Jézus – Írta: Greg Samsa

(Megjegyzés: a novellában szereplő személyek, vallások és szentek a képzelet szüleményei.)

Picture

Picture

Atya és fia sétáltak a hegyekben. Gyönyörű, napsütéses májusi délután volt, amikor elindultak, de úgy belefeledkeztek gondolataikba és a táj szépségébe, hogy szinte észre sem vették, amikor besötétedett. Az út nagy részét némán tették meg, ha beszélgettek is valamiről, az mind apróság volt: például a tegnapi film a tévében, kedvenc énekeseik vagy az osztálytársak aranyköpései kerültek szóba. Nem akartak felhozni semmi fontos témát, inkább menekültek mindentől, ami fáj, ami rossz, ami komoly dolognak számít. Távol akartak kerülni az élet terheitől. Régen a közös túrázás és táborozás élménye végett járták be a hegyi ösvényeket, most inkább nyugalomra vágytak, az autók zaja helyett a csendet keresték, a porral és füsttel teli levegő helyett a tiszta, friss, virágillatút, a város helyett a természetet. Úgy sétáltak, mintha minden rendben lenne. Egymás elől titkolták, de én tudom, hogy lelkük teljesen összetört, és legszívesebben mindketten sírtak volna. Igen, az lenne az egyetlen jó dolog: sírni, sírni, sírni… Kirándulásukkal próbálták felidézni a csodálatos múltat, az édes gyermekkort, amikor Jézus még nem ismerte a szenvedés fogalmát, amikor még a megfázás volt a legsúlyosabb betegsége, amikor még a napszúrás számított egyetlen veszélynek… Milyen szép is volt akkor minden, és milyen egyszerű!

Picture

Amikor egy pihenésre alkalmas helyre értek, tábortüzet raktak, és leültek. Egyikük sem szólt egy szót sem, mindketten gondolataikkal voltak elfoglalva. A csendet időnként megtörték Jézus mély sóhajtásai, melyeket fájdalmai váltottak ki belőle annak ellenére, hogy igyekezett nem kimutatni szenvedéseit. Nem akarta, hogy atyja gyengének lássa, de néhány könnycsepp mégis végiggördült arcán. Úgy érezte, ezt a csatát, melyet betegségével vívott, már elvesztette. Nem akart sehol lenni, csak a fekete semmiben, ahol nem lát, nem hall és nem érez, ahol senki sem nézi őt, ahol bátran sírhat, ahol megnyugodhat. Nem akart semmit és senkit, csak egyedül lenni végtelen ideig.
Egy édesapának támaszt kell, hogy nyújtson családja számára. Az atya is próbálta magát erősnek mutatni, de ez egyre nehezebb volt. Feleségét már évekkel ezelőtt elvesztette, hetente meglátogatja őt a temetőben és minden este imádkozik érte. Jó asszony volt, mindent megtett értük, egész nap főzött és mosott, a kertben dolgozott, hogy legyen friss, házi paradicsom, meleg ebéddel várta férjét, aki éhesen és fáradtan jött haza a munkából, és minden mást megtett, ami csak dolga lehet egy anyának. Nagyon szerette az egész családot, sokat játszott a kis Jézussal, elsőben elkísérte az iskolába… Egész életével példát mutatott. Az atya attól rettegett, hogy most az ő szeretett fia is meg fog halni. Az orvosok ugyan azt mondták, hogy nagy eséllyel meggyógyulhat a gyermek, ő mégis alig tudott hinni benne. Az első kezelés nem vált be, és talán a második sem fog, és az utolsó sem. Eddig nagyon kevesen gyógyultak meg ebből a betegségből.

Picture

A hosszú csend után végül Jézus szólalt meg, az őt leginkább foglalkoztató kérdést feltéve:
– Atyám… Miért kell az ártatlanoknak szenvedniük? – A férfi összeráncolta a homlokát, és gondolkodni kezdett. Nem tudta hirtelen, mit is kellene válaszolnia. Egy kis idő múlva a fiú folytatta: – Én soha életemben nem követtem el bűnt, akkor most mégis miért büntet az Ég?
– Fiam, ez nem egészen így működik… Nem mindig tudhatjuk a fájdalom okát…
– De én ártatlan vagyok… – szakította közbe, és már a sírás határán állt.
– Nem tudhatod, hogy valóban az vagy- e. De, ha így is lenne, nem jelentené azt, hogy gondtalan életet kellene élned. Gondolj csak a prófétákra és a többi vértanúra: Ábel, Márk, József, János, Szent Ferenc… ártatlanul kivégezték őket, mert hittek az Őrzőben, és Neki tetsző életet akartak élni. Vagy Szent Jákobra, a Nagy Próféták egyikére, mennyire fájhat neki, hogy szavainak félreértelmezése az Egyház kettészakadásához vezetett…

Picture

– De ők már halottak, és különben sem ismerjük teljes pontossággal az életüket. A szent könyvekben nincs minden egyes tettük, cselekedetük felsorolva… De itt vagyok én. A betegségem elején minden éjjel imádkoztam az Úrhoz, hogy gyógyítson meg… Ha valóban érdekelné a sorsunk, meghallgatta volna imám… de nem… – Itt már nem tudta tovább tartogatni könnyeit, azok patakként ömlöttek végig meggyötört arcán. – Már azt sem tudom, hogy létezik- e…
– Fiam… – már ő is alig tudott beszélni, sűrűn meg kellett állnia. Nem, most nem szabad sírni. Nem szabad, hogy fiad minden reményét elveszítse. Erősnek kell maradni, Atyának, aki megvigasztal, aki támaszt nyújt minden baj esetén. – Az Őrző szeret minket, különben nem teremtett volna meg. Szent Péter, a peterán egyház atyja sosem mondta, hogy könnyű lesz az igazak élete.
– De azt sem, hogy nehéz…
– Ez igaz, de…
– Az Őrző igazságtalan!
– Fiam, ilyen még akkor se mondj, ha… Ő nem igazságtalan. Nem érthetjük minden tettét, de Ő akkor sem igazságtalan. Ő szent és jó, az Ő akarata fontosabb bármely ember akaratánál.

Picture

Jézus nem értett semmit, szomorú volt, és azt akarta, hogy abból, ami vele történik, semmi se legyen igaz. Azt akarta, hogy felébredjen, és nyugodtan mondhassa, hogy ez csak egy nagyon hosszú rémálom volt. Úgy érezte, muszáj átölelni atyját, az egyetlent, aki vigasztalást tud neki nyújtani. Bárcsak itt lenne most az édesanyja is, aki karjaiba veszi és elringatja! Milyen édesek voltak azok az álmok, amiket az ő ölében fekve látott, és milyen keserűek a mostaniak!
Az Atya úgy szerette Fiát, ahogy az Őrző a gyermekeit, úgy érezte, hogy kész lenne életét is feláldozni érte. Bármit megtenne, hogy boldognak lássa őt, de nem tudta, mi az Úr terve vele. “Ha lehetséges, gyógyítsd meg őt, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd…” – szokta esténként imádkozni. Most már ő sem bírt érzéseivel, és sírni kezdett. Nem érdekelte, hogy a férfiaknak mindig erősnek kell maradniuk. Itt nem volt szégyen könnyes arca, hiszen senki nem láthatta őket.

Picture

A fiú már nem tudta, mit érez, mit akar, csak nézte a mélységet a szikla peremén állva. Teljesen összezavarodott, ismét a semmiben akart lenni, ahol senki és semmi nem bánthatja.
– Ártatlan vagyok… – mondta maga elé. – Ártatlan, mégis haldoklom… Nem, ez nem igazságos…
Az Atya nem szólt semmit, csak törölgette a szemeit. Olyan rossz volt neki így látni az ő egyszülöttjét!
– Egy ártatlan, akit ok nélkül büntet az Ég… Mégis mivel érdemeltem ezt ki?
Már nem tudott sírni, de nem csökkent sem a szomorúsága, sem a fájdalma. Nem tudta, mit kellene tennie.

Picture

Milyen magasak a hegyek, és milyen mély a szakadék! Ha most leugrana, biztos nem élné túl. Akkor szenvedései véget érnének, és újra átölelhetné édesanyját. Egy pillanatra elmosolyodott a gondolaton, de még gondolkodott. Nem biztos, hogy ezt kellene tennie. Egy hang a lelkében azt mondta: “Gyere, ugorj le bátran, nem lesz semmi bajod! Nem fogsz érezni semmit, olyan gyors lesz. Szeretnél újra találkozni vele? Azzal, aki szeret, és akit mindennél jobban szerettél? Édesanyád már vár téged, hogy újra ölébe vegyen és dédelgessen.”
– Igen… – súgta maga elé…

Picture

Amikor Atyja látta, mire készül, szívét hegyes tőr szúrta át, fájdalmában csak ennyit bírt kiáltani:
– Jézus! Jézus!
Futott, hogy megfogja egyetlen gyermekét, megakadályozza, hogy magát a mélybe vesse, de tudta, hogy már nem érne oda időben. Nem látott semmit könnyei árjától, csak szaladt, hátha fia meggondolná magát… Nem veszítheti el őt is! Nem, az nem lehet… vagy mégis…?

Picture

A fiú lelkébe fájdalmasan fúródtak édesapja szavai. Nem, ő nem akarja, hogy miatta sírjon napokig, hetekig, hónapokig… Nem akar gyászoló családtagokat és barátokat… Nem akar ennyire önző és szívtelen lenni, aki saját fájdalmai elől menekülve másoknak okozzon még nagyobb fájdalmakat. Nem, ő ennél jobban szereti Atyját… jobban szereti unokatestvérét és osztálytársait… jobban szereti a barátait… Az utolsó pillanatban megfordult, és így kezdte Atyja előtt térdre borulva, magát szégyellve, őszintén bánva majdnem elkövetett bűnét:
– Atyám, könyörülj rajtam… Bocsáss meg azért, amit most tettem veled… Bocsáss meg, amiért ilyen szívtelen és…
– Jézus… Én szeretlek téged. Nagy fájdalom lett volna számomra, ha megteszed, de helyesen döntöttél, amikor mégis az életet választottad. Megbocsátok neked, és továbbra is úgy szeretlek, mint eddig, hiszen fiam vagy te, és fiam maradsz mindörökre.

Picture

– Köszönöm, Atyám! – sírta el magát örömében. Tudta, hogy édesapja jó ember, de azt nem gondolta, hogy ilyen irgalmas. Azt hitte, megveri, megszidja, szobafogságot szab ki rá, vagy bármi mással bünteti, ehelyett megbocsátott neki. Nem kellett kiérdemelni a bocsánatát, elég volt az őszinte bűnbánat. A papok azt tanítják, hogy az Őrző ugyanilyen jóságos és kegyelmes – jutott Jézus eszébe, és úgy érezte, most sokkal erősebb a hite, mint bármikor máskor. Remélte, hogy meggyógyul, és még jobban szerette Atyját és az Őrzőt.

Picture

Másnap új emberként ébredt. Hazafelé megkönnyebbülten szívott mélyeket a friss, illatos levegőből, szívesen hallgatta a madárcsicsergést, és szinte oda sem figyelt a fájdalmaira. Szenvedései ugyan nem csökkentek, de a fiú mégis könnyebben viselte őket. Rájött, hogy mekkora őrültség volt, amit tenni akart, és úgy döntött, soha többé nem fog gondolni sem ilyenre. Boldog volt, hogy élhet, hogy valami megakadályozta abban a dologban, hogy hallgatott Atyja szavára. Élni akar, addig és úgy, ahogy az Úr akarja, így teljesen rábízta magát a Gondviselésre. Hamarosan eljött az újabb műtétek és kezelések ideje. A kórházban így imádkozott: “Uram, csak Te vagy az, aki emberek életéről és haláláról dönthet. Nem kérem, hogy gyógyíts meg, sem azt, hogy vegyél Magadhoz. Egy dolgot kérek: tégy velem akaratod szerint, hiszen Te pontosan tudod, mi a jó nekem.”

Picture

A fiút hamarosan kiengedték, mert teljesen meggyógyult, nyoma sem volt betegségének. Hihetetlenül boldog volt ő is, és Atyja is. Végre hazajöhet, és nem kell tovább szenvednie, boldogan élheti életét! Az utóbbi idő nagy hatással volt rá: eddig sem volt rossz fiú, mindig engedelmeskedett szüleinek és tanárainak, de most még segítőkészebbé vált. Tudta, hogy szeretik őt: szereti az Őrző és az édesapja, és ezt a szeretetet adta tovább másoknak. Szívesen odaadta tízóraiját a hajléktalanoknak, nem használt játékait és régi könyveit elajándékozta, megvigasztalta azokat, akiket szomorúnak látott, ott tett jót, ahol csak tudott. Igyekezett úgy élni, mint a szentek, példát mutatni és a kételkedőkben megerősíteni a hitet. Sokkal bölcsebb volt, mint eddig.

Picture

Azt hiszem, megértettem, mit akar nekem üzenni az Úr… A szenvedés nem egy rossz dolog, nem csupán büntetés lehet elkövetett vétkeinkért… Talán éppen betegségeink, keresztjeink tesznek alkalmassá nagyobb célok, küldetések véghezvitelére. Sokan tértek már meg valami rossz dolog hatására. Az Őrző volt az utolsó reményük, aki talán megkönyörül rajtuk, végül a legfontosabb személlyé vált életükben. Én nem voltam rossz ember, de túl büszke voltam magamra. Sosem mondtam senkinek, de időnként kezdtem úgy érezni, mintha több lennék másoknál, mivel semmi olyat nem tettem, amit a szent könyvek tiltanak, és sosem kellett semmiért sem bűnhődnöm. Betegségem tanított meg arra, hogy ugyanolyan törékeny vagyok, mint ők, és nem csak a rosszaknak kell megismerniük a fájdalmakat. Atyámnak igaza volt, amikor a prófétákkal példálózott: Szent Márkot felakasztották, Szent Józsefet oroszlánok elé vetették, Szent Ágostont elevenen megnyúzták, mindezt azért, mert az Úr szavait közvetítették, az Ő nevében megdorgálták az embereket bűneikért. Sorolhatnánk akár a végtelenségig Péter Egyházának vértanúit, olyan sokan voltak! Nekik azért kellett szenvedniük, mert jók voltak! Én mit panaszkodjam, mikor a nyomukba sem érek? Ha a szenteknek ezeket kellett megélniük, mennyivel inkább kell nekem, hétköznapi embernek, elviselnem a rosszat?

Picture

Nem kell semmitől sem félni, teljes mértékben rá kell magunkat bízni az Őrzőre, Ő majd úgy cselekszik velünk, ahogy jónak látja. A reménnyel sosem szabad felhagyni, hiszen csak az éltethet bennünket: reméljünk a gyógyulásban, a börtönből való szabadulásban, a halálos ítélettől való megmenekülésben, végül a halál utáni örök boldogságban. Ne feledjük soha, mind szeretve vagyunk. Ha az emberek kigúnyolnak is, az Őrző akkor sem taszít el magától, azért alkotott, mert akarta, hogy élj. Ezt a szeretetet add tovább, sugározzon rólad, legyél lámpás az éjszakában, aki segítséget nyújt az arra szorulóknak, vigaszt a szomorkodóknak, reményt a csüggedőknek és baráti kezet az elhagyottaknak!

Vége!

Írta és illusztrálta: Greg Samsa

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés