A Sötétség Angyala 2. – 5. Barát vagy ellenség?

Eljött a következő este, én pedig a rozoga raktári ágyon ébredtem. Feltételezem, egy leselejtezett kórházi ágy lehetett. Minden esetre meglehetősen réginek tűnt, és csak reménykedni tudtam lenni, hogy nem nézte ki magának néhány poloska. Amiből következett, hogy nagyon szerettem volna találni Eriknek valami jobb otthont, vagy legalább is egy jobb ágyat.
A fiú egyébként épp a számítógépénél ült, nagyban belemerülve. Ilyen hamar felkelt, vagy nem is aludt? Talán jobb kérdés, hogy én hogyan tudtam aludni az előző éjszaka vadásztámadása után.
Most kimásztam az ágyból és odamentem Erikhez.

Közben véletlenül megláttam a monitor képernyőjét.
– Várj, te vagy Xander95? – kérdeztem döbbenten. Nem várt fordulat.
– Upsz, most lebuktam – nevetett a fiú – Bár az igazat megvallva, meglep, hogy eddig senki se jött rá. Elvégre, a családnevem Sándor, az angolul Alexander, ami egész jól lerövidíthető úgy, hogy Xander. A ’95 pedig a születési évem, úgyhogy… bum! Felhasználónév!
– Meg hát, az Erikaviking már foglalt volt – tette hozzá.
– Erika viking? – kérdeztem vissza.
– Igen, és a nemi identitásomat is megkérdőjelezték volna – nevetett – Főleg azért nem lett az.
– De… ha te vagy Xander95, ez azt jelentheti, hogy neked köszönhetem a szabadságomat. Ezek szerint… kétszer is megmentettél.
– Ó, hát szóra se érdemes – mosolyodott el.
– De… akkor is, szeretném megköszönni.
– Hát, akkor nagyon szívesen. Igaziból bármit, hogy a vadászok orra alá borsot törhessek. Meg, Kitti is nagyon szeretett volna visszakapni. Engem is, de azt az egy dolgot még Xander95 se adhatja meg neki.
– Miért nem? – kérdeztem, teljesen őszintén.
– Hahó, láttad már hogy nézek ki?
– Jó, de Kitti nem egy beavatatlan halandó. Vámpír már ő is.
– De egy minisztériumi vámpír – sóhajtott – Nem… Te már bebizonyítottad, hogy más vagy, de mindenkitől nem várhatom el. Így a legjobb.
Pár perc néma csend következett.
– Hát, sajnálom – mondtam végül – De azt legalább meg tudnád mondani, hogy miért tartottak fogva engem a vadászok? És… hogyan jöttél rá, hogy hol vagyok?
– A miértet sajnos nem tudom. Próbálom megfigyelni a vadászokat. Van kiépítve egy egész komoly megfigyelő rendszer a gépemen. Hozzáférésem van Budapest CCTV kameráinak 75%-ához, és be tudok mászni mások mobiltelefonjába, illteve e-mail – és Facebook-fiókjába is.
– Azta! – lepődtem meg – Azt… hogyan?
– Mindig is értettem a számítógépekhez – vont vállat – Most pedig időm is volt, és mintha ez az átalakulás intelligensebbé is tett volna…? Nem tudom, de minden esetre jól beindítottam a hacker bizniszt. Az alacsonyabb beosztású vadászok magánüzeneteiból már rájöttem néhány bázisuk helyszínére. Így arra is, hogy téged hol tartottak. De arra nem, hogy milyen célból. Meg azt se tudom, hol van a főhadiszállásuk. Pedig ha azzal bármi történne…
– De azt hiszem, egyes dolgok vagy csak a vezetőségre tartoznak, vagy meg van határozva, milyen csatornákon keresztül beszélhetnek róla. És mindenhova még nekem se sikerült betörnöm.

***

Nem maradtam a raktárban túl sokáig. Hamarosan elköszöntem, hagytam Eriket dolgozni. Hátha végül megtalálja azt a főhadiszállást. Vagy valami más titkot, ami hasznos lehet.
A raktár előtt viszont váratlanul egy ismerős alakkal találkoztam.
– Apa! – kiáltottam el magam – Hát te? Mit keresel itt?
Apám felnézett. Egyértelműen meglepte, hogy láthat.
– Lejla, ugyanezt kérdezhetném tőled is! – szólalt meg – És mi a fenét műveltél a hajaddal?
– Jaj, már te is kezded?! Amúgy a vámpírvadászok elraboltak, de a többi vámpír kiszabadított.
– Igen, hallottam hírét – bólogatott. Azt hittem, lelkesebb lesz. Elvégre a lánya vagyok, aki évekre eltűnt.
– Amúgy nem láttál véletlenül néhány vámpírvadászt? Páran eltűntek itt tegnap, és ki akarom deríteni, mi történt.
– De. Láttam néhánynál több vadászt – vágtam rá felháborodottan – Épp ki akartak nyírni.
– És mi lett velük?
– Szerinted?
– Várj, úgy érted… te, egyedül?
Egy pillanatra lefagytam. Én csak egy vadászt öltem meg, a többi Erik volt. De úgy éreztem, jobb ha az apám, vagy az emberek úgy általában nem tudnak róla. Úgyhogy hazudtam.
– Igen, én egyedül. Elvégre a túlélésem volt a tét.
– Értem – bólintott apám. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy hitt-e nekem – Figyelj, Lejla, beszélnünk kell. Van itt egy kávézó a környéken. Tudod, jártunk ott gyerekkorodban is. Üljünk be oda!
Beültünk hát a kávézóba. Én csak a beszélgetés miatt, elvégre nem igazán ihatok véren kívül nagyon mást. De ha apám meg akart inni egy kávét, csak nyugodtan! Ő amúgy amint odaértünk hátrament telefonálni egyet. Nem gondoltam róla túl sokat, addig csak felcsatlakoztam a telefonommal az ingyenes Wifire, megnézni, mi újság a nagyvilágban. Egyszer csak halk kopogást hallottam az ablakon.
Odanéztem, és ott állt Erik. Követett?
– Ez egy csapda – súgta.
Egy ember nem hallotta volna az üvegen keresztül, de nekem, mint vámpírnak, kitűnő a hallásom.
– Miről beszélsz? Az apámról van szó? – súgtam vissza.
– Igen, az apád, aki egy vámpírvadász.
– Nem, ő azt már abbahagyta.
– Akkor miért keresett eltűnt vámpírvadászokat?
– Biztos kapott egy munkát a rendőrségen? – vontam vállat – Nem tudom, de nem hiszem el, hogy ismét vadász lett volna. Megígérte, hogy kiszáll!
– Lejla, most már tudod, hogy én vagyok Xander95. Emlékezz vissza az e-mailre, amit írtam neked!
– Hogy ne higgyek megbízhatónak vélt emberek ígéreteiben. De… akkor ott az apámra gondoltál?
– Igen – sóhajtott – Elég sok vadász üzeneteit olvastam már, páran kibeszélték a döntéseit. Így összeállt bennem a kép, és… azt biztosra tudom, hogy kiszállt a vadászok rendjéből, de pár hónappal az eltűnésed előtt visszament. Nem tudom, miért, mint ahogy az vadász-ranglétra alja se. De nézd… egy magányos farkas pária vagyok. Mégis, mi a fenét nyernék abból, ha hazudnék neked ebben?
Mint rájöttem, semmit. Igaza volt. Vagy ha hazudott is, talán jobb nem megkockáztatni. Nem akarok egy újabb öt évet eltölteni egy dobozban.
– Oké, és most mi legyen?
– Lépj le csendben, és fuss. Ha gondolod, mutatok egy mellékutcát, amiben könnyen eltűnhetsz.
– Oké.
Futottunk is, de nem túl gyorsan, nehogy feltűnjünk valakinek. Szerencsére, Erik is egész jól álcázta magát. Kivéve, persze, ha valaki kellőképp közel jött volna.
– Oké, és most mi legyen? – kérdeztem.
– Én hazamegyek, te meg… remélem boldogulsz innentől, egyedül – javasolta Erik – Legjobb, ha minél jobban kerülöd az embereket. Akármelyik lehet vadász.
– Nem jössz inkább te is velem?
– Ennyire félsz vagy csak nem tudsz ellenállni a csábító egyéniségemnek? – kérdezte szarkasztikusan.
– Úgy értem… hozzánk!
– Figyelj, tudom, hogy szereted játszani az „engem soha többé nem fog szeretni senki” rutint – magyaráztam – De hidd el, nagyon hiányzol Kittinek. Legalább adj neki egy esélyt, hogy elfogadjon így. Ha nem fog, legalább tudjuk biztosra.
-És mi van, ha nem akarom konkrétan tudni?
– Az egy kissé önző.
– Jól van, ezzel a logikával nem tudok vitatkozni – sóhajtott végül – Átmegyek hozzátok. De ha az elnök vagy bárki fel akar nyársalni, légyszi védj meg!
– Szerintem te már elég nagy fiú vagy ahhoz, hogy tudj magadra vigyázni – nevettem – Na, gyerünk!

***

Kitti a dolgozó szobában ült egy fotelban, és olvasott, amikor beléptünk. Én úgy gondoltam, örülni fog a kis meglepetésemnek.
– Hahó, Kitti! – üdvözöltem – Nézd csak, kit hoztam.
Kitti lerakta a könyvet, majd hátrapillantott. Rögtön elmosolyodott.
– Erik! – kiáltotta el magát ahogy felpattant.
Rögtön meg is ölelte a fiút. Ez úgy tűnik, sokkal jobban ment, mint amire bárki számíthatott volna.
– Honnan tudtad, hogy én vagyok?
– Te buta, akkor is felismertelek, amikor voltak azok a nagyon durva pattanásaid. Egyik bőrhiba olyan, mint a másik. Bár már várom, hogy hallhassam a történetet, emögött.
-Hidd el, nem akarod.
Ebben a pillanatban belépett a szobába Vivienne is. Remélem, csak ballábbal kelt fel aznap, mert egyáltalán nem tűnt boldognak.
– Ez az izé mit keres itt?! – kiáltotta el magát egyből.
Hát, remek.

6. Ellentétek

2
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Hozzászólás
1 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
Ahsoka1994Ruby Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Ruby
Szerkesztő

Lassan, de biztosan haladok! Valahogy volt egy ilyen kósza gondolatom, hogy Erik Xander95, és vigyorgok is, hogy igeeen! Kicsit talán a váltásokon, átvezetéseken lehetne még finomítani, mert egyszer még beszélgetnek Erikkel, aztán Lejla csak úgy eljön. Mármint persze, hogy eljön, nem maradhat ott. 😀 Csak úgy értem, ezt lehet esetleg máskor szebben, finomabban lezárni és elindítani. Hm, szóval Lejla apja is ellenség lenne? Érdekes, kíváncsi vagyok, mi lesz még ebből. Kitti tök aranyos, tetszett a pattanásos-bőrhibás megjegyzése, és nagyon örülök, hogy Erikkel végre találkozhatott. Erik sokkal könnyebben meggyőzhető, mint hittem! 😀 A végén ez az utolsó kép nagyon tetszik, olyan… Tovább »