Tükörkép 1×02 (Kyros)

Egy új és egy régi barát

Bevallom, bizonytalan voltam abban, hogy írjak-e kritikát, vagy ne, és inkább várjak még néhány részt vele.. nos, ha ezeket a sorokat olvassátok, akkor már tudhatjátok, hogy döntöttem, a továbbiakban pedig megpróbálom megindokolni, miért is haboztam abban, hogy tovább koptassam szerencsétlen billentyűzetemet…

Nos, az első számú indok, amit felhoznék, hogy nem voltam biztos benne, hogy van-e már miről kritikát írni. Az első epizód után úgy éreztem, nem igazán, és gondoltam, várok a másodikig, hiszen ha már az elsőben nem, majd a másodikban indul be kissé az a cselekmény…

Már most bevallom, csalódott vagyok egy kissé. Talán csak az elvárásaim miatt, de ezt a rész talán egy picit gyengébbnek éreztem, mint ez elsőt, és ez a második indok, ami miatt haboztam legépelni ezeket a szavakat…

Az első epizódról hasonlóan vélekedtem, mint sokan: színvonalas volt, tetszett, és magamra is ismertem benne, mert bár nincs megjelent történetem, és írónak sem vallanám magam, azért tőlem sem idegen az írogatás, pusztán a rövidségét és a különösebben izgalmas, megkapó események hiányát hoztam volna fel hibának.

Épp azt vártam a második résztől, hogy ez megváltozik, de a várt izgalmak elmaradtak, helyette pedig még egy hiba jelent meg.

Mielőtt félreértene valaki, egyáltalán nem azt mondom, hogy rossz a történet, talán csak az én elvárásaim voltak túl magasak, és azt sem mondhatom, hogy nincsenek jó pillanatok a második epizódban, de sajnos kevesebb, mint az elsőben.

Oké, oké, Kyros, tudjuk, hogy szeretsz sokat írni, de tulajdonképpen mi is a problémád?

Először is: míg a gondolatleírások csodásak, tökéletesen átadják a főhős érzéseit és hangulatát, élethűen, szépen vannak megfogalmazva, addig a párbeszédeknél már nem éreztem ezt…

Főként az Aderynnel folytatott beszélgetés tűnt nekem furcsának, és kissé erőltetettnek is. Olyan érzésem volt, mintha ők ketten mindenáron beszélgetni akarnának, vagy inkább hogy csak most kellett megismerkedniük, erre erősített rá az is, hogy amikor a beszélgetés igazából kezdene kibontakozni, a lány fogja magát és elmegy.

(Még egy dolog, bár ez csak apró figyelmetlenségi hiba lehet, hogy a nő a “Valóban?” kérdésre azzal válaszol, hogy “Igen, főleg az utolsót”, holott az előtte lévő mondat az volt, hogy “Csak a könyvein keresztül, amihez ez a válasz nem igazán passzol, de mondom, ez csak apróság).

Az ezt követő jelenet az unokatestvérrel már jobban tetszett, jól átjött a lány személyisége a stílusából és már a hívás időpontjából is, sokkal kevésbé éreztem erőltetettnek ezt a részt, sőt, kifejezetten tetszett.

A befejezés azonban megint kicsit furcsa volt, mert úgy éreztem, a korábbi lassú történetvezetéshez képest itt most nagyon felgyorsultak az események. Bár biztos vagyok benne, hogy a csillagok közötti, dőlt betűs részt később majd el fogjuk tudni helyezni, de most egyáltalán nem tudtam hová tenni… Első olvasásra úgy éreztem, eléggé kilóg, másodikra viszont, ahogy kicsit figyelmesebben futottam át, megváltozott a véleményem, és ahelyett, hogy zavart volna a néhány levegőben lógó mondat, inkább érdekelni kezdett, mi is lehet az és kire vonatkozhat.

Ennek ellenére még mindig úgy érzem, nem ártott volna egy kicsivel több információ oda, hogy az olvasó se érezze teljesen elveszve magát elsőre se, és tudjuk hová kötni azokat a sorokat, de jól van, nem kötözködök tovább, végül is végre, így az epizód legvégére kapunk valamit, amit talán a sztoriszál beindulása.

Aztán ott van az az utolsó bekezdés, amelyben Jaydent végre megszállja az ihlet, és egyedül itt éreztem, hogy na ez az, most kezdődik a történet. Ha szőrszálhasogató akarnék lenni (már pedig sajnos az vagyok), még azt mondanám, hogy inkább ezt az utolsó pillanatot kellett volna lelassítani és kicsit hosszabban leírni, mert nekem rövidnek tűnt, éppen hogy ott volt, pedig úgy érzem, hogy ez az álom fontos lesz a későbbiekben.

De hogy ne csak azt soroljam, mibe tud a magamfajta megátalkodott kritikus belekötni, ki kell emelnem, hogy a gondolatok leírása még mindig kiemelkedő, a megfogalmazás is szép, igényes, a képek pedig gyönyörűek, még úgy is hogy bevallom, nem vagyok túlzott rajongója a sims 3 grafikájának. Különösen a bárban játszódó rész képei tetszettek.

Szóval összességében ez eddig egy nagyon ígéretes kezdés, és bár úgy érzem, hogy ezt és az első részt jobb lett volna összevonni, ez még nem befolyásol abba, hogy folytassam az olvasást, mert a fentebb felsorolt hibák ellenére is van valami ebben a történetben, ami megfog. Szóval végső soron ezt a szót használnám rá: ígéretes.

Én szeretem, ha a véleményemet számokban is kifejezem, szóval aki nem szereti a matekot, most forduljon el… A felvezetésre, vagyis az első két részre együtt végül is 69%-ot adnék, amit az első rész inkább felfelé (74%), a második kissé lefelé (60%) húz, de összességében egy korrekt bevezetés, amin érezni, hogy van lelke ennek a történetnek, csak kell még neki egy kis idő, hogy kibontakozzon.