Lakótársak

Lakótársak – Harmadik fejezet

+1 Bölcsesség
+1 Empátia
+1 Hiúság
–1 Önbizalom

 

Szerettem volna azt mondani, hogy erre nem volt magyarázatom, de igazából nagyon is volt, csak épp meglehetősen szánalmas. Mert csak úgy beállítani egy kvázi ismeretlenhez, hogy aztán segítségért könyörögjek… nos, ez nem volt éppen méltóságteljes. Egyedül az hajtott előre, hogy bár még mindig nem tudtam hová tenni Rowant, a lány egyáltalán nem tűnt rosszindulatúnak. Ez volt az, ami végül rávett arra, hogy egy farmer-póló kombóban megálljak a kettes számú lakás előtt, és a fogaimat összeszorítva becsöngessek. Nem tudtam, mire számítsak, de megpróbáltam elhessegetni a borús gondolatokat, és inkább reménykedni.

– Óóó, szia Olivia! – nyitott ajtót nekem Rowan a várakozásommal ellentétben meglepően hamar. – Bejössz? Éppen próbálom rávenni Abbyt, hogy kontaktlencsét tegyen be, mert úgy sokkal jobban látszik az arca, de nem akarja…

Meglepődtem a meleg fogadtatáson és az őszinteségen, és kissé megilletődve, de beléptem az előszobájukba. Nem akartam megzavarni a készülődésüket, de a jelek szerint engem jobban zavart a saját jelenlétem, mint őt.

– Én csak… figyelj, Rowan – kezdtem zavartan –, tudom, hogy még alig ismerjük egymást, és hogy ez a kérés most nagyon önző lesz, de… nem hoztam bulizós ruhát. Tudnál…

– Ó, hát ez a baj? – szakított félbe egy széles mosollyal az arcán. Egyáltalán nem ütközött meg a furcsa segélykérésemen, helyette felemelte a mutatóujját, hátrált néhány lépést, és kritikus pillantással végigmért engem. Idegesen néztem mindenhová, csak rá nem. – Ne mozdulj! Mindjárt hozok neked valami igazán szexit.

Szerettem volna utánaszólni, hogy valami mérsékelten szexivel is kiegyeztem volna, de addigra már el is tűnt a szemem elől. Helyette megpillantottam egy szemüveges lányt, aki megértő, de Rowanénál jóval halványabb mosollyal állt meg előttem.

– Ne haragudj rá, amiért ilyen… energikus – kérte a lány. – Rowan olyan, mint mindenki jótündér keresztanyja, csak megspékelve egy kis hiperaktivitással.

– Nem, semmi baj, igazából szerintem nagyon kedves – jelentettem ki, és valahogy mostanra minden eddig vissza-visszatérő gyanakvásom kezdett eloszlani a szomszédommal kapcsolatban. – Olivia vagyok.

– Tudom. Én meg Abby, amit meg valószínűleg te tudsz. Én nem akarom a kontaktlencsét.

Nem szerettem típusokba sorolni az embereket, mert tudtam, hogy ez egyáltalán nem volt helyes, mégsem tehettem az ellen, hogy Abby a kedves, félénk, szemüveges könyvmoly lánynak tűnt első ránézésre. Olyasvalakinek, aki nem szeretett kimozdulni, és aki dadogott a fiúk közelében. Próbáltam elhessegetni a nagyon csúnya, bántó sztereotípiát, már csak azért is, mert az eddigi néhány mondata alapján egyáltalán nem tűnt olyan társasági kétbalkezesnek, mint amilyennek az ember (a csúnyán sztereotipizáló ember) gondolná.

– Szerintem is szép lennél szemüveg nélkül. De ha te így jobban érzed magad, akkor gyere így, a szemüveg is tök divatos mostanában. Van, aki sima üvegeset csináltat, hogy trendi legyen – vonogattam a vállamat.

Abby nevetett egy kicsit, aztán hátrafordult, mikor Rowan visszasietett hozzánk.

– Meglátjuk még. Ez legalább nem szúrja a szememet, ha elalszom benne. Na, mit találtál neki, Rowan?

– Valami olyat, ami tökéletesen passzol az ártatlan jókislány imidzséhez, de mégis van benne némi kacérság – húzta ki magát Rowan elégedetten, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy féljek vagy legyek lenyűgözve. De legalább megtudtuk, hogy nem én voltam az egyetlen, aki rövid ismeretség alapján bekategorizálta az embereket.

 

~oOo ~

 

Amíg mi a nappaliban beszélgettünk, addig Ryan bevonult a szobájába, és Rowan csalódott arckifejezéséből ítélve biztos voltam benne, hogy ezzel búcsút mondhattunk annak, hogy őt is megpróbáljuk magunkkal hozni. Azt ugyan nem tudtam eldönteni, hogy Rowan szimplán minél nagyobb társaságra vágyott, vagy pedig rajta is fogott Ryan sármja, de próbáltam nem is rugózni ezen. Nem szerettem volna negatív érzéseket táplálni iránta csak azért, mert a féltékenység befészkelte magát a gondolataim közé, elvégre Rowan kérdés nélkül segített nekem, amikor szükségem volt rá.

Kényszerítettem magam, hogy ne bámuljam Ryan ajtaját abban a reményben, hogy mégis kijön hozzánk legalább addig, amíg mi itt vagyunk, és inkább megpróbáltam felvenni a körülöttem kialakult beszélgetés fonalát.

– És akkor azt mondja Kirishimának, hogy neki kell csinálnia, mert az ő kezét megfogná – magyarázta éppen Vic, Abby és Josh pedig a jelek szerint érdeklődve hallgatták. Örültem neki, hogy a társaság jól fogadta a barátom animés élménybeszámolóját, mert sajnos ez nem volt mindig így. Joshról tudtam, hogy ő elég nyitott mindenféle témára, de az kellemes meglepetésként ért, hogy Abby ismerte is az animét, amiről Vic mesélt.

– Ez az az üvöltős? – kérdezte Rowan, akit mintha zavart volna, hogy egy kicsit kimaradt a beszélgetésből. – Amiben azt kiabálják, hogy NÁRUTÓ meg SZÁSZKÉ?

– Nem – nevetett halkan Abby, és kicsit még el is pirult. Hogy a barátnője tájékozatlansága vagy valami más volt az oka, az számomra nem derült ki. Mielőtt viszont túlságosan is feltűnővé vált volna a zavara, gyorsan összefoglalta Rowannek, mivel keverte a szóban forgó történetet. Vic néha közbeszólt, hogy hozzátegyen ezt-azt, én pedig csak elmélázva hallgattam őket. A szavak értelme nem is igazán jutott el a tudatomig, csak a duruzsolássá mosódott hangokra figyeltem, egészen addig, míg Josh mellém nem lépett.

– Alapozás, mi? – bökte meg az oldalamat, de egyáltalán nem volt bántó sem a közelsége, sem az érintése. Talán ez volt az oka annak is, hogy végül úgy döntöttem, nem szólok rá.

– Van itthon bor, nem? – biccentettem félre a fejemet, és a szemöldökömet vonogattam.

– Van, de nem tudom, melyikük itatásától érezném magam rosszabbnak – horkant fel Josh, ahogy a beszélgetésbe merült hármas felé intett a fejével. – Mesékről beszélgetnek. A téma mellé inkább kakaót kéne nekik adnom.

– Szerintem mind fennakadnának azon, hogy mesének nevezted az animéiket – kuncogtam, Josh pedig vigyorogva vonogatta a vállát.

– Nem rosszból mondom én, valahol a Trónok harca is mese – legyintett Josh, aztán egy pillanatra a konyha irányába kalandozott a tekintete. Talán hozzám hasonlóan ő is azt találgatta, hogy most tényleg nem fogunk ennél jobban alapozni, vagy csak még nem érkezett el az ideje. Őszintén szólva én egyáltalán nem bántam, hogy így alakult, és inkább békésebb, beszélgetős irányba indult el az este, kiváltképp azért, mert nagyobb biztonságban éreztem magam olyan emberek mellett, akik józanul is jól tudták érezni magukat. Ahogy ott álltam Josh mellett, és figyeltem a többieket, megnyugodtam, mert tudtam, hogy nem fogom megbánni azt a bulit.

 

~oOo ~

 

A mellkasomban éreztem a zene lüktetését, mint minden olyan alkalommal, amikor a hatalmas hangszórókból maximális hangerővel követték egymást a dalok. Amikor tizenegy körül megérkeztünk, rácsodálkoztam a kültéri DJ felszerelésre, aztán Rowan felvilágosított arról, hogy az egyetem legnépszerűbb DJ-je keveri ma este a zenét – Ji. Ahogy elvegyültünk a tömegben, több embertől is hallottam a nevét, egy csoport kevésbé szomjas lány például minden új dalnál visítva próbálta felhívni magára a zenefelelős figyelmét.

– Úgy hallottam, hogy Ji igazi nőcsábász – mesélte Rowan nekünk a zenét túlkiabálva.

– De hogy csinálja, ha egész este dolgozik? – kérdezte Vic értetlenkedve, és bár az én fejemben ez a két dolog valahogy nem zárta ki egymást, azért én is kíváncsian vártam a választ.

– Akkor is eljár bulizni, mikor nem ő csinálja a zenét – vont vállat Rowan. – De amúgy neki nem kell flörtölnie meg ilyenek, az előbb is láttam egy lányt, aki levette a bugyiját, hogy odadobja neki.

– Jaj, fúj! – fintorgott Abby, és teljesen egyetértettem vele. Ez a megoldás szerintem sem volt igazán elegáns vagy épp szexi. Kérdőn pislogtam a fiúkra, de Vic csak elborzadva meredt vissza rám, Josh pedig a vállát vonogatta.

– Szerinted ez jó? – kérdeztem is rá nála, mire ő csak maga elé emelte a tenyereit.

– Én ilyesmit nem mondtam. Meg nyilván egy idegentől ez nem túl intelligens bemutatkozás, de… hú, szeretem ezt a dalt! Táncoljunk!

Hitetlenkedve vontam fel a szemöldökömet. Nem akartam elhinni, hogy neki ez tényleg nem verte ki a biztosítékot. Talán a fiúk egészen máshogy működnek, mint gondoltam…?

Ezt a gondolatot aztán egészen hamar elvetettem, mert Vic a jelek szerint inkább velünk értett egyet, és szerettem volna inkább az ő véleményére támaszkodni. Örültem egyébként annak, hogy olyan könnyen megtalálta a közös hangot mindenkivel – Joshsal jól elbeszélgetett a kollégiumi életkörülményeiről, Abbyvel kiveséztek néhány animét, Rowan pedig elmesélte nekünk, mit tudott meg az egyetemi titkos társaságról.

Javarészt igazából semmit, mert ha létezett is titkos társaság a mi egyetemünkön, akkor az tényleg titkos volt. Mendemondák persze keringtek róla, és itt-ott egy-egy kósza újságcikk is tett említést olyan rejtélyekről, amelyekre választ adhatott volna egy ilyen társaság létezése. Csakhogy ezek a cikkek még vagy húsz évvel ezelőttiek voltak, és nem is értettem, Rowan mégis honnan szerzett róluk tudomást ilyen hamar. Hiszen még az év sem kezdődött el igazán!

– Be akar kerülni – magyarázta Abby nekünk, mikor Rowan elment táncolni egy szerinte titokzatos külsejű fiúval. – Azért ugrik minden sötét gyászhuszárra.

– Mint Ryan? – nevetett Josh, de ezúttal én voltam az, aki hozzáértem, ugyanis helytelenítőn meglegyintettem. – Most mi van? Ryanre tökre illik! Ő is tudja.

– Nem is! Ryan nem is gyászhuszár.

– De – pislogott rám Vic, és olyan őszinte volt a tekintete, hogy őt inkább már nem is próbáltam meg meggyőzni az ellenkezőjéről. A jelek szerint ebben tökéletesen egyetértettek Joshsal, aki annak ellenére, hogy egyébként jól kijött a lakótársunkkal, gyászhuszárnak titulálta őt. Nem éreztem rosszindulatot kicsendülni a hangjából, de nem voltam biztos abban, hogy ez azért volt, mert nem is volt ott, vagy mert a zene elnyomta.

 

Kezdjek valamit ezzel az infóval?
  • Megkérdezem Josht, hátha ő tud valamit Ryanről, ami indokolja a gyászhuszárságát. 77%, 27 szavazat
    27 szavazat 77%
    27 szavazat - 77% az összes szavazat
  • Inkább hagyom az egészet, annyira nem is érdekel. 14%, 5 szavazat
    5 szavazat 14%
    5 szavazat - 14% az összes szavazat
  • Később számon fogom kérni Josht! 9%, 3 szavazat
    3 szavazat 9%
    3 szavazat - 9% az összes szavazat
  • Később elmondom Ryannek, hogy Josh így nyilatkozott róla. 0%, 0 szavazat
    0 szavazat
    0 szavazat - 0% az összes szavazat
Összes szavazat: 35
2020. március 7. - 2020. március 14.
Szavazás zárva

 

Abban biztos voltam, hogy ott és akkor, a buli közepén nem akartam ezzel foglalkozni, mert nem csak a helyszín és az időpont nem volt alkalmas, hanem a saját hangulatomat sem szerettem volna elrontani a dolog túlgondolásával. A zene addigra már olyan elemien a részemmé vált, hogy észre sem vettem, hogy a ritmusra mozgott a csípőm, és ringatóztam még akkor is, amikor nem táncoltam kifejezetten. Biztosan segített feloldódnom az a koktél is, amit érkezéskor ittam meg a lányokkal, ha már egyszer otthon ezt a részt kihagytuk. Nem akartam túlzásba esni, ezért ezek után már csak vizet ittam, és nagyon figyeltem rá, hogy előttem nyissák ki az üvegeket, mert bár apa szerint a hibák belefértek az egyetemista életbe, nem szerettem volna rögtön az első bulimon valami partidrog áldozatává válni.

– Táncoljunk! – ragadtam meg Vic karját, amikor az egyik kedvenc számom hangzott fel… vagyis inkább kezdett dübörögni a hangszórókból. A barátom nem ellenkezett, bár ő még nem volt olyan fesztelen, mint a többiek, és a kissé bizonytalan táncmozdulatai is ezt bizonyították. Bár idősebb volt nálunk, mégis sokkal inkább kölyökképű volt, mint a két lakótársam, így egy kicsit kilógott a bulin tomboló egyetemisták közül is. Amióta csak ismertem, mindig ügyelt arra, hogy sima legyen az arca, pedig Milly még nyár elején próbálta őt rávenni, hogy próbáljon meg legalább borostát növeszteni, hátha férfiasabb lesz a kisugárzása.

– Bocs – kiabálta nekem, mikor véletlenül rálépett a lábamra, de én csak legyintettem egyet, és hogy próbáljam őt kicsit oldani, elkezdtem én is hülyén mozogni. Hamar elértem a célomat, mert Vic egy ponton elkezdett röhögni rajtam, én pedig elégedetten léptem volna hátra…

…hogy aztán megbotoljak valaki lábában. Kétségbeesetten próbáltam volna egyensúlyozni, és Vic is nyúlt utánam, de valaki még előtte elkapta a derekamat.

– Hóóó, csak óvatosan, bohóclány!

A mély, jókedélyű hangot még a hangos zenén át is tisztán hallottam, és már ennyi elég volt ahhoz, hogy mélyen elvörösödjek. Amikor pedig felnéztem arra, akihez a körém fonódó erős karok tartoztak, egy pillanatra kihagyott a légzésem is. A fiatal férfi már egészen biztosan nem elsőéves volt, jóvágású arca borostás volt, az ajkai pedig féloldalas mosolyra húzódtak. Segített biztosan megállni a lábamon, és csak akkor engedett el lassan, amikor meggyőződött arról, hogy nem fogok elesni.

– Köszönöm – pislogtam rá, és igyekeztem leküzdeni a zavaromat. – Ez közel volt…

– Szolgálunk és védünk – biccentette félre a fejét a jóképű idegen, aztán felém nyújtotta az egyik kezét. Kissé feltűrt, fehér inget viselt, és ezzel a lezser megjelenéssel sok más srácot kenterbe vert a bulin. – Táncolsz velem egyet? Hálád jeléül?

– Én… nem is tudom – kezdtem, és egy bizonytalan pillantást küldtem a hátam mögött álldogáló Vic felé. A barátom viszont csak megrántotta a vállát, aztán hessegető mozdulatot tett felém, és valami olyasmit mondott, hogy megkeresi Josht. Vagyis a hangos zene mellett csak tippelni tudtam, hogy erre gondolt.

Tovább így már nem volt okom ellenkezni, szóval elfogadtam a megmentőm felém nyújtott kezét, és hagytam, hogy alaposan megtáncoltasson. Nem csak ringatóztunk egymás mellett, ahogy a többiekkel, hanem rendesen táncoltunk, lendületes mozdulatokkal, amelyeket ő irányított. Nem húzott magához közel, nem tapogatott, semmi illetlent nem tett, a szám végére mégis úgy éreztem, hogy teljesen leizzadtam.

– Te nagyon tudsz – állapítottam meg, amikor a tánctérnek kinevezett tisztás egy félreesőbb részére vezetett, hogy meghívjon egy ásványvízre. – Táncszakos vagy?

– Nem – nevetett. – Rick vagyok.

Bár nem szokványos bemutatkozás volt, valamiért tetszett, hogy ezt a megoldást választotta a neve elárulására. Figyeltem a profilját, és próbáltam nyelni egyet. Nem számítottam arra, hogy a kezdőcsapatunkon kívül mással is táncolni fogok, de jóleső izgalom járt át, ahogy Rick rám villantotta a vigyorát.

– És téged hogy hívnak, bohóclány?

– Oliviának – válaszoltam, aztán összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, és tettetett rosszallással szóltam rá: – Ne hívj bohócnak!

– Majd még meglátom. Ha mutatsz valami jobbat, talán kitalálok neked valami mást – ajánlotta, majd lehúzott egy félliteres ásványvizet egyszerre. Én kisebb kortyokban iszogattam a saját innivalómat, és csak most kezdtem érezni, hogy a kora szeptemberi éjszaka kellemesen hűvössé szelídült a nappali hőség után.

Amíg a vizemet kortyolgattam, körülnéztem, és amikor kiszúrtam Josht a tömegben, megnyugodtam egy kicsit, mert ez azt jelentette, hogy még nem veszítettem szem elől a többieket. Így biztonságban éreztem magam még egy idegen társaságában is.

– Akarsz még táncolni? – kérdezte Rick, én pedig ezúttal hezitálás nélkül bólintottam rá az ajánlatára. Visszavezetett a tisztás közepére, oda, ahol a legsűrűbb volt a tömeg, de engem valahogy most ez sem zavart. Nem feltétlenül a másik közelsége volt az, ami annyira vonzott, hanem inkább az, hogy olyan magabiztosan tudott táncolni, hogy amikor játékosan pörgetett, én magam is úgy éreztem, mintha a véremben volna a zene. Mintha a ritmushoz igazodna a szívverésem is.

Már megszámolni sem tudtam, hányadik számot táncoltuk át, és az sem érdekelt, hogy a talpam sajgott tőle. Rick érintése a karomon és a derekamon egyre természetesebbé vált, ahogy az is, hogy állandósult a szomjúság- és melegérzetem.

Éppen két dal között próbáltam kifújni magam, amikor valaki más érintette meg a vállamat. Először összerezzentem, de ahogy hátranézve a pillantásom találkozott Vicével, összeugrott a gyomrom. Láttam rajta, hogy nem érezte jól magát, és hirtelen bűntudatom támadt, amiért olyan hosszú időre magára hagytam.

– Én hazamegyek – motyogta, amit nem hallottam ugyan, de a szája mozgásából és a szomorú pillantásából egyértelműen ki tudtam következtetni. – Csak el akartam köszönni, jó?

– Nem, nem, ne viccelj – ráztam a fejemet. – Megyek én is. Csak szóljunk Joshéknak, jó?

– Megkeresem én – ajánlotta Vic, és láthatóan megkönnyebbült, amiért nem akartam őt egyedül elengedni. Amíg ő a lakótársam irányába indult, én visszafordultam Rick felé, aki várakozón nézett rám.

– Akkor azt hiszem, ez volt a végszavunk, bohóclány – állapította meg, én pedig rádöbbentem, hogy egyáltalán nem volt gyakorlatom abban, hogyan kell elbúcsúzni a kedves idegenektől. Aztán hamar kiderült, hogy velem ellentétben ő pontosan tudta, mit tegyen, mert hamarosan átnyújtott nekem egy papírfecnit. – Ha gondolod, majd hívj fel!

Szerettem volna még emlékeztetni, hogy nem bohóclánynak hívnak, de ahogy mosolygott rám, valahogy nem jöttek szavak a számra. Csak néztem, ahogy eltűnik a tömegben, én meg egészen addig csak álltam ott a cetlijét szorongatva, amíg Josh és Vic mellém nem értek. Akkor feleszméltem, és galacsinba gyűrtem a papírfecnit. Még nem tudtam, mit szeretnék kezdeni vele, de nem is akartam most rögtön dönteni. Bőven volt még időm rá.

 

Mihez kezdjek Rick telefonszámával?
  • Egyelőre elég, ha csak elmentem a számot a telefonomba. 61%, 20 szavazat
    20 szavazat 61%
    20 szavazat - 61% az összes szavazat
  • Fel kellene hívnom őt, hiszen szimpatikus volt! 30%, 10 szavazat
    10 szavazat 30%
    10 szavazat - 30% az összes szavazat
  • Jó volt vele táncolni, de többre nem vágyom, szóval inkább kidobom a cetlit. 9%, 3 szavazat
    3 szavazat 9%
    3 szavazat - 9% az összes szavazat
Összes szavazat: 33
2020. március 7. - 2020. március 14.
Szavazás zárva

 

– Rowan és Abby? – kérdeztem a mellém lépő fiúktól, mert nem szerettem volna úgy elindulni, hogy őket kérdés nélkül hátrahagyom.

– Összefutottak Rowan néhány ismerősével, azt mondták, maradnak még – válaszolt készségesen a lakótársam, aztán elmélázva ráncolni kezdte a homlokát. – Illetve remélem, hogy tényleg ismerősök voltak, nem csak most ismerkedtek össze.

– Nem kellene őket is hazakísérnünk? – aggodalmaskodtam, de aztán ahogy Vic felé pillantottam, inkább elengedtem az akadékoskodást. A barátom láthatóan nem érezte jól magát itt, én pedig nem akartam tovább feszíteni a húrt.

Josh jelentőségteljes pillantása pedig megerősített ebben az elhatározásomban, így végül kettő óra magasságában elindultunk hazafelé. Hálás voltam, hogy annyira azért nem volt hűvös az éjszaka, hogy fázzak a Rowantől kölcsönkapott ruhában.

Még hosszú ideig kísértek bennünket a buli hangjai, és már majdnem elértük Vic kollégiumát, amikor a környék kezdett elcsendesedni valamelyest. Én próbáltam megfejteni a barátom arckifejezését, de ő mostanra felöltötte a kifürkészhetetlen maszkját.

– Haragszol rám? – kérdeztem tőle, de ő csak a fejét rázta.

– Nem, jól vagyok. Csak haza akartam már jönni, elfáradtam, meg minden.

A pillantásom akaratlanul is találkozott Joshéval, aki legalább olyan szkeptikusnak tűnt, mint ahogyan én éreztem magam. Végül azonban egyikünk sem ellenkezett – én már túl jól ismertem Vicet ahhoz, hogy tudjam, most amúgy sem beszélne, a lakótársam pedig épp ellenkezőleg, nem ismerte őt eléggé. Bár a barátom mosolygott, amikor elköszönt tőlünk, a gyomromba kényelmetlen érzés költözött. Talán mégis megbántottam valamivel? Nem lett volna szabad olyan hosszú időre magára hagynom egy olyan bulin, ahová én rángattam el magammal. Tudtam, hogy jelenleg nem tehetek semmit érte, de elhatároztam, hogy az első adandó alkalommal megpróbálom majd rendezni a sorainkat.

 

Mihez kezdjek Vickel?
  • Vic a barátom, holnap órák után átmegyek hozzá. 67%, 22 szavazat
    22 szavazat 67%
    22 szavazat - 67% az összes szavazat
  • Holnap fel fogom hívni. 24%, 8 szavazat
    8 szavazat 24%
    8 szavazat - 24% az összes szavazat
  • Ha beszélni akar róla, majd szól, nem? 6%, 2 szavazat
    2 szavazat 6%
    2 szavazat - 6% az összes szavazat
  • Én kérdeztem, ő nem válaszolt. Innentől kezdve nem is érdekel. 3%, 1 szavazás
    1 szavazás 3%
    1 szavazás - 3% az összes szavazat
Összes szavazat: 33
2020. március 7. - 2020. március 14.
Szavazás zárva

 

~oOo ~

 

– Szóval szerintem a titkos társaság tagjai nem feltétlenül néznek ki úgy, hogy elsőre lejöjjön róluk, hogy ők valami titkosban sántikálnak – magyarázta Josh, ahogy kinyitotta a lakásunk ajtaját. Fojtott hangon beszélgettünk, amióta csak beléptünk az épületbe, de amikor bezárt a hátunk mögött, még halkabbra vette a hangerőt, nehogy felébresszük Ryant. – Asszem, nekem az lenne a logikus, ha tök átlagos külsejű emberek lennének a tagok, nem azok, akiket Rowan megpróbált ma levadászni.

– Komolyan odament a gótokhoz? – kérdeztem egy kis nevetést elnyomva. Én is láttam a kis társaságot az éjszaka folyamán, és egyszerűen nem tudtam elképzelni mellettük a csicsergős, vidám szomszédunkat. Abby kiborult arckifejezését annál könnyebben láttam magam előtt a jelenetre…

– Igen, és…

Josh ugyan megszólalás előtt vett nagy levegőt, mégis megakadt a mondandója legelején. Megdermedt mellettem, és először nem értettem, miért, aztán én is meghallottam a robajt a lakótársunk szobája felől. Kirázott a hideg, és még mielőtt bármiféle rémkép a lelki szemeim elé suhanhatott volna, Josh máris megindult a barátja szobája felé.

– Várj! – siettem utána egy kis fáziskéséssel, addigra viszont ő már be is dörömbölt az ajtón.

– Ryan? Haver, jól vagy?

Válaszul előbb semmit, majd tompa nyöszörgést kaptunk mindössze, úgyhogy Josh nem vesztegette tovább az idejét, és benyitott. Ami odabent fogadott, az elfeledtetett velem minden mást. Ryan a padlón feküdt, és bár a félhomályban nem láttam teljesen a szobát, a körvonalak alapján felboríthatta az éjjeli szekrényét is esés közben.

– Mi a… baszki, te mennyit ittál?!

– Jo-Josh…?

– Igen, igen, én vagyok – térdelt le mellé a lakótársunk, és megkísérelte Ryant felültetni. – Mi a franc történt veled?

Olivia érzései

Ryan iránt

Szimpátia: 5
Vonzalom: 6
Bizalom: 4

Josh iránt

Szimpátia: 5
Vonzalom: 1
Bizalom: 5

Vic iránt

Szimpátia: 10
Vonzalom: 0
Bizalom: 9

Rick iránt

Szimpátia: 4
Vonzalom: 4
Bizalom: 1

 

Negyedik fejezet

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

10 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Verona
4 évvel ezelőtt

Fantasztikus, mint mindig. És egyre izgalmasabb is . Kedves lány ez a Rowan. 🙂 Azt hiszem jó barátnője lesz Oliviának.
Gyászhuszár. Szegény Ryan. 🙁 Vajon miért itta le magát egyedül, magányosan.?
A buli. Jajj Rick. Szeretem. Imádom a stílusát, a szövegét. Egy tündéri pasas.
Alig várom a kövi részt. 🙂

Edit Fülöp
4 évvel ezelőtt

Hihetetlenül tetszett egyre izgalmasabb Olivia egyetemi élete Rowen nagyon aranyos lány szép ruhát adott Oliviának szerintem barátnők lesznek vagyis szerintemA buli is jól sikerült főhősnőnk számára Vic nagyon cuki na de Rick atya isten nagyon helyes végem lett bírtam ahogy Oliviát bohóclánynak nevezte remélem még fognak együtt táncolniDj is nagyon helyes a háttérben Szegény Ryan miért itta le magát remélem semmi komolyan baj nincs a háttérben.Izgatottan várom a folytatást remek munka lett mint mindíg gratulálok mindkettőtöknek köszönöm nektek

Gregoretta
4 évvel ezelőtt

De jó lett ez a rész is! 🙂 A képek nagyon szépek. Az utcán sétálós a kedvencem, annyira hangulatos! 🙂 Jaj, Ryan! :O :'( Bakker, mi lehet a baja, amiért így elintézte magát? Így már most kezd értelmet nyerni a “gyászhuszár” jelző. Remélem, ha jobban lesz, kicsit megnyílik, és jobban megismerjük, s azt is elmondaná, mi bántja ennyire. Josh olyan kis cuki. <3 Na, meg úgy tűnik, perverz is. xD Ezek szerint eléggé előítéletes voltam vele kapcsolatban, hogy csupán az aranyos külső miatt automatikusan egy "jó kisfiúnak" gondoltam. 😀 Vic sem néz ki rosszul. 🙂 De tényleg fiatalabbnak tűnik a… Tovább »

Anna_Celeste
4 évvel ezelőtt

Ez egyre izgalmasabb! 🙂 Tetszett az a “Táncszakos vagy? Nem, Rick vagyok, és ez mindent megmagyaráz” szitu. 😀 Van önbizalma. Kíváncsi vagyok, Olivia mennyire tudja majd kezelni a srácot. 😉 Vic szomorúsága: hát vagy titokban tetszik neki Olivia (és innentől elkezd kibontakozni egy szerelmi sokszög), vagy történt vele valami extra azalatt, amíg Olivia nem vele foglalkozott. Még ez is lehet, és meglepő csavar lenne. 😀 Úgy látom, Josh tényleg vagányabb és lazább srác, mint amilyennek elsőre látszott, ez tetszik. Ryan, azt hiszem, tartogat még néhány titkot. Nem vagyok abban biztos, hogy valami magányos piálástól lett rosszul. Érdekelne hogy milyen szoros… Tovább »

Gregoretta
4 évvel ezelőtt

Közben eszembe jutott még valami. Hadd reagáljak Rowan egyik szövegére:

Rowan: Ez az az üvöltős? Amiben azt kiabálják, hogy NÁRUTÓ meg SZÁSZKÉ?
Gregoretta: Nem. Ebben azt kiabálják, hogy DEKU meg KACCHAN.