Interjú

Interjú a 2014-es Sims Tales Awards díjazottaival

Mi más maradhatott még hátra, mint hogy megtudjuk, hogyan vélekednek a 2014-es STA résztvevői és egyben nyertesei az elmúlt hetek eseményeiről! Nem kerítettünk túl nagy feneket a dolognak, egész egyszerűen csak egy általános kérdésekből összeállított listát kapott meg mindenki, aki legalább 1 díjat bezsebelhetett az idén. A kérdések a következő voltak:
1. Csak figyelemmel kísérted, vagy esetleg a részed is kivetted a szavazásból?
2. Számítottál rá, hogy esetleg valamelyik kategóriában esélyes lehetsz?
3. Melyik jelölésen, illetve végeredményen lepődtél meg leginkább?
4. Szavazó szemmel kiket tartottál esélyesebbnek?
5. A nyertes szereplőid szerinted mit mondanának a díjátadón a köszönőbeszédükben?

Dani94
1. Az első fordulónál valahogy könnyebben ki tudtam válogatni a jelölteket, míg a második körnél már sokkal nehezebb volt a döntés. Próbáltam minden kategóriánál leadni a voksomat, de volt, hogy egyszerűen nem tudtam kiválasztani a számomra legjobbat.
2. Az illusztrálás az, ami nagyon fontos számomra. Mivel a korábbi STA-n én kaptam az ehhez kapcsolódó díjat, reménykedtem benne, hogy ezúttal is jó helyezést érek el.
3. Meglepődtem azon, hogy Paige bekerült a legjobban kidolgozott negatív szereplők közé. Őt inkább pozitív karakternek tartom. Mindenesetre sejtem, hogy miért szerepel ebben a kategóriában.
4. Nagyon szurkoltam Lee-nek. Vártam, hogy felbukkanjon a neve a legjobb fogalmazás, vagy a legjobb novella eredményénél. Illetve még Elena Richwood-nak is szívesen adtam volna egy díjat.

DeeDee
1. Természetesen részt vettem rajta! Mindig lelkesen szavazgattam, bár volt olyan, hogy tanácstalanságom közepette rábökős módszerrel oldottam meg a dolgot, de a sokat emlegetett dobókocka végül nem került elő.
2. Győzelemre nem tartottam esélyesnek a Jelzőfényt, de reménykedtem egy-két jobb helyezésben. Úgyhogy nagyon örültem, hogy végül megkaptam a legjobb illusztrálás díjat! Ráadásul ha úgy vesszük a novelláknál is! Ez külön öröm számomra, hogy az olvasóknak tetszenek a képeim!
3. Igazából nagy érzelmi megrázkódtatást egyik kategória eredménye sem okozott, bár a Legemlékezetesebb férfi mellékszereplő 2014 előtti kategóriájában el tudtam volna képzelni mást, mint Leo, ő már úgyis olyan sok díjat bezsebelt 😛
4. A The Torenost mindenképpen esélyesnek tartottam, akár minden kategóriában, és örülök is, hogy sok díjat kapott! Persze a La Media Naranja is nagy kedvenc, és a sajátomhoz képest még a Más, mint a többit is esélyesebbnek tartottam, sajnáltam is, hogy végül nem kapott díjat, mert megérdemelte volna 🙂

Dettyke
1. Aktívan részt vettem.  Amint kikerült egy szavazás, általában azonnal voksoltam is, hogy később már véletlenül se legyek befolyásolva a pillanatnyi állás által.
2. A legjobban kidolgozott negatív szereplő kategóriára számítottam, illetve a 2014-es fináléra, de a többi első helyezés őszinte meglepetésként ért.
3. Szerintem Zoe egyáltalán nem nyújtott emlékezetes alakítást mellékszereplőként, az ő továbbjutása eléggé meglepett, ahogy Maxime-é is, pláne, hogy egyetlen szavazat választotta el a méltán győztes Emmától! Sajnálom, hogy Leo elvitte a legemlékezetesebb férfi mellékszereplőknek járó díjat, igazán megelégedhetett volna a legjobban kidolgozott negatív karaktert illető címmel. Hayes számomra a második évad egyik legkedvesebb szereplője, ezért nagyon örülök, hogy sokan szimpatizáltak vele. Nem gondoltam, hogy nyerni fog, Levit a Nariból esélyesebbnek tartottam nála, ahogy Bencét is esélyesebbnek tartottam Prestonnál, mint legszimpibb főhős. Wayne ügynök bejutása a második körbe meg csak szimplán WTF! 😀 Amin még nagyon elcsodálkoztam, az a 2014. előtti és 2014-es legjobb tale, valamint a 2014-es legjobb fogalmazás cím. Hálásan köszönöm, hogy úgy gondoljátok, megérdemlem őket! Igazán megható és inspiráló!
4. Mondhatni letaglózott, hogy az új történetek mennyire háttérbe szorultak. Az STA kezdetén meg voltam róla győződve, hogy a „Jelzőfény” jó néhány kategóriában tarolni fog – megérdemelten. Az illusztrálás mellett én a legszimpatikusabb női főszereplő és a legjobb kezdés díját is neki adtam volna. A 2014. előtti kategóriában pedig azt hittem, hogy az „Abyss” lesz a favorit. Összefoglalva: „Jelzőfény” – „La Media Naranja”, valamint „Abyss” – „Az utolsó rejtély” csatározásra számítottam, ezt a négy történetet tartottam a legesélyesebbnek a legtöbb „legjobb” cím elnyerésére.
5. 2014. előtti kategóriában: Becca biztosan ugrálna és sikoltozna örömében, miközben folyamatosan ismételgetné, hogy: köszcsi, puszcsi, szercsi. Preston önelégülten fordulna a szobrocskájával az apjához, mire Leo a Torenók jellegzetes félmosolyával az arcán a levegőbe emelné mindkét díját, és anélkül, hogy bármit is mondana, megalázná és a földbe döngölné a kicsi fiát.
2014-es kategóriában: Tekintve, hogy bizonyos okból kifolyólag egyik karakter sem tudna megjelenni a díjátadón, így Hayes helyett Norelle venné át, aki elmondaná, hogy a srác egyébként se tartana beszédet, mert már az átadás előtt észrevétlenül lenyúlta volna díjat, és teljesen felszívódott volna. Preston helyett Zoe és Maxime lépne színpadra. Könnyek között emlékeznének meg szerettükről. A Leo nevével fémjelzett kristályocska pedig az idők végezetéig porosodna az FBI központjában, hogy generációkon át ösztönözze az ügynököket a precíz, ugyanakkor gyors és hatékony munkára.

Gabett
1. Részt vettem mind a két forduló szavazásán (bár bevallom, az elsőnél csak a feleletválasztósakat jelölgettem be), néhány tale-t újra is kellett olvasnom hozzá.
2. Reménykedtem benne, de arra álmomban sem számítottam, hogy rögtön kettőt is megnyerek. 🙂
3. A legjobb illusztrációs jelölésen, ebben (is) elég erős volt a mezőny, én pedig képek terén még bőven szeretnék fejlődni.
4. Lee bármelyik novelláját, személyes kedvenceim a Közel a Mennyország és A titokzatos bűntény, valamint a pályázatos Haleyt Sookie-tól. Illusztráció szempontjából Dani fotói igazán elismerésre méltóak, de a Haley képei is nagyon tetszenek. 🙂

JackTheBanshee
1. Inkább csak figyeltem, egyszer-kétszer adtam le szavazatot a második körben, de sajnos, mivel mostanában alig van időm bármire, a 2014-es tale-k nagy részével le vagyok maradva, így abban a mezőnyben nem is tudtam szavazni.
2. Hogy őszinte legyek, a korábbi Sims Tales Awards-ok után annyira nem lepődtem meg, hogy helyenként bekerült a nevem, viszont volt, amelyik jelölés nagyon meglepett, például Kilian bekerülése, akire sosem számítottam volna
3. Igazából olyan hatalmas meglepetés nem ért, nagyjából bejöttek a számításaim (Kiliant leszámítva, ahogy mondtam)
4. Egyértelműen számítottam rá, hogy a The Torenos (méltán) rengeteg díjat fog besöpörni, és nagyjából a többi számításom is bejött, azokra tippeltem, akik végül győztek is.

NoAngelBrigi
1. Semmiképp se akartam kihagyni a lehetőséget, becsületesen jelölgettem, és igyekeztem minden kategóriában szavazni a második körben is. Sok helyen nem volt egyszerű.
2. Mivel egy nagy, 2014 előtti csoportba foglaltuk a korábbi tale-eket, nem bontottuk évekre, minden kategóriában rengeteg nagyszerű tale akadt vetélytársamul, így már azon is meglepődtem, mikor egyáltalán bekerültem az ötbe. A fogalmazásnál és az illusztrálásnál láttam legesélyesebbnek, hogy tovább jut a Szappanbubi.
3. A legjobb főszereplőnek járót nem gondoltam volna, hogy Vivi kapja meg. Ezen felül a kezdés, és a finálé jelölésen is meglepődtem, mert úgy gondoltam, hogy jócskán akadtak sokkal ütősebb kezdtek és végek, mint az enyém.
4. Legszimpatikusabb női főszereplőnek Cleót jelöltem, az ő kedves kis személye fogott meg leginkább a hölgyek közül. Fogalmazás tekintetében Az utolsó rejtélyre szavaztam, de a bekerültek közül minden történetírót esélyesnek tartottam a címre.
5. Vivi minden bizonnyal kicsit zavarban lenne, és nem rendezne nagy szónoklatot, csak megköszönné mindenkinek a voksokat és a szeretetet. Aztán morogna otthon, hogy miféle írónak készül ő, ha nem képes még egy tisztességes köszönőbeszédet se mondani. 😀

Zsofi26
1. Igen, nagyjából hetente 2x ránéztem, szavaztam is!
2. Öhm… Hm. Talán. Sok pozitív visszajelzést kaptam, míg ment a tale és utána is, benne volt a pakliban. Őszintén, inkább sok dobogós helyre számítottam.
3. Hm. Nagy szívfájdalmam, hogy Bence nem nyert, de tisztában voltam vele, hogy nem is fog. Nagyon örültem Emma győzelmének, de Flóráéra nem számítottam. Őt én, mint olvasó nem feltétlenül a végtelenül szimpatikus kategóriába sorolnám. Inkább az érdekesbe vagy izgalmasba.
4. Egyértelműen esélyem nem volt a Torenos 2.-vel szemben :). Én is így éreztem :).
5. Emma: Jézusom! Nagyon köszönöööööm! *sikoltozás* köszönöm anyukámnak, apukámnak, az én édes Flórámnak, a kis manómnak, Bencének, még annak a görény Levinek is! Akinek innen üzenem, hogy az ajándékba kapott csecsebecséket rituálisan felégettem és jól esett! Maradjatok erősek csajok, we run the world!
Flóra: Nagy megtiszteltetés most itt állni. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan egyszerű lány, mint én valaha kap bàrmilyen díjat, szóval nagyon megható, köszönöm! Legfőképp Bencének, aki az élet minden területén támaszom, a lelki társam! Az anyukámnak, aki mindig tàmogatott ès bízott bennem. Emmának, aki a földkerekség legjobb barátnője és persze mindenkinek, aki szavazott rám! Remélem, hogy sokatoknak lesz mersze élni, és olyan kalandokat megélni, mint nekem! Találjàtok meg ti is a fél narancsotokat és happily ever after! 🙂

 

NoAngelBrigi