Üldözöttek hazája (DeeDee)

Először is, bevallom, hogy hiába „trendi” manapság a disztópikus téma, én igen kevés művet olvastam a témában, szóval teljesen el tudtam vonatkoztatni még attól is, hogy Albine több hasonlóságot mutat Az éhezők viadala főszereplőjével. Erre utólag rájőve ráfogtam, hogy biztos tőled lopták az ötletet 😛

Egyébként már az alaptörténet sok kiaknázható lehetőséget tartogat magában. A katonák, dezertőrök helyzete, a kancellárok viszonya, a menekülők élete, meg úgy alapból a háborús helyzet. Ezekből néhány dolog lett kiragadva, a többi a háttérből hatott a cselekményre, ami természetesen nem probléma, hiszen tizenhárom részbe nem lehet mindent belesűríteni.

A fő fókusz két helyszínen van, az egyik a faház, a menekültek tábora, a másik pedig Emerson kancellár palotája. Mindkét szálon rendkívül érdekes események történnek, és a két szál össze is gabalyodik, Aimes által. Először a menekültek életébe láthatunk jobban bele, hogy milyen körülmények között élnek. Kicsit talán meglepődtem, hogy nem ténylegesen menekülnek, hanem egy faházban táboroznak, ráadásul évek óta. E miatt a fenyegetés is egyre közelebb van hozzájuk, ami a reakciókon is meglátszik. Ugyan nem sokszor kerültek ténylegesen lebukásközelbe hőseink, ám a felszín alatt húzódó félelem megmutatkozik többször is. Tetszett, hogy tényleg emberien viselkednek a szereplők, és nem akarnak hősködni, vagy megváltani a világot, csak egyszerűen túl akarják élni a háborút.

A másik oldal, amiről először azt hinnénk, hogy ők a „gonoszok”, akik miatt az összes probléma ered. De ez nem így van, remekül bemutattad, hogy nekik is vannak problémáik, ők is kellően emberiek. Emeline vívódása a kényszerházasság miatt, vagy Aimes helyzete, hogy úgy érzi, jobban önmaga lehet a menekültek között, mint otthon, mind erre utal.

Alapvetően tetszett, hogy a történetben senki sem fekete vagy fehér, nincsenek tökéletes szereplők, és nincsenek elvetemült gonoszok sem, csak emberek, a saját gondjaikkal, értékrendjükkel, látásmódjukkal. Érdekes volt, hogy a két „oldal” mennyire máshogy látja az egész háborút, és ennek megfelelően cselekszik. Ügyesen oldottad meg ezeket a részeket, különösen, amikor Aimes és Emerson kancellár beszélgetésénél, ami nagyon hatásosra sikerült. 🙂

Úgy összességében a cselekmény nagyon-nagyon fordulatos volt, néha azt sem tudtam, hogy mit gondoljak. Rhydian, Nova terhessége, a nem létező menekülttábor mind-mind meghökkentőek voltak, Emerson kancellár tale végi cselekedeteit illetően pedig még mindig a homályban tapogatózom. De most komolyan! Hogy lehetett egy ilyen cliffhangerrel lezárni egy évadot?! *elvonul a sarokba depressziózni és körmöt rágni, amíg meg nem jelenik a második évad*

A részeket tekintve nem volt hiányérzetem sehol, a cselekmény gondosan fel volt építve, ott gyorsult be, ahol kellett, és ott pihentünk meg egy kicsit, ahol kellett. A fogalmazás, főleg a párbeszédes részeken, fantasztikus volt, életszerű, úgy olvastatta magát az egész tale. Én még szívesen olvastam volna tovább! 😀 Csupán talán egy pár szóismétlésen akadt meg a szemem, de egyik sem zavart meg különösebben.

A szereplők közül Albine lett az abszolút kedvencem, bírom az erős női karaktereket, de szerencsére neki is láthattuk a bizonytalanabb oldalát, amitől igazán emberi lett. Aimes rendes, bár néha kicsit manipulatív (volt kitől tanulnia :P). Kissé kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban, mert alapvetően jó ember, de mégis hazudozott és titkolózott. De azért nem titkolom, hogy érdekes párosnak tarom őket Albine-nal. Érzésem szerint még sok potenciál van az ő kapcsolatukban, a különböző hátterük miatt. Nova és Jamal aranyos párocska, remélem, hogy a tragédiák ellenére együtt maradnak, és kiheverik majd a megrázkódtatást. Akiben viszont rendkívül pozitívan csalódtam, az Emeline: először naiv kislánynak gondoltam, de kiderült, hogy érett gondolkodású, szerelmes nő. Nagyon tetszett, ahogy az ő karaktere kibontakozott az átélt problémák hatására. Julianről elhiszem, hogy megbánta, amit tett, de nem tudott beférkőzni a kedveltjeim közé, Matthias és Liya pedig még nem igazán tudtak kibontakozni, remélhetőleg erre sor fog kerülni a későbbiekben.

A legérdekesebb karakter kétségkívül Emerson kancellár. Mindig csodálkoztam, amikor írtad, hogy ő a kedvenced, de így a tale végére rájöttem, hogy miért is lehet ez. Rendkívül összetett karakter, intelligens, kegyetlen is tud lenni, de lojális a szeretteihez. És elég nehéz kiszámítani, hogy mit forgat a fejében, de minden lépése jól át van gondolva, és ehhez nyilván neked is jól át kellett gondolnod a karakterét, szóval szép munka 🙂

A tale műfaj másik összetevője a képek. Bevallom, nekem nagyon tetszettek, különösen az, hogy többször nem csak lustán levagdostad a felesleget (mint jómagam :P), hanem tényleg trükköztél a képkivágásokkal, amik még egy pluszt adtak a képi világhoz. Szerintem már sokszor hallottad, de én elmondom még egyszer, hogy rendkívül sokat fejlődtél a Kettős játszma illusztrálása óta, csak gratulálni tudok! Egyetlen aprócska megjegyzésem van, bár nem hiszem, hogy ez rajtam kívül bárki mást zavart volna, de néhány kép talán kicsit túl „pózos” volt. Véleményem szerint lehetne egy picivel több in-game animációt használni, például beszélgetős jeleneteknél. De ez csak az én heppem, úgyhogy nyugodtan vegyed semmibe. XD

Összességében fantasztikus volt az Üldözöttek hazája, nekem az egyik kedvencem lett, és őszintén remélem, hogy már nem kell sokat várni a folytatásra sem. 😀