Lakótársak

Lakótársak – Ötödik fejezet

+1 Önbizalom

Azonnal elkaptam a pillantásomat Rickről, és megkíséreltem elhessegetni az éjszaka emlékét. Nem volt egyszerű dolgom, ugyanis szinte éreztem a derekamon a kezét, a nyakamon pedig a leheletét, és a közös tánc még mindig bennem bizsergett. Ki akartam menekülni, hogy megmossam az arcomat vagy kikiabáljak az ablakon, esetleg felhívjam Millyt, de muszáj volt erőt vennem magamon. Nem akartam én lenni az az eszelős elsős, aki látszólag minden ok nélkül kiviharzik az egyik órájáról, és ez egyébként is ellentmondott volna minden logikának. Azért vettem fel ezt a tantárgyat, mert szükségem volt rá a tanterv szerint, leadni pedig óriási kitolás lett volna magammal szemben.

Így hát erőszakkal próbáltam rávenni magam, hogy megbarátkozzak a helyzettel. Igyekeztem Rick minden szavát értelmezni, és a fontosabb gondolatokat lejegyzetelni, közben pedig kizárni minden mást. Sajnos legnagyobb igyekezetem ellenére is kavarogtak bennem olyan kérdések, amelyekre egyszerűen nem találtam a választ. Mit keresett Rick egy egyetemistáknak meghirdetett bulin? Miért jött oda hozzám ilyen könnyedén, mikor egyértelműen látszott rajtam, hogy elsős vagyok? Őt nem zavarta a gondolat, hogy tanárként kikezd egy diákkal? Miért néz ki úgy, mintha csak néhány évvel lenne nálam idősebb, mintha egy egyszerű felsőbbéves lenne? És főleg, miért néz ki még most is olyan tökéletesen, mintha egész éjszaka békésen pihent volna?

Az egész óra alatt viaskodtam magammal, és közben próbáltam a lehető legértelmesebb jegyzetet felmutatni. Annyit legalább sikerült elérnem, hogy ne érezzem magam annyira fáradtnak, mint eddig folyamatosan – a krízishelyzet ugyanis sokkal hatékonyabb ébresztőnek bizonyult a kávénál. Először azt terveztem, hogy újonnan támadt frissességemet kihasználva az óra végeztével azonnal menekülőre fogom, de amikor szedelőzködés közben összeakadt a pillantásom Rickével, meggondoltam magam.

Elvégre elkezdtem az egyetemet, elköltöztem a szüleimtől, és ennek azt is kellene jelentenie, hogy elindultam a felelősségteljes felnőtt élet irányába, nem igaz? Az nem megoldás, ha menekülök a problémáim elől, vagy legalábbis egyáltalán nem pszichológus hallgatóhoz méltó. Az önbizalmam viszont egy pillanat alatt visszazuhant a saját kis motivációs tuningom előtti állapotába, amint Rick odalépett a padomhoz.

– Szia – mosolygott rám, bár ezúttal közel sem olyan csábítóan, mint éjszaka. Talán őt is kényelmetlenül érintette ez a fordulat? Neki azért igenis számítania kellett volna arra, hogy a diákja leszek!

– Szia – viszonoztam azért a köszöntést. Aztán megakadtam, mert bár mondandóm és kérdéseim bőven lettek volna, de hirtelen nem tudtam, hogyan kellene formába öntenem a bennem kavargó gondolatokat.

– Örülök, hogy látlak – biccentette félre a fejét Rick, és lazán nekitámaszkodott az asztalomnak. – Erre nem számítottam, de igazából passzol hozzád a pszichológia.

– Én sem erre számítottam – jegyeztem meg felvont szemöldökkel. A közvetlensége segített egy picit abban, hogy feloldódjak, ezért vettem egy nagy levegőt, és újra megszólaltam. – Nem gondolod, hogy etikátlan tanárként egyetemista bulikon részt venned?

– Miért lenne etikátlan? – hökkent meg Rick, és az őszinte döbbenete nyomán én is kezdtem elbizonytalanodni. – Én is itt tanulok. Oké, a doktori iskolát kezdtem idén, és ez volt konkrétan a második óra, amit életemben tartottam, de attól még nem vagyok professzor. A doktoranduszok tantervében benne van, hogy tanítaniuk kell néhány órát a saját kurzusaik mellett, de ezt leszámítva ugyanolyan földi halandó vagyok, mint mindenki más.

Most rajtam volt a meglepetés sora, ugyanis egyáltalán nem erre számítottam. Talán inkább arra, hogy rajtakapottan kezd majd visszakozni, esetleg megkér arra, hogy felejtsem el, hogy megadta nekem a számát, nehogy véletlenül kiderüljön. Ezzel szemben ő teljesen nyíltan beszélt arról, hogy… igazából nem is rendes tanár, csak óraadó?

– Ne haragudj a kérdésért, de… hány éves vagy?

– Huszonnégy múltam – rántotta meg a vállát. – Huszonöt leszek márciusban, szóval valahol pont a félúton a kettő között. És te?

Egy pillanat alatt elvörösödtem, ahogy visszakérdezett, mert hirtelen sokkal inkább kislánynak éreztem magam hozzá képest, mint eddig. Nem, egyáltalán nem tűnt öregnek, és nem is viselkedett úgy, mintha a közöttünk lévő korkülönbség számított volna. De mégis csak volt hat év előnye, ami alatt annyi élettapasztalatot gyűjthetett, amennyit én elképzelni sem tudok.

– Nem, hagyd csak – intett le, amikor nagy sokára szólásra nyitottam a számat. – Egy hölgytől nem illik a korát kérdezni, tudom. És én azt is megértem, ha többet nem szeretnél táncolni a tanároddal, szóval nincs harag, nincs lepontozott zéhá, jó? Ha viszont el tudod választani a tanárodat Ricktől, akkor hívj fel – mosolyodott el, mielőtt ellépett volna tőlem.

Én pedig csak tanácstalanul kezdtem összeszedegetni a holmimat. Kezdtem úgy érezni magam, mint valami brazil szappanopera hősnője, akire minden sarkon dilemmák leselkednek. Egyelőre nem tudtam, mit szeretnék kezdeni ezzel a helyzettel, pláne, hogy épp az imént jutottam el gondolatban oda is, hogy adnom kellene egy esélyt Joshnak. Soha nem értettem azokat a regény- és sorozathősöket, akik képtelenek eldönteni, mit… vagy még inkább kit akarnak. Most már kezdem őket megérteni.

 

Hogyan viszonyuljak Rickhez?
  • Felhívom. Ez a fordulat egy égi jel! 44%, 15 szavazat
    15 szavazat 44%
    15 szavazat - 44% az összes szavazat
  • Nem mondok neki semmit, csak járok továbbra is az óráira. Pont. 32%, 11 szavazat
    11 szavazat 32%
    11 szavazat - 32% az összes szavazat
  • Nem hívom fel, de flörtölök vele, aztán majd meglátjuk. 21%, 7 szavazat
    7 szavazat 21%
    7 szavazat - 21% az összes szavazat
  • Meg kell mondanom neki, hogy nem szeretnék tőle semmit. 3%, 1 szavazás
    1 szavazás 3%
    1 szavazás - 3% az összes szavazat
Összes szavazat: 34
2020. április 11. - 2020. április 18.
Szavazás zárva

 

~oOo ~

 

A kollégium éppen olyan volt, mint a filmekben, és még ebben a félholt állapotomban is egészen lenyűgözött az itteni nyüzsgés. Mindenfelé beszélgető, nevetgélő embereket láttam, a portán pedig egy nagyon laza, rasztahajú egyetemista srác igazított útba, amikor megkérdeztem tőle, meg tudja-e mondani, hol találom a barátomat. Nem vártam el, hogy fel is kísérjen, de azért némileg bizonytalanul vágtam át az aulán, majd a lépcsőházban számoltam az emeleteket, hogy még véletlenül se tévesszem el a megfelelő szintet. Elmondhatatlan megkönnyebbülés volt, hogy amikor a megadott szoba ajtaján bekopogtam, Vic nyitott ajtót.

– Mit keresel itt? – kérdezte elkerekedett szemekkel, de mielőtt még megsértődhettem volna az első reakcióján, hátrébb lépett és tett egy invitáló mozdulatot. – Hogy találtál meg? Akkora ez az épület, mint egy pláza.

– Annyira hiányoztál, hogy semmi sem állhatott közém és a meglátogatásod közé – mosolyodtam el szélesen, aztán szorosan magamhoz öleltem. Ez nem igazán volt szokásom, és éreztem is a barátom tartásán, hogy őt is megleptem a közvetlen gesztussal. Most viszont egyszerűen csak éreztem, hogy mindkettőnknek szüksége volt erre az ölelésre, mert akármi bántotta is őt tegnap, az valami komoly dolog lehetett. Éppen ezért amikor elhúzódtunk egymástól, az arcát kezdtem fürkészni.

Kicsit sápadtabb volt, mint egyébként, a szemei alatt pedig karikák sötétlettek, ami arra engedett következtetni, hogy nem aludt eleget az éjszaka. Este még azt mondta, csak két órája lesz ma, azok is délután, így az egyetem nem indokolta volna a virrasztást. Most egy kicsit megint emlékeztetett arra az új fiúra, aki a túl sok hiányzása miatt a mi osztályunkkal ismételt évet, és akinek a pillantása éppen olyan volt, mint egy kivert kiskutyáé. Akkor hosszú idő kellett ahhoz, hogy Vic megnyíljon, de… talán a barátságunk mostanra már erősebb alapokra épült.

– Mi a baj, Vic? – kérdeztem is rá egyenesen, és meg sem próbáltam elrejteni az aggodalmat a hangomból és az arcomról. – És ne mondd, hogy semmi, mert ismerlek, látom rajtad, amikor valami bánt, és…

– Asszem, csináltam valami nagyon nagy hülyeséget – szakított félbe Vic, aztán körbenézett, mintha attól tartana, hogy valaki kihallgat bennünket, és mikor megbizonyosodott róla, hogy egyedül vagyunk, leroskadt az ágyára. – Küldtem valakinek egy képet.

Jézusom.

Úgy értem… JÉZUSOM!

– Te küldtél egy…

– Nem meztelen kép – nyugtatott meg Vic, de a zavarából ítélve valami akkor sem volt rendben. – Nem teljesen. Igazából csak póló nélkül voltam, és eleve elég ciki, hogy ez a kép elkészült, de a hülyeség az volt, hogy elküldtem neki.

– Kinek küldted el? – kérdeztem gyanakodva, de ő csak a fejét rázta, aztán idegesen túrt a hajába, és mikor újra felnézett rám, láttam, hogy gyanúsan csillogni kezdtek a szemei. Ajaj.

– Ő meg beküldte egy fura oldalra a képemet – motyogta Vic, aztán megköszörülte a torkát. – Nincs megphotoshopolva, meg semmi, csak… jött alá egy csomó komment.

– Mondtak valami csúnyát? – kérdeztem előzékenyen, de közben összeszorult a szívem érte. Az egy dolog, hogy az emberek megjegyzéseket tettek rá, de valaki elárulta Vic bizalmát azzal, hogy ilyen fotót tett közzé róla.

– Nem, nem csúnyát – rázta a fejét a barátom, aztán ahelyett, hogy magyarázni kezdett volna, inkább a kezembe adta a telefonját. A fotót nem nézegettem sokáig, mert éreztem, hogy ez azért nem nekem készült, még akkor sem, ha semmi igazán furcsát nem láttam egy félmeztelen férfitesten. Mármint… a strandon is ezt látjuk, nem?

Vic viszont valamiért rosszul érezte magát a kép miatt, és ahogy elkezdtem görgetni a kommenteket, kezdtem megérteni, miért. Nem, tényleg nem írtak rá semmi gorombát. Ellenben zavarba ejtő, kifejezetten… szexuális töltetű dolgokat igen. Sokan leírták, mit tennének vele. Mások meg egyszerűen csak ájuldoztak tőle, hogy de helyes pofija van. Meg hogy a szép arc és a kellemesen szálkás teste milyen jó kombó. Volt a kommentszekcióban a helyes, dögös és jó pasi kifejezéseknek mindenféle szinonimája, és bár első ránézésre ez az egész egy bókáradatnak tűnt, volt ebben valami más is.

– Tárgyiasítanak téged – néztem rá szomorkás arccal, ő viszont elfordította az arcát, és kicsit félszegen rántotta meg a vállát. – Írtál az oldal adminjának, hogy töröljék a képedet?

– Aha, de még nem válaszoltak. És tudod, az ismerősöm szerint örülnöm kéne ezeknek a visszajelzéseknek – bukott ki belőle. – De nem tudok nekik örülni, mert úgy érzem magam, mintha egy darab hús lennék a piacon, akit bárki megbámulhat. És néhányan, ha tehetnék, meg is fogdosnának.

– Sajnálom – simogattam meg a hátát, mire ő megpróbálkozott egy elég szerencsétlen mosolyfélével.

– Tudom, hogy hülyeség ezen kiakadni. De akkor is rosszulesik, hogy az emberek ennyire a külsőségek alapján ítélnek. Komolyan mások félmeztelen képeit kell nézegetni, és ez alapján eldönteni, hogy tetszik-e neked az illető? Meg eleve, egy idegen képe nem tök mindegy?

Elgondolkozva hallgattam a barátomból előtörő szóáradatot. Annyira sokszor találkoztam olyan cikkekkel, amelyek arról szóltak, hogy a filmipar és a férfiak egy része undorító módon tárgyiasította a nőket. Ugyanakkor az teljesen elfogadott volt, hogy a férfiakra sikamlós megjegyzéseket tegyünk, hogy kommentáljuk a testüket, megjegyzések formájában csöpögjünk rajtuk.

Holott ez semmivel sem jobb, mint amikor egy nőt csak a mellei vagy a feneke miatt szerepeltetnek egy filmben. Ez csak… rettentő felszínes.

– Nem azt mondom, hogy ne nézzenek az emberek olyan képeket, amik tetszenek nekik, csak… ezen most kiakadtam – sóhajtott fel Vic elkeseredetten. – Nem akarom, hogy ezek az emberek megjegyzéseket tegyenek rám, mert ez olyan megalázó.

Megalázó.

Ez elég találó kifejezés volt a helyzetre.

Nagyon szerettem volna, de nem tudtam igazán jót mondani neki, így végül csak újra megöleltem őt. Biztos voltam benne, hogy az adminok le fogják szedni a képét arról az oldalról, hiszen a GDPR ezt is biztosan tiltotta. Nem? Ha nem járult hozzá, akkor elvileg nem tehetik ki a képét. Ebben nem voltam teljesen biztos, hiszen nem vagyok szakértője az adatvédelemnek, de elképzelhetetlennek tartottam, hogy a kép azon az oldalon maradjon.

Kavarogtak viszont más gondolatok is bennem a beszélgetés nyomán.

 

Rákérdezzek újra, kinek küldte ezt a képet Vic?
  • Igen, egyszerűen tudnom kell! 42%, 13 szavazat
    13 szavazat 42%
    13 szavazat - 42% az összes szavazat
  • Inkább arról szeretnék beszélni vele, hogy ne bízzon az illetőben többet. 35%, 11 szavazat
    11 szavazat 35%
    11 szavazat - 35% az összes szavazat
  • Nem, ha nem akarta elmondani, annak biztos oka van. 23%, 7 szavazat
    7 szavazat 23%
    7 szavazat - 23% az összes szavazat
Összes szavazat: 31
2020. április 11. - 2020. április 18.
Szavazás zárva

 

~oOo ~

 

Mire hazaértem, már kezdett lemenni a nap, én pedig elcsigázottan roskadtam le a nappali kanapéjára, és némán figyeltem, ahogy Ryan megöntözi a növényünket, Josh pedig asszisztál neki. Akkora műgonddal locsoltak, hogy még úgy is el kellett mosolyodnom, hogy közben már csak az ágyamra tudtam gondolni. Ezek a srácok komolyan vették a gazdi szerepét, és ez csak nagyon aranyos volt.

– Fiúk – hallottam aztán a saját hangomat, mire ők mindketten rám néztek. – Beszélnünk kell.

Ryan arca azonnal elkomolyodott, sőt, mintha most szégyen is átsuhant volna rajta egy pillanatra. Én azonnal éberebb lettem a felismeréstől, hogy valószínűleg félreértett engem, és azt hitte, a tegnap éjszakáról akarok beszélni vele. És tényleg szeretnék is, de… talán nem most. Előtte még valami sokkal közérdekűbb dolgot akartam tisztázni velük.

– A takarításról van szó – szusszantam fel. – Azt szeretném javasolni, hogy készítsünk egy beosztást és tegyük ki a hűtőre. Így igazságosan tudjuk elosztani a feladatokat, és tudjuk is pipálni, ami megvan.

– És akasztani, aki ellóg valamit, mi? – mosolyodott el Ryan, aki mostanra már sokkal jobb bőrben volt, mint amikor hajnalban utoljára láttam.

– Akaszt a fene, max szólunk – ásított Josh, amitől kicsit bekönnyesedett a szeme. – Megcsinálom a táblázatot holnap, jó? Ma már nem akarok gépet kapcsolni, mert annak is örülök, hogy nem alszom el állva.

– Akkor alvajáró lennél – töprengett Ryan, ezen pedig valamiért mindketten jót röhögtek, pedig szerintem egyáltalán nem is volt vicces. Pasik. Ki érti őket? Úgy értem, részletes magyarázat nélkül.

A lakótársaim kivonultak a nappaliból, és a jelek szerint a takarítás kérdését ők lezártnak tekintették, én pedig meglepetten meredtem a velem szemben álló növényünkre. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen egyszerűen sikerül majd rávennem őket a feladatmegosztásra, mert valamiért élt bennem az a kép, hogy a fiúk nem szeretnek takarítani.

Fogalmam sincs, mennyi ideig meredtem elmélázva a virágra, mert csak percekkel később eszméltem fel, amikor Ryan mellém telepedett. Amikor ráemeltem a pillantásomat, újra azzal a kifürkészhetetlen arckifejezéssel találtam szemben magam, ami annyira jellemző volt rá.

– Bocsánatot szerettem volna kérni tőled – fordult felém hirtelen. – Én nem ilyen vagyok, nem szoktam inni, pláne nem ennyit, és… ez többet nem fog előfordulni.

Kezdtem arra gyanakodni, hogy a fáradtság blokkolta valahogyan az agysejtjeimet, mert a mai napon már nem először éreztem teljesen meglepettnek magam. Nem számítottam arra, hogy Ryan bármiféle beszélgetést is kezdeményezni fog a történtekkel kapcsolatban, de egyre inkább biztos voltam abban, hogy egyáltalán nem ismerem őt.

– Nem haragszom – ráztam a fejemet, amint meg tudtam szólalni. – Csak aggódtam érted. Nem volt jó látni, hogy… rosszul vagy.

És nem csak fizikailag, hanem valahogy máshogy is. Újra felrémlett bennem a hajnali pillantása, amiből csak úgy sugárzott a boldogtalanság. Én pedig nem tudtam eldönteni, hogy a bennem éledező pszichológus vagy pedig az őt nagyon kedvelő lány miatt éreztem erős késztetést arra, hogy megöleljem, de akárhogy volt is, ezzel még nem mertem kísérletezni. És egyébként sem voltam ennyire érintős, csak… talán az utóbbi pár napban Josh közvetlensége kezdett engem is feloldani mindenki felé.

– Ja, gondolom – sóhajtott fel Ryan, és bár vártam volna még valamit, ő csendben maradt.

Sokáig én sem szóltam semmit, mert nem tudtam, van-e jogom kérdezni vagy sem, de mivel nem volt kifejezetten elutasító velem, végül vettem egy nagy levegőt.

– Hajnalban emlegettél valakit – kezdtem. – Kittyt. Azt mondtad, sajnálod. Szóval én csak…

– Emlékszem. – Ryan rövid kijelentése hidegzuhanyként ért, mert meg voltam győződve róla, hogy az éjszaka történteket el fogja felejteni. – Ne haragudj, nagyon szégyellem magam azért, ahogy viselkedtem.

– Nem, semmi baj – ellenkeztem, viszont most már egyre jobban tudni szerettem volna, ki az a lány. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy a barátnője vagy az exe, esetleg valaki, akivel nem jutottak el idáig sem. – Ki az a Kitty? – kérdeztem rá végül egyszerűen, de csendesen, a tőlem telhető legfinomabb hangon.

Ryan előbb a fejét rázta, én pedig már kezdtem volna lemondani az infóról, amikor végül mégis megszólalt.

– A húgom.

A húga.

A HÚGA?!

Én eddig meg voltam győződve arról, hogy Ryan egyke. Soha nem lehetett hallani a családjáról, de egy kisvárosban az ember elég nehezen tudott eltitkolni egy testvért. És mit sajnált? Mi történhetett a húgával, ami miatt szükségét érezte annak, hogy így szétcsapja magát? Mégis mi folyik itt?

– Ez egy nagyon hosszú történet – fordította el a fejét Ryan, mintha csak hallotta volna a bennem felmerülő kérdéseket. – Egy hosszú és elég csúnya történet.

 

Hogyan reagáljak Ryan felütésére?
  • Szívesen meghallgatom őt, elvégre valamiért csak beszélni kezdett róla. 72%, 21 szavazás
    21 szavazás 72%
    21 szavazás - 72% az összes szavazat
  • Azt mondom, hogy ha nem akarja, nem kell elmondania, de egyébként bármikor itt vagyok. 24%, 7 szavazat
    7 szavazat 24%
    7 szavazat - 24% az összes szavazat
  • Nem szeretném tudni, lerombolná a róla alkotott képemet. 3%, 1 szavazás
    1 szavazás 3%
    1 szavazás - 3% az összes szavazat
Összes szavazat: 29
2020. április 11. - 2020. április 18.
Szavazás zárva

 

Olivia érzései

Ryan iránt

Szimpátia: 6
Vonzalom: 5
Bizalom: 4

Josh iránt

Szimpátia: 5
Vonzalom: 2
Bizalom: 6

Vic iránt

Szimpátia: 10
Vonzalom: 0
Bizalom: 9

Rick iránt

Szimpátia: 4
Vonzalom: 3
Bizalom: 1

 

Hatodik fejezet

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

Feliratkozás
Visszajelzés
10 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Verona
2 hónappal ezelőtt

Nagyon izgalmas, és felkavaró rész lett. Rick nagyon jóképű, fiatal, művelt férfi. Akinek nem mellesleg humora is van. És egy egyéniség, a véleményem szerint. Oliviához nagyon illene, mint társ. 🙂 Remélem felhívja, hisz miért is ne hívná? Nagyon vonzódik hozzá. Megmaradtak benne, mélyen a buli emlékei. 🙂 Vicket nagyon sajnálom. Aranyosak voltak. 🙂 De majd Olivia mellette áll. Ryan és Josh nagyon lelkesen gondozzák a növényt. 🙂 Nagyon bírom őket. Végre Ryan kezd megnyilni Oliviának. Ennek nagyon örülök. Véleményem szerint Ryannek, most nagy szüksége lenne a lányra. Látszik, hogy nagyon szenved valami miatt. 🙁 Remélem idővel kinyitja neki a szívét… Tovább »

Verona
2 hónappal ezelőtt
Válasz neki:  Ruby

Igen a növény!! :)) IMÁDOM:))
Élvezem a képeket készíteni. Ezáltal jobban bele is tudom élni magamat. A szereplők nagyon a szívemhez nőttek. 🙂
Köszönöm, hogy részese lehetek. 🙂

chelsea
2 hónappal ezelőtt

Na most aztán jól megkavartátok bennem a dolgokat… Úgy értem.. Eddig totálisan Ryan párti voltam, félreértés ne essék, továbbra is az vagyok valamilyen szinten, csak közben meg itt van Rick és ajaj. Őt is nagyon bírom és most egyszerűen nem tudom, hogy melyikük felé hajlok jobban. Mindenesetre én arra voksoltam, hogy hívja fel, mert kíváncsi vagyok, hogy mi alakulhat ki ebből a szálból, úgyhogy remélem ez az opció fog nyerni 😀 Egyébként ez ismét egy szuper rész volt, érdekes ez a Kitty-s fordulat is, hisz én is azt hittem, hogy valami nagy szerelemről van szó, de örülök, hogy nem így… Tovább »

Verona
2 hónappal ezelőtt
Válasz neki:  chelsea

Igen! Ruby nem könnyíti meg a dolgokat a karakterekkel. XD Oda vagyok én is Rickért, és Ryanért is. 🙂

Anna_Celeste
2 hónappal ezelőtt

Izgalmas új részt kaptunk, örök hála és köszönet! 🙂 Ricknek sikerült meglepnie ezzel a doktorandusz dologgal, pedig ha jól belegondoltam volna, tök logikus lett volna már az előző rész végén is. Olivia nagyon cukin elmélkedik. 🙂 Ricktől meg nem túl felelősségteljes hozzáállás ez a tanár-diák viszony forszírozása, viszont legalább nem erőszakos. Az is igaz hogy Olivia sokat tanulhatna tőle, lehet hogy simán barátkozni is lehetne vele. Vic-et igazán sajnáltam, de azért felmerült egy csomó kérdés is: kinek küldte el Vic azt a képet (ki ez a köcsög?!)? Miért küldte el neki?? Miért tette fel az az illető erre a bizonyos… Tovább »

Ahsoka1994
2 hónappal ezelőtt

Kicsit megkésve, de végül ehhez a részhez is eljutottam. Olyan cuki, ahogy Olivia meg volt rémülve ettől a tanár-diák dologtól. 😀 Látszik, hogy csak nemrég kezdte az egyetemet, és még a középiskolás rendszerhez van szokva. Persze, talán így se lenne a legjobb ötlet bármit kezdenie Rickkel, amíg ő dönt a jegyéről, de utána ki tudja. 🙂 Mindig jó egy olyan pasi, akinek ilyen jó humara van. Azon viszont meglepődtem, hogy Rick ennyire fiatal. Én inkább 30-hoz közelinek tippeltem volna. És ismét nyertünk egy újabb betekintést Ryan múltjába… Szóval, Kitty a húga. Én is azt gondoltam volna, hogy egy volt barátnője,… Tovább »