Lakótársak

Lakótársak – Negyedik fejezet

+2 Empátia

 

– Mi a… baszki, te mennyit ittál?!

– Jo-Josh…?

– Igen, igen, én vagyok – térdelt le mellé a lakótársunk, és megkísérelte Ryant felültetni. – Mi a franc történt veled?

Úgy éreztem, kifut az erő a lábaimból, és szinte már vártam a pillanatot, hogy összeroskadok, amíg Josh a vállánál fogva tartotta egyenesben Ryant. Számítottam arra, hogy látni fogom őt részegen, hiszen a fejemben élt egy olyan kép, miszerint ő bármelyik bulin könnyű szerrel találni fog magának lányokat, akiket aztán hazahozhat éjszakára. Az viszont soha eszembe sem jutott, hogy egyszer ennyire szét fogja csapni magát. Mert az, hogy képtelen volt egy értelmes mondatot összerakni, erre utalt.

Elképesztően hálás voltam, amiért Josh a jelek szerint nem esett kétségbe, mert így nem volt bűntudatom, amiért én igen. Nem voltam képes közelebb menni, az ajtóból figyeltem, ahogy a józan lakótársam felültette a barátját az ágyra, és onnan próbálta kikényszeríteni a szemkontaktust.

– Bevettél valamit? – szegezte neki a kérdést, mire engem kirázott a hideg. Egy pillanat alatt megannyi baljós kép suhant át a fejemen, mindegyikben másféle tudatmódosító szer került Ryan birtokába. Eddig fel sem merült bennem, hogy ez is lehetséges volt, de…

Újra meg újra apa hangja csengett a fülemben. Még ha konkrétan nem is mondta ki, tudtam, hogy ő még nálam is jobban tisztában volt azzal, mennyire jelen volt az egyetemista életben a drog. Ha valamit, hát azt soha nem akartam kipróbálni, de ez nem jelentette azt, hogy a lakótársam is osztotta a véleményemet.

– He, Ryan?! Mit vettél be? – fogta most Josh a kezei közé Ryan arcát, mintha ezzel megakadályozhatná, hogy a fiú belealudjon a beszélgetésbe. – Ez fontos! Nem gáz, ha bevettél valamit, csak mondd meg, mit és mennyit! Légyszi már…

– Csituljmá’ – morogta Ryan artikulálatlanul, én pedig ezúttan önkéntelenül is közelebb léptem hozzájuk, hogy halljam a további szavait. – Nem vettem be… nem… semmit…

– Akkor mit ittál? – faggatta őt Josh, és egy pillanatra sem akadt meg, nem mutatta jelét sem félelemnek, sem bizonytalanságnak. Erősen, határozottan tartotta a barátját, miközben kutató pillantással tanulmányozta annak arcát.

– Mit nem? – horkant fel Ryan, aztán egy kicsit nevetni kezdett. Azt hiszem, nem sűrűn láttam őt nevetni, és most is inkább kényelmetlenül ugrott össze a gyomrom a hang hallatán. Nem volt ebben semmi örömteli, ellenben a vége furcsán kétségbeesésbe csuklott át.

– Jó, oké, nem baj – állapította meg Josh, aztán a szobába lépésünk óta most először fordult hátra hozzám. – Figyu, Olivia, segítenél? Csüccs ide egy kicsit, jó? Mindjárt jövök vissza.

Kissé megilletődve ültem le Ryan mellé, aki a várakozásaimmal ellentétben képes volt segítség nélkül is ülve maradni, miután a lakótársunk elengedte őt. Talán még sosem kerültem hozzá ennyire közel, most azonban éreztem a testhőjét magam mellett, és… és nem volt jó. Nem taszított, de az őt körüllengő alkoholszag határozottan kevésbé tette őt vonzóvá, mint eddig. Volt viszont benne valami, amit eddig sosem láttam rajta.

Ahogy meredt maga elé, az arcáról lehullott a távolságtartó maszkja, és életemben először ütött szíven, hogy mennyire nem az volt a felszín alatt, amit én odaképzeltem. Mindig tudtam, hogy a titokzatos fiúkkal valami nem stimmelt, hiszen számtalan könyv és film elmondta már ugyanezt a történelem során. Néhányan veszélyesek voltak, mások nehezen megközelíthetők, pár fantasy hős egyenesen más fajhoz tartozott… és voltak azok, akik valamiféle terhet cipeltek, amit mélyen eltemettek magukban. Nem ismertem Ryan sztoriját, de nem is kellett, mert így, hogy nem tudta uralni a mimikáját és a pillantását, egyértelműen felfedezhető volt a bánata. Ahogy a szemei fakón révedtek a szoba sötétjébe, ahogy az ajkát biggyesztette… még a szemöldöke vonala is szomorúnak tűnt.

Most először nem arról ábrándoztam, milyen érzés volna megcsókolni őt, vagy épp megmutatni mindenkinek, hogy összetartozunk. Hanem meg akartam ölelni őt, el akartam űzni a feje fölött gyülekező sötét felhőket.

Megtehetném. Tudom, hogy nem ellenkezne.

És én mégis haboztam. Talán azért, mert azt szerettem volna, hogy ő is éppen annyira tisztában legyen magával, a környezetével és velem, mint amennyire én voltam.

Amíg én azt próbáltam meg kitalálni, közeledjek-e felé vagy sem, Ryan újra megszólalt, ám ezúttal szinte egyáltalán nem értettem, mit mondott. Közelebb hajoltam hát egy egészen kicsit, mire ő legnagyobb meglepetésemre felém fordult, és lágyan megérintette az arcomat.

– Kitty…

Amikor végre sikerült kivennem az összemosódó mormolásából a Kitty nevet, az hideg zuhanyként ért. Fogalmam sincs, ki lehet az a Kitty, de amikor Ryan ismét őt hívta, kényelmetlenül szorult össze a mellkasom, és nem csak azért, mert fájt a tudat, hogy egy másik lányra gondolt, miközben az én bőrömet simogatta olyan finoman. Hanem azért is, mert láttam a szemébe gyűlő könnyeket is.

– Ryan, én…

Én mi?

Én nem az vagyok, akinek most gondolsz? Én itt vagyok? Nem tudtam, mit akartam mondani neki, de nem is volt rá lehetőségem, hogy befejezzem a félbemaradt gondolatmenetemet, mert ő összetámasztotta a homlokunkat, és alig hallhatóan suttogta:

– Sajnálom. Annyira sajnálom…

Mindennél jobban szerettem volna őt megnyugtatni, de a helyzet beindította a vészcsengőt a fejemben. Mert kevés olyan dolgot tudnék elképzelni, ami nagyobb hiba lenne annál, hogy kikezdek egy részeg fiúval, de az egészen biztosan ide tartozna, hogy mindeközben még valaki pótléka is legyek. Elhúzódtam tőle, eltoltam a kezét is, éppen akkor, amikor Josh visszatért a szobába néhány holmival felszerelkezve.

– Ezer kösz – mosolygott rám, én pedig kalapáló szívvel pattantam fel az ágyról, még akkor is, ha éreztem magamon Ryan sebzett pillantását. Josh jelenléte pillanatok alatt oldani kezdte a bennem felgyülemlett feszültséget.

Valahogy korábban nem gondoltam volna, hogy a lakótársam ennyire határozott és magabiztos lehet a vigyora mögött. Most mégis az ő hangja volt az, aminek nyomán múlni kezdett a görcs a gyomromból, az aggodalmam pedig Ryan légzésével együtt csitult el lassan.

– Nem lesz baja – kommentálta Josh, amikor a hasára fektette a barátját, az ágy mellé pedig vizet, fájdalomcsillapítót és egy lavórt készített ki. Óriási önuralomra volt szükségem, hogy el ne fintorodjak a rókázás gondolatára, ami pedig esélyes volt.

– Biztos vagy benne? Elég sokat ihatott – álltam egyik lábamról a másikra.

– Ja, de ha detoxba kéne vinni, akkor azért nem így nézne ki – fordult hátra felém egy pillanatra Josh, aztán egy sóhajjal tért vissza a terep felméréséhez. Nem láttam bele a fejébe, de az alapján, ahogy többször is körbenézett, majd végül a lakótársunk cipője után nyúlt, arra következtettem, hogy a következő lépését fontolgathatta. – Menj csak aludni, innen már megoldom.

– Biztos? Én úgysem hiszem, hogy tudnék már aludni – jegyeztem meg tétován.

– Akkor főzhetnél nekünk egy kávét – ajánlotta Josh, én pedig rábólintottam.

Akármennyire szerettem is volna segíteni Ryannek, fel kellett ismernem a saját határaimat. A sajátomat és a jelenlegi kapcsolatunkét. Mert bár én kedveltem őt, nagyon is, abban nem voltam biztos, hogy ő szimpatikusnak talált engem vagy sem. Amíg a konyha kávéfőzőjéhez lépkedtem a lassan világosodó lakásban, hagytam a gondolataimat szabadon kalandozni. Túl fáradt és elcsigázott voltam ahhoz, hogy elhessegessem a titokzatos lány rémképét. Kittyét, akinek a jelek szerint volt valami köze ahhoz, hogy Ryan ennyire nekikeseredett. Talán a barátnője? Vagy az exe? A plátói szerelme? De miért mondta, hogy sajnálja? Válaszokra volt szükségem, de…

 

Megkérdezzem Ryant arról, kicsoda Kitty?
  • Igen, de csak finoman, hiszen látom, hogy bántja őt a dolog. 61%, 19 szavazat
    19 szavazat 61%
    19 szavazat - 61% az összes szavazat
  • Inkább hagyom, hadd hozza fel ő. 35%, 11 szavazat
    11 szavazat 35%
    11 szavazat - 35% az összes szavazat
  • Engem innentől kezdve már nem is érdekel Ryan. 3%, 1 szavazás
    1 szavazás 3%
    1 szavazás - 3% az összes szavazat
  • Igen, kérdőre kell vonnom! 0%, 0 szavazat
    0 szavazat
    0 szavazat - 0% az összes szavazat
Összes szavazat: 31
2020. március 27. - 2020. április 4.
Szavazás zárva

 

A kávé kellemes aromája betöltötte a konyhát, és valahol szinte vigasztaló érzés volt beszívni az illatát. Hiába kezdtek el odakint csiripelni a nap első fényével ébredő madarak, az elmúlt percek a lelkemre ültek, és nem tudtam felhőtlenül örülni. Hiszen tudtam, hogy odabent Ryan, ha el is aludt mostanra, egyáltalán nem volt nyugodt. Valami felzaklatta, valami… valaki bántotta. Annyira abszurdnak tűnt a gondolat, hogy hamarosan már az első egyetemi tanítási napomra kell elkezdenem készülődni, mikor most annyival fontosabb dolgok is történtek a közvetlen közelemben.

Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy talán el kellene lógnom az óráimat, de ezt a lehetőséget szinte azonnal elvetettem. Nem csúszhatok le már rögtön a legelső alkalommal.

– Hé.

Josh hangjára rajtakapottan rezzentem össze, pedig az iskolakerülő ötleteimet nem olvashatta ki a fejemből. Csak amikor megfordultam, akkor szembesültem azzal, mennyire közel jött már hozzám.

– Kész a kávé – próbálkoztam meg egy mosollyal, de még én is éreztem, hogy nem voltam valami meggyőző. Olyan bután viselkedtem, tudtam ezt jól, mégis rám telepedtek az éjszaka eseményei. Aggódtam Vic miatt, aztán most Ryan…

– Jó – bólintott Josh, de nem nyúlt a csészék után, hanem az én arcomat kezdte tanulmányozni. – Ne félj, tényleg nem lesz baj. Elhiszed nekem, ugye?

– El – böktem ki, de a hangom elhalt a végére. Nem voltam biztos abban, hogy tényleg így éreztem, vagy csak azt mondtam, amit hallani akart. Próbáltam elhessegetni a szememet szúró könnyeket, elvégre nem akartam gyerekesen viselkedni, pláne nem Josh előtt, aki a szememben előlépett az éjszaka hősévé.

– Hé – ismételte a fiú, és ezzel egyidőben megérintette a vállamat. Jólesett a tenyere melege, egészen addig fel sem tűnt, mennyire lehűlt mostanra a levegő még idebent is. Szipogtam egy picit, mire Josh az ölelésébe vont. – Semmi baj, oké? Ryan most ezt kialussza, aztán holnap estére már kutya baja se lesz. Na, nem kell így nekikeseredni!

– De olyan szomorúan nézett – motyogtam, de a közelsége annyira meghökkentett, hogy még a könnyeim is elapadtak, mielőtt igazán potyogni kezdhettek volna. Azt viszont nem tudtam, hogy ennek az volt az oka, hogy Josh szavai megnyugtattak, vagy pedig az, hogy volt valami a kisugárzásában, amiből csak úgy áradt a biztonság.

Az ölelés nem tartott sokáig, és nem is volt túl szoros. Amikor zavartan hátrébb léptem tőle, nem tudtam, mit mondhatnék neki, ő pedig először nem kezdeményezett beszélgetést, csak kitöltött mindkettőnknek egy-egy csésze kávét. Minden porcikámat nehéz volt mozgásra bírnom, hogy végül mellé ülhessek, és nem is tudtam, hogyan fogom ezt a napot elindítani.

Egyedül abban voltam biztos, hogy aludnom már nem szabad, akkor ugyanis képtelen lennék felkelni az ébresztőmre.

– Josh, kérdezhetek valamit? – hallottam egyszer csak a saját hangomat, és még csak nem is voltam teljesen tudatában annak, hogy mit teszek. – A bulin azt mondtad Ryanre, hogy gyászhuszár. Azt… miért mondtad?

– Ja, láttam, hogy az nem tetszett neked – sóhajtott fel, és olyan hosszú szünetet tartott, hogy először azt hittem, nem is fogja folytatni. – Nézd, én nem sértegetni akartam őt, ne gondold ezt. Csak ismerem, oké? Vannak olyan dolgok az életében, amiket én nem mondhatok el, mert akkor elárulnám a bizalmát. De nem egyszerű neki, és emiatt néha olyan, mint az az emós vámpír az Alkonyatból.

– Az Alkonyatban nincsenek emós vámpírok – löktem meg őt játékosan, és saját magamat is megleptem ezzel a lépéssel. Anélkül kezdtem egyre oldottabban viselkedni vele, hogy az tudatosult volna bennem. – Azért ha valami nagy baj van vele, azt jó lenne nekem is tudnom, nem gondolod?

– Ne érts félre, de nem – rázta a fejét Josh. – Ha drogdíler lenne, aki épp Mexikóba menekülne… oké, ez a gondolat kezd elszabadulni – nevetett kicsit kényszeredetten, aztán viszont a szemembe nézett. – De Olivia, Ryan csomagjához sem neked nincs közöd, sem nekem. Azt hiszem, az emberi kapcsolatok egyik kulcsa, hogy meg kell tanulnunk tiszteletben tartani egymás határait.

Homlokráncolva hallgattam őt, és próbáltam valahogyan értelmezni az összevisszának tűnő gondolatait. Valamiért az volt a benyomásom, hogy Josh csak beszélt bele a vakvilágba, hogy ne kelljen még ennél is konkrétabban kimondania, ami már így is egyértelmű volt: nem hajlandó kiteregetni a barátja szennyesét.

Ez egyfelől rossz érzés volt, hiszen nem tudta kielégíteni az információigényemet, másrészt viszont valahol megmelengette a szívemet az az összetartás, amit kettőjük között felfedezni véltem. Erről pedig eszembe jutott valami más.

– Az is titok, hogy honnan ismeritek egymást? – biccentettem félre a fejemet.

– Nem, az nem – nevetett halkan. Az ő nevetése nem csengett keserűen. – Egy utcában laktunk régebben. Volt egy rohadt menő versenybringám, mert a szüleim remélték, hogy ez majd motivál arra, hogy megtanuljak menni vele. De én nagyon féltem tőle, mert egyszer láttam egy lányt, aki túl nagyot esett. Mindegy. Ryan látta a bicajomat, és nagyon tetszett neki, szóval felajánlottam neki, hogy kipróbálhatja, ő meg cserébe megígérte, hogy megtanít.

– Ryan tanított meg téged biciklizni? – csodálkoztam el. Az nem ért igazán váratlanul, hogy az ismeretségük gyerekkorukra nyúlik vissza, de maga a történet váratlanul aranyos volt.

– Aha. Azt hiszem, olyan hét évesek lehettünk, szóval még elég kicsik. Nem is a technikát tanultam meg tőle, mert azt tudtam, ültem én már biciklin – merengett el Josh. – Inkább azt mutatta meg, hogy ha elesel, szarni bele, nem nagy cucc. Nem szabad, hogy a félelmeid gátoljanak olyan dolgokban, amiket amúgy élveznél. Igazából Ryantől tanultam azt, ami ma az életfilozófiám.

– Neked van életfilozófiád? – kuncogtam, mire ő halálosan komoly arccal bólintott. Aztán megint elnevette magát.

– Egyébként csak ennyi. Hogy ne félj megtenni dolgokat. Ha érdekel egy film, nézd meg. Ha el akarsz menni egy buliba, menj. Ha segíteni akarsz, segíts. Ha tetszik neked egy lány, éreztesd vele.

Már a nyelvem hegyén volt, hogy nekem nem tetszenek a lányok, de a torkomra forrt a szó, mert abban a kábult reggeli pillanatban, ahogy találkozott a tekintetünk, megértettem az utolsó mondat kettős jelentését. Mert Josh nem viselt maszkokat, az ő tettei és szavai egyértelműek voltak. És most már az is, hogy éppen azt tette, amit nekem tanácsolt: éreztette a lánnyal, hogy tetszik neki.

Halvány mosollyal az arcomon bólintottam, aztán inkább a kávémat kezdtem kortyolgatni, hogy ne kelljen válaszolnom neki. Össze voltam zavarodva, mert hiába kezdtem ráérezni arra, amit ő sugallt, amikor én magam nem tudtam volna eldönteni, mit akarok. Josh egy könnyed átkötéssel az órarendjeinkre terelte a szót, én pedig igyekeztem figyelni rá, de gondolatban minduntalan visszatértem a korábbi szavaihoz.

 

Hogyan reagáljak Josh célzására?
  • Igazán adhatnék neki egy esélyt, nem? 68%, 23 szavazat
    23 szavazat 68%
    23 szavazat - 68% az összes szavazat
  • Célozhatnék neki arra, hogy valaki más tetszik nekem. 29%, 10 szavazat
    10 szavazat 29%
    10 szavazat - 29% az összes szavazat
  • Határozottan megmondom neki, hogy esélye sincs nálam. 3%, 1 szavazás
    1 szavazás 3%
    1 szavazás - 3% az összes szavazat
Összes szavazat: 34
2020. március 27. - 2020. április 4.
Szavazás zárva

 

~oOo ~

 

Még gimis koromban előfordult néhányszor, hogy alvás nélkül kellett nekivágnom egy-egy napnak, így voltak elképzeléseim azt illetően, mennyire fárasztó lesz a folyamatos pörgés. Azzal viszont nem számoltam, hogy ezúttal nem a jól bejáratott rutinomat kell teljesítenem, hanem éppen életem egyik kulcsfontosságú eseményét élem át. Érdekes módon egyszerre voltam halálosan fáradt és mégis teljesen éber. Mindenhonnan ömlött felém a rengeteg új információ; amerre csak néztem, új arcok bukkantak fel, új nevekkel, új élettörténetekkel. A tanáraim addig sosem ismert elvárásokat állítottak fel már a bemutatkozó óráikon, és még a menzás sajtos makaróninak is mintha változás íze lett volna.

Az utolsó órám előtti perceket kihasználtam arra, hogy végre befejezzem a Millynek szóló hosszadalmas üzenetemet. Még valamikor korán reggel kezdtem el fogalmazgatni a telefonom jegyzeteiben, de azóta folyamatosan félbe kellett hagynom az élménybeszámolót, mert vagy megszólítottak, vagy rohannom kellett egyik teremből a másikba.

…nem gondoltam, hogy az egyetem azt is jelenti, hogy ennyire sok minden történik ilyen rövid idő alatt. Annyira nagyon hiányzol, tudod? Ez most hülyén hangzik, de olyan magányos vagyok nélküled, mert a fiúktól csak idegzsábát kapok. Vic azóta nem írt neked? Nekem csak annyit, hogy négyig van órája, de még egy mosolyt se küldött. Remélem, nincs baj, meg azt is, hogy nem rám haragudott meg. Ryan még aludt, mikor eljöttem suliba, szóval nem tudom, vele mizu, de Josh szerint nem lesz semmi baja. Nem tudom… mi van, ha ez a Kitty a barátnője, akivel most fasírtban vannak? Szerinted az bók, ha összekevert vele? Vagy csak annyira részeg volt, hogy egy seprűt is a barátnőjének nézett volna? Az mondjuk biztató jel, hogy Joshra nem mozdult rá, az azt jelenti, hogy az ösztönei még működnek. Argh, nem tudom, tök idegesítő!

Meg akkor Josh. Ma hajnalban azt mondta, hogy az a filozófiája, hogy a félelem ne tartsa vissza, és például éreztesse a lánnyal, aki tetszik neki, hogy… hát, hogy tetszik neki. És közben ÚGY nézett. Mármint nem perverzen, csak olyan célzatosan. Beképzelt vagyok, ha azt hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy én tetszem neki?

Tök aranyos fiú, meg olyan kiegyensúlyozott, de nekem ez eddig soha nem is jutott eszembe. Nem úgy lenne jó ez a szerelem-dolog, ha mindkét félnek egyszerre, de egymástól függetlenül ébrednének fel az érzései? Justinnal legalábbis így volt.

Ennyi bonyodalom mellett azt hiszem, nem is baj, hogy nem hívtam fel Ricket. Kicsit bűntudatom van miatta, mert amúgy ő meg olyan lehengerlő, de mégis csak egy buliban ismertem meg. Lehet manapság még normálisan ismerkedni a bulikban? Azt hiszem, ha kell, még úgyis találkozunk napfényben is, nem?

Most tuti forgatod a szemed, hogy már megint szerelmi drámázom, és tudom, tudom, hogy hülye vagyok. De légyszi! Nagyon kell most az éleslátásod. HELP!!!!!!!!

(És az a macskás meme, amit küldtél, zseniális…)

Éppen akkor küldtem el a terjedelmes levelemet a legjobb barátnőmnek, amikor a nagyelőadó ajtaja kinyílt. Egy néma sóhajjal próbáltam felkészíteni magam a következő másfél órában esedékes harcra az ébrenlétért, na meg a pontos jegyzetekért. Azt mondogattam magamnak, hogy ez az utolsó órám mára, de mivel tudtam, hogy utána még nem az ágyamat terveztem megcélozni, hanem Vic kollégiumát, ez a gondolat nem igazán vigasztalt.

Hogy semmiképp ne engedjem magamat elszundítani, az első padok egyikében foglaltam helyet, és éppen a táskámba süllyesztettem a mobilomat, amikor az ismerős hang megütötte a fülemet.

– Sziasztok! Mellőzzük a formaságokat, annyira még nem vagyok öreg. Ebben a szemeszterben egy nagyon érdekes tantárgyat fogunk együtt megismerni, és mivel elmélyedünk majd az önismeretben, javasolnám, hogy használjuk a keresztneveinket. – Kihagyott egyet a szívverésem, amikor felismertem a csoportunk előtt megálló fiatal férfit. – Szólítsatok Ricknek!

Mit tegyek most?!
  • Összeszedem a maradék méltóságomat, és kivárok. Meg jegyzetelek. 64%, 18 szavazat
    18 szavazat 64%
    18 szavazat - 64% az összes szavazat
  • Hát nem épp most mondtam, hogy ha kell, találkozunk még napfényben? Ez jel! Beszélnem kell vele. 29%, 8 szavazat
    8 szavazat 29%
    8 szavazat - 29% az összes szavazat
  • El kell menekülnöm. Még biztos le lehet adni ezt a tantárgyat! 7%, 2 szavazat
    2 szavazat 7%
    2 szavazat - 7% az összes szavazat
Összes szavazat: 28
2020. március 27. - 2020. április 4.
Szavazás zárva

 

Olivia érzései

Ryan iránt

Szimpátia: 5
Vonzalom: 6
Bizalom: 4

Josh iránt

Szimpátia: 5
Vonzalom: 2
Bizalom: 6

Vic iránt

Szimpátia: 10
Vonzalom: 0
Bizalom: 9

Rick iránt

Szimpátia: 4
Vonzalom: 4
Bizalom: 1

 

Ötödik fejezet

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

Feliratkozás
Visszajelzés
12 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
chelsea
2 hónappal ezelőtt

Jaj, de nagyon vártam már az új részt! *-* Akárcsak az előzőek, ez is fantasztikus lett, egy rossz szót nem tudok rá mondani! 😀 Josh-t bírom, rendes srác meg minden, de valahogy nem tudnám elképzelni Oliviával…. Sajnos vagy nem sajnos, én nagyon Ryan párti vagyok, szóval most nagyon birizgálja a csőrömet ez a Kitty ügy, kíváncsi vagyok a teljes sztorira 😀 És a vége, hmmm, érdekes fordulat… Kíváncsi vagyok, hogy vajon Rick óra után félrehívja-e Oliviát vagy ilyesmi… Jaj, nagyon izgi, remélem a következő részre nem kell 3 hetet várni, mert szerintem abba most belebolondulnék (tekintve a mostani helyzeteket) :DDD… Tovább »

Verona
2 hónappal ezelőtt
Válasz neki:  chelsea

Örülök, hogy tetszik. Nem is csodálom. Ruby fantasztikusan ír. 🙂 És tényleg nagyon izgi kezd lenni. Egyetértek veled. Én is Ryan párti vagyok. 🙂 Josht is imádom, de én őt csak egy remek, megbízható barátként tudom elképzelni Olivia mellett. És véleményem szerint Olivia is így vélekedik. De majd ugye ezt mi szavazók döntjük el. 🙂
Sajnos most miattam csúszott a rész . Sajnálom.

Edit Fülöp
2 hónappal ezelőtt

Ez egyszerűen imádom remélem még rengeteg rész lesz mert ezt még folytatni kell. Josh simán a helyzet magaslatán állt magabiztosan mert tudta mit kell ilyen helyzetekben tennie hogy segíteni tudjon Ryanen egy kicsit sem ilyedt meg még Olivia is meglepődött szerintem is remek barátok lesznek ha több nem is mert ugye Josh elárulta magát Olivia és Ryan jajj én Olivia helyében össze estem volna Hmm de vajon ki lehet ez a Kitty vajon egy régi barátnő vagy…. És Rick jajj anyám remélem fognak még találkozni köszönjük nektek ezt az újabb remek részt már most várom a folytatást pedig az még… Tovább »

Gregoretta Samsa
2 hónappal ezelőtt

Szegény Ryan, még mindig sajnálom. Kíváncsi lettem, ki lehet az a Kitty, és mit sajnál vele kapcsolatban a fiú. Remélem, sikerül majd megbeszélniük ezt a témát Oliviával. Egy dolognak örülök: annak, hogy legalább nem szedett be semmit. Simán piával is jól kiütötte magát, hát, ha még drogozott is volna! Josh nagyon érett és komoly srác, tudja, mikor mit tegyen. Nagyon szimpatikus, és még mindig jól néz ki. <3 Abszolút egyetértek vele abban, hogy nem szép dolog a barátainkat kibeszélni. Ha valami titok, akkor titok. (Azért Olivia rákérdezése sem bűn [amúgy én is arra szavaztam], elvégre nem tudhatta, hogy mennyire nyilvános,… Tovább »

Verona
1 hónappal ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta Samsa

Rick nem bácsi 🙂 🙂

Thea
Admin
1 hónappal ezelőtt

Bár az elejétől kezdve követem a történetet, csak most nyílt rá lehetőségem, hogy hozzá is szóljak, de talán nem is baj, hiszen mostanra jobban megismerhettük a karaktereket is. Először is Ruby, Verona, szuper munkát végeztetek mind az írással, mind az illusztrálással! Pedig az, hogy az interaktivitás miatt a történet folyamatosan készül, biztosan megnehezíti a dolgotokat, de a minőségen abszolút nem látszik meg, néha az a kis csúszás pedig belefér. Csak így tovább! Örülök, hogy számomra is rejtély, merre fut tovább a történet, és így véleményezhetem én is egyszerű olvasóként. Nem mondhatnám, hogy egyértelműen drukkolok az egyik fiúnak, mert az újabb… Tovább »

Anna_Celeste
1 hónappal ezelőtt

Érdekes, nagyon érdekes! 🙂 Rick Olivia tanára? Ez tuti bonyolult helyzeteket fog generálni! 😀 Tetszik! Kíváncsi vagyok, Oliviának hogy sikerül majd lereagálni ezeket a bizonyos helyzeteket, merre tart majd a személyiségfejlődése. Josh is nagyon jó volt, tetszett ahogy Ryant kezelte, és jó volt az a bizonyos utolsó mondat is: “Ha tetszik neked egy lány, éreztesd vele.” 😉 Őszinte srác, és ez mindenképpen imponáló, bár ki tudja, lehet hogy a céljai elérése érdekében előbb-utóbb tanulnia kell valami minimális taktikázást… De ezt majd úgyis meglátjuk. 🙂 Ryan szegény, hurcolja magával a nagy batyuját… Remélem, azért láthatjuk majd ahogy megnyílik! 🙂 Továbbra is… Tovább »