A titokzatos bűntény

Nehéz szívvel visszasétált a kocsijához,ahol újabb meglepetés várta.
A kocsi alól ugyanis egy farmernadrágos női fenék kandikált ki.
– Hát maga mi a fészkes fenét csinál?! – csattant fel, s nem tudta, hogy vajon a fura helyzet, vagy pedig az elszalasztott díj miatt.
A farmernadrág erre kifelé kezdett tolatni, és Vincent hamarosan egy fiatal, fekete hajú nővel találta szemben magát.

– Helló! – mondta a nő kényszeredett mosollyal. – Találtam egy sebesült galambot, ideáig cipeltem, összevissza karmolt, mire ledobtam, ő meg bemászott a maga kocsija alá.
– Amint látom, magára is piszkított – jegyezte meg Thomason félig röhögve, félig zavartan.
– Milyen kedves, hogy figyelmeztet – grimaszolt rá a nő, és Vincent egészen biztosra vette, hogy már találkoztak valahol…

– Szóval, ha már itt van,kivenné a madarat?- nézett a nő Vincentre sürgetőleg.
– Én?!-meresztett nagy szemeket Thomason.
– A maga kocsija…
– Csak nem gondolja, hogy letérdelek a földre egy Armani öltönyben, hogy kiszedjem a galambját?!
– De, pontosan erre gondoltam.
– Hát téved, kisasszony!- mondta Vincent ingerülten, és beült a kocsijába.
– Rá ne menjen, maga lelketlen! – kiáltotta a nő.
– Mondja, nincs magának dolga?!- méltatlankodott Thomason, és még az ablakot is felhúzta, befejezettnek nyilvánítva a beszélgetést.

A kocsiban egy darabig tűnődött, most mit tegyen, hová menjen. Holnap lesz a díjkiosztás, és bár valószínűleg nem ő nyert, azért érdemes lenne elmenni…
Halványan emlékezett, hogy van errefelé egy Polly néni fogadója. Ott megszáll egy éjszakára, holnap pedig csak megtalálja az ünnepség helyszínét!
Beindította az autót, mire az a fránya dög, az a galamb kitotyogott az autó alól,  Thomason pedig továbbállt, a hiúságán esett csorbával…

Polly néni fogadója a város szélén állt. Thomason-nak úgy tűnt, mintha nem is Polly, inkább Dolly lenne kiírva a fejlécén. Tavasz volt, Polly néni kertjében gyönyörűen illatoztak a színes virágok. A fogadó ablakai tárva-nyitva álltak, és Vincent Thomason azonnal ismerőst fedezett fel az egyik ablakban. A galambos nő volt.

– Polly néni, maga aztán nem öregszik! – mondta elismerően Thomason. – Tisztára megváltozott, magára sem ismerek!
– Dolly vagyok. – mondta az ötven év körüli, nagydarab nő.
Vincent egy pillanatra zavarba jött, aztán úgy volt vele, végül is mindegy, hogy a nő aki vendégül látja egy éjszakára, Polly vagy Dolly…

Az ebédlőbe már úgy lépett be, mint régi, kedves ismerős.Sok-sok éve voltak itt Catie-vel,még a boldog, szép napokban..Igaz, Dolly nénit akkoriban még Pollynak hívták.. Hja, változnak az idők..

Vincent Thomason kellemes vacsorát fogyasztott el asztaltársaival. Ezen az estén Vincent-en kívül négy vendége volt Dolly néninek.
A madaras lányt Emily Bradley-nek hívták – és bár a neve is ismerős volt Vincentnek – még mindig nem jött rá, honnan az ismeretség.
Mary és Molly Bernard, egy szimpatikus testvérpár volt Sunnydale-ből, kiváltképp a női bundák és ékszerek témájában voltak járatosak.
Jason Lewis meglehetősen szófukar ember  volt. Hatvan év körüli lehetett.

Vincent kényelmesen megvacsorázott aztán elköszönt. Emily Bradley és a két Bernard még ott maradt az asztalnál.
– Rengeteg helyen jártunk. – mesélte Molly. – Sokat utazunk.
– Itt Battlefield-ben is megfordultunk már néhányszor. – mondta Mary. – Mindig visszahúz ide a szívünk.
– Talán egyszer ide is költözünk. – merengett Molly. – És te-fordult Emilyhez. – Mi járatban vagy errefelé?
– Én egy titokzatos bűntény miatt jöttem Battlefieldbe.
– Titokzatos bűntény?! – ámult el a másik kettő, és az idős Lewis is felkapta a fejét.
Hiába faggatták azonban Emilyt, egy mosolynál több nem járt idegeneknek.

Negyedórával később már csak a két Bernard volt a konyhában, és Dolly néni kihallgatta a beszélgetésüket.
– Az a nő egészen biztosan rendőr. – mondta Molly.
– Rémeket látsz! – vélte Mary.
– Gondolkozz már!- unszolta Molly. – Azt mondta, egy bűntény miatt jött Battlefieldbe.
– Na és?
– És ha látta, hogy bemásztunk a Fox utcai ékszerészhez, és elemeltük a szajrét?
Közte volt az a lánc, tudod, azé a költő csajé, akit  a pasija nyírt ki! Igaz, hogy alig ért valamit, de a halálakor nagy felhajtást csináltak a zsaruk! Merthogy olyan híres volt vagy mi!
– És most mit tegyünk? Én nem akarok egy fogdában éjszakázni!
– És ha eltennénk láb alól?

– Azt már nem! – gondolta a közelben meglapuló Dolly néni. – Hogy aztán a zsaruk megszállják a házamat és mindent feltúrjanak?! Az kéne csak, hogy rábukkanjanak Polly néni maradványaira! Szegény, öreg Polly néném, mekkora öröm volt neki amikor idejöttem, hogy legalább nem lesz egyedül Ed bácsi halála után. Persze a vagyont azt féltette tőlem, aggódott, hogy ráteszem a kezem a fogadójára.
Zsugori vénasszony…Mindezt nem fogom kockára tenni, két mihaszna tolvaj miatt!

Emily Bradley-t, alighogy elaludt, máris kopogás ébresztette. Kelletlenül feltápászkodott, az ajtóhoz ment és kinyitotta. Jason Lewis állt ott.
Fél órával később ismét látogatója akadt, aki azonban megunva a kopogtatást, lenyomta a kilincset.
Mary Bernard azonban hiába ment. Emily Bradley nem volt a szobában…

Molly Bernard bízott a szép jövőben. Remélte, hogy Mary-nek sikerül eltennie láb alól Emilyt, és akkor továbbra is homályban marad, miként tűnnek el értékes női bundák és arany ékszerek.
Molly hirtelen lépteket hallott közeledni, majd valaki kopogtatott. – Ébren vannak még? – hallatszott Dolly néni hangja. – Tudnának egy kicsit segíteni?
– Vajon mit akar a vén csaj? –tűnődött Molly, aztán úgy döntött, utánanéz…

Kisvártatva a folyosó végén kinyílt egy ajtó, rohanó léptek közeledtek Vincent Thomason ajtaja felé, majd egy riadt hang kért bebocsátást.
Vincent alig pislogott kettőt a villanyfényben, amikor Emily Bradley szinte a karjába zuhant.

– Az a pasi őrült!- mondta Bradley.
– Kicsoda? –kérdezte Thomason.
– Lewis. Behívott a szobájába, hogy látott egy bűntényt. Senki se hitt neki, mert a rendőrség nem talált hullát. De most azt remélte felülvizsgálták az esetet, azért küldtek engem…Pedig nem is azért…
– Hanem a díj miatt, igaz? –kérdezte Vincent, és immár nagyon is jól emlékezett arra, hogy honnan ismeri a nőt.- Maga író, igaz?
Emily bólintott. – Az idén én kapom a Judy Wales-díjat „A titokzatos bűntény” című kötetemért.
– Találkoztunk egy fogadáson, nem emlékszel? – kérdezte Thomason. – Egy pasi olvasott fel verseket marha unalmas hangon.
– Jé, tényleg!

Másnap reggel Vincent és Emily el akartak búcsúzni Dolly nénitől, de sehol nem találták az asszonyt.
Molly Bernard viszont otthonosan rendezgette a virágágyást..

Húsz évvel később Judy Wales már csak egy homályba vesző név volt,s a Battlefield-be érkező fiatalember nem is volt igazán tisztában a díj eszmei értékének jelentőségével. Ő csak folytatta, amit a szülei elkezdtek…
Samuel Thomason – anyja neve Emily Bradley- nem félt, hogy az éj hirtelen szökik rá. Emlékezett ugyanis, hogy az apja felhívta a figyelmét Dolly néni fogadójára.
Dolly néni fogadója a város szélén állt. A kertben rengeteg virág illatozott.

– Tetszik, amit lát?- kérdezte hirtelen egy hang, és Sam csak most vette észre a virágágyásban álló nőt.
– Jó napot, Dolly néni. – köszöntötte udvariasan, mire a nő csak ennyit felelt:
– Molly vagyok.

Vége!

Írta: Lee
Illusztrálta: Gábor3