Interjú Rochelle-lel – Készülőben: A hold árnyéka, “Örökösös történet”

Tegye fel a kezét, aki emlékszik Rochelle-re! Senki? Jó, hát van ez így, ha az ember eltűnik 2015 augusztusában és utána ígért történeteinek híján inkább sunyít a háttérben… Milyen jó, hogy a Sims Tales sosem feledkezik meg a tagjairól, én pedig magam mögött hagyom a passzivitást és a Kémkedő Keddre válaszolással letudom a januárra megfogadott írásmennyiséget. 🙂 Hiányzott, hiányoztatok!

És most egy kis komolyodás:

 

Ha ez az első történeted nálunk: Milyen érzés friss íróként bemutatkozni az oldalon?

A MySims idejében még csendes szemlélő voltam (mondjuk az elmúlt évben sajnos itt is azzá váltam), de mindig is magával ragadott a Sims Tales műfaja, egészen fiatal koromtól kezdve (értsd 13-14 éves) arról álmodoztam, egy egyszer nekem is megjelenik egy művem. Szerintem azok az emberek, akik szeretnek olvasni sokszor elgondolkodtak már azon, hogy maguk is tollat ragadjanak, ez velem sem volt soha másként. Emlékszem még pár, felnőttebb fejemmel igen bugyuta kis történetecskére, amelyek mindig arra vártak, hogy befejezzem őket és a Simsben életre keljenek. Ezek a szárnypróbálgatások már régen a Lomtár homályaiba vesztek, de mindig is úgy tekintek rájuk, mint egy folyamat kezdetére.

Íróként már volt szerencsém bemutatkozni az életben, egyik legnagyobb sikeremnek tartom, hogy nyomtatásban megjelenhetett két novellám, de azon álmom teljesítése, hogy egy ilyen írói közösségben bemutathassam a munkám, még várat magára. Amikor megnyitott a Sims Tales, nagy örömömre szolgált, hogy a MySims bezárása ellenére úgymond kaptam még egy esélyt, hogy ha eddig nem, hát majd most beteljesítem az álmom. Sokat kell még tanulnom mind írás, mind illusztrálás területén, de úgy érzem eljött az ideje, hogy előkaparjam magam a homályból és felhagyjak a csendes szemlélő attitűddel és magam is megtapasztaljam azt a csodás érzést, amit egy ilyen publikálás adhat.

 

Mi ihlette a történetet?

Jelenleg két történeten dolgozom. Vagyis a pontosság kedvéért összesen négy mű várja az elkészülést, ezekből pedig kettőt emelnék ki most.

Az egyiknek az ötlete még 2015 környékén kezdett realizálódni bennem. Címe még nincs, legyen jelezve örökösös történetként.

Egy steampunk fantasy világban játszódó kémtörténetről van szó, nem kevés drámával fűszerezve, mely egy uralkodó halálával indul. A steampunk azért lett eleme, mert nézegetve az egyedi tartalmakat, mindenképpen szerettem volna egy ilyen környezetben forgatni, szóval konkrétan a történet idomult ehhez az elképzeléshez. A monarchiás, rivalizálós elemek utána forrották csak ki magukat. A kémkedős rész pedig a való életből jön, mert egyre nagyobb érdeklődést mutatok a téma iránt, ahogy a szakmai életem szépen lassan ilyen irányt vesz. Ha ki kellene emelnem valamit, akkor a Bioshock és Dishonored játékokat említeném meg, amelyek komoly inspirációként hatottak rám, leginkább a környezetükkel, hangulatukkal.

A másik történet tavaly júniusban öntött formát, konkrétan pont akkor, amikor a vizsgáim és szakdolgozat után készültem az államvizsgára. Egy 1800-as évek eleji (konkrétan 1811) Japánban játszódó drámai történetről van szó, amelybe került egy kevés misztikum és egy cseppnyi romantika is. Már amennyire lehet romantikázni egy ilyen kultúrában… Kicsit a fantasy és a valóság határán mozgó történetről van szó, ahol szintén komoly szerepet kapnak a ninják, mint korabeli kémek. Próbálom a legjobb tudásom szerint hűen ábrázolni és átadni a Távol-Keletet, hiszen maga a japán kultúra mindig is vonzó volt számomra, több ilyen témájú könyv elolvasása után maga az ihlet is így szállt meg. A teljes történet pedig egyszer csak testet öltött a fejemben és azon kaptam magam, hogy ezt nekem le kell írnom. Kiemelném egyébként a Gendzsi szerelmeit és a Sógunt, mint legfontosabb inspirációimat, illetve van még pár könyv, néhány zene, animék és egy nagyon kedves japán ismerős, így végül ezek tették lehetővé, hogy A hold árnyéka megszülessen. Mármint vajúdási szakaszba lépjen, na.

 

Hol tartasz az írásban/forgatásban?

A hold árnyéka mindenképpen egy két évados történet lesz, ahol a fő cselekmény már rég megvan a fejemben, a kis nüanszok vázlat formájában virítanak a firka füzetemben, illetve 7 megírt fejezet a 13-ból várja a képeket. Bár még hátra van egy visszaemlékezős rész, amit eredetileg két részre tervezek szedni, de lehet végül három lesz belőle, hosszaságtól függően. Forgatás ügyileg megvannak a szereplők, illetve a főbb helyszínek, szóval tényleg csak le kell ülni és dolgozni. Meg vár rám még ezer statiszta legyártása…

A másik történetnek ugye még címe sincs, illetve csupán egy fejezet van megírva, de persze kész egy komplett világ, van egy térképvázlatom, szereplők konkrét jellemekkel, adatokkal, meg szerencsére a játékbeli énjük is kész. Egyelőre most az előbbi történetemre szeretnék koncentrálni nagy erőkkel, mert ha mindkettő között ingadozik a figyelmem, akkor soha nem fogok érdemit produkálni.

 

Mi a legnehezebb számodra az írásban?

Néha nem tudom úgy kifejezni magam, ahogy a fejemben elképzeltem az egészet és az eredmény egyáltalán nem nyeri el a tetszésem. Egyszerűen mániákusan javítgatom a meglévő részeket is és sosem érzem az igazinak. Ez rengeteg időt és energiát felemészt feleslegesen. Konkrétan még ezt az interjút is legalább kétszer átjavítottam… Oh, háromszor.

A másik problémám maga az illusztrálás, amit most én hozzáveszek az íráshoz. A játék nagyon lassan tölt be, hosszú idő, mire rászánom magam a forgatásra. Illetve eddig összesen háromszor vált menthetetlenné a dolog, rengeteg munkám elveszett, köztük egy korábbi történetem, a Szívem szilánkjai is, egy egyperces és egy mini-tale is. Ez egyszerűen teljesen elveszi a maradék kedvemet is, amit nagyon nehezen találok meg végül.

 

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?

Általában a legkellemetlenebb pillanatokban jön rám, hogy most már pedig nekem írni kell, de ezen a frusztráltságomon már túlléptem. Megírom, ami a fejemben van, így gyorsabban szabadulok, aztán hónapokig rá sem hederítek a dologra és tudok koncentrálni más fontos ügyeimre. Ezt a részét már sikerült elfogadnom és inkább engedek, minthogy szenvedjek. Egyedül a fent említett problémákat a játékkal élem meg rosszul. Nagyon rosszul.

Illetve nagyon nehéz, egyre nehezebb összeegyeztetni a magánéletet és az írást/forgatást. Amikor ez az írás megjelenik, én éppen Hollandiába költözöm másfél évre, előtte pedig a Norvégiában töltött 5 hónap sem tett jót a produktivitásomnak. Sokszor éreztem azt, hogy alkotás terén nem akarnak összejönni a dolgok, így már többször eljutottam oda, hogy nem erőltetem, talán nem is nekem való ez az egész. Aztán pár hónap szünet után mindig késztetést éreztem, hogy folytassam, egyszerűen nem tudom feladni. Tényleg régi vágyam, hogy megjelenhessen egy történetem, de azért minden áron senki szabadidejét nem akarom tönkre tenni.

 

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?

Először a fejemben körvonalazom a dolgot, magányos perceim ilyenkor mindig a történetre gondolással telnek. Majd előkerül a vázlatfüzet, ahol kitalálom a szereplők neveit és jellemét, fejezetekre bontom a történetet és kitalálom, hogy mi történik az adott részben, esetleg rajzolok térképet. Ezek után általában meglátogatom a Formatárat és megalkotom a főbb szereplőket, és csak ezután kezdem el a történetet írni. Kb. 3-4 rész után „megunom” az írást és elkezdem megalkotni a helyszíneket, esetleg megkezdem a forgatást karakterképekkel és a borítóval, majd rájövök, hogy ez a munkásabbik része a dolognak és visszatérek az íráshoz. Aztán megírok pár részt és jöhet megint a forgatás, stb, stb…

 

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?

A hold árnyékának első évadát leghamarabb nyáron, legkésőbb ősszel szeretném megjelentetni. Utána nem tudom, hogy az örökösösre vagy a második évadra fordítom majd a figyelmem, ez a jövő zenéje. Nem ígérek semmit, mert senkit sem akarok cserbenhagyni.

 


A HOLD ÁRNYÉKA

Shoda Mamoru ugyan jól leplezi, de anyagi gondjai miatt egyre inkább úrrá lesz rajta a félelem, hogy be kell zárnia szeretett dojóját és végleg el kell búcsúznia szamuráj-társaitól. Jobb keze és legjobb barátja, Nakata Rokuro is elkeseredetten próbál megoldást találni a problémára, nem sok sikerrel.

Rokurót, miközben próbál valamilyen eredményt felmutatni, megtámadja egy csapat rónin, a harc következtében pedig eszméletét veszti. Másnap egy teljesen ismeretlen helyen ébred, ahol megismerkedik Mitsukóval, a titokzatos fiatal nővel, aki valószínűleg megmentette a biztos és nem túl előkelő haláltól. Miután érdekes beszélgetésük után hazaküldi, Rokurót kíváncsisága nem hagyja nyugodni: kutatni kezd a nő után, de lassan rá kell ébrednie arra, hogy Mitsuko nem is az, akinek vallja magát.

” – Ki kell, ábrándítsalak, ha valamilyen romantikus, esetleg regénybe illő és misztikus magyarázatot vársz tőlem – fordult felé először teljes testével a nő. – Nem volt ebben semmilyen öncél, és nem is a személyed felé irányult. Mondhatni jókor voltam jó helyen. Bár az is igaz, hogy rettenetesen felmérgesített, hogy az egyik rónin a kardja markolatát használta, hogy harcképtelenné tegyen. Undorodom az ilyen férgektől, akik helyzetük ellenére még szamurájnak merik nevezik magukat, de a bushidót már régen elfelejtették. – Az emlékre Mitsuko érezhetően kissé felhergelte magát, de gyorsan úrra lett a dühén.

– Te is szamuráj vagy, Mitsuko-san? – bukott ki a kérdés Rokuróból. Ha szamuráj volt az apja, akkor a lánya is szamurájnak számított, de ez csupán egy társadalmi, mintsem gyakorlati jelentőséggel bíró rang volt, csak nagyon kevés nő értett valamicskét a kardforgatáshoz, az ő feladatuk másra koncentrálódott. Férjhez mentek, gyermekeket szültek és neveltek, vezették a háztartást, sokszor anyósuk szigorú pillantásaitól kísérve. Ha pedig férjük szeppuku elkövetésére kényszerült, maguk is örömmel mentek utána a halálba.

– A szüleim szamurájok voltak, így én is az vagyok, akárcsak a testvéreim – közölte kissé szárazon az illetlen kérdés miatt. – Számít ez valamit?”

Pár karakterkép (név nélküli verzió):

 

Pár kép a helyszínekről:

 


  “Örökösös történet”

Miután a Lord Marsall, Lucian Ward tragikus hirtelenséggel elhunyt, utolsó kívánsága, hogy Henrietta lánya egy erőskezű férfihez menjen hozzá, ezzel biztosítva Prymus stabilitását és jövőjét. Lottie Leeford, mint a fiatal örökös bizalmasa, személyesen próbál férjet találni gyerekkori barátnőjének és védencének, de feladata korán sem ilyen egyszerű. Kevés az ideje, Prymus tengernagya a kialakult helyzetet a saját maga javára akarja fordítani, ráadásul Henrietta szíve is mély titkokat rejt, amelyek fenekestől felforgatják az eddig megszokott békét és rendet.

Részlet:

Lottie végigmérte a magas férfit, akit legtöbbször csak egyenruhájában látott és gúnyosan elmosolyodott. Vincent kivételesen civil ruhában érkezett, csizmája olajosan csillogott a gázlámpa fényében.  A tengernagy kifejezetten férfias férfi volt, a legtöbb nő az udvarban és kívül oda volt érte, világos szemeivel és szőkeségével igen ritkaságszámba ment a déli szigetvilágban. Megjelenése szokás szerint kifogástalan és megnyerő lett volna, de Lottie nem tudta nem észrevenni az orránál húzódó mély sebhelyet, melyet sohasem tudott elég ügyesen elrejteni. Lottie emlékezett rá, hogy a sebet apja szerezte az igen makacs és engedetlen, akkor még egyszerű tiszti rangsorban lévő fiatal férfinak, aki emiatt az egész Leeford családot megvetette. Lottie persze örömmel viszonozta a férfi utálatát, ki nem állhatta annak lenéző, pökhendi stílusát. A kettejük közötti paprikás hangulat igen negatívan befolyásolta a tényt, hogy a mindenkori tengernagynak szoros kapcsolatot kell ápolnia a titkosszolgálat legfőbb személyeivel, ahova Lottie is tartozott.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés