Üldözöttek hazája 2. évad (Marcello)
2018. január 4.
Egy történet folytatása könnyedén csalódást kelthet az olvasótáborában. Rengeteg mindenen el lehet csúszni: a karakterek céltalan kezelésén, egy vég nélküli sztoriszál megkezdésén, és az események repetitív ismétlődésén át gyakorlatilag minden előfordulhat. A befogadók ízlésének eltalálása kész rejtély, így meglehetősen aggódva kezdtem el annak idején az Üldözöttek hazája 2. évadának olvasását, hiszen tény, az addig megjelent részek nagyon tetszettek, emiatt pedig a fejlődésbe való reményem és az egyhangúságtól való aggodalmam keverékével vágtam neki az első epizódnak.
Ahogy haladtam előre a sztoriban, úgy éreztem egyre nagyobb magabiztosságot ahhoz, hogy kijelentsem: a második szezon szinte minden szempontból felülmúlta az elsőt. Az eddigiekhez képest (hiába az akciójelenetek) talán kissé elmélkedősebb, mégis pont ettől lett igazán hatásos. Egészen pontosan kijelenthető, hogy ez a morális problémák évadja volt: öljek, vagy ne öljek? Megtegyem, vagy ne tegyem meg? Egyik döntéssel ezt áldozom fel, másikkal pedig azt – de vajon melyiket választom végül? A hab a tortán pedig az, hogy az esetek többségében mindkét szemponttal együtt lehetett érezni, mindegyikre fel lehetett hozni nyomós érveket és ellenérveket, éppen ettől működött igazán. A továbbiakban folytatom egy-két spoilerrel.
A karakterek terén történt talán a legtöbb fejlődés. Sokkal mélyebbek lettek, a többségük motivációival együtt tudtam érezni. Külön szeretném kiemelni közülük Jamalt és Emerson kancellárt (aki ugye a történet során feladta a rangját), mert ők sokkal, de sokkal kedvelhetőbbek lettek ebben az évadban. Míg Jamal párbeszédeinek túlnyomó hányada korábban kimerült a „Megöllek!” változatos megfogalmazásában, ezúttal határozottan jobb karakterré vált, aki teljesen érthető módon igyekszik feldolgozni egy borzasztó tragédiát. Emersonnal hasonlóan vagyok: míg az első szezonban ő egy kissé egydimenziós gonosznak tűnt, most szemmel láthatóan sokkal világosabbá vált a jelleme, és az évad végére kiderült, valójában ő is csak egy érző szívű férfi, aki törődik a szeretteivel.
A szereplők közül egyetlen személyt tudnék negatívumként kiemelni, és az sajnos pont Albine. A dilemmái nagyrészt teljesen érthetőek voltak, viszont időnként a gondolat- és érzelemleírások picit úgy érzem, megszaladtak, és hiába olvashattunk jól megfogalmazott mondatokat, egy idő után ez már csak szimpla hisztiként hat, az olvasó nem kíváncsi ezekre – ettől függetlenül persze Albine-t foglalkoztathatják ezek a témák, de szerintem nem kell ilyen részletesen írni róluk, a kevesebb néha több.
Ha már fogalmazás, szeretnék megemlíteni egy észrevételt: a történet szépen van megírva, ezt senki nem vitathatja, viszont úgy érzem, nem ártott volna neki még néhány alapos átolvasás, vagy egy lelkiismeretes lektor. Időnként nagyon sok halmozott szóismétlésre bukkantam, és néhány furcsa kifejezésre, amik kizökkentettek a történetből, így kevésbé tudtam beleélni magam (itt azonban meg kell jegyeznem a fejlődést, ugyanis a 2×01-hez képest az évadzáró már látványosan jobban olvastatta magát). Szerintem az mindig csak javíthat egy íráson, ha megjelenés előtt elolvastatjuk valakivel (vagy valakikkel), hiszen így olyan nézőpontból ismerhetjük meg saját alkotásunkat, ahogyan önmagunktól sosem láthatnánk.
A dialógusok voltak korábban azok, amik leginkább elnyerték a tetszésemet. Most is hasonlóan érzek, továbbra is pattognak, és legtöbbször oda ütnek, ahol a legjobban fáj, viszont nagyon sokszor észre lehet rajtuk venni a sorozatos hátteret. Sookie, tudom, hogy hozzám hasonlóan Te is szereted a sorozatokat, vélhetőleg emiatt számos tipikus párbeszéd-fordulatot leltem fel az Üldözöttek hazájában (itt most olyanra gondolok, mikor egy karakter túlságosan ütősen, frappánsan fogalmaz meg valamit, vagy csak egyik pillanatról a másikra mond el egy baromi érzelgős, drámai szöveget), ami persze önmagában nem hiba, de egy idő után ennek halmozott használata miatt a történet elveszíti az életszerűségét, és ez megint csak az olvasó kizökkenését eredményezi.
A cselekménybe nehezen tudnék belekötni, izgalmas volt, és végig fenn tartotta az érdeklődésemet. Az elején nagyon örültem, amikor hőseink végre elhagyták a faházat, azonban arra nem számítottam, hogy a vándorlás ennyire elhúzódik majd, az erdő helyszíne picit monotonnak hatott már a végére (a Veremben átélt kalandot felüdülés volt olvasni/látni). Talán egy egészen picit érezni lehet az évadon, hogy egy átvezető volt az utolsó (?) szezonba, ahol minden le lesz zárva. Annak is örültem, hogy bővítetted az univerzumot, a legvégén az új szereplők (és új élethelyzet) megismerésével az olvasó új ismereteket is szerzett. Nagyon sok lehetőség van még ebben a világban, remélem, hogy a folytatásban mindez ki is lesz használva.
Nagyjából ennyi hozzáfűznivalóm akadt az Üldözöttek hazája második szezonjával kapcsolatban. Nagyon várom a folytatást, valamint őszintén bízom benne, hogy minél hamarabb elkészül, és übereli majd az eddigieket!
Nagyjából ennyi hozzáfűznivalóm akadt az Üldözöttek hazája második szezonjával kapcsolatban. Nagyon várom a folytatást, valamint őszintén bízom benne, hogy minél hamarabb elkészül, és übereli majd az eddigieket!
Legújabb
