A Sötétség Angyala 2. – 6. Ellentétek
– Az unokatestvéremről beszélsz, és van neve is! – kiáltotta vissza Kitti Vivienne-nek.
Erik és én csak a háttérben ácsorogtunk, szótlanul. Elvégre Kitti már önmagában átváltott védelmező anyatigris üzemmódba. Ki is merne az útjába állni? Viv, mint kiderült.
– Picinyem – kezdte szokásos, lekezelő hangján. Feláll a szőr a hátamon, amikor így hív másokat. Leggyakrabban engem.
– Nem vagyok a picinyed! – vágta rá Kitti dühösen.
Ezen Viv egy kissé ledöbbent, nem volt hozzászokva, hogy bárki ellentmondjon neki. Főleg valaki olyan, aki nemrég még halandó volt. Nem telt azonban sok időbe, míg a nő összeszedte magát, és folytatta mondandóját.
– Kitti, tudom, hogy pár hónapja még halandó voltál, és nem könnyű megszabadulni a régi kötelékektől.
– De annak az életnek már vége.
– Hű, vége? Nem mondod! – vágta rá Kitti cinikusan – Sok változáshoz hozzászoktam, de nem kellett minden kapcsolatot megszakítani. Elvégre, arra nincs panasza senkinek, hogy Lejlával ismét egy házban lakunk.
– Az más, Lejla olyan, mint te meg én.
– Hölgyeim, ha nem probléma, én léptem. Jó volt veletek – szólt közbe Erik kissé idegesen. Valószínűleg kínos volt neki csak úgy nézni a vitát.
– Nem, ne menj sehova! – mondta neki Kitti – Még csak most értél ide.
– Ez nem te mondod meg, kicsi lány – szólt közbe Vivienne.
Én személy szerint eddig bírtam.
– ELÉG LEGYEN! – kiáltottam el magam. Ezzel mindenkit megleptem, saját magamat is beleértve.
Erre Samu és Ármin is berohantak a szobába.
– Na, jön a második felvonás – motyogta Erik alig hallhatóan, a szemeit forgatva.
– Mi történt itt? – követelte Ármin, a felesége pedig rögtön eljátszotta a bajba jutott hölgyet.
– Valahogy tudtam, hogy ezzel a két fiókával problémák lesznek! – kezdett panaszkodni – Páriát hívni a házba? Olyan… koszosak.
– Lejla, Kitti, ezt magyarázzátok meg, kélek! – mondta Samu teljesen nyugodtan.
Nem akart rögtön letámadni minket, csak hallani a mi verziónkat. Úgyhogy, elmondtam az enyémet. Elmondtam mindent, kezdve azzal, hogy hogyan mentette meg Erik az életemet. Cserébe pedig úgy gondoltam, megérdemel egy esélyt, hogy újra találkothasson egy rég nem látott családtaggal. És tartom is magam ehhez.
– Szóval, szeretném, ha maradhatna még egy darabig – tette Kitti a mondandóm végére.
– Ez… meglehetősen érdekes – szólalt meg Samu, majd Erikhez fordult – Tényleg megküzdöttél egyedül az a sok vadász ellen?
– Azért Lejla is besegített egy kicsit. Amúgy meg, miért olyan meglepő ez? A páriák veszélyesek, ezért félnek tőlünk a minisztériumi jófiúk. Csak nem lehet annyira kicsinyes a dolog, mint hogy „fúj, csúnyák.”
– Valóban sok problémát okoztak már a páriák – folytatta Samu. – Elég sokat aggódtunk már azon, hogy nehogy a vadászok tudomást szerezzenek a létezésükről.
– Hát, akkor megnyugtatlak, azok a vadászok nagyon meglepődtek. És már nem fognak szólni rólam senkinek.
– Általában jobban szeretjük, ha a vámpírok… kevésbé agresszív módon rázzák le a vadászokat. Bár tudom, arra nem mindig van lehetőség – sóhajtott az elnök. – Nem is érdekes. A lényeg az, hogy elég sokat kockáztattál azért, hogy megments egyet az enyémek közül.
Erik mély levegőt vett.
– Tudom, hogy késő bánat, de nem akarok szörnyeteg lenni. Láttam valakit, akinek az élete veszélyben volt. Nem volt kérdés, hogy rögtön cselekedjek. És különben is, nem akartam vadászokat az otthonomban. Ti nem így szoktatok lenni vele?
Samu közben végig bólogatott. Hitt nekünk. Ez a többiekről azonban nem volt elmondható.
– Szerintetek igazat mond? -kérdezte Ármin gyanakodva.
– Miért ne mondana? – förmedtem rá.
– Nem lehet, hogy Viktor kémje? Aki így próbál a bizalmunkba férkőzni.
Természetesen ez volt az a pont, amit már Erik se tudott tovább humorral kezelni.
– Nem, azt a férget nem láttam már évek óta – mondta tényszerűen. – Sajnos amikor utoljára láttam, épp vele voltak a testőrei. De amikor legközelebb látom, meg fogom bosszulni, hogy ezt tette velem.
– Egy jó tanács, fiam – mondta Samu egy rövid szünet után. – A bosszúterveidet társaságban talán ne reklámozd. Vagy jobb, ha leteszel róla úgy, ahogy van. Viktor után épp nem sírna senki, de könnyen kerülhetnek ártatlanok is kereszttűzbe.
– Majd még… végiggondolom.
– Most viszont köszönöm, hogy részese lehettem ennek a nagyszerű vitának – mondta Erik. – Nagyon sokat tanultam. Most viszont… muszáj lesz lépnem, különben nem érek haza, mire feljön a Nap. Elvégre, el vagyok tiltva a tömegközlekedéstől.
– Miért nem maradsz itt a következő estéig? – ajánlotta fel Kitti.
– Azt már nem! – vágta rá Vivienne.
– Szerintem is az lenne a legjobb ötlet – bólogatott Samu, Vivienne-t meg se hallva. Úgy tűnik, egyre többen kezdik megelégelni a hölgy kényeskedéseit.
– Biztos vagy benne? – akadt ki Ármin.
– Már sokszor vitattuk, hogy mennyi áldozata lehet Viktor elvakult törtetéseinek. Most itt van egy, akinek segíthetünk is. Megmenthetjük minden vámpír legnagyobb ellenségétől: önmagától. Különben is, megmentette Lejla életét. Ez az egy dolog már közös bennetek.
– Akkor… megmutassam a vendégszobát? – kérdezte Kitti az unokatestvérét.
– Hát, ha az elnök úr komolyan gondolja… – vont vállat Erik – Csak legyen ott tévé is. Meg kérnék majd egy forró, habos fürdőt. És talán egy gumikacsát is.
– Meglátjuk, mit tehetek – nevetett a lány.
***
Közeledett a napkelte, és kezdtem érezni az ezzel járó kimerültséget. Elindultam a fürdőszoba felé, hogy lefekvés előtt még elvégezhessem a szokásos rutinomat. Ahogy odaértem, Erik épp jött ki.
– Kitti kölcsönadta a fürdőköpenyét – közölte – Nem az én színem, de olyan bolyhos…
– Örülök, hogy jól érzed magad – mosolyodtam el – Gumikacsát kaptál végül?
– Azt pont nem.
– De legalább végre egy igazi, beülős fürdőkád! És nem csak az a rossz, csöpögős zuhanyzó a raktárból!
– Hát, kiérdemelted – nevettem.
– Nem vártam semmilyen jutalmat, amikor megmentettem az életedet. És a többi jócselekedetemért se. De… elfogadom.
– Amúgy elmondtad valakinek, hogy te vagy a felelős azokért a jócselekedetekért?
– Dehogy!
– Nem akarom, hogy szertefoszoljon a varázslat. Különben se hinnék el.
– Be tudnád bizonyítani.
– Szerintem a megfigyelőrendszerem csak paranoiát szülne – vont vállat Erik. – Elvégre, ki tudja, mit figyelek még meg? Akkor aztán magyarázhatnám, hogy nem vagyok Viktor kémje.
– Jó, valahol tényleg jobb az elővigyázatosság.
– Persze, hamár te tudsz róla, mindig jól jön egy kis segítség.
– Milyen segítséget tudnék nyújtani? – kérdeztem – Nem vagyok egy profi hacker. Sőt, örülök, ha tízujjasan le tudok gépelni egy mondatot.
– Nem, de te személyesen is el tudsz menni helyekre, ahova én nem – fejtette ki. – Megkérdezni másokat, hogy erről vagy arról tudnak-e valamit.
– Nem hinném, hogy a hétköznapi utca embere el tudná mondani, hogy hol van a vámpírvadászok főhadiszállása.
– Nem, de valami kiindulási pontot adhat bárki.
***
Az elkövetkezendő napokban sokat gondolkodtam azon, amit Erik mondott. Egy kiindulási pont, ami alapján rájöhetünk, hol van a vadászok főhadiszállása. Vagy talán több annál. Persze, nem akartam vakon rohangászni, és csak úgy kérdezgetni az utcán, és ezzel valószínűleg felhívni magamra a figyelmet. Ennél célirányosabb akartam lenni. Különben is, még volt valaki, aki tartozott nekem egy szívességgel.
Tárcsáztam egy számot, és a fülemhez emeltem a telefont. Ez egy olyan szám volt, amit már hat éve nem hívtam fel.
– Jó estét, Lujza – mondtam a telefonba. – Május Lejla vagyok. Beszélhetnénk?
Egek, ez a Vivienne borzasztó… xD
Szegény Erik, tök bunkón beszélt róla. És ahogy a két másik pasi megjelent (Ármin és Samu), tök olyanok voltak Erik után, mint valami nyálas képű bájgúnár duó… 😀
Pedig Samu tök aranyos, szóval neki megbocsátom, hogy jobban néz ki szegény Eriknél. 😀
Nagyon örülök neki, hogy végül normálisan viselkedtek vele, mert hát ki segítene a páriákon – legalábbis egyikükön -, ha nem ők?
A rózsaszín fürdőköpeny nagyon jól nézett ki, a gumikacsáért pedig kár volt. 😀
Kíváncsi vagyok, milyen irányba fog haladni a sztori, eddig érdekes. 🙂
Jövök még hamarosan!
Szia Ruby, köszönöm szépen kommentedet. 🙂
Hát, igen, egyes emberszerűbb vámpírok valóban kissé előítéletesek a páriákkal szemben. De Erik talán megmutathatja, hogy van emberi oldaluk nekik is. 🙂