Üldözöttek hazája (Kiss Kiss)

Mikor először találkoztam ezzel a történettel, és elolvastam az első részt, csak vonogattam a vállam. „Szép képek, szép fogalmazás, szép gondolatok, de számomra csak egy tucatsztori, amiből rengeteg van még, főleg a könyvesboltok polcain.” Aztán mégis tovább olvastam. Jól tettem. Ugyanis ember még nem tévedett ekkorát!

Csak hogy valami kis „élcelődés” legyen benne, végigkísért a történeten az az érzés, hogy ilyet már láttam/olvastam. Az első hozzászólásomban meg is írtam, hogy néhol-néhol eléggé lehetett érezni benne Éhezők Viadalát, Beavatottat, Útvesztőt, és azt hiszem, egy helyen még Trónok Harcát is felfedeztem benne, de ez utóbbi nem olyan biztos. J
Mégis, mikor ezeket a hasonlóságokat észleltem, csupán biccentettem egy aprót. Elvégre, miért is baj, hogy az ilyenekből merítkezik? Ezek a történetek indokoltan olvasottak, szeretettek, népszerűek, és én jobban teszem, ha meg sem szólalok a világ legnagyobb Trónok Harca és Éhezők Viadala fanjaként. 😀 Ami jó, az jó. Pont. És az Üldözöttek hazája ebbe a kategóriába sorolható.

A képeknél minden résznél dobtam egy hátast. Ízlésesek, szépek, jól kidolgozottak, minden részlet pontosan meg van tervezve, nem egy amolyan „nesze, ez a konyha, ennyi”. A pózok, talán egy vagy két kivétellel remekül el voltak találva. A „jelmezekért” jobb kéz, bal váll. A helyszínek csodálatosak, talán a börtön volt a legjobb, a hosszú, sötét folyosóival, a fáklyákkal, a cellákkal. Egy ilyen helyen nem szívesen éjszakáztam volna. 🙂 A szívem másik csücske pedig az erdő. A zöld és barna mindenféle árnyalatai megtalálhatók benne, nem csak az alap, erdőzöld-féle. Szinte hallottam a madarakat, az avar zörgését és a patak csobogását, éreztem a napsugarat, a fák kérgét, a fák levelét! Órákig tudnám elemezni, mit láttam, de talán azt majd egy másik alkalommal. 😀

A fogalmazásban talán még nagyítóval se találhatok hibát. Volt egy-két mondat vagy dialógus, persze, ami kicsit megakadt a torkomon, vagy netán rágós volt, mégis, az egész Tale igényes volt ebből a szempontból, és volt néhány olyan megjegyzés, félmondat, párbeszéd, ami olyan súlyos volt, hogy Margaret Mitchell, vagy bármely más nagy író elbújhatott volna a sarokban.

A szereplők:

• Albine Ashmore: olykor nagyon-nagyon Katniss Everdeen volt, olykor talán feleslegesen volt túl kemény. Mindenesetre a 2016-os Awardson lesz egy biztos szavazata a legjobb női főszereplő kategóriában! Intelligens, bátor, igazi vezető. Mikor Rhydianről és esetleges félelmeiről beszélt, néha ellágyult irányába a szívem, és megsajnáltam. De ő részről részre bebizonyította: nem sajnálni kell, hanem tisztelni!
• Aimes Emerson/Tobias: nem kérdés, én Aimes-ként szerettem jobban a férfit. Határozott volt, érződött rajta az, hogy ő egy kancellár fia, de mégis, melegszívű volt, hűséges és kedves, megtartotta ezt a vonását a Tobias-korszakából. Mint Tobias, hát… kicsit szerencsétlen volt, nem tűnt igazi férfinak, de ennek ellenére sikerült megszeretnem őt.

• Emerson kancellár: róla eleget áradoztam a részek utáni összefoglalókban. J Felfoghatatlan, hogy tudtál összehozni egy ilyen rétegelt, érdekes szereplőt, aki Albine-ék szempontjából gonosznak számított, én mégsem a Legjobb negatív szereplő-díjra fogom jelölni, hanem a Legjobb férfi fő-/mellékszereplő-díjra. A legjobb karaktere a történetnek! Le a kalappal!
• Julian Tobin: na, Ő méltó a Legjobb negatív szereplő-re! Nem tudtam rá úgy gondolni, mint egy gonoszra, aki megölné Aimes-t, hogy elvehesse Emeline-t. Inkább egy amolyan „félresikerült” Rómeó, de a legjobb értelemben! Persze, „fuj, hogy majdnem kinyírtad Aimes-t!” De ha jobban belegondolunk, egyrészt az Emeline iránti szerelme vitte rá, másrészt ha Tobin nem próbálja megölni a férfit, az sosem találkozik Albine-nal… szóval, köszönjük, Tobin!

• Emeline: Emerson mellett a kedvenc szereplőm! Mikor először megláttam, és mikor először megszólalt, azt hittem, egy szőke cicus, aki olyan, mint a Comedia de’ll Arte inamorati-szereplője: kedves, aranyos, szerelmes, de tehetetlen és butus. Meg a jó büdös hogyne, mondtad erre pár résszel később, és egy olyan Emeline-Aimes jelenettel leptél meg, hogy csak lestem! Persze, kedves, aranyos, szerelmes. De okos, összetett és valahol bizony bátor! A legjobb jelenete az volt, amikor meglátogatta Tobint, majd Albine-t a börtönben. Ott aztán keresgélhettem az állam!
• Nova és Jamal: a történet legfőbb színesítői! Remekül kiegészítik egymást, őszinték, szerelmesek és bátrak. És egymás szöges ellentétei külsőleg-belsőleg! A Legjobb női és férfi mellékszereplők-díj egyetlen jelöltjei! De azért R.I.P kis Nova vagy kis Jamal! L L

És persze még számtalan szereplő van, akit elemezhetnék, mert mindegyikük kivétel nélkül szerves és fontos része a történetnek, de sajnos ők most csak egy hatalmas virtuális ölelést és gratulációt kapnak.

Azt hiszem, itt véget is érne a kritika. Gondolkodtam hosszú, kifejtős lezárásban, de nem vagyok ennek a híve. Inkább csak annyit írok: köszönöm ezeket a csodás csütörtököket, Sookie!