A Sötétség Angyala 2. – 11. Az őszinteség pillanata

Az ágyam szélén üldögéltem, bár alig bírtam megmaradni egy helyben. Erik visszajött és kutya baja! Mellesleg nem haragszik már rá! Sőt!
És hogy ennyi idő alatt észre se vettem, hogy több van köztünk puszta barátságnál? Hihetetlenül vaknak éreztem magam, pedig most épp milyen egyértelmű volt! Másképp nem lennék ennyire boldog. Egyszer csak kinyílt az ajtó és Erik hangját hallottam:
– Tudnál adni kölcsön valami ruhát? Mindegy mit, csak ezúttal ne női legyen.

Felnéztem, majd elmosolyodtam. Erik egy szál, a dereka köré csavart törölközőben lépett be a szobába.
– Jó, tudom mire gondolsz – mosolyodott el ő is – Rögtön be akarsz szerezni néhány papírzacsit, mert a többi egész nem rossz.
A papírzacskós részt leszámítva valóban ilyen gondolataim voltak, de persze egy kicsit még kérettem magam:
– Na, ne bízd el így magad. Teljes képet még nem kaptam a dolgokról.

Azt hittem, teljesen zavarba fog jönni. Legalább is szerettem volna látni, ahogy elpirul. Viszont jóval többet kaptam annál, ugyanis egy laza mozdulattal ledobta a törölközőt a földre. Talán inkább én pirultam el.
– Most boldog vagy? – kérdezte.
– Ó, nagyon! – vágtam rá immár fülig érő vigyorral.
– Oké, ez idáig könnyebben ment, mint gondoltam – sóhajtott megkönnyebbülten, majd leült mellém az ágyra.

– Még szűz vagy, igaz? – tettem fel teljesen felesleges kérdésemet. Kicsit kevésbé szókimondó is lehettem volna, főleg, mivel már tudtam a választ.
– Ennyi erővel kérdezhetnéd azt is, hogy „a vámpírok vért isznak, igaz?” – förmedt rám Erik.
– Csak azt kívánom, bár ne lenne úgy – sóhajtottam.
– Én is. Mindkét esetben.
– Várj, az elsőnél még értem. De azt hittem, te jobban elfogadtad ezt a vérivás dolgot.
– Mondd csak, emlékszel még rá, amikor először ébredtél vámpírként? Amikor először érezted a szomjúságot, jó esetben sokkal erősebben, mint azóta bármikor.

– Hogy is felejthetném el? – vettem mély levegőt. – Egyszer már voltam azóta ugyanolyan szomjas, de az tényleg nem fogható semmihez. Még jó, hogy annál az első alkalomnál csak Kata volt jelen, és rögtön adott is egy csomag vért.
– Szerencséd van, nálam nem volt ott egy másik vámpír se. Úgyhogy megöltem valakit, még mielőtt megtudtam volna, mi vagyok. És még mielőtt ismét felhoznád a vámpírvadászos történetedet, ez más volt. Valaki olyan, aki… sokat jelentett nekem.
– Jó ég, én… úgy sajnálom!

– El se tudom képzelni, milyen lehet – folytattam lehorgasztott fejjel.
– Még mindig nem tudom magam túltenni rajta. És talán a bosszúm Viktor ellen, nem is rólam és az én tönkretett életemről szól. Hanem arról a lányról, akinek már esélye se lehet arra, hogy jóra forduljanak a dolgok. És azért is Viktort hibáztatom.
– Rebeka volt az?

– Igen – sóhajtott Erik. – Ezek szerint őt már említettem. De nem hinném, hogy elmeséltem volna a teljes történetet.
– Nem, csak annyit mondtál, hogy elhívtad randira. Azt is még a tényleges randi előtt.
– Hát, ha valóban az a terv, hogy innentől egy pár leszünk, szerintem jobb, ha elmondom a teljes történetet. Rebekáról, Viktorról, hogy hogyan lettem vámpír…
– Én mindig nagyon szívesen meghallgatlak.

***

Szóval, az egész nem sokkal azután kezdődött, hogy elkezdtem az egyetemet. Ott találkoztam Rebekával, még a beiratkozásnál. Rögtön fel is figyeltem rá, szerettem volna minél jobban megismerni. Végül össze is szedtem a bátorságomat, hogy elhívjam randira. Mivel azok a lányok, akiket a középiskola alatt ismertem, nem igazán kedveltek, nem számítottam pozitív végkimenetelre. Mégis beleegyezett, én meg úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb ember a világon.

És ez csak fokozódni látszott: a randi is nagyszerűen sikerül. Remekül éreztük magunkat, hamar megtaláltuk a közös hangot, és már tervezgettük a második randit. Abból azonban nem lett semmi, ugyanis elkövettem egy hatalmas hibát: kimentem a mosdóba, egyedül. Elvégre mi rossz is történhetne abból?

Valószínűleg nem fogsz meglepődni, ha elmondom, hogy ott volt Viktor. Valószínűleg. Az első találkozásunkból ugyanis nem emlékszem túl sokra. Valaki karmokkal megragadott hátulról, majd belémharapott. Csupán egy pillanatig fájt, utána lassan elsötétült minden.

Egy elsötétített bódéban tértem végül magamhoz, mint később kiderült, néhány nappal később. A páriáknak több időbe telik átalakulni, mint a sima vámpíroknak. Teljesen össze voltam zavarodva és legyengülten éreztem magam, még csak fel se fogtam, mi történt velem. Illetve annyit észrevettem, hogy a mobilom és a pénztárcám eltűnt. Azt hittem, kiraboltak, és ez nagyon dühített. El se akartam hinni, hogy valaki így tönkretette volna az első igazi randimat. Utána már kívántam, hogy bárcsak csupán ennyi történt volna. Ebben a pillanatban azonban csak elindultam céltalanul.

Már nem is emlékszem, mennyi ideig bóklásztam így. Végül arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet kiabálta. Fel is ismertem Rebeka hangját, és el is indultam az irányába. Az volt a következő hiba, amit elkövettem.

Nem telt sok időbe, mire megtaláltam a lányt. Mint utólag megtudtam, eltűntem több napra, és már többen is kerestek. Köztük Ő is. Valószínűleg aggódott. Amikor meglátott, azonban megrémült. Nem volt időm elgondolkozni azon, hogy miért. Sőt, igaziból teljes képszakadás, hogy mi történt ezután. A következő dolog, amire emlékszem, azonban mindent megmagyaráz.

Fizikailag sokkal jobban éreztem magam. Rebeka viszont holtan feküdt előttem, én pedig kétségbeesetten próbáltam rávenni, hogy térjen magához. Vagy adjon bármilyen életjelet! Ez azonban reménytelen volt.
– Hagyd békén azt az embert, fontosabb célod is van – hallottam egyszer csak egy hangot a hátam mögött. Azonnal megfordultam.

Igen, Viktor volt. Kissé megijedtem én is az ő látványától. Elvégre még nem tudtam, hogy én is hasonlóan nézek ki. Azonban győzőtt a düh, amit éreztem, és válaszokat követeltem. Tudni akartam, hogy ki ő, mi történt, ő-e a felelős Rebeka haláláért?
– Én hát… Mondhatjuk azt, hogy én vagyok az apád.
– Nem kérek ebből a Star Wars utánzat marhaságból! Az igazat akarom!
– Rendben, de inkább menjünk egy biztonságosabb helyre. Ott mindent elmagyarázok.

Viktor elvitt az egyik üregébe, és ott megtudtam mindent. Hogy ki ő, mit tett velem, és milyen célból? Ott láthattam először az új tükörképemet is, amitől teljesen elszörnyedtem. Nem tartottam magam soha jóképűnek, de legalább korábban volt egy emberi arcom. Így viszont tudtam, hogy soha többé nem mutatkozhatok nyilvánosan. Az emberek félnének tőlem. Talán jogosan is, ha azt nézzük, mit tettem. De hiába voltam ennyire tisztában az új helyzetemmel, nem akartam elfogadni. Keményen lázadtam ellene.

És így persze Viktor, az „apám” ellen is. Ő felajánlotta, hogy lakhatok vele és a többiekkel. Részese lehettem volna egy közösségnek, ahol nem lógok ki a sorból, mert mindenki olyan, mint én. Csak persze én lettem volna ott a legújabb csicskás. És ami annál is fontosabb: sose kértem ebből az egészből. Csak azért, mert nem lehetett az egészet visszacsinálni, nem kértem abból, amit Viktor ajánlott.

Dühösen kisétáltam az ajtón, és elmentem a saját utamat keresni. Tudtam, hogy így egyedül leszek, de inkább, mint azzal, aki ártott nekem. Hónapokig csak az utcán éltem, ami végig abból állt, hogy próbáltam minél jobban elkerülni, hogy meglássanak. A nappalokat pedig metróalagutak rejtett zugaiban töltöttem, ahol biztonságban lehettem. Végül pedig megtaláltam a raktárat, és elkezdtem ott kiépíteni titkos életemet. A többit szerintem már tudod.

– Viktorral nem találkozál azóta? – kérdeztem Erik története végén.
– Csak egyszer. Megtalált az egyik alagútban, és megpróbált „észhez téríteni.” Én még mindig nem kértem belőle, és már akkor bosszút akartam. Csak sajnos nem volt egyedül.
– És… még mindig nem gondoltad meg magad erről a bosszú dologról? – kérdeztem félénken.
– Nem. Mert enélkül Rebeka ügyében se lesz igazság.
– Erik…

– Tudom, technikailag én voltam – sóhajtott. – Talán csak egyszerűen könnyebb másban találni a hibát. Tudod, amúgy, a legbizarabb dolog, ami valaha történt, velem, hogy itt szellőztetek, miközben beszélek az érzéseimről.
– Hát, ezt velem bármikor megteheted – mosolyodtam el.
– Fura, de veled még olyan természetesnek is tűnik. Sebezhetőnek érzem magam, de a létező legjobb módon.
Ezután pár másodpercig nem szólt egyikünk se semmit.

– Talán most elmegyek szerezni valami ruhát – szólalt meg végül Erik, majd majdnem fel is állt. Visszatartottam.
– Arra semmi szükség – mondtam neki. – Nekem leginkább olyan terveim vannak, amihez nem kell ruha. Egyikünknek se.
– Jaj, Lejla!

– Vagy a komoly beszélgetés után már nem vagy olyan hangulatban? – hadartam. – Esetleg még várni szeretnél?
– Szerintem már így is bőven túl sokat vártam – nevetett a fiú. – Igaziból, már teljesen fel is adtam a reményt, hogy ez valaha megtörténhet velem. Neked viszont olyan nehéz volt ellenállni már kezdettől fogva… még mindig nem tudom eldönteni, hogy nem álmodok-e.
– Nos, jó hírem van a számodra; már nem kell tovább ellenállnod.

-És mindjárt be is bizonyítom, hogy nem álmodsz – mosolyodtam el, ahogy ledobtam magamról a pizsamát, ezzel felfedve a teljes önmagamat.
– Akkor… azt hiszem, én már nem is mondok többet – mondta zavarodottan Erik, ahogy magához ölelt. – Illetve, annyit még tudnod kell, hogy te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam.

Ezután következett a legvadabb, legszenvedélyesebb dolog, amit valaha átélhettem. Már nem most voltam először együtt valakivel, mégis, ebben most volt valami különleges, amit korábban még sosem éreztem. És talán butaság, hiszen klinikailag még mindig halott voltam, de, az átalakulásom óta először, úgy éreztem, mintha ismét megdobbant volna a szívem.

– Köszönöm szépen! – mondta végül Erik, ahogy gyengéden egymáshoz bújtunk.
– Ne butáskodj, nem kell megköszönnöd semmit se! – nevettem.
– De ezt most muszáj volt. Még soha nem éreztem így magam senki miatt sem és, hát… wow!
– Akkor készülj! Ez ugyanis még csak a kezdet.

Ezeket láttad már?

4
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
avatar
1 Hozzászólás
3 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
3 Hozzászólók
Ahsoka1994Gregoretta SamsaThea Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Thea
Admin

Oh, én nagyon drukkoltam a fiataloknak:) Reméltem, hogy nem állhat közéjük Eric új arca. Bátor húzás volt olyan férfi főszereplőt írni, aki nem tipikus szépfiú, és így a kapcsolatukon is látszik, hogy mélysége van, és nem külsőségek kötik össze őket. Szóval szerintem cukik:) A stílusodat pedig továbbra is nagyon szeretem, közvetlen és vicces, úgyhogy remélem, még jó sokáig olvashatunk történeteket a tolladból.:) Várom a következő epizódot!