Simnovella

All I Want For Christmas Is You

Írta: gellergirl | Műfaj: romantikus, karácsonyi >

Rápillantottam az órára. Még csak fél kilenc volt. Meglepett, hiszen sosem szoktam ilyen korán megérkezni. Úgy látszik ennyit számít, ha az ember elkerüli a dugót. Ráérősen leparkoltam a templom előtt és megindultam befelé.

Csöndben becsuktam magam mögött az ajtót, mert észrevettem, hogy az előző próba még folyamatban van. Behúzódtam az utolsó padba és próbáltam minél kisebb feltűnést kelteni.


Két nő állt a pódiumon. Éppen a vasárnapi szentlecke olvasatát gyakorolták. Nem ismertem őket, de hát ez nem is csoda. Alig pár hete dolgoztam csak a faluban. Továbbra is csendben figyeltem, mi történik előttem.


A páros fiatalabbik tagja állt a szószék mögött és a kiejtésre összpontosítva olvasott. Felkészítője a háttérből bólogatással helyeselte retorikai képességeit. Tényleg hatásos volt az olvasat, le sem tudtam venni a lányról a szemem.

A pódiumot hátulról megvilágította a téli napfény, a lány szőke haját is fénybe borítva. Mennyei jelenségnek ítéltem meg. Teljes beleéléssel hallgattam a lány misére begyakorolt produkcióját.


Alig tudtam magamhoz térni a látványtól, annyira magával ragadott. Mire észbe kaptam, már nagy zsivaj kerekedett körülöttem. Időközben ugyanis megérkeztek kis tanítványaim. Előkészítettem gyorsan az énekléshez szükséges eszközeimet és már kezdődhetett is az énekpróba. Az előzőleg hallott angyali hangot viszont közben sem tudtam kiverni a fejemből.

***

Már csak egy hetünk maradt a karácsonyi műsorig. A gyerekek nagyon ügyesen megtanulták a dalokat, készen álltak a fellépésre. Már csak a főpróba volt hátra. Aznap kicsit tovább maradtunk, mert apró kedvességgel készültem tanítványaimnak az ügyes munkájukért.


Miután az utolsó mézeskalács is elfogyott a tányérról, lassan mindenki elhagyta a templomot. Mivel ezen a napon rám hárult annak bezárása, körbenéztem a teremben ellenőrzésképpen, nem felejtettünk-e el valamit.


Ekkor pillantottam meg egy színes, kötött sapkát a szószék mellett a földön. Mivel a gyerekek nem mászkáltak arrafelé, gondoltam, hogy nem hozzánk tartozik. De mégis olyan ismerős volt valahonnan. A kezembe vettem és nézegettem, hátha eszembe jut. Ekkor bevillant: a szőke hajú lányé.
– Majd visszaadom a főpróbán, ha újra találkozunk. – gondoltam magamban.

Elpakoltam azt is a táskámba és én is hazaindultam. Valami különös érzés járta át lényemet. Izgatottan vártam a főpróbát, hogy visszaadhassam tulajdonosának a sapkát.

***

Végre eljött a péntek, akármennyire is siettem időben érkezni a templomba, kifogott rajtam a dugó. Nagyon ideges voltam, hogy már nem fogom ott találni a lányt.


Félelmem beigazolódott. Mire odaértem, a lánynak hűlt helye volt. Vali épp a templom karácsonyfáját díszítgette.
– Épp most ment el Fanni, de talán még utoléred, ha sietsz.
Gondolkoztam mitévő legyek. A bennem lévő izgalom arra kényszerített, hogy ne hagyjam annyiban a dolgot.


Kiléptem a templom kapuján és a kint lévő hó ellenére is, futni kezdtem. Még magamat is megleptem ezzel a hősiessel tettel. Mire képes az ember, ha van, ami tartja benne a lelket!


Mikor megláttam a lány alakját az utcán, még jobban begyorsítottam. Már amennyira a hatalmas hó engedte. Utánakiáltottam.


A lány megállt a kiáltásra. Óvatosan körbenézett, hogy tényleg jól hallotta-e a kiáltást.


– Van nálam valami, ami a tiéd! – mondtam zilálva, mikor a közelébe értem.
– Az enyém? – kérdezte továbbra is megilletődve.


Felmutattam a sapkát egy szégyenlős mosoly kíséretében.
– Azt hiszem ez hozzád tartozik. Még a múlt héten találtam meg a templomban.


– Te jó ég! Már teljesen belebetegedtem, hogy sosem fogom megtalálni. Úristen! Köszönöm!! – ujjongott. – Egy életet mentettél most meg ezzel. Nagyon sokat jelent nekem ez a sapka, de ezt hosszú lenne most kifejtenem.
– Én ráérek – néztem rá kíváncsian, jelezve, hogy szívesen meghallgatom.
– De akkor ahhoz üljünk le szerintem – mutatott a játszótér hintái felé.


Miután helyet foglaltunk, bele is kezdett mondandójába.
– Ez a sapka a bátyámé volt. Két éve szenvedett autóbalesetet. Egy napra rá meghalt a kórházban. Sajnos nem tudtam tőle elbúcsúzni. Ez az egyedüli dolog, ami által közel lehetek hozzá.
– Ez szörnyű. Sajnálom, hogy ekkora fájdalmat kellett átélned. Én tavaly vesztettem el édesanyámat…


Úgy elbeszélgettünk, hogy észre sem vettük mennyi idő eltelt. Olyan volt, mintha világ életünkben ismertük volna egymást. Olyan témákról is nyitottan tudtam beszélni, amikről előtte senkinek sem. Ezt váltotta ki belőlem angyali teremtésével.


Mikor ránéztünk az órára, mindketten felpattantunk.
– Anyáék már biztos várnak otthon. Téged pedig a tanítványaid a templomban. – mondta szomorúan, mintha maradna még.
– Nagyon örülök, hogy így alakult ez a sapkás történet – mondtam hálásan.


Indulás előtt hirtelen megölelt. Ez talán érthető is volt. Már szinte feladta a reményt, hogy valaha is megtalálja a sapkát. Angyali lénye átjárta teljes valóm. Sosem éreztem még ilyet addig. Az angyali hanghoz most már angyali érintés is párosult, ahogy karomban tarthattam ezt az apró csodát. És aztán elváltunk.

***


A műsor fantasztikusan sikerült. Kisdiákjaim csodásan szerepeltek, a közönség ujjongott. Büszke voltam rájuk nagyon, és a lelkem mélyén reméltem, ezáltal be tudok majd illeszkedni a falu életébe és elfogadják a befektetett munkám.


A műsor után többen is gratuláltak a műsorhoz, többek között Fanni szülei is. Zavarban voltam, de megköszöntem nekik az elismerést.


A gratuláció után Fanni apukája megrántotta a kezem és megveregette a hátam.
– Hatalmas köszönettel tartozunk Neked, amiért megtaláltad a lányunk sapkáját. Nagyon sokat jelent neki és ezáltal nekünk is. Ilyen jó emberekre van szüksége a közösségünknek.
Nem tudtam megszólalni, csak mosolyogtam Fannira, Ő pedig viszonozta. Örültem, hogy megismerhettem a családját.
Lassan mindenki haza indult, így én is kocsiba ültem és elindultam haza.


Nehéz volt a lelkem, ahogy a „karácsonyi vacsorámat” fogyasztottam, egyedül. Ez most elég szegényesre sikeredett. Ráadásul ez volt az első év, hogy Anya nélkül kellett karácsonyoznom.


Emellett Fannit sem tudtam kiverni a fejemből. Egyre jobban kezdett aggasztani ez a dolog. Mi ez a különleges erő, ami ennyire húz felé? Látni akartam Őt. Megint.


Lassan múltak a percek, ahogy az óra mutatóját figyeltem. Újra és újra felidéztem magamban azt a délelőttöt, amikor a játszótéren beszélgettünk.
Ekkor megcsörrent a telefon.

***

Ahogy elhagytuk a templomot és a karácsonyi fények is lassan elsötétültek, egyre csak Dávid járt a fejemben. Szegénynek borzasztó lehet egyedül tölteni a karácsonyt.
– Anya!
– Mondjad, Kincsem.
– Mi lenne, ha meghívnánk Dávidot vacsorára? Szegény elveszítette az anyukáját és most egyedül kell neki tölteni a karácsonyt.
– Szerintem remek ötlet! – helyeselt apa, anya pedig mosollyal nyugtázta a dolgot. – Rendes srácnak tűnik ez a Dávid.


Még az utolsó pillanatban is háromszor meggondoltam, merjem-e felhívni Dávidot. Aztán mégiscsak felemeltem a kagylót és tárcsáztam a Vali által megadott számot.


– Dávid? Szia. Csak azt szeretném megkérdezni, nincs-e kedved nálunk tölteni a karácsony estét. Meg szeretnénk hívni vacsorára…
Dávid rögtön elfogadta a meghívást, és már ült is a kocsijába, hogy minél előbb megérkezzen hozzánk.

***

– Azt hiszem, ez lesz az a ház! – gondoltam magamban, miközben lassan begurultam a kocsifelhajtóra.
Benéztem az ablakon és egy tökéletes családi idillt láttam. Ki hinné, hogy ekkora fájdalmat viselnek szívükön?


Tétovázva haladtam felfelé a lépcsőn. Fannit pillantottam meg az előszobában, ahogy szégyenlősen vár. Azt hiszem, elmondhatom, hasonló érzések jártak át mindkettőnket.


Rögtön a családi asztalhoz invitáltak, amelyen ínycsiklandó finomságok sorakoztak. Tele volt a szívem a szeretettel, amellyel fordultak hozzám.


Nagyon jó hangulatban telt a vacsora. Mindent megkóstoltam, ami csak az asztalon volt. Tényleg olyan volt, mintha a család tagjaként kezeltek volna. Mondhatni, könnyen beilleszkedtem.


A vacsora után mindannyian leültünk a nappaliban és tovább folytattuk a beszélgetést.
– Még egyszer meg szeretném köszönni, amiért meghívtak. Leírhatatlan a hála, amit érzek.
– Ugyan, Dávid, nagyon örülünk, hogy vendégül láthatunk téged – nevetett Fanni anyukája.


Mielőtt hazaindultam volna, Fanni ragaszkodott hozzá, hogy a desszertet még várjam meg. Felmentünk a szobájába, amíg vártuk, hogy kisüljön a bejgli. Míg Fanni dalokat indított, én a könyvespolcát vettem célba. Sok mindent elárul az emberről, hogy milyen könyvek sorakoznak a polcán.


Levettem egy könyvet a polcról és leültem mellé az ágyra.
– Ezt a könyvet már régóta vadászom. Hol tudtál hozzájutni?
– A nagynéném egy könyvesbolt igazgatója – mondta huncutul.
– Így könnyű! – nevettünk mindketten, s közben a számítógépről megszólalt az All I Want For Christmas Is You.


A nagy nevetésben és talán a daltól kialakult zavaromban kihullott a kezemből a könyv, és mindketten utána ugrottunk. Ahogy felkeltünk, túl közel kerültünk egymáshoz. Megfagyott a levegő a szobában. Sokáig néztük egymás arcát.


Aztán kezét az arcomra helyezte, jelezve, hogy minden rendben van. Lassan a csípőjére tettem a kezem, hogy még közelebb lehessek hozzá.


Nem volt már semmi akadálya, hogy megtörténjen köztünk az első csók, ami már hetek óta benne volt a levegőben. Varázslatos pillanat volt. Egy igazi angyalt tarthattam karjaimban.


– Azt hiszem ez az eddigi legtökéletesebb karácsonyom! – törtem meg a csendet a csók után.
– Lehet ezt a bátyám intézte el így ott fent, mert bizony, nekem is ez a legtökéletesebb!

VÉGE

Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
2 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Gregoretta
6 hónappal ezelőtt

Nagyon kedves kis történet, a képek is élettel teliek, kifejezőek. 🙂 Jaj, evős jelenet! Eszembe jutott, én mennyit szenvedtem pár ilyen kép elkészítésével! 😀 😀 Jól megcsináltad ezeket a képeket is. 🙂 Egy valamibe tudnék csak belekötni, vagyis kettőbe, de ezek összetartoznak. A sapka, amit választottál, nem tűnik éppen férfi sapkának, így nehéz elhinnem, hogy tényleg Fanni bátyjáé volt. Lehetett volna vagy valamilyen egyedi tartalmat keresni hozzá, vagy megszerkeszteni a képet, mintha férfi sapkát hordana (látom, volt, ahol végeztél szerkesztést, és az jól sikerült); vagy pedig – s ez talán egyszerűbb –, az elhunyt testvér lehetett volna báty helyett nővér.… Tovább »

gellergirl
5 hónappal ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Kedves Gregoretta! Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a véleményedet. Örülök a kedves szavaknak. 🙂 Szerencsére nekem az illusztrálás nem esett nehezemre egyáltalán, és az evős jelenetnél is ügyesen mozogtak simjeim. 😀 Nem szeretnék magyarázkodni, csak a saját nézőpontom: Ha megnézed Romeo sapkáját Veronaville-ben, egészen hasonló ehhez, mégis fiú hordja. 🙂 A történet pedig nem feltétlenül játszódik napjainkban (a Sims2 öltözékei leginkább a kétezres éveket tükrözik, ahol szerintem akár bele is férhetett volna ez a sapesz a divatos kategóriába). Ez a sapka-dolog szerintem abszolút helyszínfüggő. Én nyilván a saját tapasztalataimat tudtam ábrázolni a mi templomunk szokásaiból merítkezve. Vannak ugyebár fűtött templomok… Tovább »