Bölcsőhalál

Írta: Aimey

 

Willow Creek szép, csendes városkájában sok család él. Itt él a Goth család is.
Bella Ribbon és Mortimer Goth egy vidám tavaszi napon házasodott össze, amikor még a madarak is nekik daloltak. Semmi nem tehette volna szebbé a napot: Bella csodálatos Piros ruhája, Mortimer boldog mosolya… Maga az álom volt a rózsás boltív alatt örök hűséget esküdni.

Nem terveztek gyermeket, de rájöttek, hogy nem halhat ki a Goth család! Az egy sok generációból álló, ősi család végét jelentené, ami nem kis dolog, ezért döntöttek úgy, hogy egy gyermeknek fog Bella életet adni.
A 9. hónapban Mortimer megszervezett egy bulit a kismamának – persze, szigorúan alkohol nélkül.

A pompás lakomában a sült csirkétől kezdve a pitéken át mindenféle finom üdítő is volt, ezt koronázta meg a remek társaság. Minden olyan idilli volt… De az élet közbeszólt.

Bella hárpiává változott, kiabálni kezdett, és hasfájásra panaszkodott. A vendégsereg nem vett tudomást a dologról, mert a nő diszkréten csak a férjének panaszkodott.
– Mortimer, értsd meg, hogy borzalmasan vagyok! Ráadásul még le is ittam magam, át kell öltöznöm! Kérlek, gyere!
A beletörődött férj felkísérte a fürdőszobába feleségét, majd szemügyre vette vizes ruháját, ami furcsán csak a lábainál volt nedves. Akkor még nem állt össze a kép.
– Megfoghatom a hasad? Tudni akarom, hogy baj van-e vagy sem.

A kis virgonc egy hatalmasat rúgott, pont a férj tenyerét találta el a mozdulat.
– Morty… Megjött az idő.
– Nem értelek… Micsoda? Az?!
– Igen! Elfolyt a magzatvizem… Jézusom, mit tegyek, mit tegyek?! A kórházba kell mennünk! – ordított fel a nő.

Mást tenni nem nagyon lehetett, ezért a vendégeket libasorban kiterelték, majd beülve a kocsiba a kórházba hajtottak.
– Miért pont velünk történt meg ez? Miért? – zokogott összetörten gyászruhában Bella.
– Édesem, nem tudsz ezzel mit tenni… Az élet akarta így.

***

A baba halála mindenkit megrendített a városban, főleg a nőt. Ezután mindenki sajnálattal tekintett rájuk, és ez inkább a férjet zavarta, a feleséghez nem is jutott el a dolog, mert magát hibáztatta. Mindenért. Ekkor pedig nem mozdult az ágyából, csak hangosan zokogott a takaró alatt, és a kedvese csitítgatta.

A trauma után Bella stílusa is megváltozott: az addigi vörös ruhái feketék lettek, és sminknek is csak azt használta – ezzel akarta megmutatni, hogy már nem a régi, édes Bella ő.

Semmi sem hatott a nőre, félénk és unott lett, és az öngyilkosságot tervezgette.
– Nincsen értelme az életemnek! Egy senki vagyok! – kiabált a tükörbe nézve.

Egy hasonlóan unalmas napot zavart meg egy csengetés. A nő antiszociálissága miatt nem nyitott ajtót, inkább csak lustán lekiabált az átsírt éjszaka után:
– Mortimer, nyisd ki az ajtót kérlek! Mortimer!… Hát mindent nekem kell csinálni?

Feltápászkodott, és kinyitotta az ajtót, ahol egy nőt és egy aranyos csecsemőt látott.
– Kisasszony, ez nem a gyermekmegőrző – mondta a legkedvesebben, amennyire csak tudta.

– Engedje meg, hogy bemutatkozzak. Gabriella Faux a nevem, és a helyi kórház igazgatója vagyok. Ez a gyermek az ön gyermeke.
– Ne szemtelenkedjen, tudja, hogy már… meghalt! Menjen, és adja be az édesanyjának a mesét!
– Kisasszony, ne kiabáljon! Ez itt Hannah Goth. Egy nagy hiba során keveredtek el a csecsemők, amiért elnézést kérünk, és remélem, hogy valamiféle kárpótlást tudunk Önöknek adni – mosolyodott el az asszony.
Bella már mindent értett. A nőt is felismerte, így a kezébe kapta a gyermeket, és ölelte. Ölelte, és ölelte.
– Soha többé nem engedlek el… – suttogta a nő.

– Köszönöm kedves Gabriella! A kárpótlás pedig az, hogy a kezemben tarthatom a gyermekem.
– Örülök, hogy egyesíthettem a családot – mondta elérzékenyülve az igazgató.
Bella a kezében tartotta a kislányt, és felszaladt az emeletre.
– Mortimer, gyere!
Az előre berendezett gyerekszobában az ágyba tette a csöppséget, és csak gyönyörködött a benne.

– Végre együtt a családunk… Erre vágytam mindig is! – ölelte át férjét Bella – Szeretlek.
– Én is, kedvesem – mosolygott gyönyörű feleségére a férfi.

Vége!

Írta és illusztrálta: Aimey