Interjú Ri-vel – Készülőben: Átkelő
Igazából is-is, ami azt illeti. Részben magabiztos vagyok benne, hogy az elmúlt évek alatt azért talán csak fejlődtem valamit, részben pedig félek, mert sosem tudom igazán megítélni a saját írásomat, és persze mindig ott van az, hogy mi van, ha ezt is ugyanúgy elbaltázom, mint az előzőeket sikerült valahogyan. Kicsit félek, hogy képes leszek-e megvalósítani, amit elterveztem, de azért azt mondanám, inkább magabiztos vagyok, mint félek.
Mi ihlette a történetet?
Hű, hát ez elég vicces történet, ugyanis a sztori legelső ötlete a Madagaszkár Pingvinjei filmből jött. Ugyanis az elején elhangzik benne egy mondat (Kapitánytól, egészen pontosan, annak aki ismeri :D), ami nagyjából így szól: “Azért jó hogy van egy cirkuszunk, mert így senki nem veszi el az ágyúnkat a határon!”. Valahogy erről a mondatról jutottam el fejben végül oda, hogy írni akarok egy sztorit, ami egy határőrség életével foglalkozik, aztán a többi már csak úgy.. jött véletlenül, mert hát rólam van szó, mi más lenne, mint fantasy xD Szóval igen, a világok közötti létezéssel foglalkozó határőrös dráma-krimimet a Madagaszkár Pingvinjei ihlették..
Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Mostanában sokat haladtam írásban, ami azt jelenti, hogy már öt teljes rész megvan.. bár valójában ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a történet terve majdnem végig készen van egy füzetben, és 1-2 rész majdhogynem teljes egészében le van írva bele, csak át kell majd fogalmazni, és begépelni, szóval azt mondanám, nem állok rosszul. A forgatással sajnos más a helyzet, még nem tudtam hozzákezdeni, technikai nehézségek miatt (semmi súlyos, csak monitorproblémák), de arra jutottam, hogy úgyis halasztom addig, amíg teljesen meg nincs a szöveg.
Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Elkezdeni. De tényleg, hogyha egyszer nekiállok, akkor már megy, de hogy rávegyem magamat, hogy megnyissam a dokumentumot.. Egyébként pedig azt mondanám, a tervezés. Hogy minden a helyén legyen, és ne kövessek el újra olyan hibákat, mint az Abyssban, hogy tudatosan legyen felépítve, mert az előző történetemnél a részek végén pont annyira nem tudtam néha, mi fog történni, mint az olvasó xD Ezt a mostaninál mindenképpen szeretném elkerülni.
Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Nálam már lassan az a ritka, hogyha nem vagyok elakadva.. szóval igen, gyakran megesik. Általában mindig ugyanúgy oldom meg, az utolsó néhány oldalt kitörlöm, és újraírom, mert valószínű, hogy valahol valami elcsúszhatott benne. Ez a módszer nekem eddig mindig bevált, és az új verzió mindig jelentősen jobb lett, mint az első volt.
Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Mostanában rászoktam arra, hogy először írok, a forgatás meg majd csak később jön. Ennek részben technikai okai is voltak, de arra is rájöttem, hogy azért szerettem korábban előre forgatni, mert sosem volt vázlatom, és így forgatás közben találtam ki kb, hogy mi történik egyáltalán. Itt már nem ez a helyzet, szóval nem kell feltétlenül, hogy a forgatással “felvázoljam” magamnak, hogy mi fog történni.
Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Jó kérdés, szeretném még az idén befejezni, ha a nyár nem is jött össze, de egy novembert megcéloznék befejezésnek. Aztán majd meglátjuk, az élet rábólint-e erre a szándékomra… xD
– Ahogy elnézem, régen többen voltak itt – mondta a fiú, ahogy végigfuttatta tekintetét az ajtókon és ablakokon, amiket már régen magáévá tett a rozsda, a mocskos üveg mögött felsejlő szobákban pedig szürkén fedett mindent a por halotti leple. Mégis minden hordozta az egykori nyüzsgés távoli emlékét, olvashatatlanná rongyolódott papírlapok – talán újságok? – a földön, az ablakok sorai távolabb, a bejáratoknál, a rengeteg átkelő léptei által megkoptatott festés a betonon.. Minden jel arra utalt, hogy a helyet nem az ürességnek és az enyészetnek teremtette, aki annak idején létrehozta, de bármilyen jövőt is terveztek annak idején neki, az talán megbicsaklott valahol az időben.
– Elvileg televolt az egész hely, legalább harmincan dolgoztak itt, a 906-os őrhely fénykorában.. de nem tudom, amikor én idekerültem, már csak négyen voltunk.
– Miért, mi történt?
– Fogalmam sincs, akkor még nem voltam itt. És errefelé ritkán mesélnek történeteket… főleg mivel nem nagyon van, aki elmondaná őket. Amikor idekerültem, már minden ilyen volt, de Heiner azt mondta egyszer, már az ő idejében is.
– Na és Ivanna?
– Ivanna nem beszél a múltról. Igazából másról se nagyon.. gondolom megvan rá az oka.”
– Állítólag nem illik ilyet kérdezni. – vágta rá Niels csendesen.
Heiner nem szólt semmit, csak halkan felmordult.
– Tudod mit, nem is az én dolgom – mondta végül. – Csak látni akartam, kit kaptunk Evan után..
– A barátod volt?
– Evan? Egy barom volt – Heiner vállat vont. – Egy idealista barom.
– Ha utáltad, akkor miért érdekel, hogy meghalt?
– Ilyen hülye kérdést.. Az érdekel, ki ölte meg.
– Fogalmam sincs, ki tette, itt se voltam – Niels elfordul, és újra kinézett az ablakon. – Semmit nem tudok az egész ügyről, csak amennyit Genevieve elmondott. Különben is.. – hirtelen elhallgatott, és szemét meresztgetve bámult bele a kinti sötétségbe. – Heiner.. az normális.. hogy van odakint valaki?”
***
Akit faggattak: Ri
Aki faggatta: Thea
