A Sötétség Angyala 2.,  Történetek

A Sötétség Angyala 2. – 18. Az áruló

– Vivienne… ezt nem hiszem el! – kiáltott fel Samu. – És leginkább, nem értem… Hogyan?
– Ne játszd a hülyét, Sámuel. Eddig is tudtad, hogy befolyásolni tudom a halandók tudatát. Mindig szívesen hasznát is vetted ennek a képességemnek, ha arról volt szó, hogy egy szemtanú nehogy elfecsegje, hogy látott valami természetfeletti jelenséget. De azt már sose akartad, hogy megoldjam a tényleges problémákat.
– A tényleges problémákat?! – kiáltottam fel.

– Azt akarod mondani, hogy mindig is befolyásolni tudtad volna a vámpírvadászokat, de… nem tetted? – folytattam. – Hagytad, hogy ennyi ideig dúljon ez a háború?
– Mindig is, nem. A vadászok úgy gondolják, immunisak egy gonosz démon csábítására. Ők az erényes emberek, a legnagyobb lélekjelenléttel. Így sokáig csak konvencionális módszerekkel tudtam őket a saját irányomba terelni.
– A saját irányodba? Te mindig is azt akartad, hogy a páriákra fókuszáljanak?
– Nos, igen.
– Miért utálod őket ennyire?

– Miért ne? – nevetett fel a nő. – Visszataszító lények, egytől egyig. Persze, gondolhattam volna, hogy a pénz és az információ önmagában… járni fog egy-két mellékhatással.
– A háború nem csupán egy mellékhatás! – vágta rá Sámuel.
– Várj, azt akarod mondani, hogy te pénzelted a vadászokat végig?
– Szándékosan anonim akartam maradni. A volt vezető először nem kért semmit, ami vámpírvadászattal kapcsolatos. Utána mégis rájött, hogy ki vagyok, és figyelmeztetni akarta a többieket, és téged. Így neki… mennie kellett. De szerencsére a többieket meg tudtam győzni, hogy csalinak jobb leszek, mintha rögtön megölnének. Kár, ami végül velük történt.

– Maga ölte meg Lujzát? – kérdezte végül az apám felháborodottan.
– Igen, és maga most már ezt is tudja. Van ellene kifogása?
– Nem, nincsen – mondta az apám sokkal nyugodtabban.
– Gondoltam.
– Mit műveltél vele? – követeltem.
– Szerintem pont ezzel kezdtük ezt a beszélgetést.

– Ahhoz, hogy valakit a hatalmam alá tudjak keríteni, el kell hinniük, hogy adni tudok valamit, amire mindennél jobban vágynak – folytatta Vivienne. – Ez a legutóbbi vezetőváltásnál be is következett: a vámpírvadász, aki úgy akar megszabadulni a vámpírok okozta veszélytől, hogy a vámpírrá lett lánya közben biztonságban marad. És mivel elhitte, hogy ezt garantálni tudom, már képes voltam irányítani. Majd egy idő után, mivel a vezetőjükben bíztak, a többieket is. Jelenleg az agymosott rabszolgám az összes vadász. Így az akaratom szerint velünk is hajlandóak lettek volna szövetkezni, ha hagyjátok.
– Mi ez, valamiféle telepátia? – kérdeztem.
– Valami olyasmi, de te úgyse értenéd.

– Mondd el, mit műveltél velem, te boszorkány? – követelte az apám, miközben a pisztolyát Vivienne felé fordította.
Talán a manipulálás sikeréhez hozzátartozik, hogy az áldozat ne tudja, mi történik vele. Most viszont hallotta az egész erről szóló beszélgetést, és egy csöppet sem örült. Azt hiszem, Vivienne túlbecsülte agymosása sikerességét.
– Jaj, nyugodj már meg! – mondta a nő, ahogy kikapta a pisztolyt a kezéből, és elhajította.

Utána majdnem rávetette magám az apámra, de én gyorsabb voltam. A földhöz vágtam a nőt, miközben az apám elfutott egy szélsőszobába, talán, hogy hozzon egy erősebb fegyvert. Egy dologra azonban nem gondoltam: a többi rabszolga még mindig Vivienne hatalma alatt állt. És mind meg akarta védeni, vagyis engem akartak megtámadni. Egy már majdnem lőtt is, de ő esett össze a földön.

– Megjött a felmentősereg! – jelentette be Erik, ahogy megjelent Viktorral és a többiekkel.
Az igazat megvallva már vártam, mikor toppannak be. Végül jó ötletnek bizonyult lehallgatókészüléknek használni a mobilom. Így nem is kellett külön hívni őket, hanem a beszélgetésből rögtön tudták, mi történt.

– Hála az égnek, úgy örülök neked! – mondtam, ahogy Erik nyakába ugrottam.
De csak rövid időre, mert közben itt egy csata is zajlott. Na, most már terv szerint haladt minden.
– Én meg örülök, hogy jól vagy.

Közben arra lettem figyelmes, hogy Viktor odalépett Vivienne-hez aki épp akkor tápászkodott fel a földről. Egy vadász odalépett fegyvert fogni a férfira, aki azonban egy laza mozdulattal ellökte az embert mint ahogy a többit is, akik közel jutottak hozzá.
– Felismertem a hangodat – mondta végül a nőnek. – Valahogy gondolhattam volna, hogy pont te fogsz ilyen mélyre süllyedni.
Viv arcára őszinte rémület ült. Undorodni már láttam, de így megijedni valakitől még sosem.

– Kérem, hagyj békén! – kiáltotta hisztérikus hangon, majd elrohant. Viktor utána.
– Na, gyere csak vissza! – kiáltotta a férfi. – Zsófi, kérlek, tartsátok idelent a frontot, nekem még van egy kis megbeszélnivalóm ezzel a boszorkánnyal! – szólt vissza még a feleségének, majd kiabálva folytatta. – Nincs több menekvés, meglakolsz azért, amit tettél.

– Szerintem menjünk utánuk – fordult hozzám Sámuel. – Kíváncsi vagyok a történetre emögött.
– Én is… mintha lenne valami személyes kötelékük – bólintottam. – Az sok mindent megmagyarázna.
– Oké, ezt megnézem én is! – jegyezte meg Erik. – Komoly drámát érzékelek.

Vivet és Viktort végül a teraszon értük utol. A nő a sarokban kuporodott, önmagára egyáltalán nem jellemző módon. Viktor egyelőre csak a fogait villogtatta, de jóval többre készült.
– Mégis, mi folyik itt?! – követelte Samu.
– Hát nem tudod, elnök úr? – kérdezte Viktor. – Hogy mit művelt ez a boszorkány, akit, ha jól tudom, beengedtél a klánodba?
– Szerintem nagyon sok dolog van, amit egyikünk se tudott – mondtam nyugodt hangon. – Miért nem mondjátok el? Valószínűleg úgy is bíróság elé fog állni, amiért segítette a vadászokat. Talán adjunk még a vádakhoz!

– Én itt nem igazságot akarok szolgáltatni, hanem bosszút! – szólalt meg Viktor. – De jól, van. Úgyis azt akarom, hogy az egész vámpírvilág tudja, mit tett ez a boszorkány! Úgyhogy… mesélje el, csak ő!
Itt Vivienne felé intett. A nő egy darab habozott, majd reszkető hangon hozzáfogott:
– Amikor Viktor még halandó volt, a szeretőm volt…
– Akkor most pontosítsunk a dolgokon! Épp megkértem a kezedet, és te boldogan mondtál igent.
– Részletkérdés, de igen, úgy volt.

– Illetve… hamár össze akartuk kötni az életünket, úgy döntöttem egy éjszaka, hogy őt is vámpírrá teszem – folytatta a nő.
-Anélkül, hogy erről előtte megkérdeztél volna, vagy egyáltalán tudtam volna, mi vagy – tette hozzá a férfi.
– Hiba volt részemről… az egész. Amikor a harapásom utáni éjszaka Viktor nem tért magához, azt hittem, véletlenül megöltem. Így gyorsan meg akartam szabadulni a holttesttől, de utána észrevettem, hogy eddig ismeretlen változások mentek végbe rajta.
– Ami miatt nem változtattál a terveden. Végül egy erdőben ébredtem, teljesen egyedül. Napokba telt, mire kijutottam, és megtaláltalak.

– De te csak elhajtottál! – folytatta Viktor egyre dühösebben. – Nem bírtál a szemébe nézni a szörnyetegnek, amit létrehoztál! És még csak ne is beszéljünk a rengeteg alkalomról, amikor megpróbáltál megölni!
– Mégis mit tehettem volna! – kiáltotta vissza Vivienne. – Igen, egy szörny lett belőled! De én meg nem fogom feláldozni a helyzetemet egy undorító szörny miatt!
– Te tettél ilyenné! Tartoztál volna nekem legalább válaszokkal! Ha valakit vámpírrá teszel, nem hagyod csak úgy sorsára utána!

– Viktor, azért te se vagy teljesen ártatlan – jegyete meg Sámuel. – Ha jól tudom, sok utódodat hagytad el, csak azért, mert nem lett pária.
– Nem mondtam, hogy hibátlan vagyok, de nem csak úgy sorsukra hagytam őket, és nem is próbáltam őket megölni. Tudtam, hogy a minisztérium, vagy ami a korai években volt helyette, gondoskodni fog róluk. És igazam is lett, elvégre az egyik első még a menyasszonyod is lett, elnök úr.
– Várj, te tetted Katát vámpírrá? – döbbentem rá.

Tovább azonban nem boncoltuk a témát, hisz hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy Vivienne meglépett.
– Menjetek utána! – kiáltott Viktor. – Az a boszorkány nem fogja annyiban hagyni, tudom, hogy már van valami végső terve.

Erik és én el is indultunk a nő után. Követtük a szagát egy szobába. Vivienne azonban nem volt sehol. Rövid szétnézés után már éppen el is akartuk hagyni a szobát.

Ő azonban, mint kiderült, végig az ajtó mögött volt, amit most ránkzárt. Mind a hármunkra. A kulcsot pedig elrejtette a melltartójában.
– És most az gondolod, hogy ezzel valamit elértél, mert…? – tettem fel nyitott végű kérdésemet.
– Igen, meg fogok halni – mondta. – De sírba fogom vinni legféltettebb titkom, és mindenkit, aki tud róla. Tudtam én végig, hogy a vámpírvadászok csak ideiglenes megoldást fognak jelenteni, így eredetileg őróluk akartam ilyen módon gondoskodni.
– Oké, elég a rejtvényekből! – vágta rá Erik. – Mégis, mi a francot követtél el már megint?

– Elültettem az épületben egy bombát – vigyorgott a nő. – Csupán néhány percetek van, és ez az egész bevásárólközpont csak egy üres, romos épület lesz.

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés