Lucifer – Írta: Greg Samsa

Picture

Péntek reggel arra ébredtem, hogy rémálmom volt. Bolondság volt az egész, kész lehetetlenség, mégis oly valósan hatott rám, hogy nem bírtam visszaaludni. Ekkor ránéztem az ébresztőórámra, melynek kijelzője ezt mutatta: 09:04. Úgy döntöttem, kiszállok az ágyból, főzök magamnak egy finom feketét, majd megnézek valami műsort a tévében. Felültem, belebújtam a mamuszomba, és lassan kicsoszogtam a szobámból.

Picture

A konyhába érve szörnyű meglepetés várt: a bátyám holtan feküdt egy hatalmas vértócsában, mellette pedig egy véres kés hevert. Hát mégis igaz! Mégis képes vagyok ilyesmire! De mikor tettem, miért és hogyan? Letérdeltem a test mellé, és sírni kezdtem. Sírni, kisfiú korom óta először. Gyászoltam a testvéremet, a legjobb barátomat, akit mindennél jobban szerettem, és, aki mindig kiállt mellettem. Emlékszem, egyszer tíz éves koromban néhány nálam nagyobb és erősebb fiú meg akart verni. Az iskolából tartottam hazafelé, Ervin pedig edzésre indult, így látta, mi történik. Rögtön odaszaladt, és rákiáltott a fiúkra, akik ijedtükben elszaladtak. Aznap nem ment focizni, hanem inkább hazakísért, nehogy megint bántani akarjanak.

Picture

Mindig segített a bajban, önzetlen volt, és sose bántott engem. Mindenhova együtt mentünk: csajozni, bulizni, de még a náthát is egyszerre szoktuk elkapni. Természetesen voltak kisebb veszekedések kettőnk között, óvodás gyerekekként pedig sokat verekedtünk, mint a testvérek általában, de soha nem váltunk egymás ellenségeivé. Szerettük egymást, s én mégis megöltem őt! Megöltem, mert jobban nézett ki nálam. Vagy azért, mert okosabb, erősebb… Mert van barátnője, vagy, mert…
– Kérlek, Ervin… Kérlek, kelj fel! Ébredj fel! Gyere vissza! – könyörögtem a holttesthez könnyel áztatott arccal és a sírástól kipirosodott szemmel . – Nem tudom, mi ütött belém, vagy, miért tettem, de… Igazad van, egy szemét vagyok! Egy rohadék, gerinctelen állat, egy… egy nem is tudom, mi!… Gyere vissza! Gyere vissza, és bütess meg! Zárj börtönbe, ölj meg, csinálj, amit akarsz, csak gyere vissza!

Picture

Felálltam, ránéztem a késre, ekkor eszembe jutott valami. Igen, azt teszem. Megölöm magam! Nem… nem tudnám megtenni. Túl gyáva vagyok… vagy nem… nem biztos, hogy ez a helyes megoldás. A telefon. Igen, ez már sokkal jobb ötlet. Ha hívom a rendőrséget, és mindent bevallok nekik, akkor azt kapom, amit megérdemlek. Azt, amit a testvéremért, s az ő testéért és véréért kapnom kell.

Picture

Átöltöztem, majd fél tíz körül felhívtam őket. Álmos voltam, inni akartam egy kávét, de nem tudtam bemenni a konyhába. Nem bírtam volna újra a test közelébe menni, látni azt a hideg, mozdulatlan embert és… nem… A kanapén ültem, és vártam a rend őreit, közben reszkettem. Már nem sírtam, de a szemeim égtek, vörösek voltak, és úgy éreztem, mintha kettéhasadt volna a lelkem. Olyan mély szomorúság telepedett rám, mint még soha. És a ház… a ház oly üres, oly csendes és magányos volt nélküle… Csengettek. Felálltam, elsétáltam az ajtóig, és kinyitottam. Ők voltak azok. Ők voltak, hogy letartóztassanak, megkínozzanak, börtönbe vessenek életem végéig és… és nem tudom, még mit tegyenek velem…

Picture

Miután elmondtam, hogy megöltem a bátyámat, megbilincseltek, és bevittek a rendőrségre. Azt mondták, egy órát kell még várnom a kihallgatásig, addig fő gyanúsítottként bezártak egy cellába. “Most már nincs visszaút”, – gondoltam. – “Ha akarnék, sem tudnék megszökni. De én, egy gyilkos, egy gaz, egy… egy izé, miért is akarnék megszökni?” Gyűlöltem magamat, azt az embert, aki voltam, aki ok nélkül végez a testvérével. Már alig vártam, hogy végre mindent bevallhassak, és túl legyek az egészen. Azt, hogy elítéljenek, és megkapjam méltó büntetésem. Ez volt életem leghosszabb órája. A percek mintha nem is telnének, mintha az idő ólomlábakon járna… Csak ültem és vártam.

Picture

Végre aztán bejött egy őr, aki egy kis szobába vezetett. A redőny le volt húzva, hogy kinn tartsa a júliusi meleget, és a ventilátor is be volt kapcsolva – de hiába, semmit nem segített.
– Jó napot, Kocsis Aladár vagyok – mutatkozott be a rendőr, aki kihallgatott. Barna haja és hosszúkás arca volt, álla pedig borostás. Egyenruhát viselt, homloka pedig verejtékezett a hőségtől.
– Lucz Ferenc. A barátaim csak Lucifernek hívnak, és ez a név tökéletesen illik hozzám… – Ekkor kicsit elszégyelltem magam, mert ezt nem is akartam kimondani. Egy ideig senki nem szólt, majd ismét ő kezdett beszélni, hogy megpróbálja oldani a feszültséget:
– Ugye, milyen kánikula van odakint? Meg ez a szárazság, nem tesz jót a növényeknek.
– Igen, igen… – bólogattam, de semmi kedvem nem volt kertészkedésről csevegni. – Bár tegnap azt mondták, hogy a hétvégén lehet esőre számítani.
– Nagyon jó lenne. Meg egy kis lehűlés is jöhetne már… Na, de nem ezért vagyunk itt – mondta úgy, mintha én akartam volna a témát terelni. – Beszélgessünk az ügyről! Hogyan történt a gyilkosság?

Picture

Erre a kérdésre igazán nem vártam. Nem emlékszem semmire, de azért belekezdtem egy történetbe:
– Tegnap este én és a bátyám csúnyán összevesztünk, és ronda szavakkal kezdtük illetni egymást. Ekkor annyira mérges lettem, hogy nekiestem, és fojtogatni kezdtem.
– Fojtogatni? Ez furcsa, hiszen az Ön testvérét késsel ölték meg.
– Igen, igen… mert lerúgott magáról, és akkor fogtam meg a kést, amivel leszúrtam – próbáltam kijavítani magam.
– És mi volt az a dolog, amin így összevesztek?
– Hát… az, ami miatt verekedtünk, egy olyan dolog volt, ami nagyon feldühített, mert ő valami olyat tett… – Húzni akartam az időt, de Aladár közbeszólt:
– Jó, jó, de mi volt az? – kérdezte, közben néhány iratot a kezébe vett, és legyezni kezdte magát.

Picture

– Hát, izé… Már nem emlékszem. Tetszik tudni, mi tegnap ittunk, és én jobban berúgtam a kelleténél…
– Tehát, Ön azt állítja, hogy a gyilkosságot alkohol hatása alatt követte el?
– I… igen.
– Értem. Talán ünnepeltek valamit? Esetleg bánatukat akarták elűzni? – Ekkor már kezdtem magam rosszul érezni a félelem, a gyász, az izgatottság és a meleg miatt. Azt hittem, el fogok ájulni, de azért megpróbáltam koncentrálni.
– Nem, egyik sem, csak felbontottunk egy italt, és megittuk.

Picture

– Viszont egy dolgot még mindig nem értek. Ha Ön tegnap annyira ittas volt, hogy nem emlékszik a veszekedésük okára, hogy lehet, hogy most teljesen jól van?
– Nem tudom… – dadogtam. – Pedig másnapos vagyok – próbáltam bizonygatni, de éreztem a hangomon, hogy nem volt elég hiteles.
– Ön olyan furcsának tűnik nekem… Mintha nem is tudna semmit a gyilkosságról, csak meg akarna győzni, hogy Maga tette.
– Nem, ez butaság. Miért akarnám, hogy ártatlanul lecsukjanak? – kérdeztem értetlenül.
– Például azért, mert a valódi tettes pont olyan közel áll Önhöz, mint a testvére, és nem akarja, hogy ő kerüljön börtönbe.
– Szó sincs ilyesmiről…

Picture

A nap hátralevő részét és az éjszakát a kis cellában kellett töltenem, ezalatt a helyszínelők átvizsgálták a lakásomat. Nagyon unalmas volt ott lenni, mert semmit sem tudtam csinálni. Másnap korán ébresztettek, nem tudom, mennyi idő lehetett, de újra kihallgattak. Álmos voltam, és a hátam is fájt a kényelmetlen ágy miatt.

Picture

– Jó reggelt, Lucz úr.
– Jó reggelt.
– Hogy aludt az este?
– Hát… egész jól – próbáltam füllenteni, de látta rajtam, hogy egy kicsit kialvatlan vagyok.
– Maga nem képes igazat mondani? – kérdezte ekkor.
– Miért?
– Karikásak a szemei, álmosnak tűnik, mégis azt mondta az imént, hogy “egész jól aludt”. Továbbá, a vizsgálatok során kiderült, hogy tegnap sem mondott igazat.

Picture

– Most tényleg nem voltam őszinte, álmos vagyok és fáj a hátam, csak nem akartam panaszkodni. De tegnap nem hazudtam, talán a helyszínelők nem vettek észre valamit. Vagy talán Ön egy kis hazugságból arra következtet, hogy máskor sem mondok igazat?
– Nem, erről szó sincs, viszont nem találtunk Ön ellen szóló bizonyítékokat. Azt mondta, fojtogatni kezdte bátyját, de nem voltak erre utaló nyomok a nyakán. A késen sem voltak Öntől vagy a testvérétől származó ujjlenyomatok, ebből arra következtetek, hogy valószínűleg nem is az Önök konyhájából származik. A boncolás során pedig az is kiderült, hogy Ervin nem fogyasztott alkoholt, pedig Ön azt állította, hogy együtt ittak.
– Ja, igen… Most már kezd kitisztulni a kép… Ervin azt mondta, nem kér, ezért ittam meg az ő részét is – hazudtam. Kocsis úr megnézett valamit az egyik iraton, majd így szólt:
– A helyszínelők nem találtak bontott vagy üres üveget a lakásban.
– Igen, mert én kidobtam.
– A kukákat is megnézték, és ott sem volt semmi.

Picture

– Ja igen, a legfontosabbat meg elfelejtettem… – tette hozzá. – A bejárati ajtón egyértelműen betörés nyomai látszanak, emellett egy törött perselyt is találtak. Úgy tűnik, valaki felfeszítette az ajtót, ki akarta Önöket rabolni, de a testvére pont ébren volt, és találkozott a tolvajjal, aki ezért végzett vele.
– Nem, ez nem igaz. Én tettem! Nem érti?! ÉN tettem! – kezdtem kiabálni.
– Nyugodjon le, kérem.
– Nem, nem nyugszom le. Ne zárjanak börtönbe valaki mást, aki éppen ártatlan, helyettem, egy gyilkos helyett! Igen, kimondom, gyilkos vagyok! Melyik az az ostoba rendőr, aki egy ilyen embert, egy ilyen “gyilkost” szabadon enged?
– De nem Ön a tettes! Nyilván átaludta az egészet, és azért nem tud semmit a részletekről.
– Ön szerint lehet ártatlan egy olyan ember, akit Lucz Ferencnek, vagyis Lucifernek hívnak? A Sátán, a Gonosz lehet ártatlan? Egy ilyen névvel lehet az én becsületem tiszta?
– De uram, ennek semmi köze az esethez.

Picture

– Figyeljen, amit most mesélek, annak lesz. Tegnap arra ébredtem, hogy rémálmom volt. Találkoztam egy emberrel, aki nagyon jó barátom volt. Tóth Peti házában voltunk, és az az ember is Tóth Peti volt, de nem úgy nézett ki, mint ő. Beszélgettünk, majd elővettem egy kést, és leszúrtam. Ő meghalt, én pedig kinevettem. Ekkor már nem is a házban voltam, hanem a Főtéren, mindenki látott engem, és, hogy mit tettem. Akkor már nem nevettem, hanem szégyelltem magam, majd jött valaki, aki el akart ítélni, de nem tudom, ki volt, és mi lett volna az ítélet, mert addigra felébredtem. Mégis mi más váltana ki belőlem ilyen álmot, hacsak nem az, hogy meggyilkoltam egy embert? Én mindig szerettem Ervint, tehát, ha megöltem, lehetséges, hogy annak olyan hatása volt rám, hogy mindent elfelejtettem. Viszont álmaimban előjöhet, mert megtettem, valószínűleg emlékszem mindenre tudat alatt.
– Érdekes felvetés, de a bizonyítékok nem ezt mutatják.
– Pedig így volt, higgye el.

Picture

Ekkor kinyílt az ajtó, és egy másik rendőr lépett be. Vörös volt, alacsony és kicsit kövér, arcán pedig izgatottság látszott.
– Uram, jelentem, megtaláltuk a tettest. M. Taksony mindent beismert.
– Ő az, akinek az ujjlenyomatait megtalálták, ugye? – kérdezte Aladár.
– Igen. Elmondta, hogy pénzre volt szüksége, ezért tört be a Lucz családhoz, de Ervin megtalálta őt. Ekkor az elkövető elővette a kést, amit veszély esetére magánál tartott, majd szíven és gyomron szúrta az áldozatot, aki ebbe belehalt. M. úr elmenekült, de a kést eldobta.
– Látja, Ferenc? – fordult most hozzám Kocsis úr – Nem Ön a tettes. Én végig tudtam, hogy ártatlan, és most már Maga is megbizonyosodhat erről.

Picture

Hazaengedtek, de nem tudtam elhinni, hogy nem én tettem. Tényleg semmi közöm az egészhez? Nem kellett volna felébrednem az ajtó felfeszítésére, a persely zajára vagy Ervin kiáltására? Nem, én az egészet átaludtam! Átaludtam? Lehetséges, hogy valóban ártatlan vagyok? Hogy is lehetnék az? Akkor máshogy hívnának, nem Lucifernek.

Picture

– Szia, Ferkó! – köszönt egy ismerősöm, amikor már a Kossuth utcában jártam.
A hangja olyan volt, mint Petié, ám, amikor ránéztem, nem ő, hanem a bátyám állt előttem.
– Ervin… Ervin! – kiáltottam fel örömömben, és átöleltem. Az én testvérem, az én drága testvérem feltámadt! Oly hatalmas boldogság áradt szét bennem, melyhez hasonlót még soha nem éreztem, ám az egyből szertefoszlott, amikor ő újra megszólalt.
– Luci, mi ütött beléd? Péter vagyok, nem Ervin. Ő meghalt, nem emlékszel?
– Ervin… – súgtam magam elé csalódottan, könnyes szemekkel. – Pedig annyira hasonlítotok.

Picture

– Szerintem nem ártana orvoshoz menned… – mondta a kopasz, szemüveges fiú, akiben már én is Petit láttam.
– Te engem őrültnek gondolsz? – kérdeztem letörten.
– Nem, de szükséged lenne valakire, aki segít feldolgozni az esetet.
– Hát, végül is… lehet, jót tenne nekem valami kezelés. Mindig ő jár az eszemben, és most téged is összekevertelek vele. – Elnevettem magam az előbbi dolgon, de ez után nem nagyon szóltunk egymáshoz. Nem igazán volt kedvem beszélgetni.

Picture

Egy forgalmas úthoz érkeztünk, ahol át kellett mennünk a zebrán. A gyalogosoknak jelző lámpa már nem volt zöld, mire odaértünk, de nem vettem észre, annyira elgondolkoztam. Mihez fogok kezdeni Ervin nélkül? Persze, itt van Peti, Gyuri, meg a többi haver, de ők nem a testvéreim. És mi lesz…
– Állj meg, piros a lámpa! – kiáltott utánam Peti, de már későn. Addigra figyelmetlenül leléptem a járdáról, és egy nagyon erős ütést éreztem magamon.

Picture

Nem sokkal később egy csodálatos helyen ébredtem. Világos volt, a szobában valami kellemes illatot lehetett érezni, a szívemet pedig béke és boldogság töltötte el. Egy ágyon feküdtem, és, amikor körülnéztem, láttam Ervint, a szüleimet és Hektort, a fél éve elpusztult kutyámat. Átöleltem őket, és örültem, hogy soha többé nem veszíthetek el senkit közülük. A családunk most már örökké együtt lesz.

Írta és illusztrálta: Greg Samsa

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés