Kísértő múlt 2. – Sötét árnyak (Sookie)

Sok tale van az oldalon, amit kifejezetten szeretek, mert olyan történetük van, ami számomra érdekes, pláne ha emlékezetes karakterek színesítik. De valahogy a Kísértő múlt, illetve a második része sokkal többet mozgatott meg bennem, mint általában egy történet. Nekem személy szerint kifejezetten tetszett, mert érzelmes volt, szenvedélyes és számomra pont elég akció volt benne.

Hogy ezen kívül pontosan miket is gondolok a történetről, a tovább mögött – nagy valószínűséggel – spoilerekkel folytatom. Úgyhogy csak az lépjen tovább, aki már olvasta, aki meg még nem… Miért nem?

Kezdjük magával a történettel. Bár sokan és sokszor hangoztatták, hogy túlontúl soknak találták a romantikus szálat, és inkább több krimit vártak volna, nekem ezzel nem volt gondom. Hiszen még a tale megjelenése előtt többször is utalva volt már rá, mégis mire lehet számítani a történetben, és hogy inkább lesz kapcsolati dráma, mint a megszokott krimi. Úgyhogy engem egyáltalán nem ért ez a dolog váratlanul, és hagytam, hogy élvezzem a történetet a maga valójában.

Hiszen talán valóban – főleg az első évadhoz képest – háttérbe húzódott a krimi vonal, de közben mégis átszőtte a sztorit ez a szál. Mert bár a felszínen valóban főként Dorian és Andrea kapcsolatával foglalkoztunk, végig ott húzódott a háttérben valami vészjósló, ami a történet végén csúcsosodott ki.
Úgy gondolom, sok minden, ami Dorian és Andrea kapcsolatában változáson ment át, határozottan a sorozatgyilkos ténye miatt alakult úgy, ahogy. Hiszen nélküle, és a krimi szál nélkül valószínűleg az egész második évad nem történt volna meg, maximum kapunk egy újabb részről-részre nyomozós történetet, viszont csak az egyikük főszereplésével. (Mert kizártnak tartom, hogy ne alakuljon tovább a kapcsolatuk, ha újra együtt nyomoznak, úgyhogy ez a helyzet szerintem mindenképpen fent állt volna.) Kérdés, hogy akkor az még ugyanúgy a Kísértő múlt lenne-e?

A történettel tehát én ki voltam békülve, azt kaptam, amit vártam. Láttuk, ahogy Andrea és Dorian is próbál tovább lépni, helyre rázódni, és a karrierjüket alakítani, persze több-kevesebb sikerrel. Aztán jött a nagy változás, és újra kénytelenek voltak együtt dolgozni.

Nekem kifejezetten tetszett a kapcsolatuk dinamikája. Sokkal inkább kiegészítették egymást, mint az első évadban, és sokkal inkább voltak egyenrangú partnerei a másiknak. Az első évadban azt éreztem, hogy Andreának újra és újra bizonyítania kell a rátermettségét – főként Dorian felé –, itt már erre nem volt szükség, és ezt jó volt látni. Pláne azt, hogy nem csak munkatársat láttak a másikban, hanem ugyanúgy embert, és ugyanúgy egy partnert, vagy egy társat is.

A sorozatgyilkosos vonal szerintem jól volt felépítve. Mondjuk, nem vagyok túl nagy krimi szakértő, de nekem tetszett. Mert megvolt egy íve a dolognak, ahogy először szembesülünk vele, aztán ahogy a krimi kicsit háttérbe húzódva teret ad a többi történetszálnak és szereplőnek, aztán a végén újra előtérbe kerül. Szerintem a végén sem izgulhattunk volna annyira Andreáért, ha nem látjuk át igazán, hogy mennyire bolygatná fel a halála a többi szereplő életét, ehhez pedig szükség volt arra, hogy jobban elmélyüljön a kapcsolatuk Doriannel. Talán egy-két mozzanatban még lehetett volna utalni a sorozatgyilkosra a történet több pontján, de nekem e nélkül is megfelelő volt, hiszen nem ez volt a legfontosabb rétege a történetnek.

Sokkal inkább a karakterek. Régiek és az újak egyaránt.

Andrea a karrierjében az első évadhoz képest, sokkal inkább tűnik függetlennek. Egyedül nyomoz, társa a kutyája, Charlie, és igyekszik megfelelni, mint nyomozó. Nőként is próbál tovább lépni, kapcsolatokat kialakítani, még ha ez nem is sikerült neki. De a próbálkozás mindenképpen megvolt, és ez szerintem pont ugyanannyira számít, mintha valóban egy kiteljesedett kapcsolatot alakított volna ki egy férfivel, akár pont Gareth-tel.

Dorian nagyjából hasonló változásokon ment át. Az új helyén próbált beilleszkedni, a munkájában sikereket érni el, illetve a magánéletében is túl szeretne lépni Andreán. Hogy mindez persze mennyire sikerült, az már más kérdés.

Én úgy gondolom, hogy mindenképpen jó, hogy minden szinten próbáltak haladni az életükkel. Szerintem az első évad történései sem adtak okot arra, hogy feltétlenül elköteleződjenek egymás mellett azonnal. Az első évad végi elbúcsúzást is ezért éreztem helyén valónak. Nem tartott még ott a kapcsolatuk, hogy arra bármit is lehessen építeni, és mindaz hitelesnek tűnjön, de annyiban igenis megváltoztatta őket, hogy kicsit rávilágítson, mire is vágynak igazán. Mert hatással voltak egymásra, és olyan érzelmeket hoztak felszínre egymásban, amilyet más még nem. Talán nem is értették, honnan ez a sok szenvedély, és az elmúlt egy évben sem kifejezetten a másikra vágytak, sokkal inkább hasonlóan erős érzelemre, amire tényleg lehetne építeni egy kapcsolatot. Így került képbe Gareth és Amanda is. Ők voltak azok, akikben ezt a dolgot keresték, még ha nem is találták meg igazán.

Amikor pedig újra találkoztak, a szenvedély és a hasonlóan erős érzelmeik még mindig megvoltak, nem is csoda, hogy újra több lett a kapcsolatukból, mint munkakapcsolat. Ráadásul, ahogy haladt előre a történet, szép lassan ők is rájöttek, hogy amit más mellett nem találtak meg, azt a másik oldalán még mindig. És talán bizonyos fokig még mindig túl gyorsan döbbentek rá saját érzelmeik súlyára, de mi lehetne nagyobb motiváció annál, hogy egy gyilkos hajszolja őket, hogy beismerjék saját maguknak, amit amúgy lehet, csak hónapokkal később tennének meg?

Összességében tehát az ő kapcsolatukkal, és annak alakulásával teljesen elégedett voltam. Szerintem jól volt felépítve, logikus volt és helyén voltak az érzelmek. Mert harminc éves korára már azért – függetlenül a karrier céloktól – egy másik vágy is igen erősen megjelenhet az ember életében. Akkor is, ha krimiről van szó.

A visszatérő szereplők – Tom és Gerard – hozta a tőlük elvárt dolgokat. Számomra még mindig üdítő őket látni, hiszen annyira különbözőek. Tom megmaradt ugyanaz a nyomozópalánta, akiben nagyon sok potenciál van, talán több is, mint az első évadban ezt láthattuk. Bár kéne neki némi önbizalomtréning, az tény. De jó úton halad. Gerard pedig, bár megmaradt ugyanaz a nőcsábász, és az ő karaktere nem alakult annyira látványosan, mint Doriané, szerintem ez nem baj. Mert az ő életében még nem jött el az a fordulópont, amit Andrea jelentett Doriannek. De ott van Madison, és ha már szenvedélyről és szenvedélyes kapcsolatokról volt szó, igencsak kíváncsi vagyok, hogy az ő párosuk hogyan alakul majd. Remélem, ebbe beleláthatunk még.

Ha pedig Madison, el kell, hogy mondjam, ritka izgalmas személyiségnek tartom. Színes (na nem úgy, hanem amúgy xD) és izgalmas, remek humorforrás, és nagyszerűen oldja a feszültséget. Ő az a típusú ember, akiket valahogy mindig csodáltam azért, mert képesek mindig és minden helyzetben önmaguk lenni, még akkor is, ha mindezt egyébként a társadalom nem is nézi jó szemmel. Ő az a típusú lázadó, aki nem mások korlátai ellen lázad, hanem a saját elégedettsége miatt, és hogy elérje azt, hogy elfogadják olyannak, amilyen valójában. És ettől borzasztóan szimpatikussá vált, mert nem akar több lenni, mint aki, pusztán annyira önmaga, hogy az tényleg szórakoztató, hiszen számára nincsenek tabuk és korlátok. Úgyhogy nagy pacsi jár ezért a karakterért!

Adam, mint a sorozatgyilkos is szerintem megfelelő választás volt. Számomra érhetőek voltak az indokai, meg volt határozva a stresszor (az anyja halála), és valahogy amikor kiderült, hogy ő állt a háttérben, valóban logikusnak hatott. Abba furcsa belegondolni, hogy mennyiben megváltoztathatja az ember életét egy ilyen tragédia, bár szerintem ő már alapból sem volt teljesen normális. Különben fel tudta volna dolgozni a gyászt. Mindenesetre nem egy ember életét ontotta ki, mire elkapták, úgyhogy megkockáztatom, nem teljesen bolond, különben azonnal elkapták volna, és még azt is megpróbálta megoldani, hogy őt magát ne gyanúsítsák. De sajnos a végére bebizonyosodott, hogy lehet bármennyire is számító, ha néhány dolgon nem tud túllépni, és ő mindenképpen Andreát akarta. Pont ez volt a veszte. És bár a fő célját, vagyis Andrea visszaszerzését nem sikerült elérnie, azért elég nagy romokat hagyott maga mögött.

Amikor először került ő szóba a történet során, már akkor a gyanúsítottaim közé vettem, mert bizony előfordult már olyan, hogy valaki annyira elszánt, hogy képes lenne önmagában kárt tenni, csak azért, hogy elterelje magáról a gyanút. Úgyhogy örülök, hogy ez a tippem bevált. Konkrétan egy embert nem tudtam gyanúsítani, de azt sejtettem mindig, hogy a gyilkos inkább köthető Andreához, mint Dorianhez. Legalábbis az áldozatok erre utaltak. Örülök, hogy nem tévedtem.

Ami különösen tetszik ebben a történetben, azok a helyszínek. Nagyon szeretem, hogy sok helyre eljuthatunk, és így láthattunk, cirkuszt, kaszinót, rendőrséget, faházat, kórházat, farmot és még vendéglőt is. Mindegyik egyedi, mindegyik részletesen felépített, és visszaadja adott hely hangulatát. Kifejezetten tetszik, hogy ennyire változatos a történet ilyen szempontból. Mert mindig mutat valami újat.

A képek pedig csodásak. Bár az első évad még pózok nélkül készült, ez már nem, és bár az első évad is tetszett, talán attól a fajta kreativitástól még jobban, most mégis jó volt látni, hogy már vannak pózok. Szerintem jó volt az összhang az animációk és a pózok között, és nem tűntek a képek művinek. Nem szeretem azt a fajta illusztrálást, ami túlontúl beállított, sokkal jobban szeretem, amikor élnek a képek. Itt határozottan ez volt a helyzet, és ezt jó volt látni.

Talán amit negatívumként tudnék említeni, az az, hogy talán juthatott volna több tér a mellékszereplőknek, de semmiképp se úgy, hogy bármi más kimaradjon ezért. De ők főként a történet elején illetve végén jelentek meg, és jó lett volna abba is jobban belelátni, hogy ők hogyan alkalmazkodnak a helyzetekhez, legyen szó a krimi részéről vagy akár Dorian és Andrea kapcsolatáról.

Összességében szerintem egy remek tale-t olvashattunk, amiben volt akció, volt krimi, de ugyanúgy főszerepet kaptak az érzelmek is. A képek nagyszerűek, a helyszínek lenyűgözőek, a fogalmazás gördülékeny. Nem bántam meg, hogy figyelemmel kísértem a történet alakulását, és őszintén bízom benne, hogy nem itt volt a vége. Mert azt nagyon bánnám!