Ezüst krónikák (Dettyke)
2018. január 3.
2015 májusában olyan élethelyzetbe kerültem, hogy esélyem sem volt történetet vállalni. Örültem, ha a rám eső heti egy posztot sikerült időben megírnom, vagy egy-két egyszerűbb háttérmunkával hozzájárultam az oldal működéséhez. Tehát nem tudtam és nem is akartam tale-lel foglalkozni. Azonban mikor Nita levele már legalább három napja állt megválaszolatlanul a virtuális postaládánkban, mert Nanát (ő lett volna eredetileg a felelőse, mindenki másnak volt már akkor futó története) is maga alá temette a májusi hó, bepöccentem.
Nem voltam hajlandó hagyni, hogy egy ilyen kedves látogatónk ne kapjon tőlünk kellő figyelmet, ezért sűrű szabadkozások közepette jelentettem legújabb tale-írónknak, hogy állok rendelkezésére. Fogalmam sem volt akkor, hogy s mint fogom megoldani és kivitelezni az Ezüst krónikák hétről hétre történő megjelentetését, de őszintén elhatároztam, hogy nem hagyom cserben, még akkor se, ha középkori történetről van szó. Mert hát ugye köztudott rólam, hogy azt a világot én nem nagyon szeretem… ^^ És bevallom, valóban némi fenntartással álltam neki az olvasásnak. A kritika spoilermentesen folytatódik tovább.
De gyerekek! Azt hiszem, én örökre megszabadultam az előítéletektől! Tale-ek tekintetében kifejezetten erős volt a 2015-ös év, éppen ezért sokáig úgy véltem, hogy nem fogok tudni egyetlen kedvencet megnevezni, azonban a 32 héten át tartó Ezüst krónikák olyan elképesztően nagy hatással volt rám, hogy bűnnek érezném, ha ezt magamban tartanám.
Már az első epizódok a képernyőhöz szegeztek, és meglepetten konstatáltam, milyen gyorsan haladok a megjelenés előtti ellenőrzéssel. Egyeseket talán elrettenthet az epizódok hossza, a felvonultatott rengeteg karakter és a velük bevezetett cselekményszálak, engem viszont pontosan ezek miatt nyert meg magának a történet. Mert már az elején lehetett érezni (én legalábbis éreztem), hogy krónikásunk bizony egy jól átgondolt, nagyon alaposan kidolgozott históriát fog nekünk elregélni. Így nagyon hamar túlléptem a korszak iránt táplált ellenszenvemen, sőt, megkockáztatom, hogy Nitának sikerült végleg szertefoszlatnia.
A cselekmény tehát kifejezetten fordulatos és izgalmas volt, az én érdeklődésemet folyamatosan fenntartotta, és ez nem csak az epizódokat lezáró, gonosz kis függővégeknek volt köszönhető. Ugyan ráhibáztam egy-két csavarra, de mindig akadt valami (apróság és óriási dolog is), amivel Nita meg tudott lepni. És én ezt a fajta kiszámíthatatlanságot nagyon-nagyon élveztem. Hatalmas gratula neki a szálak összefűzéséhez, ebből kifolyólag pedig a történetvezetéshez!
A szereplők egytől egyig színesek és egyediek voltak, következésképpen emlékezetesek. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki X idő után is megemlíti valamelyikük nevét, rögtön ledarálom neki az illető élettörténetét. Szerethetők és utálhatók voltak egyszerre, tökéletlenek, emberiek, fejlődőképesek. Éppen ezért kizárt, hogy az olvasó ne találna magának közülük személyes kedvencet, vagy olyat, akivel azonosulni tud. Az én toplistám első helyéért Chris és Edward még mindig fej-fej mellett küzd egymással. Jellemükből adódóan sajnos nem elégednek meg a döntetlennel, úgyhogy azt hiszem, itt még lesznek alattomos húzások.
Minden kétséget kizáróan a 2015-ös STA Legjobb fogalmazás kategóriájának díját Nita nyerte. Pont. Nem emlékszem, mikor olvastam utoljára ilyen elképesztően gyönyörű, szemléletes (és humoros) szöveget. Semmi szükség a képekre – amik egyébként szintén bámulatosak, és őszinte csodálója vagyok Nitának, egyszerűen fel nem fogom, micsoda munka lehetett ezt a 32 epizódot leforgatni, és hihetetlen mit ki nem hozott a The Sims Medievalből!Hiányozni fognak a talefők, pedig iszonyatosan sokat szenvedtem a történet feltöltésével. Mégis, ahelyett, hogy fellélegeznék és gondtalanul hátradőlnék, ürességet és szomorúságot érzek. Sajnálom, hogy véget ért. Egy megismételhetetlen kaland volt számomra ez a tale. Köszönöm, Nita, hogy a részese lehettem, és bízom benne, hogy azért váltunk mi majd még egymással közel száz levelet! 😉
Tudom, hogy nem lett valami velős ez a kritika, de szerettem volna egy teljesen spoilermentes, kedvcsináló írást a történetről, hogy olvasásra buzdítsam a szkeptikus távolságtartókat. Lapozzatok bele, mert megéri. Nagyon megéri!
Végszóként pedig összefoglalva álljon itt, miért is ajánlom mindenkinek az Ezüst krónikákat:
“Színes, egyedi karakterek, okosan felépített, fordulatos cselekmény, lélegzetelállítóan kifejező fogalmazás kétcsipetnyi humorral fűszerezve. Kihagyhatatlan élmény!”
