Szűk családi körben – Írta: AnatidaephobiaCookie

Buck Bardsley ezt a december 20–ai napot is úgy töltötte, ahogyan az év összes napját. Korán reggel, valamivel hajnali 5 után kelt, kiment futni a kutyájával Lindseyvel, – akit egy középiskolai tanárnőjéről nevezett el-, mikor pedig hazatért, visszadőlt 2 órára aludni, majd töltött magának egy pohárral abból a jó minőségű whiskeyből, amit karácsonyra tartogatott és leheveredett a foteljébe.

Picture

Lindsey – aki egy jó küllemű orosz agár volt – lefeküdt a lába elé és együtt bámulták a kandallóban pattogó tüzet. Buck ízlelgette az italt és nyugtázta, hogy teljesen mindegy, hogy megvárja-e a karácsonyt, vagy sem. Finom volt, amolyan selymes és megfelelően erős. Tökéletesen olyan, amilyennek egy drága italnak lennie kell. Mégis, Buck tudta, hogy valami hiányzik.
Immáron ötödik éve, hogy ebben a házban tölti az ünnepeket, csak a kutyája társaságában. Pontosan azóta, amióta megörökölte az apja vagyonát. Bármennyire is jelentett neki ez nagy áldást, mindig kissé elkomorodott, mikor eszébe jutott, hogy hogyan is zajlottak akkortájt az események.
Egykoron még Buck is tartozott valahova. Voltak szülei és volt (vagyis, legjobb tudomása szerint még van) egy öccse is, Leeroy, bár nem szívesen beszélt róla, vagy egyáltalán emlékezett rá vissza. Leeroy mindig is az a tipikus, szerencsétlen, vesztes alak volt. Az, aki a saját lábában elesik, akit kiszúr a tanár puskázás közben, és akit jól elgyepálnak az osztálytársai az iskolaudvaron.

Picture

Buck a tökéletes ellentéte volt és egyben minden szemszögből az apjára ütött: Mindig higgadt és örökké racionális, igazi sportember, nem mellesleg pedig ritka intelligens. Sosem védte meg az öccsét, sőt, szerette minél távolabb tudni magától. Egyszerűen úgy dolgozott benne az apjától örökölt becsvágy, hogy nem viselte el Leeroy társaságát.
Ennél fogva nem csoda, hogy amíg az idősebbik fiú keményen dolgozott, egyenesen a fényes ügyvédi karrier felé haladva (hogy elődje nyomdokaiba lépjen), Leeroy megelégedett azzal, ha legalább fél évig nem rúgták ki valahonnan, a kapott pénzt pedig rögtön elszórta. A család nem szerette beismerni, de igazából mind tudták, hogy Leeroy nagyon is a függőségeinek él.
Az apát (mikor az durván az 50-et taposta), elhagyta a felesége, mint később kiderült, valami fiatal fickóért, aki ugyan nem vetekedett a férj vagyonával, mégis sokkal figyelmesebb és gyengédebb volt az asszonnyal. A szomszédok egymás között amúgy is gyakran összesúgtak, mikor a nő egy újabb kék folttal jelent meg a munkahelyén. Az nem derült ki, hogy ez csak az érzékeny bőrének köszönhető, vagy a Bardsley család feje valóban kimutatta időnként a foga fehérjét.
Tehát hárman maradtak, de nem sokáig. Alig 5 év múlva az apát agyvérzés vitte el, éppen egy tárgyalás közepén.
Van is egy ilyen kutatás – mondta halkan, elelmélkedve Buck, mikor a kórház várótermében üldögéltek Leeroyal -, hogy a magányos férfiak hamarabb halnak, mert egy férfi magától nem megy el orvoshoz. Mindig a felesége erőlteti.
Leeroyt nem érdekelte a kutatás. Ő csak bőgött tovább, Bucknak pedig el kellett mennie még egy kávéért, mikor már nem bírta hallgatni az öccse sírását.
Mint később kiderült, az apa már valószínűleg számított a történtekre, hiszen igencsak részletes végrendeletet hagyott maga után, amiben mindent Bucknak adományozott. A gyönyörű háztól, az Oldtimer autón át az utolsó dollárig minden az idősebbik fiút illette.

Picture

​Öccsét a temetés óta – egy alkalmat leszámítva – nem látta. Azon alkalommal pedig nem is beszéltek, csak Buck látta őt valami sarki kisboltban, amint a kenyerek között válogatott. A szemei beesettek, a bőre sápadt volt és a háta meggörnyedt. Szörnyen nézett ki, nem is hasonlított a régi önmagára, Buck pedig szerette volna azt hinni, hogy nem is az öccsét látta akkor.

Picture

Ahogy erre visszagondolt megint úrrá lett rajta az a görcsös érzés, amit nem tudott sehogy sem leküzdeni. Hiába igyekezett, minden erejével meggyőzni magát, hogy Leeroy már nem tartozik a családjához, egyszerűen nem volt rá képes. Az egyik része mindenféle bánkódás nélkül elfogadta ezt a tényt, de egy másik része minden porcikájával tiltakozott. Buck kinézett az ablakon és csak most vette észre, hogy a hó szépen lassan szállingózni kezdett. Egy enyhe mosollyal nyugtázta a fehér karácsony gondolatát, majd nagy nehezen felkelt és kiengedte Lindsey-t, hogy az élvezhesse kicsit a hóesést. A ház egy hatalmas, körbevett birtokon terült el, így a kutya kedvére mászkálhatott és szaglászhatott, sőt, ha szerencséje volt, még néhány szarvast is talált, akiket szívesen üldözőbe vett.

Picture

Mikor kinyílt az ajtó a fagyos levegő egyszerűen bezúdult a házba, Buckot pedig kirázta a hideg. Még ő maga sem akarta elhinni, de a szállingózó hóból pillanatok alatt hóvihar kerekedett. A szemek a fagyott földre hulltak és úgy tűnt, hogy meg is fognak maradni. A férfi csak álldogált az ajtóban és bámulta, ahogy a kutya szépen lassan eltűnik az erős, tejfehér ködben, majd visszatért a kandallóhoz és a whiskeyhez.

Picture

Már éppen kényelembe helyezte volna magát, amikor a telefont megcsörrent. Olyan régen hallotta ezt a hangot, hogy hirtelen összerezzent. Lassan felegyenesedett és kíváncsian, az íróasztalon heverő otthoni telefonhoz lépett. Megállt a készülék mellett és értetlenül bámult rá. Idejét sem tudta már, hogy mikor hívta fel bárki is, ráadásul pont most, pár nappal karácsony előtt, este 11 után valamivel.
„Mi a francot művelsz? Megijedtél egy telefontól?”- futott át az agyán, majd egy gyors mozdulattal felvette és a füléhez emelte a készüléket.

Picture

– Halló? – szólt bele értetlenül. A vonal túlsó végén hosszas csend, majd valami halk zihálás szerű hang.
– Buck? – kérdezte a hívó, a hangja ködös volt és érdes, de főleg nagyon erőtlen. Valahogy ismerősen csengett a hangszín. – Buck, te vagy az? – szólt bele újra, miután a férfi sokáig nem válaszolt.
– Én. Maga? – el sem tudta képzelni, hogy mi folyik körülötte.
– Buck… – a hang elégedetten nevetgélt, mintha hatalmas kő esett volna le a szívéről. – Buck, Leeroy vagyok.

Picture

– Ezzel nem illik viccelődni. – fintorgott a férfi, tiszta gyűlölet volt a hangjában, már éppen készült volna kinyomni a telefont, mire a hívó gyorsan mentegetőzni kezdett. Pont most, karácsony előtt, ráadásul akkor, mikor Buckra így rátörnek az emlékek. Rossz pillanat.
– Ne… kérlek, várj! Én vagyo… – a mondatot nem tudta befejezni, mert hirtelen erős köhögő roham tört rá, amit nem tudott egyhamar leállítani. Buck csak ekkor döbbent rá, hogy nem csak ugratják, valóban az öccsével beszél, annyi idő után. A felismerés ijesztő volt és meglepő, de Buckot nem arra nevelték, hogy megakadjon hezitálni, akár egy pillanatra is.

Picture

– Mi a baj? – ráncolta a homlokát, Leeroy pedig lassacskán abbahagyta a köhögést.
– Tudod hol lakok, nem? A temetés után hazavittél, tudod… te jó ég, rohadt régen volt, de mindegy is. Tudod te, melyik. Okos vagy. Emlékszel. A kicsi ház, az a ronda. – hörögte halkan, a szája tele lehetett nyállal. Buck első gondolata az volt, hogy túladagolta magát, most pedig éppen készül belefulladni a hányásába. – Gyere. Siess, oké?
Most hosszú csend következett, csak a telefon gépies zúgása hallatszott, meg időnként Leeroy hörgő, nyálas légzése.

Picture

– Megyek. – bólintott Buck, majd letette a telefont. Felsóhajtott, felborzolta a haját és gyorsan az előszobába sietett. A gondolatok pörögtek a fejében, reménykedett, hogy nincsen nagy baj, közben pedig átkozta magát, hogy nem kereste fel hamarabb az öccsét. Egyáltalán mi történhetett? Leeroy hangja nyugodt volt, nem úgy tűnt, mintha rettegne, pedig a túladagolás biztos, hogy nem egy kellemes, pihentető élmény.

Picture

Felhúzta a bakancsát és kinyitotta az ajtót. Lindsey már a küszöb előtt várta, hogy beengedje őt a gazdája. A hóvihar, ha lehet még erősebb volt, mint eddig. Buck száját újabb sóhaj hagyta el, mikor rádöbbent, hogy most egy másfél órás út vár rá, ami az erdőt is érinti.

A tervezett másfél óra valamivel több lett, mint két óra, köszönhetően a hóviharnak. A hegy, ahol éltek inkább állt sok kicsi faluból, mint egy nagyból. Az idősebbek el is nevezték a részeit, olyan frappáns nevekkel illették őket, mint Viharerdő, vagy Farkasösvény, de ezek a gúnynevek nem kerültek fel egy térképre sem, miután nem volt ritka, hogy a kisebb falvakban még egy valamirevaló ruhabolt sem volt, ezért a lakóknak a szomszédos helyekre kellett átutazni. Már ha az utak megengedték.
Mikor Buck megérkezett, kissé megütközve mérte fel a ház állapotát, ami alig több, mint öt éve még egy egészen rendezett, kertvárosi kis lakásnak tűnt. Mostanra sokkal inkább emlékeztetett közönséges romhalmaznak, vagy drogtanyának. Buckban egy pillanatra felötlött, hogy rossz helyre jött, de valójában tudta, hogy ez az a ház, amit keres.

Picture

Kiszállt az autóból és a bejárathoz sietett. Az ajtó résnyire nyitva volt, a szél pedig besüvített rajta. Buck először kopogott, de mikor nem érkezett válasz egy óvatos, kissé undorodó mozdulattal belökte az ajtót és belépett a házba. Behúzott redőnyök, sötétség és por. Megcsapta valami ismerős szag. Nem. Nem penész volt, vagy doh. Valami rosszabb, undorítóbb és… vér!

Picture

– Leeroy! – ordított bele a kivilágítatlan szobákba, mikor felismerte a bajjóslatú szagot. – Lee! – ismételte magát, de válasz csak hosszú másodpercek után érkezett. Az egyik szobából egy halk, zihálós, nyálas kis nyöszörgés hallatszott. – Leeroy! – szaladt be a helyre. A szoba még a sötétség ellenére is egészen kivehető volt. Valami konyhaszerűség lehetett, a csillámló csempéből ítélve. A konyapult mögött, pedig valami zsák hevert. Buck első gondolata az volt, hogy mikor Leeroy hazaért a bevásárlásból rosszul lett, elejtett mindent és összeesett.

Picture

– Buck. – szólalt meg a hang a sötétből. Buck közelebb lépett és ekkor eszmélt rá, hogy a hang a zsákhoz tartozik. Leeroy feküdt ott.
A falhoz nyújtotta a kezét és végigvezette rajta, mintha simogatni szerette volna a házat. A tenyere hamarosan beleütközött valamibe. Buck megnyomta a valamit és hirtelen kigyúlt a lámpa a konyhában. Leeroy erre már nem reagált.

Picture

A báty közelebb lépett és elszörnyedve mérte fel a helyzetet. Bár még nem találkozott ezzel a jelenséggel, de most biztos volt benne, hogy a szíve kihagyott pár ütemet. Beszívta a levegőt, de ki már nem tudta.
Leeroy ott feküdt a kezét a hasára szorította. Minden tele volt vérrel. Olyan volt, mint azok az elrettentő állatvédő videók a vágóhidakról. A férfi kezei vörösek voltak, megpróbálhatta összeszorítani a sebet, de eszméletét vesztette. Most csak ernyedten feküdt ott, a szájából és az orrából is vér szivárgott, a szemöldöke pedig felszakadt.

Picture

A mellkasa felemelkedett, majd le, újra fel, le és… és úgy maradt. Buck döbbenten figyelt, de nem történt semmi. Hiába várakozott, Leeroy mozdulatlan maradt.
– Leeroy! – kiáltotta el magát és villámgyorsan mellé telepedett. – Hé, hé öcsi! – húzta fel az ölébe a testvérét. Az öltönye és a kezei is véresek lettek, de ez nem érdekelte. – Kelj fel… Lee. – kérlelte idegesen. Semmi sem történt. Csend volt a házban. Egy erős szélfuvallat belökte az ajtót és a fagyos szél végigszáguldott a házon. A férfi testén áthatolt a hideg, a szél süvített és a hó bezúgott az ajtón.

Picture

– Kelj már fel, te rohadt drogos! – Buck torkaszakadtából ordított, majd megfogta az öccse vállát és rázni kezdte. – Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! Kelj…
Köhögés. Leeroy köhögni kezdett, Buck pedig gyorsan az oldalára fektette, mire sikerült neki kiköpni a megakadt vért.
– Buck. – hörögte kedvesen és Buck tudta, hogy mosolyog, bár nem látta az arcát.
– El kell innen tűnnünk. – közben óvatosan végigsimított a vállán. – Fel tudsz kelni?
– Nem.

Picture

Buck nagy nehezen fel-felállt és fel rángatta az öccsét, megpróbálta lábra állítani, de rögtön összeesett. Mint egy rongybaba. Ekkor megfogta a kezeit és elindult kifelé, közben végighúzta a padlón. Mikor kiért a bejárati ajtóhoz összeszorította a fogait és áthúzta a küszöbön. Újabb széllökés következett, az ajtó bevágódott és elkapta Leeroy lábát, de az nem reagált.
– Buck… – szólította meg a fiatalabb a bátyját, de nem tudta folytatni. A hó mély volt és fagyos. Buck megpróbált iparkodni, de a fagyott végtagjai alig akartak mozdulni. Leeroy szinte eltűnt a friss, hófehér hóban. Fázott, nem is kicsit. Csak egy melegítőnadrág és valami rongyos otthoni pulóver volt rajta, ami semmit sem ért ebben az időben. Csak jól átázott.
Buck egy alkalommal majdnem megcsúszott és elesett, de végül megtartotta az egyensúlyát és megállt. Végigtekintett az öccsén, akinek amint felszabadult a keze kényszeresen a hasához nyúlt. Elszörnyedt a gondolattól, hogy mi történt volna, ha elesik és beüti valamiét. Esetleg el is töri. Itt maradnak a hóviharban és ki tudja, hogy mikor találnak rájuk. Talán csak napok múlva.

Picture

Mikor a kocsihoz értek Buck gyorsan betette az öccsét, először elfektette a hátsó ülésen, de az szinte rögtön a hasára fordult. Jobbnak látta szem előtt tartani, ezért újra kivette a kocsiból és az anyósülésig cibálta. Ki tudja, mi történik, ha újra eszméletét veszti.
– Buck…, nem érzem a lábam. – Leeroy lehajtotta a fejét, a kezeit görcsösen a sebre nyomta. Ezt akarta mondani akkor is, mikor kijöttek a házból.
Buck most nem válaszolt, csak kihajtott a telekről és végigszáguldott az erdei úton. – Buck, mit gondolsz? Lebénultam?
Újabb csend. Csak a motorzúgás hallatszott, meg persze az a hörgős, nyálas légzés.
– Nem tudom, Lee. Keresünk egy kórházat és kiderül. – felelte Buck, mikor sikerült kigondolnia, hogy mit fog mondani.

Picture

– Ne! – kérlelte Leeroy, mire Buck értetlenül pillantott az öccse felé. – Kérlek, ne. Bajban vagyok, Buck. Börtönbe fognak vinni. Nem akarok roki-fogoly lenni! Állj meg, Buck! Állj meg és tegyél ki valahova… Én inkább…
– Kussolj, Leeroy. – felelte a báty, meglepően higgadt hangnemben. Szilárd, rideg tekintettel bámult az öccsére, amin Lee meglepődött, de azért folytatta volna. Buck rögtön közbevágott, amint kinyílt a szája. – Kussolj és maradj nyugton. Szét fogod szakítani a sebet. – a beszédstílusa ugyanolyan nyugodt és kiegyensúlyozott volt, kicsit sikerült ezt átadnia Leeroynak is, vagy legalább is úgy tűnt.
Lee elcsendesedett. Egy órán át meg sem szólalt, Buck pedig már nagyon aggódott, mikor végre kibökött egy épkézláb mondatot.
– Még élek. Csak pihenek. – suttogta halkan, két nyöszörgés közben, Buck pedig sietősen rászólt.
– Ne aludj el, öcsi.
– Miért ne?
– Mert megint el fogsz ájulni és lehet, hogy nem sikerül majd felkeltelek. – felelte Buck halkan, ijesztő természetességgel. – Inkább beszélgessünk, figyelj a hangomra, jó? Mi történt, ki bánt el így veled?
– A főnököm. Kiszúrtam vele, átvertem ő meg… Ő meg átjött, jól szétvert és gyomron lőtt. Most már aludhatok?
– Nem, Lee. Figyelj rám. – kérlelte – Mit kérsz karácsonyra, hmm?
– Új lábakat. – felelte Leeroy keserűen, majd pár másodperc múlva halkan kuncogni kezdett. Buck csak zavarodottan bámult, amint Lee jót szórakozik a saját poénján, ettől pedig ő is elmosolyodott.
– Úgy legyen, öcsi.

Buck áthajtott a városon, közben folyamatosan dudált és ordítozott. Végül elérte a kórházat, beszáguldott a mentőknek fenntartott parkolóba és nyomott egy satuféket, az ajtóhoz lehető legközelebb.
– Segítség! Segítsenek! – pattant ki a kocsiból, közben a bejárathoz sietett. Pár nővér odaszaladt hozzá, Buck elmondta mi történt és kicibáltak Leeroynak egy ágyat.

Picture

Minden másodpercek leforgása alatt történt. Kiemelték a férfit az autóból, feltették az ágyra, bevitték majd rögtön a műtőbe tolták, Buck pedig a váróteremben magára maradt. Feszülten bámult az ajtóra, ami kíméletlenül bevágódott előtte. Egy darabig álldogált így, az ajtóra meredve, majd egy sóhaj kíséretében megfordult és a wc-k felé vette az irányt. Ez a sóhaj most olyan volt, mintha órák óta először jutott volna levegőhöz. Kicsit sikerült lehiggadnia. Lee sorsa most már nem rajta múlt.
Lemosta a vért a kezeiről. A kabátra alaposan feltapadt, így azt inkább levette. Belenézett a tükörbe és elszörnyedve látta, hogy az arca is olyan lett. Lehajolt és alaposan lemosta, közben pedig kicsit felfrissítette magát. Mikor kijött, a hajából csurgott a víz, a felsője gyűrött volt, az arca pedig meggyötört.

Picture

Hét óra. Ennyit ült a váróban Buck, amíg ki nem jött az orvos a műtőből.
– Megmarad, de…
– Kerekesszék. – vágott közbe Buck, álomittas képpel, mire a sebész bólintott. Az ő arcáról is megkönnyebbült fáradtságot lehetett leolvasni.

Picture

– Gerincbe lőtte valami barom. – jegyezte meg Buck, maga sem tudta, hogy miért. Egy-két másodpercig mozdulatlan maradt, majd hirtelen eltört a mécses. Az arcát a kezeibe temette, a sírástól rázkódni kezdett. Hatalmas kő esett le a szívéről és most ki kellett engednie a stresszt. – Azt hittem, hogy meg fog halni! – kiáltotta keservesen, közben a szemeit dörzsölgette. Nem csak az utóbbi 5-6 óráé, hanem hosszú évek súlya nehezedett a vállára és most ez az egyszerű szó mindent megoldott. „Megmarad”, többre nem is volt szükség.
– Menjen haza, holnap már tud vele beszélni. – mondta az orvos, mikor Buck egy kicsit elcsendesedett.
Még pár percig üldögélt itt, a történteken merengve, aztán elment. Beült a vérfoltos autójába és hazavezetett. Otthon befejezte a whiskeyét és leheveredett a laptopja elé.
Jó minőségű, eladó kerekes székeket keresett.
Érdekes érzés hét év után, először karácsonyi ajándékot vásárolni.

Vége!

Írta és illusztrálta: AnatidaephobiaCookie

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés