Lakótársak – Nyolcadik fejezet
+1 Empátia
– Azt hiszem, el kell mondanom neked valamit.
– Micsodát? – néztem a szemébe, és csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy most mi fog történni, ugyanis Rick lassan közelebb hajolt hozzám, és már éreztem az arcomon a leheletét, már szinte összeért a szánk…
– Én… vámpír vagyok.
A szavai ott visszhangoztak a fejemben, valahol az agyam hátuljában igenis ott voltak, esküszöm. Mégsem az számított igazán, amit mondott, hanem az, ahogy lágyan érintette az arcomat, hogy jó illata volt, hogy…
A folyton hangos gondolataim hosszú idő után most először elhallgattak, nem nyomták el a pillanatot a kérdések, nem kerestem kétségbeesetten a legjobb megoldást, hanem csak engedtem magam beleolvadni az érintésbe. Lehunytam a szemem, és az ő illatát éreztem, az ő érintése nyomán oldódtam fel, és őt csókoltam meg. Olyan természetességgel, amivel nem hittem volna, hogy ilyen rövid ismeretséggel lehet bárkit is csókolni.
Rick másik keze a derekamra csúszott, kicsit közelebb vont magához, és a testéből áradó hő mintha betakart volna a hűvösbe forduló éjszakában. A csók nem tartott sokáig, de nagyon rég nem volt részem hasonlóan intenzív élményben. Amikor végül elszakadtunk egymástól, hátráltam egy lépést, hogy levegőhöz jussak, neki pedig közben féloldalas mosoly ült ki az arcára.
– A vámpíros dolog kamu volt – állapítottam meg én is elmosolyodva. – Nincsenek agyaraid.
– Lebuktam – nevetett Rick, és olyan fesztelenül viselkedett, hogy én sem görcsöltem rá a közöttünk történtekre.
– Mégis mi volt akkor ez a hülye vallomás?
– Nem tudom – rántotta meg a vállát. – Vicceltem. Hajlamos vagyok oda nem illő poénkísérletekkel eltolni a fontos pillanatokat. De örülök, hogy te nem hagytad.
Kezdett visszaállni a világ rendje, ahogy a szavai újra gondolkodóba ejtettek engem, de ezúttal nem mindent megrengető következtetéseket vontam le, csak a helyére tettem magamban, hogy Rick sem tud minden helyzetet tökéletesen lereagálni. Hogy még ha nem is látszik rajta, azért talán benne is van egy kicsi izgalom, és ezt próbálja elütni az indokolatlan, felesleges humorral.
– Nem baj – mosolyodtam el végül, mert valóban, a baj nem itt kezdődik. – De meg kell, hogy mondjam, azért megkönnyebbültem. Nem biztos, hogy jól viseltem volna, ha most belecsöppenek egy Alkonyat kaliberű fantasyba.
– Nem is értem – nevetett Rick. – Az egyik évfolyamtársam egyébként írt egy harminc oldalas pszichológiai elemzést az Alkonyat könyvekről, amivel még Toran professzort is egészen lenyűgözte.
– Pedig ő elég konzervatívnak tűnik – ráncoltam a homlokomat. Nem tudtam elképzelni az idős tanárunkról, hogy Alkonyat esszéket olvasgat szabadidejében.
– Ezen a szakon a legtöbb prof meglepően nyitott kortól és nemtől függetlenül – vont vállat Rick. – De azt hiszem, a pszichológia máshogy nem is működik.
Egy pillanatra elgondolkoztam a szavain, mert ebből a megközelítésből még soha nem gondoltam a választott szakomra. Pedig igaza volt, hiszen a pszichológia az emberről szól, a lélekről, és ha valami, hát ez igazán sokszínű tud lenni. És ha valaki csak azért elzárkózik már olyan apróságoktól, mint egy könyv elemzése, akkor hogy nevezhetné magát nyitott gondolkodásúnak…?
– Nem vagyok vámpír, nem olvasok mások gondolataiban, de most egy nagyobb összeget mernék tenni arra, hogy valamit nagyon túlfilózol.
– Bocsi – kuncogtam, és igyekeztem is elhessegetni a lassan túl terebélyessé váló gondolatmenetemet. – Néha hajlamos vagyok elmerülni olyan témákban is, amikben nem kellene.
– Szerintem jó, ha vannak önálló gondolataid – vélte Rick, ahogy az utcát kémlelte magunk előtt. – Nem mindig könnyíti meg az életedet, de például esszéíráskor jól jön, ha ebből kifolyólag ügyesen tudsz fogalmazni is.
– Remélem, a próféta szólt belőled – húzódott szélesebbre a mosolyom. Szerettem volna még valamit hozzátenni, egy szellemes megjegyzést vagy valami könnyed flörtöt, de amíg ezt próbáltam megfogalmazni magamban, az úton feltűnt a taxi, így végül csak egy lemondó sóhajra futotta tőlem.
Ricket látszólag ez is szórakoztatta, és még akkor is vidámnak tűnt, amikor kinyitotta nekem az elénk begördülő kocsi ajtaját. Nem nagyon volt még dolgom olyan fiúval, aki ilyen apró udvariassági gesztusokra odafigyelt, de nem ez volt a legmeglepőbb. Hanem az, hogy amíg én kényelmesen elhelyezkedtem, addig Rick elrendezte a sofőrrel az útiköltségemet.
Szerettem volna ellenkezni, de utólag már kínosnak éreztem volna, ráadásul a sofőrt sem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni. Szóval erőt vettem magamon, és csak rámosolyogtam Rickre, aki azt mutogatta, hogy majd telefonálunk.
Csak akkor jöttem rá, hogy nem beszéltük meg, ki hív kit, amikor a kocsi elindult.
~oOo ~
Nem ittam semmit az éjjel; amikor a reggeli ébresztőm először szólt, mégis úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Hosszú percekig szenvedtem, mielőtt megadtam magam a lustaságomnak, és inkább írtam egy üzenetet Vicnek, hogy a délelőtti kávézás helyett inkább jöjjön át hozzám ebédelni, ő pedig szerencsére elég hamar válaszolt, hogy rendben. Én azzal a lendülettel át is fordultam a másik oldalamra, hogy pótoljam a hiányzó alvásmennyiségemet…
…hogy aztán arra a különös érzésre ébredjek, hogy valaki figyel engem. És nem csak figyel, hanem beszél is fölöttem. Kis nyöszörgés kíséretében feltoltam magam ülésbe, de amikor szemben találtam magam a két lakótársammal és Vickel, legszívesebben a fejemre húztam volna a paplant.
– Mit csináltok? – nyüsszentem fel.
– Találgattuk, élsz-e még – emelkedett meg Vic szemöldöke. – Mit ittál tegnap, ami így kiütött?
– Én csak aludtam – ellenkeztem, mert nem akartam, hogy akármelyiküknek is megforduljon a fejében, hogy részegen jöttem haza, amikor a kóla volt az egyetlen fogyasztásom a buliban. Egyáltalán nem is éreztem magam másnaposnak, és az éjszaka minden egyes mozzanatával tisztában voltam.
– Aha – kommentálta Josh, de a mellkasa előtt összefont karjai és a hitetlenkedő arckifejezése arra engedett következtetni, hogy még gyanakodott. Ryan ellenben megértőnek tűnt, és nem tudtam eldönteni, hogy ez nekem jó vagy sem. Elvégre Ryan nem egész egy hete csatakrészegen került elő, én pedig nem voltam biztos benne, hogy az ártatlanságomban hitt vagy inkább csak elnézte volna a bűnömet. Na, nem mintha egy kis alkohol bűn lenne.
– Vic azt mondta, velünk ebédel – terelte inkább a szót Ryan, én pedig hálás voltam neki, amiért a meggyőződésétől függetlenül megpróbált kisegíteni. Talán az utóbbi napokban egy kicsit megenyhült felém is?
– Igazából velem – javítottam ki ettől függetlenül, mert nem akartam, hogy a barátom úgy érezze, kimarad a közös időtöltésünk.
– Aú – kommentálta Josh, de mosolygott, így mertem remélni, hogy nem bántódott meg a finom elutasítástól. – Hát jó, akkor gondolom, nem akartok pizzát rendelni velünk.
– Dehogynem – vágta rá legnagyobb meglepetésemre Vic. Azt hittem, ha már átjött hozzám beszélgetni, nem vágyik majd a többiek társaságára.
– Akkor megkérdezem Rowanékat is – döntötte el Josh. – Múltkor tök jó volt a társaság, nem?
Ezzel nekem is egyet kellett értenem – és úgy tűnt, egyedül Ryan nem lelkesedett igazán a rögtönzött partiebéd ötletéért. Viszont volt benne annyi empátia, hogy ne tegye szóvá, ami egy egészen kicsit szimpatikusabbá tette a szememben. Amíg a fiúk kivonultak, hogy nyugodtan átöltözhessek, éppen azon merengtem, mennyire sok mindent nem tudunk a körülöttünk élőkről. Vagy talán csak nem értjük őket? De az is lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki számára ezek az emberek megfejthetetlenek.
Amíg készülődtem, ránéztem a telefonomra, és sorban válaszolgattam Milly üzeneteire. Még ha nem is mindig csíptük el egymást, a kommunikáció folyamatos volt közöttünk. Ha ő talált valami vicceset vagy érdekeset, megosztotta velem és fordítva. Néha csak véletlenszerű gondolatokat (vagy egyenesen hosszú gondolatmeneteket) zúdítottunk egymásra, és valahogy mindig, amikor reggel a legjobb barátnőm üzeneteit olvasva készülődtem, egy kicsit szeretve éreztem magam. Előbb reagáltam az egyetemi beszámolójára, aztán megnyitottam a linket, amit azzal a felkiáltással küldött át nekem hajnali négykor, hogy valami nagyon nosztalgikus tartalomra számítsak.
És igaza is volt, mert a cikk felvezetőszövege alapján ez a szerelemteszt a kamaszkorunk lánymagazinjainak népszerű tesztjeit vette alapul, és még a mellékelt képek is erre a hatásra játszottak rá. Egyelőre megnyitva hagytam a telefonom böngészőjében, mert azonnal egész biztosan nem tudtam volna kitölteni, legalábbis ha nem akartam, hogy a fiúk a távollétemben valami hülyeséget csináljanak. Bár nem igazán hittem abban, hogy néhány kérdésből messzemenő következtetéseket lehet levonni valaki életével, érzéseivel kapcsolatban, azért most mégis eszembe jutott, hogy jó lenne, ha a teszt megmondaná nekem, mit akarok. Vagy még inkább: kit akarok.
- Igen, jó buli lesz! 90%, 28 szavazat28 szavazat 90%28 szavazat - 90% az összes szavazat
- Nem, ez dedósoknak való. 10%, 3 szavazat3 szavazat 10%3 szavazat - 10% az összes szavazat
- Igen, jó buli lesz! 90%, 28 szavazat28 szavazat 90%28 szavazat - 90% az összes szavazat
- Nem, ez dedósoknak való. 10%, 3 szavazat3 szavazat 10%3 szavazat - 10% az összes szavazat
A telefonomat az ágyamra dobtam, amikor odakintről hangos nevetés hangjai szűrődtek be. Nem akartam még több emlékezetes pillanatból kimaradni, így kimerészkedtem a nappaliba, ahol a fiúk egyelőre hármasban lógatták a lábukat. Valahol jó érzés volt látni, hogy a lakótársaim befogadták Vicet, aki most sokkal felszabadultabbnak tűnt, mint amikor legutóbb láttam. Talán már sikerült túltennie magát a fotós eseten? Vagy csak az segített neki feloldódni, hogy a többiek miatt nem volt lehetőségem kifaggatni arról, amit jól láthatóan nem kívánt megosztani velem?
Egyelőre nem ültem le közéjük, és végül ez a döntésem vezetett odáig, hogy én nyitottam ajtót a szomszéd lányoknak. Rowan a szokásos mosolyával köszöntött, és még meg is ölelt, Abby ellenben ezúttal sem tűnt kifejezetten kezdeményezőnek. Mármint válaszolt a szokásos kérdésekre (Hogy vagy? Jól, köszi, és te?), de ezt leszámítva nem igazán folyt bele a nappalinkban kialakuló beszélgetésbe.
Kicsit az volt a benyomásom róla, hogy nem érezte jól magát nagyobb társaságban, és inkább csak azért mozdult ki bárhová is, mert Rowan nem hagyta őt menekülni. Ezen a ponton elgondolkoztam azon, vajon ezzel jót vagy rosszat tesz neki a barátnője. Vajon lehet az jó, ha valahová akaratod ellenére kell elmenned…?
– Milyen volt a buli?
Josh hangjára összerezzentem, mert nem számítottam rá, hogy a hátam mögül fog feltűnni. Az utóbbi napokban vele sem beszélgettem túl sokat, de ahogy megállt mellettem, valahogy újra az első bulink előtti ismerkedős este rémlett fel bennem. Amikor még sokkal tisztábbak voltak az érzéseim mindenki felé. Mert Ryan lenyűgözött, Josh egy kedves barát volt számomra, Ricket pedig nem is ismertem. Ahogy viszont beúszott a gondolataim közé Rick, összerándult a gyomrom, és nem csak azért, mert szinte éreztem a számon a csókját. Hanem azért is, mert fogalmam sem volt, hogyan mesélhetnék Joshnak a buliról anélkül, hogy őt szóba kellene hoznom.
– Jó volt – döntöttem a lehető legtömörebb megoldás mellett.
– Váó, ha esszéket is ilyen részletességgel írsz majd, nem lesz az jó világ.
– Hé! – löktem meg kuncogva a karját, de az, hogy éppen az esszéket hozta fel, megakasztott egy pillanatra. Rick éppen a gazdag gondolatvilágom miatt gondolta, hogy ez nem okozhat majd problémát nekem. Most pedig, nem egész huszonnégy órával később egy homlokegyenest más megjegyzést kaptam. Talán nem csak én dekódoltam nehézkesen a többieket, hanem ők is máshogy láttak engem. Hány arca lehet egy embernek attól függően, hogy kinek a szemén keresztül nézik őt…?
– Mostanában olyan csöndes vagy – jegyezte meg Josh. – Megbántottunk valamivel?
– Mi ez a királyi többes? – vontam fel a szemöldökömet, de egy pillanatra az ájulás kerülgetett. Csak nem jött rá, hogy hallgatóztam aznap éjjel?! Mi másért merülhetett fel bene egyáltalán, hogy megbántottak? Ráadásul ketten?
– Még Ryan is észrevette, hogy nem meséltél semmit az utóbbi napokban – rántotta meg a vállát Josh. – És ebből nyilvánvalóan az következik, hogy valamelyikünk akaratán kívül megsértett, a másik meg asszisztált hozzá. Mint tudod, van az a kérdés, hogy nem nagy-e a fenekem ebben a farmerben. Amire nincs jó válasz.
Meglepetten pislogtam rá, és ugyanakkor elöntött a megkönnyebbülés is. Oké, akkor Josh csak szimplán túlgondolta. És legalább ebben az esetben jól jött, hogy neki volt már tapasztalta a lányokkal (és az elbeszélése alapján hisztis lányokkal), mert szegény már oda is valami komplikációt vizionált, ahol erről szó sincs.
– Még csak ott tartok, hogy próbálom befogadni az új élményeket – nyugtattam meg, de aztán rögtön kuncognom is kellett, mert a lakótársam egy eltúlzott mozdulattal törölt le némi nem létező verejtéket a homlokáról. Ahogy figyeltem a rezdüléseit, újra eszembe jutott, hogy elárulta a titkomat Ryannek, de most már mellette láttam azt is, hogy nem rossz szándékból tette. És emlékeztettem magam arra is, hogy ha jól raktam össze a kirakós darabkáit, akkor én meg őt érdekeltem. Jaj.
– Mi ez a gondterhelt arc? – bökte meg az oldalamat Josh, de az érintés és a kérdés ellenére sem éreztem őt kifejezetten tolakodónak. És ahogy néhány lépés távolságból figyeltük a többieket, kicsit most könnyebb volt őszintének lenni.
– Te csókolóztál már tanároddal? – pislogtam rá tanácstalanul, mire neki felszaladt a szemöldöke.
– Nem, de jól sejtem, hogy neked sikerült…?
– Azt hiszem…?
– Hogy lehet ezt hinni? Olivia, nem vettél be semmit, ugye? – tért vissza a korábbi gondolatához Josh, én pedig a fejemet ráztam. Miért kell már megint ide visszakanyarodni?! Oké, nyilván azért, mert a bizonytalankodásom okot adott neki a kétkedésre. Jó, jóváírom a pontot, ő nyert.
– Jól vagyok, tiszta vagyok, és csak egy kólát ittam tegnap. Éppen csak… nem tudom, ez normális-e. Tök fiatal és kedves, szellemes, romantikus…
– Állj! – emelte fel a tenyerét Josh, én pedig engedelmesen megakadtam a mondandómban. – Elhiszem, hogy annak tűnik, és lehet, hogy tényleg rendben van az arc. De Olivia. Eszednél vagy?! Nem olvastál egy gólyás blogot sem?
A lakótársam kitörése váratlanul ért, én pedig leforrázottan sütöttem le a szememet. Kár volt őszintének lennem vele? Talán a féltékenység beszélt belőle?
– Kapásból három blogbejegyzést tudnék mutatni erről az egyetemről, ahol a gólyalányok leírják, hogyan csábították el őket a tanáraik. Csak meg akarták dönteni őket, aztán meg hagyták őket a fenébe. Nem tudom, miféle beteg játékot űznek itt néhányan, de ne hagyd magad megtéveszteni, jó?
– Ő nem is rendes tanár, hanem…
– Doktorandusz, mi?
Josh helyes tippje mintha arculcsapás lett volna számomra. Nem kellett többet mondania, mert ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy megértsem, a doktoranduszok között ugyanúgy lehettek gaz csábítók. Szerettem volna ragaszkodni ahhoz, hogy Rick nem olyan; hogy amit ő mondott nekem, az mind a személyemnek szólt, nem a lábaim közének. De most már egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy bízhatok a saját emberismeretemben.
A lakótársam láthatóan megsajnált, mert szomorkás mosollyal az arcán simogatta meg a hátamat, és már szólásra is nyitotta a száját, amikor közbeszólt a csengő. Amíg Ryan feltápászkodott, hogy kimenjen a pizzánkért, én próbáltam a helyére rakni magamban a hallottakat.
- A legjobb, ha rákérdezek. Ez a tiszta. 52%, 15 szavazat15 szavazat 52%15 szavazat - 52% az összes szavazat
- Kivárok. Az igazság úgyis kibukik magától. 34%, 10 szavazat10 szavazat 34%10 szavazat - 34% az összes szavazat
- Butaság az egész, Rick becsületes. Nem kérdőjelezem meg. 14%, 4 szavazat4 szavazat 14%4 szavazat - 14% az összes szavazat
- Megmondom neki a magamét! Így átejteni valakit… 0%, 0 szavazat0 szavazat0 szavazat - 0% az összes szavazat
- A legjobb, ha rákérdezek. Ez a tiszta. 52%, 15 szavazat15 szavazat 52%15 szavazat - 52% az összes szavazat
- Kivárok. Az igazság úgyis kibukik magától. 34%, 10 szavazat10 szavazat 34%10 szavazat - 34% az összes szavazat
- Butaság az egész, Rick becsületes. Nem kérdőjelezem meg. 14%, 4 szavazat4 szavazat 14%4 szavazat - 14% az összes szavazat
- Megmondom neki a magamét! Így átejteni valakit… 0%, 0 szavazat0 szavazat0 szavazat - 0% az összes szavazat
Elfordultam Joshtól, mert szinte a saját gondolataimat sem hallottam, ha közben éreztem magamon a pillantását. Márpedig, ha valamikor, hát most nagyon fontos lett volna, hogy tisztán lássam a helyzetet. Végül azonban nem Josh volt az, aki végleg kibillentett a merengésemből, hanem a kintről hallatszó döndülés és az azt kísérő ingerült szóváltás. Egy pillanatra megfagyott a levegő a nappaliban, aztán mindannyian egyszerre indultunk el a bejárati ajtó felé. A Ryan a lakásunkkal szemközti falhoz szegezte a pizzafutárt, és a feszülő karjából ítélve biztos voltam benne, hogy a következő pillanatban meg fogja ütni.
|
Olivia érzései Ryan iránt Szimpátia: 4 Josh iránt Szimpátia: 4 Vic iránt Szimpátia: 10 Rick iránt Szimpátia: 7 |
Ruby
Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.
Remélem, lesz pofára esés, ha már Olivia volt annyira buta, hogy belemenjen a Rickkel való randizgatásba (vagyis, a hadd ne mondjam, milyen komplexusos tinilányok erőltették ennyire a bácsival való kapcsolatot – eléggé meglepődtem, amikor Rick azt mondta, hogy csak 24 éves, én simán kinézném belőle, hogy 40, vagy akár 50 felett van. Mondjuk, még az is lehetne csavar, ha kiderülne, hogy hazudott a koráról. 😛 ) Na, akkor jót nevetnék. 😀 Josh szavai egész jó előjelnek tűnnek. Nekem a férfi már a kezdetektől ellenszenves volt az irritáló stílusával és a bohóclányozásával (na meg az öreg fejével). Nem tudom, milyen… Tovább »
Úgy érzem meg kell védenem Rick-et. 🙂
Szerintem nagyon is fiatalos. Külsőleg is, belsőleg is. Humoros, okos, és belevaló, határozott srác. Pont Oliviához való . Tudja, hogy kell bánni a nőkkel. És nagyon jól mutatnak egymás mellett. 🙂
Én Josht is csak barátként tudom elképzelni Oliviának. De nagyon jó, erős barátságnak. 🙂 Szóval, ez már nem végződhet máshogy, mint Rick mellett. Főleg a csók után. Ja…. És nem hinném, hogy Rick-ben bármilyen hátsó szándék lenne, egyszerűen csak egyenes ember. Ami a szívén, az a száján. És általába ez nagyon bejön a nők többségének. 🙂
HAJRÁ RICK!!!
Hát, az a helyzet, hogy nekem egyáltalán nem tűnik fiatalosnak, legalábbis külsőleg. Ezért is csodálkoztam azon, mi tetszik benne Oliviának. A személyisége más kérdés. Persze, van, akinek bejönnek az ilyen fiúk, de én az első pillanatban elhajtanám.
“Tudja, hogy kell bánni a nőkkel” – ez nagyon relatív. Mindig fel kell tenni a kérdést: milyen nőkkel? Mert én is nőnek számítok szerintem, biológiailag mindenképpen, de velem így ne bánjon senki.
Hát én komolyan nem értem, hogy mi váltotta ki belőled ezt az utálatot Rick iránt. Olyan kedves és udvarias volt most is Oliviával. Jól érezték magukat. 🙂
És abszolut nem nagy ez a korkülömbség. Nagyon összeillenek. 🙂 Minden téren passzolnának szerintem.
Azok után pedig, ahogy megismertük Ricket, kizárt dolog, hogy hátsó szándékai lennének. Szerintem remek, őszínte ember. 🙂
Bár Verona már megtette, most én is úgy érzem, meg kell védenem Rick-et (és én se vagyok egy akármilyen komplexusos tinilány, egy kicsivel idősebb vagyok a “bácsinál” :D). Rick leginkább határozottan és magabiztosan áll hozzá a randi témához, de ez nem azt jelenti, hogy bármi rosszat akar. Csak van már tapasztalata ilyen téren, így tudja, hogyan kezelje és nem fog megriadni. A bohóclányozás elsőre nekem is kicsit fura volt, de végül is belefér Rick humorába, ami talán nem való mindenkinek, de nekem nagyon bejön. 🙂 Olivia és őközte pedig úgy néz ki, bőven megvan a közös érdeklődési pont, úgyhogy akár… Tovább »
Így igaz! 🙂
Megértem, hogy védeni próbáljátok Ricket, mert kedvelitek és én elég durván beszéltem róla. Sajnos, nekem nagyon, de nagyon nem jött be a karaktere, kifejezetten utálom. 🙁 Nem is rád gondoltam, hanem az olvasók átlagára. Merthogy az olvasók nagy része még kislány, akik nagyon imádják apucit, és ezeket a képzeteiket vetítik rá a történetre is. Nyilván akadnak kivételek is, mert a Sims egy kortalan játék, minden korosztály és embertípus megtalálja benne a neki tetsző dolgokat, és Sims tale-t is lehet írni bármilyen műfajban, bármilyen korosztálynak. Én sem vagyok már gyerek, a 22. évemet töltöttem januárban, de azért nem az előző generációból… Tovább »
Oké, megértem, hogy nem kedveled Rick-et, az végül is szubjektív. De azon túl nem hiszem, hogy túlságosan jó a hozzáállásod.Persze, hogy Olivia lesz ami lesz alapon ugrott neki a randinak, mert ez így működik. Mellesleg Rick csak egy első randira hívta, nem rögtön megkérte a kezét, és azt is egy nyilvános helyen, úgyhogy nem ott fog rögtön baltás gyilkossá válni, még ha lettek is volna ilyen ambíciói. 😀 Persze, a félisten és a baltás gyilkos között még rengeteg átmenet van, de csak úgy tudhatja meg az ember, hogy a kiszemeltje épp hova tartozik, ha ad egy esélyt, hogy megismerje. Aztán… Tovább »
Ez jó!
Meg akarom nézni, mi a vége Ahsoka kommentjének, de nem lehet lenyitni.
Ha már neki nem nagyon tudok válaszolni, legalább Verona kommentjére reagálnék. Rámegyek a “Válasz” gombra, erre semmi nem történik. Vagyis mégis: feljön egy hibaüzenet, miszerint “Saját hozzászólásra nem lehet szavazni.” Mégis ki nyomott itt szavazásra? Nem tudom, az én netemmel van-e valami baj, vagy az oldal, ahonnan a Sims Addicts fut, az sz@rt be. Majd, ha megjavul, fogok válaszolni.
Szia! A frissítés miatt gyökeresen megváltozott a kommentrendszer és nem vettem észre, hogy visszakerült a kommentelési szavazás és valószínűleg, hogy amiatt bezavarhatott. Próbaképpen le tudtam nyitni Ahsoka kommentjét és tudtam kommentelni saját magamnak is. Remélem, hogy most jó lesz nálad is.
Most már működik, köszi, hogy ránéztél és kijavítottad! 🙂 Imádni való, hogy egy-egy frissítés mennyire el tud rontani mindent. 🙁 De a lényeg, hogy már jó.
Halihó, csak egy valamit szeretnék hozzáfűzni a dolgokhoz.: Team Rick&Olivia ❤ Köszönöm.