

​- Remek! – csapta össze a kezét Ent. – Akkor ezt meg is beszéltük! Akkor te és Pitch elmentek. Jobb lesz, ha minél előbb indultok! – mondta, majd meg sem várta a válaszomat, feloszlatta a megbeszélést. Talán örült, hogy valaki jelentkezett a feladatra.
***

Picture

​Szóval így kerültem ebbe a helyzetbe. Két olyan embernek az életét vállalkoztam megmenteni, akikkel még sohasem találkoztam, ráadásul egy olyan férfivel karöltve vágtam neki ennek a küldetésnek, akit csak tegnap reggel ismertem meg. Amint felkelt a nap, útnak indultunk, magunk mögött hagyva az ideiglenesen használt menedékünket.

Picture

​A mai nap sokkal könnyebben haladtunk, mint tegnap. Körülbelül egy órát sétálhattunk, mikor egy hatalmas épület tűnt fel a horizonton. Egyenesen arrafelé mentünk, ezért valószínűleg az lehet Lewkenor bázisa.
– Na, használd azt az ügyes kis tudományodat, és keress nekünk egy hátsó ajtót! – mondta Pitch, mikor már elég közel voltunk. Olyan hirtelen szólalt meg, hogy ijedtemben kicsit megugrottam, de némán követtem az utasításait.

Picture

​Az épület elektronikai rendszerére meglepően egyszerű volt csatlakozni, arra számítottam, hogy sokkal nehezebb lesz. Elvégre mégiscsak arról az őrült tudósról beszélünk, aki romba döntötte a világot.
Hamar találtam egy bejáratot, amit nem őriztek. Elmondtam Pitchnek, mire ő elindult.
– Lucie, te itt maradsz! – mondta a kutyának, aki nyüszítve nézett a gazdájára, de szót fogadott.

Picture

​Néma csöndben léptünk be az épületbe. Nem érzékeltem sehol sem kamerát, de olyan érzésem volt, mintha minden egyes lépésemet figyelné valaki. Rövid időn belül már a bázis alaprajza is ott lebegett a szemem előtt, aminek köszönhetően könnyen eljutottunk a börtönblokkig.

Picture

​Valami mégsem stimmel. Egészen eddig eljutottunk, de semmi problémába nem ütköztünk. Minden túl egyszerű. Pitchre néztem, akinek a tekintete szintén azt sugallta, hogy ezt ő sem tartja normálisnak, azonban egy szóval sem kifogásolta a helyzetet. Ahhoz az egyetlen cellához siettünk, ami fölött a foglalt felirat volt látható, majd mindenféle nehézség nélkül kinyitottam.

Picture

​Két ember volt a cellában. Egy fiatal srác feküdt az egyik ágyon, aki valószínűleg nem volt eszméleténél, és egy nő, aki mellette ült. Amint meglátta Pitcht megkönnyebbülten felsóhajtott, és mosolyogva ölelte át.
– Azt hittem már sose jön senki – mondta, majd Pitch a srác felé fordult.
– Hogy van Den?

Picture

​- Kiutat próbált keresni, de azóta sem jött vissza.
– Hihetetlen ez az ember. Mindig a legrosszabb pillanatban képes kiütni magát – dünnyögte magának Pitch, majd a fejét rázva a sráchoz lépett, és a vállára vette. – Induljunk, amíg még tudunk! – mondta, és elindult arra felé, amerről jöttünk.

Picture

​A kijutás sem okozott semmi problémát. Az érzés hogy valaki figyel, nem szűnt meg egészen addig, amíg ki nem értünk az épületből. Valami nagyon nem volt rendben odabent. Még csak őrökkel sem találkoztunk, és senkinek sem tűnt fel, hogy két foglyot megszöktettünk. Mintha szándékosan ezt akarták volna.
***

Picture

​A hazafelé tartó út sem volt valami izgalmas. Útközben néha belefutottunk egy-két androidba, de a képességemnek köszönhetően sikerült kikerülni őket. Late és én sikeresen bemutatkoztunk egymásnak. Habár kicsit lassabban tudtunk haladni amiatt, mert Pitchnek Dent is cipelnie kellett, de még így is hamar hazaértünk.

Picture

​Amíg a többiek bevitték Dent a házba, én kint maradtam az udvaron, s leültem az egyik padra. Az elmúlt napok rettentően fárasztóak voltak, és már alig bírtam a lábamon állni, de boldog voltam, hogy sikerrel jártunk. Becsuktam a szemem, és az elmúlt nap eseményein gondolkoztam. Alig ismerem ezeket az embereket, mégis mindenki olyan kedves volt velem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen egyáltalán létezik. El is tudnám képzelni, hogy velük élem le az életemet, ha ez lehetséges volna…

Picture

​Éreztem, hogy valaki leült mellém, mire én kinyitottam a szememet. Pitch volt az.
– Nem kell aggódnod Den miatt – mondta –, máskor is előfordult már ez. Majd csak visszatér közénk.
– Ti ketten jó barátok vagytok?
– Abban biztos vagyok, hogy ő annak tart engem. Én viszont senkit nem engedek közel magamhoz.
– Kivéve Lucie-t – mondtam, miközben megvakartam a kutyus fülét.
– Lucie többet ér, mint néhány ember ezen a világon.

Picture

​Ezután egyikünk sem mondott semmit. Nem volt kínos a csend, csupán mindketten élveztük, ahogy a hűvös, esti szél felfrissít minket a nappali forróság után, és néma csöndben néztük, ahogy a nap lebukik a hatalmas homokdombok mögé.
Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments