Egy komoly döntés

Írta: Gábor3 | Műfaj: dráma | Megjelent: Sims Tales, 2015. 08. 19. >

A felnőtté válást mindenki másképp éli meg. Vannak kiknek ez egy nehéz időszak, s ez alatt olyan döntéseket kell meghozniuk, melyeknek komoly következményei lehetnek a környezetükre és önmagukra is. Minden döntésünknek súlya van, tetteink meghatároznak bennünket, s ezek hatására alakul ki végül személyiségünk teljesen.

Egy távoli erdőben, hol az emberi világnak nyoma sem volt, a sűrű fák között élt egy vadkutya falka. Ezek az állatok már évtizedek óta lakják e vidéket, itt táplálkoznak, szaporodnak, s védik szeretteik életét. Azonban megvannak a saját hagyományaik, törvényeik… olyanok melyek néha kegyetlenek lehetnek.

Egy fekete foltos, szürke kutya járkált idegesen a zöld avaron. Környezetében béke, s csend honolt, de ő mégse tudott megnyugodni. Egy másik, vajszínű, szintén foltos eb nem messze feküdt tőle egy közeli fa tövénél.
– Hogy érzed magad? – kérdezte a fekvő állat.
– Rosszul… nagyon rosszul… és idegesen – felelte nyugtalanul a jószág.
– Fiam, tudom, hogy ez nehéz most neked. Láttam már ilyet én is.
– De nem neked kellett megtenned! – kiáltotta vissza a szürke kutya – Bocsánat… csak ez most nehéz. Eddig mindent megtettem, amit mondott, de ez… félek, hogy nem fog menni.

– Figyelj kisfiam. Nem muszáj megtenned.
– De, muszáj! Ha nem teszem meg, akkor megöl, csak úgy, mint… mint… – akarta folytatni, de torkán akadt a hangja.
– Bármi is történjék, tudd, hogy rám mindig számíthatsz. Viszont szeretném, ha valamit megígérnél nekem, és most erre jól figyelj! – intett a szuka, mire kölyke odasétált hozzá – Ne legyél te is olyan, mint ő. Ne hagyd, hogy a cél szentesítse az eszközt, mert ha engeded, akárcsak egyszer is, hidd el nem lesz visszaút. Te jó kutya vagy, nem szabad, hogy a lelked ez által megsérüljön. Ígérd meg nekem!
– Megígérem! – szólt kedvesen, majd megnyalták egymást, s mindketten elindultak. Itt volt az idő.

A falka tagjai összegyűltek egy kisebb tisztáson. Vezérük, egy színtiszta szürke eb volt, ki köré összegyűltek a szukák. A fekete foltos jószág több méterrel előttük állt, s közöttük csupán egy kis, csupán pár hetes, talpig fekete kölyök szunyókált.
– Egy új időszak veszi kezdetét mától – kezdte el beszédét a falkavezér. – A mai napon a fiam végre befejezi a kiképzését, s végre átveszi helyemet, mint vezető. Három testvére közül meglepve, de épp a legfiatalabb volt a legalkalmasabb e posztra, s az utóbbi időben törekedtem rá, hogy minden tudásomat átadjam neki – fejezte be az emelt hangú beszédet, majd a fiára nézett, s hozzá intézte a további szavakat. – Fiam! Minden kötelességedet végrehajtottad, amit rád bíztam, s bár még mindig szerénység és gyengéd érzelmek tükröződnek szemeidből, hidd el, a mai naptól kezdve ezek lassan elkezdenek halványulni, s átveszi helyüket azok a jellemek, melyek nélkülözhetetlenek a falka irányításához. Már csupán egy dolgot kell megtenned, hogy végre a helyembe állhass, és te legyél az új vezér. – a fekete foltos jószág itt nyelt egy nagyot. – Meg kell ölnöd a kistestvéred – mondta büszkén az apa.

A fiú hezitálni kezdett. Ettől a pillanattól félt már azóta, hogy megtudta mi lesz az utolsó próbatétel. A saját fajtájából sose kellett ölnie és nem is tervezte sohasem, főleg nem egy pár hetes kiskutyáét, aki az öccse.
– Lennie kell más megoldásnak – szólalt fel a fiú.
– Fiam, ezt már megbeszéltük… nincsen. Meg kell ölnöd, hogy ez által ne lehessen később viszály mind a vezetői posztért, mind a szukáidért, az utódokért. A testvéreidnek is ezért kellett meghalniuk. Nem engedhetem, hogy a falka veszekedések miatt szakadjon szét.
– Nem tudom megtenni – szólt a fiú rövid szünet után. Értette apja álláspontját, igazat adott neki, de nem akart gyilkolni, hitt egy jobb megoldásban.

A falkavezér arca komorrá vált, hegyes fogai felcsillantak állkapcsában.
– Hozzátok! – kiáltotta az eb, mire a körülötte lévő nőstények bekeríttették a fekete foltos kutya szülőanyját. – Sajnálom fiam, de ez most itt nem a kétség és a szeretet ideje! Értsd már meg, hogy ha nem vagy képes megölni, akkor nem fogsz képes lenni ennél sokkal komolyabb és nehezebb döntéseket meghoznod a falka érdekében. A jóság és a szeretet nem ment meg a farkasoktól, a medvéktől, nem ment meg a betegségektől és a természeti csapásoktól. Öld meg, vagy az anyád fog meghalni! – kiáltotta parancsolóan az utolsó mondatot.
A fiú csak tiltakozott, állandóan ismételgette, hogy nem akarja megtenni, míg az apja egyre keményebb hangon ismételgette az „Öld meg!” mondatot.

Percek telhettek el így, mikor hirtelen a fiú erősen felkiáltotta a „nem” szót. A hatás sajnos nem maradt el. A falkavezér megadta a jelet, mire a többi szuka a fekete foltos kutya szeme láttára tépték szét az édesanyját. Ha ez még nem lett volna elég, az apa lassan a kiskölyökhöz sétált, s mikor odaért, szinte villámgyorsan elharapta annak a torkát. A fiú nem bírta tovább a látványt… megfordult és teljes erőből futásnak eredt.

Félelemmel, méreggel, kétségbeeséssel teli hagyta el egykori otthonát. Úgy futott, ahogy csak mancsai bírtak, átgázolt a bokrokon, a sűrű lombokon, a folyómedreken. Hallotta, hogy apja és a vadászszukák a nyomában vannak, visszaakarják vinni. Félt, hogy mit tennének vele, hisz saját anyját ölték meg a szemeláttára, ezek után már semmiben nem volt biztos.

Tudta, hogy nem rázhatja le őket, hisz ha még el is bújik, a szaga alapján hamar rátalálnak, így addig rohant, míg nem talált egy sártócsát, amiben gyorsan megpörgött párszor, majd a vadvirágok közé vetette magát. Szegénynek a bundáját belepte a sár, melyen pedig sok-sok virág ragadt fent, majd így gyorsan behúzódott egy domboldal széléhez és várt. Hamar meghallotta fajtársai menetzaját, s remélte álcája elég jól sikerült. Szerencséjére nem vették észre, továbbrohantak, még a föld is megremegett a sok rohanó mancs hatására. A kutya félt, de egyben megnyugodott, így megkönnyebbülten megmosakodhatott a pár lépésre lévő folyóban.

Elgondolkodott. Vajon, most mit csináljon? A családjához nem mehet vissza, más falkákat nem ismert a környéken, egyedül pedig nem szeretett volna élete végéig maradni. Édesanyjára gondolt, sok jó emléket idézett fel, de a végén mindig megjelent az a szörnyű látvány, mikor a többi szuka nekiesett.

Egyszer csak arra eszmélt fel, hogy segélykiáltást hall a folyó felől. Felnézett, s látta, hogy egy vele egykorú szuka sodródik a vízben, éppen hogy fenntartva magát a felszínen, s a sebes ár egyre inkább csak viszi a nem messze lévő vízesés felé. A foltos kutya nem tétovázott, rögtön előreszaladt a parton, majd odaigyekezett, ahol kissé összeszűkült a folyó. A szuka sebesen haladt felé, de kizártnak hitte, hogy képes lenne kihúznia, így egy nem messze lévő nagyobb sziklát próbált a vízbe lökni, amibe megkapaszkodhat az eb. A kő épp az utolsó pillanatban esett a folyóba, majd a megmentő kihúzta onnan a füves talajra.

Percek telhettek el, mire a szuka magához tért. A foltos állat csak nézte a gyönyörű teremtést, kinél nem látott még szebbet a világon. Hirtelen valami furcsát kezdett magában érezni, de nem tudta mi az. A vajszínű jószág vizet köpött ki a szájából.
– Ki vagy te? – kérdezte, miközben próbált felállni.
– Most már magam sem tudom… de te jól vagy?
– Igen, hála neked.

A két kutya hamar behúzódott a dombszélén lévő fa árnyékába, majd a szuka kérésére ismertette a foltos eb a nemrég vele történteket.
– Részvétem.
– Mindenki csalódott bennem, az egész falka és én magam is. Elbuktam a próbán.
– De hisz helyesen cselekedtél!
– Igen, de nekem nem ezt kellett volna tennem. Egy vezérnek erősnek és megingathatatlannak kellene lennie, nem szabadna az érzelmeire hallgatnia. A két bátyám pedig pontosan ilyen volt. Állandóan versenyeztek egymással, hogy ki a jobb vezető, engem kutyaszámba se vettek, hisz tudták esélyem sincs.
– Mi történt velük?
– Mint mondtam a két testvérem állandóan csúfot űzött belőlem, mert én mindig inkább anyával maradtam, a békés megoldást kerestem, szerény voltam, csendes, nem szerettem az erőszakot. Apa le is tett róla, hogy én valaha szóba jöhetnék – majd elcsuklott a hangja. – Aztán egy nap megtámadtak minket. Farkasok. Aznap sok szuka meghalt, én pedig menekülni akartam. A testvéreim, az apám és a vadászszukák küzdöttek ellenük, de semmi esélyük nem volt. Akkor hirtelen eszembe jutott valami. Megakartam mutatni, hogy én is tudok olyan bátor lenni, mint mások. Régóta figyeltem a viharokat, a villámlást, nagyon érdekelt a témájuk, ezért megfogtam egy ágat és valahogy képes voltam azt meggyújtani. Mikor a farkasokhoz értem apa majdnem meghalt, de én a tűzzel mindet elijesztettem. Mondanom sem kell mekkora volt az öröm, én voltam a nap hőse. Élveztem, apa hirtelen csak velem kezdett el foglalkozni. A bátyáim persze ezt nem nézték jó szemmel, megpróbáltak megölni, de végül apu végzett velük. Úgy gondolta én lehetnék a vezető… de végül csalódott bennem, mint látod.

– Mit tervezel most csinálni?
– Nem tudom, szerintem elszökök. Elfutok valahova messze, vagy nem tudom.
– De hát miért? – lepődött meg a szuka.
– Hogy érted?
– Most van itt az újabb esély, hogy visszamenj és megmutasd apádnak, hogy van vér a pucádban. Szedd össze magad. Ha a farkas támadáskor helytálltál, itt is képes vagy rá.
– De nem akarok gyilkolni. Ha visszamegyek, minden ugyanaz marad, hacsak meg nem ölnek már a határnál. Apának egy erős vezér utód kell, olyan, aki képes vezetni a falkát. Jól mondta, szeretettel és reménnyel nem lehet túlélni, ide kell a vadság, a kegyetlenség. Meg kell hozni az áldozatot, ha muszáj. Én pedig nem vagyok ilyen.
– Vagy csak bebeszéled magadnak. Figyelj, nem azt mondom, hogy ölj, hanem azt, hogy menj vissza és állj a mancsodra! Te vagy az utóda, hozz változást, verd bele abba a makacs fejébe, hogy te miként vezetnéd a falkát. Egy beszélgetés csodákra képes.
– Nem ismered apát…

A szuka ennél a pontnál megelégelte a foltos eb pesszimizmusát, úgyhogy felállt és elindult.
– Hová mész? – kiáltott utána megijedve a gondolattól, hogy elhagyja az egyetlen kutya, aki még beszél vele.
– El. Nem akarom tovább egy ilyen pesszimista eb siránkozását hallgatni! – azzal eltűnt egy sűrű bokorban.

„Talán igaza lehet.” – gondolta a kutya. Fejében kavarogtak a gondolatok, legszívesebben meghalt volna, hogy ne legyen többé semmilyen problémája. Tudta, hogy igaza van a szukának, de félt a ténytől, hogy nem lesz majd képes apja szemébe néznie és a tettek mezejére lépni. Percek teltek el így, végül vett egy nagy levegőt és elindult abba az irányba, amelyen egykori beszélgetőtársa is elindult.

– Várj! – kiáltott utána, mikor utolérte pár percnyi futás után.
– Mi az? – vonta fel a szemöldökét.
– Amit az előbb mondtál… igazad volt, csak tudod, olyan nehéz. Apa annyira erős, mindenki csodálja, én meg…
– Komoly önbizalomhiánnyal küzdesz! – nevette el magát a szuka, mire a foltos ebnek is mosoly ült ki a pofájára.

Végül úgy határozott, hogy hallgat társára és megpróbálja a lehetetlent. Az pedig csak segített neki, hogy újdonsült társa beleegyezett, hogy elkíséri.
– Egyébként, hogy kerültél a folyóba?
– Megcsúsztam. Éppen ittam, mikor hirtelen megtörtént és pont a legerősebben sodró helyre estem.
– Még jó, hogy ott voltam – mosolyodott el.
– Azért ne légy olyan nagyra magaddal! – vigyorgott.

Elérkeztek a falka hazájának határához. Ezután már az időközben besötétedett éj leple alatt folytatták, lopakodva az utat. Mikor elértek a kis mezős részre a foltos kutya látta, hogy a vezér és a vadászszukák még mindig ébren vannak. Egy ideig még óvatosan lépdeltek, majd a bozótosból kiérve nagy levegőt vett a kutya, ránézett gyönyörű társára, majd elindult apja felé.

A vadászszukák azonnal felriadtak a zajra, s már ugrottak is volna a betolakodóra, ha fel nem ismerik.
– Látom visszatértél… – szólt az apa.
– Beszélni akarok veled! – mondta erős hangon.
– Nocsak… és mégis miről?
– A falkáról!
– Halljam!
– Figyelj, tudom, hogy megbuktam a próbán, tudom, hogy emiatt gyengének tűnök a te és a többiek szemében, de akkor sem helyes ilyen dolgokat tenni. A saját fajunk legyilkolása nem dicséretre méltó. Minden kan megölése kegyetlenség. Miért nem lehetne békében együtt élni? Nem ölnénk meg a fiúkat, nem hagynánk, hogy veszekedések legyenek, kitalálnánk egy megoldást, amivel békében élhetünk.

– Mennyire naiv vagy! – szólt a vezér – Pont, mint az anyád. Ez ősidők óta így megy, s ez idő alatt még egyszer se volt belőle probléma. Senki se ellenezte, csak te vagy ilyen csökönyös. Biztosíthatlak, hogy nem fogom felrúgni a hagyományainkat egy ilyen büdös korcs miatt, mint te! – kiáltotta oda mérgesen. – Egyébként meg… azt hiszed, az életben bármit elérsz, ha nem teszed meg azt, amit kell? A cél szentesíti az eszközt. Ha az érzéseid uralnak, hamar káoszba fullad minden. Rengeteg csalódás érhet, épp, mint azzal a szukával ott melletted – nézett rá az eddig csendben hallgató ebre.
– Hogy érted?
– Ugyan már – mosolyodott el az apa. – Azt hiszed a véletlen műve volt, hogy találkoztatok? Azt hiszed magától kezdett veled barátkozni? Azt hiszed, talán szeret? Hadd világosítsalak fel, fiam! Ez a szuka itt melletted egy nemrég hozzánk csatlakozott tag. Én küldtem el, hogy keressen meg, barátkozzon össze veled és vezessen ide vissza.

Az eb arcán rémület ült. Ránézett társára, aki bánatában lehajtotta a fejét. „Tehát igaz?” „Egész idő alatt csak hazudott?”
– Miért? – kérdezte apját.
– Hogy megmutassam neked miért nem szabad bíznod az érzelmeidben. Látod milyen könnyen félrevezettek? Legközelebb mi lesz, ha szintén ilyen könnyen adod magad? Simán megölnek, talán az egész falkát.
A foltos kutya fejében valami megváltozott. Úgy érezte mintha eltűnne belőle egy fontos dolog, amihez eddig ragaszkodott. Igaza volt az apjának, buta volt, gyenge, naiv.
– De még semmi sincs veszve – nézett a kölkére. – Még van esélyed megmutatni, hogy képes vagy irányítani a falkát. A dolgod csupán az, hogy öld meg a szukát, aki idevezetett.

– Tessék? – kiáltott fel a szuka. – Azt mondta csak vezessem ide, csupán parancsot teljesítettem.
– Ahogy most a fiam is elvégez egy parancsot. Tedd meg fiam!
Az eb fejét káosz uralta, nem tudta mit tegyen. Igaza volt az apjának, ha hagyja, hogy gyenge legyen, könnyen megölhetik. Viszont emlékezett édesanyja szavaira… „aki épp emiatt halt meg” – jutott eszébe. Egész életében a jóra törekedett és semmit sem ért el vele, csak kitagadást, lenézést, csalódást és szenvedést.
– Ne tedd! – szólt az időközben bekerített szuka.
A foltos eb felnézett, tudta, mit kell tennie.

Napok teltek el mióta a kutya visszajött. A falka élete azóta alaposan megváltozott. Visszagondolt arra a pillanatra, mikor komoly döntést hozott. A szuka vérének íze boldogsággal töltötte el szívét, a vadság és ádázság érzése felemelően hatott. Mikor átharapta a torkát, úgy érezte nem tud leállni… darabokra tépte, közben elképesztően érezte magát.

Apja büszke volt rá. Hamar megtették vezérnek, míg az egykori vezető lett a legfőbb tanácsadója. A dolgok minden várakozást felülmúltak a büszke szülő szemében, egészen addig, míg egy éjszaka fia, az új vezér meg nem ölte őt álmában. A foltos eb vasmanccsal akart uralkodni, s ebben egy öreg, mindenbe beleszóló korcs csak akadályozta volna. Mikor megtette, a szeme se rebbent meg, sőt élvezte a gyilkolást. A falka életében egy korszak zárult le, s egy teljesen új következett.

Vége!

Írta és illusztrálta: Gábor3