Kísértő múlt (Sookie)

Sosem voltam túl nagy krimi rajongó. Nem is tudom, hogy miért. Talán csak nem elég egy érdekes ügy, középszerű karakterekkel. Vagy pont fordítva. Szerencsére a Kísértő múlt mind a két szempontból különleges volt számomra, és egyetlen percét sem bántam meg, amit rászántam az elolvasására. Gyönyörű képek, remek szöveggel, érdekes történetvezetéssel és emlékezetes karakterekkel.

A kritika spoileresen folytatódik tovább…

A történet egy gyilkossági nyomozásról szól, amely a fiatal Stacy meggyilkolása után indul. Habár Dorian Carson azonnal belevetné magát a nyomozásba, nem várt – és általa kezdetben nem is túlságosan kedvelt – társat kap maga mellé Andrea Mackenzie személyében.
Nem is tudom melyik nehezebb számára valójában. Megtalálni a lány gyilkosát, vagy együttműködni valakivel az ügy érdekében. Hiszen ők ketten – már ami a nyomozási stílust illeti – tűz és víz, és erre nemegyszer jó példa található a történetben.
Míg Andrea igyekszik higgadtan és körültekintően nyomozni, Dorian képes gondolkodás nélkül kényelmetlen helyzetbe hozni a gyanúsítottakat – na meg Andreát persze…A kihallgatottak/gyanúsítottak közül persze majdnem mindnek lett volna indítéka megölni a lányt. A kérdés nem is az volt szerintem, hogy melyikük lenne képes rá, hanem inkább, hogy melyikük nem. Egyszer egy perc erejéig azt hiszem még Stacy ártatlan bárány szobatársát is meggyanúsítottam magamban, de aztán ezt az ötletet elvetettem. 😀

Ami különösen tetszett a történetben, hogy minden részben volt valami, amiért megérte elolvasni. Egy utalás, egy újabb kihallgatás, egy nyom, bármi, ami közelebb visz a végeredményhez. Mondjuk engem nem, de legalább a nyomozópárost. 😀
A történet végéig többé-kevésbé a sötétben tapogatóztam. Mert habár félig jó úton jártam, azért így is sikerült meglepetést okoznia a történetnek. Ki gyanúsította volna az árvákat oltalmazó, kedves Miss Nortont?
Szerencsére a nyomozók végül kézre kerítették, és ebben talán két, kezdetben elhanyagolt szereplő segített. A kis Annabell és Tom végül kivették a részüket a nyomozásból, és nélkülük talán Norton is még szabad lenne. Szerencsére megkapta jól megérdemelt büntetését.

Persze a nyomozópáros is kivette a részét a munkából. Nekem nagyon tetszett, ahogy a kettőjük közt lévő kapcsolat részről részre alakult ki. Aztán alakult valami sokkal komolyabbá. Már-már konkréttá, igaz, Lexy?
Mindenesetre ritkán szorítok úgy szereplő párosnak, mint nekik. Talán azért, mert nekik egyszerre két fronton is párként kellett működniük. És sajnos a történet végére ennek meg is lett az eredménye. Hiszen nehéz egyszerre munkatársként és társként gondolni a másikra. Főleg ha valakinek olyan húzásai vannak, mint ennek a szörnyen jóképű, ám végtelenül flegma nyomozónak.
Valahol tisztelem Andreát, amiért nem omlott azonnal a férfi karjaiba. Na meg később sem. Persze, drukkoltam nekik, de ez valahogy jobb volt így. Talán… Ésszerűbb. Elvileg ez nem egy romantikus történet.

Negatívumot nem tudok írni. Pedig gondolkodtam rajta, hogy van e valami a történetben, amit kifogásolnék. De azt hiszem nincs ilyen, ami ritka. Na jó, talán Tomnak juthatott volna több szerep. 😀

Kicsit sajnálom, hogy vége lett, de örülök annak, hogy olvashattam egy igazán színvonalas tale-t, ami a hetek alatt az egyik kedvencemmé vált az oldalon.
Remélem a második évad is tartogat legalább annyi izgalmat, mint az első…

 Az illusztráció valami elképesztően szép lett. Gyönyörű képek születtek pózdobozok nélkül is, és szerintem ettől csak még különlegesebb lett ez a tale.
A helyszínek is igényesek voltak, több berendezési tárgyra azonnal le is csapnék, ha éppen egy boltban találkoznék velük. Bár ezt a szándékomat, a részek alatti kommentekben sem rejtettem véka alá. :DMaga a szöveg is tetszett, nagyon életszerűen lett megírva. Olvastatta magát, és úgy értem néha a részek végére, mintha egy perce kezdtem volna el.