Simblog

A Sims emlékezetes férfialakjai

A Sims játékok az eddigi négy széria során rengeteg különleges simet vonultattak fel. Néhányan csak egyszer bukkantak fel, mások pedig minden rész elengedhetetlen kísérői. Korábban már felderítettük a Sims ikonikus nőalakjait, így ezúttal az emlékezetes férfiaké a terep!

Mortimer Goth

Ha valakit, hát őt nem kell bemutatni egyetlen simmernek sem. A Goth család feje már a legelső széria óta a Sims játékok egyik legikonikusabb szereplője. Az előkelő Mortimert tudósként ismerhetjük meg még a The Simsben, amikor is boldog házasságban él, neveli a kislányát, és a munkájának sosincs vége. Aztán a The Sims 2-ben ugyan már van egy fia is, az élete mégsem áll olyan fényesen, hiszen a boldogságának útjában áll a felesége rejtélyes eltűnése. Hogy pontosan hogyan ér véget a története, azt még senki sem tudja, ugyanis a későbbi szériákban a gyermekkorába, valamint azokba az időkbe repülünk vissza, amikor még minden rendben volt a családjában. Mortimert nem csak az elhagyatott férj szerepe teszi különlegessé, hanem az is, hogy ő az a mogorva öregúr, aki összetört szívét Dina Calientével próbálja gyógyítani…

Don Lothario

Ki mással is folytathatnánk a sort, ha nem a szívtipró Don Lotharióval, akit sok más férfival szemben jóformán mindenkivel hírbe hoztak már. Ráadásul nem is alaptalanul!
A Sims játékok legnagyobb Casanovája híres a sármjáról és arról, hogy képtelen ellenállni a szép nőknek. Nem elégszik meg a tehetős menyasszonyával – Cassandra Goth mellett ugyanis elcsábította Kaylynn Langerakot és a Caliente nővéreket is. Egyesek szerint azonban még ez sem a teljes lista, hiszen az eltűnése előtt állítólag Bella Goth is az ő házát látogatta meg utoljára. Azt azonban senki sem tudja megerősíteni, hogy volt kettejük között bármi is.

Bob Newbie

Amikor leírom a Bob Newbie nevet, elsősorban azoknak kedvezek, akik az első széria óta játszanak a The Simsszel. A régi motorosok közül kinek ne lenne ismerős az a szakállas, kopasz férfi, aki olajfoltos pólóban várja a játékost a tutorialban? Ő az, aki segít elsajátítani a kezdő simmereknek a játék minden csínját-bínját, és bár csak ritkán kerül a figyelem középpontjába, azon karakterek közé tartozik, aki minden szériában megjelent. A The Sims 2-ben ugyan már sajnos nem él, a The Sims 4-ben pedig csak a Galériából tölthető le, de ez nem von le az értékéből. Sokan nem tudják azt sem, hogy Bob lánya az a Brandi Broke, aki a második szériában a férje halála után egyedül marad a gyermekeivel… Milyen kicsi a világ!

Skip Broke

Az apósa után akkor vegyük górcső alá most Skip Broke-ot, aki bizonyos szempontból egy kakukktojás. Ő ugyanis nem azért került fel a listára, mert életében valami maradandót alkotott – hanem inkább azért, mert simmerek ezreinek okozott már fejtörést a rejtélyes halála. Amikor betöltjük a The Sims 2-ben a Broke háztartást, sajnos Skippel már nem találkozhatunk – tekintve, hogy sajnálatos módon a játék kezdete előtt elhunyt. Egy családapa halála mindig tragikus, de Skip esetében túl sok a kérdőjel a haláleset körül. Na, és persze az sem teszi egyszerűbbé a helyzetet, hogy hősünk özvegy feleségéről hamar kiderül, hogy ismét várandós…
Többet szeretnél megtudni Skip Broke történetéről? Nem probléma, TimMac ugyanis egy korábbi cikkében részletesen beszámol nekünk mindenről, amit csak a simről tudni lehet!

Michael Bachelor

Ha eddig még nem lett volna egyértelmű, a Sims játékok készítői remek humorral rendelkeznek – erről árulkodik Michael Bachelor neve is. A bachelor ugyanis agglegényt jelent, ami a The Simsben feltűnő Michaelt tökéletesen jellemezte is. A The Sims 2-ben viszont már egy árnyaltabb képet kaptunk róla – kiderült ugyanis, hogy az ő sorsa is összefonódik a játék világának két ikonikus nőalakjáéval is. Mert ebben a szériában vált világossá, hogy Michael Bachelor Bella Goth testvére volt… valamint élete végéhez közeledve feladta agglegény életmódját, és feleségül vette Dina Calientét. A második széria kegyetlenségére vall, hogy ebben a játékban már ő sem él, mindössze az urnája és a családfája maradt utána. Na, meg az özvegye, aki nem mással vigasztalódik, mint Mortimerrel, aki azon túl, hogy Michael sógora, a The Sims 3 szerint a barátja is. Ugye, milyen szövevényes szálak ezek?

Zsezse G. Alany

Megingathatatlan tény, hogy a The Sims 2 messze felülmúlja az összes többi szériát, ha történetmesélésről és rejtélyekről van szó. Zsezse G. Alany (vagy angol nevén Nervous Subject) tökéletes példája ennek. Ő az a különös frizurájú odaáti férfi, akiről a rossz nyelvek azt beszélik, a Zord Kaszás fia, és akit gyerekkorában elvettek az anyjától, hogy aztán a különc Zseni családnál kössön ki. Rengeteg kérdés övezi Zsezse G. Alanyt, és már csak a rejtélyes apafigura és a gondatlan anya is megágyaz a teóriáknak.
Ezen nem segít sokat az sem, hogy állítólag az őt nevelő Zseni család kísérletezett rajta – erre utal egyébként a neve is –, és egyes eszmefuttatások szerint sikerült őt egyenesen klónozni is. Meg megölni. Természetesen.
Felcsigáztalak? Szeretnéd tudni, mi ez az egész mizéria Zsezse G. Alany körül? Akkor olvasd el Lorie cikkét, amelyben nem csak a tényeket találod meg, hanem jó néhány simmer őrültnél őrültebb teóriáját is!

Pollináció Technikus #9 Kovats

A különleges név egy különleges simet takar, akit szintén a The Sims 2-nek köszönhetünk. Bár a zöldbőrű űrlény visszatér a négyes szériába is a Galérián keresztül, róla azért elmondható, hogy (egyelőre) csak a második Sims játékban kapott érdekesebb történetet. Ott viszont ember legyen a talpán, aki képes kibogozni a bonyolult szálakat, amelyek Odaát lakosait egymáshoz fűzik. Ami pedig igazán figyelemre méltó még, az Pollináció Technikus családfája – ugyanis ez elég erőteljesen összefonódik a Tudák családéval. És nem csak azért, mert Pollináció Technikus feleségül vette Jennyt, ó, dehogy!
A történet ott kezd igazán érdekessé válni, hogy a most ősz hajú, háztartásbeli űrlény nyudíjba vonulása előtt emberek elrablásával és megtermékenyítésével foglalkozott (ahogyan azt a neve is sejteti), és munkája közben későbbi felesége édesapját két leánygyermekkel is megörvendeztette…

Zord Kaszás

Ki mással is zárhatnánk a Sims emlékezetes férfialakjainak felsorolását, mint a Zord Kaszással, akivel minden egyes sim élete is zárul…? Bizonyos szempontból ő is kakukktojás, hiszen a halandókkal ellentétben ő az idők végezetéig halálhozóként fogja tengetni mindennapjait. Az ő alakja különleges azért is, mert a figura nem a játék készítőinek fejéből pattant ki, hanem már évszázadokkal ezelőtt is rettegték őt az emberek. De vajon csak annyiról van szó, hogy meglengeti a kaszáját, és magával viszi a holtak lelkét? Valóban olyan elérhetetlen, amilyennek elsőre tűnik? Lehetséges őt elcsábítani? Ha ezekre a kérdésekre keresed a választ, vagy szeretnéd jobban megismerni a Zord Kaszás alakját, akkor egyet se félj! Róla is készült egy négy részes cikksorozatunk!

A The Sims minden szériája rengeteg emlékezetes karaktert mutat be nekünk, és legyenek nők vagy férfiak, gyerekek vagy idősek, egy dolog közös bennük: ugyanabban az őrült, de imádnivaló világban élnek, ahol bármi megtörténhet.

Írta: Ruby

Fotók: Matt

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

1 Comment
Inline Feedbacks
View all comments
Eirisy
4 évvel ezelőtt

Nagyon jó lett ez a cikk 😀