
Interjú Romenával – Tükörkép
“Valamiért mindig jobban szerettem a negatív karaktereket, feltéve, hogyha van indokuk arra, amit csinálnak. Az olyan főgonoszokat nem bírom, akik azért rosszak mert csak.”
A „Tábori mókát” még 11-12 évesen írtam, akkor is csak azért, hogy legyen. Nem gondolkodtam túl sokat a történeten, és nem is fordítottam rá sok időt, ezért is lett olyan amilyen. A történet megjelenése után nekiláttam a 2. évadnak, ami az utolsó részt kivéve tejesen kész van, de sose fejeztem be, mert a vége felé már az új ötletemre, a Tükörképre koncentráltam.
Milyen érzés volt másodszorra útjára indítani egy tale-t? Ugyanúgy izgultál, mint amikor a „Tábori móka” megjelent, vagy már valamelyest nyugodtabban vártad az első véleményeket?
Hogy őszinte legyek sokkal jobban izgultam, mint régen. Ez az első komoly talem, és nagyon kíváncsi voltam az olvasók véleményére, ami szerencsére pozitív volt.
Sokakat szokott foglalkoztatni a kérdés, hogy ki mennyi idő alatt készül el egy résszel, de engem itt most inkább az érdekelne, hogy meddig tartott Neked a teljes tale elkészítése? Milyen ütemben haladtál vele?
Az írás folyamán voltak rövidebb-hosszabb kihagyások, de viszonylag hamar elkészültem vele. A leghosszabb szünet az a 10. résznél volt, ami novembertől februárig tartott. Általában ha leülök írni, akkor simán megírok egy-egy részt, ezért az ilyen hosszú kihagyások inkább a lustaságom miatt voltak.
Sokkal jobban szeretek forgatni, mint írni. Néha, amikor unatkoztam, de nem volt megírva szöveg, csak úgy beléptem a simsbe, helyszíneket építgetni vagy a karaktereken igazgatni. De szoktam karakterfotókat csinálni, vagy jövőbeli (még nem megírt) jeleneteket forgatni.
Térjünk át akkor magára a Tükörképre. Mesélj egy kicsit az ötlet megszületéséről!
A történetet két, egymástól független tale ötletből gyúrtam össze. A fantasy szál alapját (a gyógyszerszerző út) egy tale második évadjának főszála lett volna.
Előzetesen készítettél hozzá forgatókönyvet/vázlatot, vagy úgy voltál vele, hogy úgyis írás közben jönnek a legjobb ötletek?
Írtam vázlatot, de sokszor eltértem tőle. Például az tündéres rész is teljesen máshogy történt volna, de már akkor tudtam, hogy nem úgy fogom megírni, mikor megírtam a vázlatot.
Tale íróként nehéz választani kedvenc szereplőt, hiszen ha azt vesszük, mindegyik a mi gyermekünk és azokat egyformán szeretjük, de mégis, Neked van abszolút favorit karaktered? És ki az, akivel a legtöbb bajod gyűlt meg azonosulás terén?
Kedvencemnél sokat vacilláltam Jayden és Griffon között, de az utóbbit választom. Valamiért mindig jobban szerettem a negatív karaktereket, feltéve, hogyha van indokuk arra, amit csinálnak. Az olyan főgonoszokat nem bírom, akik azért rosszak mert csak. A legkevésbé kedvelt karakter pedig Aloysius. Nem tudom megindokolni hogy miért nem szeretem, de ő áll tőlem a legtávolabb.
A leggyengébb epizódnak a 6; a „Tánc” című epizódot tartom. Kicsit rövid lett és fölöslegesnek is érzem, de nem akartam kitörölni, mert mindenképp szerettem volna egy olyan részt, ahol a szereplőket jobban megismerhetjük. Kedvenc részem a 14; a „Végre találkoztunk” című epizód. Ez lett a leghosszabb rész, de mégis ezt írtam meg a legkönnyebben. Mivel Griffon a kedvenc szereplőm és ez az egyetlen rész amiben benne van, ezért nagyon lelkes voltam írás közben.
Bár sejtem, mit válaszolsz, azért megkérdezem. A Jaydenes vagy a könyves szálat szeretted jobban írni?
A fantasy szálat sokkal jobban szerettem írni. A Jaydenes szálat inkább egy keretnek, egy eszköznek tekintem, ami segített elmesélni az ’eredeti’ ötletemet.
Sok olvasót meglepted, hogy két befejezést is írtál a Tükörképhez. Sookie például arra kíváncsi, és bevallom, engem is foglalkoztat a kérdés, hogy miért készült két alternatív vég?
Mikor még ötlet szinten létezett a tale, sokat gondolkodtam a befejezésén, aztán szinte egyszerre ugrott be mindkét befejezés, én meg csak ültem, és vakartam a fejem, hogy mi legyen. Úgy döntöttem, hogy megírom mindkét befejezést, és kinek melyik tetszik jobban, azt ’választja’ az igazi befejezésnek.
Nem rajongok annyira a romantikus történetekért, ezért mindenképpen az első befejezést választanám.
Nita90-ben is felmerült egy roppant jó kérdés. Ő picit lezáratlannak érezte mind a könyvbeli, mind pedig a Jaydenes szálat. Jól sejti, hogy jön esetleg egy második évad a Tükörképhez?
Néhány karakterfotón és csoportképen kívül még csak a fejemben létezik, de lesz második évad… valamikor…
Na, ezzel szerintem sokaknak szereztél örömöt. Tudnál arról egy kicsit mesélni?
Annyi ötletem van, és nehezemre esik nem elmondani őket, ezért itt egy kép: 😛
Ahogy már említettem korábban, az alapötletet egy másik tale ötletből vettem át. Ebben lett volna a főszereplő nő, és a társa egy másik lény. A főszereplő maga is varázsló lett volna, ezért több varázslás is lett volna.
Köszönöm, hogy időt szántál az interjúra. 🙂 További jó írást, aztán várjuk nagy szeretettel az újabb információkat a második évadról!
Akit faggattak: Romena
a Tükörkép című történet írója
Aki faggatózott: Etti
Ezeket is érdemes megnézni

Interjú Rochelle-lel – Készülőben: A hold árnyéka, “Örökösös történet”
2018. január 1.
Interjú CherrySensei-el – Készülőben: “Magányos tale”
2017. december 28.