A sötétség angyala (Etti)

A kezdetekben még nem kis lelkesedéssel olvastam a történetet, aztán valahogy elment tőle a kedvem, és már nem tudtam magam rávenni, hogy hétről-hétre nyomon kövessem az újabb epizódokat. Később aztán újra elővettem, és gyakorlatilag majdnem egy szuszra letudtam az összes fejezetet.

Nem volt és nem is lesz kedvencem ez a tale, mert annyira nem nyűgözött le, viszont volt benne valami, amit érdekesnek találtam, és ami miatt végigolvastam, és mivel korábban megígértem, hogy írok róla egy kis véleményt (tényleg igyekszem most nem kivesézősen, hanem csak úgy általánosságban szólni róla pár szót), be is váltom az ígéretemet.

Először is kezdeném egy kis pontozással. Önmagához viszonyítva ez a tale számomra 7 pontot ér, de ha már a többi történethez viszonyítanám (és figyelembe veszem, hogy a legjobb tale-eket is 8-9 ponttal jutalmaztam), körülbelül az 5-6 között mozogna. Voltak benne nagyon jó pillanatok, egyedi ötletek, amiken felcsillant a szemem (a vámpírvadász lánya vámpírrá válik, az eltűnt anya felbukkan, Ármin múltja), de a többi momentum sajnos nem hagyott bennem mély nyomot. A legnagyobb baj szerintem az volt, hogy tele volt jó lehetőségekkel a történet, de ezeket nem használtad ki, és megszokott, kitaposott ösvényen meneteltünk előre, magunk mögött hagyva számos kiaknázatlan dolgot.

Tetszett, ahogy felépítetted a történetet, de kicsit aránytalanul voltak kidolgozva a részek. Hamar letudtuk a bevezetést, rögtön belecsaptunk a vámpírság-lecsóba, aztán lelassultunk, kicsit talán még sok is volt ez az állandó bulizgatás és a vásárlás is kihagyható lett volna, a végére pedig ismételten extra sebességre kapcsoltunk, ami végül ahhoz vezetett, hogy sok olvasó csalódott, és azt mondta rá: össze lett csapva.

Lejla és Ármin szerelmi szálát nagyon jól építgetted, alakítgattad, nagyon jól időzítetted a két fiatal egymásra találását. Ha nem tévedek, az ezekkel foglalkozó részek megírása nagyobb örömet okozott, mint az akciódúsabb jeleneteké. Mert amint beteljesedett a szerelmük, mintha már Neked is elment volna egy kicsit a kedved ettől a történettől, és gyorsan a végére valami izgalmat belecsempészve, előrántottál egy ember-vámpír háborút, ami kicsit következetlen lett, de alapvetően nem volt rossz ötlet. Csak hát ugyebár ebből sem lett aztán semmi. Kicsit olyan „Hajnalhasadás” végi érzésem volt.

Ami nekem iszonyúan tetszett a történetben, hogy némi humort is csempésztél bele, és nem egyszer előfordult, hogy somolyogtam egyet Lejla megjegyzésén. Abszolút eltaláltad az ő karakterét, stabil maradt végig, ahogy Ármin is. Terézia, Lujza és Május Zsolt volt az, akikkel nem voltam megelégedve, legfőképpen a reakciójukkal, pálfordulásukkal.

A fogalmazás tetszett, könnyed és egyszerű volt, amivel megfűszerezted a párbeszédeidet. És ennek nagyon örültem. A képek viszont rontottak az olvasási élményemen. Sokszor távoliak voltak, és gyakran zavaró volt a sok üresen hagyott rész. Azt éreztem, hogy nem volt épp a szíved csücske a forgatás, nem is igazán erőltetted meg magad, hogy feldobd valamivel a helyszíneidet, lepakoltad, ami kellett, és azzal letudtad.

Én is tartanék egy kis összegzést, de ezúttal nem más tale-ekhez hasonlítom a történetet, hanem önmagához, hogy mit lehetett volna belőle kihozni, és mi lett abból, mennyit ért el:

Történet: 7/10
Képek: 6/10
Szereplők: 7/10
Fogalmazás: 7/10

Összesen: 27/40