Interjú ManyóÓ-val – Készülőben: Egy elfeledett isten 2

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Úgy gondolom, hogy egy írónak mindig magabiztosnak kell lennie a történetével kapcsolatban, ugyanakkor bizonytalannak minden másban. Van egy történet, ami csak az enyém, az én fejemben született, számomra valamit jelent, hogy is lehetne rossz? De vajon képes leszek-e átadni? Utóbbi az, ami miatt aggódom kicsit. Az, hogy másnak tetszik-e a téma, a szereplőim az úgyis ízlés kérdése.
Szerencsére annak idején, amikor még a MySims fórum létezett, rengeteg hosszú, velős kritikát kaptam, amikből tudtam tanulni, így ez a tapasztalat segítségemre van a kérdéses részletekben.
Azon nem aggódom, hogy túlszárnyalom-e az előző műveim. Az első történetem (Egy angyal bakancsban) annyira régi, hogy tudom, annál már jobb vagyok. Az Egy elfeledett isten első évadát pedig nem túlszárnyalni akarom, hanem értelmet adni neki a másodikkal. Ami egy sokkal nagyobb kihívás. Nem az foglalkoztat, hogy jobban sikerül-e, mint az első évad, hanem hogy egyáltalán sikerül-e úgy megírnom, hogy az olvasók is érezzék a kettő közötti szoros kapcsolatot.

Mi ihlette a történetet?
Fogalmam sincs. Annyira régen született az ötlet, hogy már nem is emlékszem. Lehetséges, hogy álmodtam valami hasonlót, de az is lehet, hogy egyszerűen csak akartam egy történetet, ami egy tipikus fantasy világban játszódik, és addig játszottam a fejemben a gondolattal, hogy végül valami használható jött létre.

Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Csúnya lenne azt írni, hogy sehol, mert nem, de néha így érzem. Körülbelül húsz részből megírtam az első tíz és fél részt, illetve a legutolsót. Ebből körülbelül tíz részhez a képek is készen vannak többé-kevésbé. Azonban most elkezdtem mindent újraírni, fotózni, átgondolni a szereplőim jellemét. Szóval egyelőre visszafelé haladok.

Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Jelenleg a simulékony fogalmazás. Általában tudom, hogy mit akarok írni és milyen formában, de ha nem jön elsőre magától, akkor sokszor erőltetett lesz egy-egy mondat. Főleg a leíró részekkel vagyok bajban, mert egyrészt figyelnem kell arra, hogy egy csilli-villi fantasy műfaj megköveteli a kissé lírai stílust, de első körben beleestem a többszörösen összetett mondatok és a nyálas leírások csapdájába. Ebből akarom most valahogy kiemelni magam.

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Állandóan írói válságot tapasztalok. Persze vannak részek, amik meglepően gyorsan mennek, de sokszor van, hogy napokat képes vagyok ülni egy bekezdés felett. Ilyenkor erőltetem. Mikor utazom, és nincs jobb dolgom, előveszem a jegyzetfüzetem, és sokféleképpen leírok egy-egy mondatot, amíg meg nem találom, amelyikkel elégedett vagyok.
Ez az apróbb válság persze. Legalább egy évre teljesen leálltam az írással és csak úgy két hónapja kezdtem újra. Nem voltam elégedett, úgy éreztem, hogy sok minden sántít, a szereplőim semmilyenek. De be akartam fejezni, mert már annyira a részemmé vált, hogy sajnáltam volna, ha csak a fejemben létezne.  Ezért hát leültem a barátommal és elmeséltem neki az egész történetet nagyvonalakban. Ő pedig kérdéseket tett fel, kiemelte, hogy mik az erősségek, és mik a gyengeségek. És akkor újra beindult a gépezet, tudtam, hogy mi az, amin változtatni akarok, kik azok a karakterek, akiknek más jellemre van szüksége. Vagy egyáltalán jellemre van szüksége…

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Először a szöveget írom meg, utána a képeket készítem el. Mielőtt azonban valóban megírnék egy-egy részt, összefoglalom, hogy mit is akarok leírni abban a részben. Átgondolom, hogy biztos minden benne van, és nem csak a fejemben létezik egy-egy információ.
Kivételt képeznek a táj, illetve teremleírások, mivel a játékban vannak korlátaim. Ebben az esetben inkább először a helyszínt építem meg, fotózom le, és csak utána jön a leírás.

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Pár hónapon belül szeretném befejezni. Ez persze nem jelent semmit. Lehet, megint beleunok, illetve a játékom sem szereti azt a 12 GB egyedi tartalmat, amivel jelenleg futnia kell még annak ellenére sem, hogy direkt ezért beszereztem egy SSD-t neki. Remélem, nem adja fel, mielőtt befejezem.


Egy elfeledett isten – 2. évad

Egy olyan korban járunk, amelyre már senki sem emlékszik. Egy olyan korban, amelyben az égen sárkányok repkedtek, a tengereket pedig sellők uralták. Egy olyan korban, ahol az ember apró porszemnek számított, a világot pedig varázslók irányították.
Ebben a korban született meg Nemeeneon Brehnera negyedik nemesének elsőszülött fiaként rejtélyes erők birtokában. Fiatalkorát szigorú szabályok szerint, a külvilágtól elrejtve élte le, de mindent maga mögött hagyott egy új sors reményében.
Hatalmas mágusok nyomdokaiban járt, olyan csodákat látott, amelyeket ember még soha, feljutott a felhők fölé és le az óceánok legmélyére. Varázslatos lények hajtottak előtte fejet, amerre járt, útját tisztelet övezte. Tisztelet, bánat és végtelen sötétség.
***
“Nemeeneon ezüstszőke haját minduntalan az arcába fújta a szél, de ez nem volt szokatlan számára fent a kietlen sziklák kopár tetején. Távol járt otthonától, pedig a nap már lebukóban volt. Kezdetben csak menekülni akart. Minél messzebb repülni a társadalmi elvárásoktól és a reménykedő szempár elől. Aztán különös érzés kerítette hatalmába, és már maga sem tudta igazán, miért is repül a sziklák mentén fel a fellegek fölé.
Hirtelen megtorpant, leszállt egy kiugró sziklára és a mélybe tekintett. Alatta szürkébe öltöztek a fák, édesapja már biztosan aggódott érte. Mégsem fordult vissza. Nézte még, ahogy elszunnyad a fény, és megjelennek a csillagok, majd engedett a vonzásnak, ami a mögötte elterülő barlang szája felé húzta.
Picture
Lába önkéntelenül vitte előre a sötétbe. Lassan ballagott, a vonzás hirtelen eltűnt és már csak az üreg baljós auráját érezte, ami arra késztette, hogy megálljon. Hatalmas szájként vették körül a sziklák, mintha el akarnák nyelni. Mégis továbbindult.
Ahogy egyre beljebb hatolt, a húzó érzés visszatért, a feketeségbe szólította. Nem látott, de az ösztönei megsúgták, merre menjen.
– Itt volt már az ideje, hogy rám találj, fiú! – törte meg egy földöntúli hang a barlang némaságát.
– Ki vagy? – kiáltotta az ürességbe Nemeeneon inkább kíváncsi, mint rettegő hangon.
Lángcsóva tört elő a semmiből forrósággal terítve be a barlangot. El kellett takarnia a szemét. Szinte égett a levegő, valami lángra kapott a sziklákon, a tűz mozgó árnyékot vetített a falra.
Picture
– Nagven vagyok – lépett közelebb az árny. – A szolgád, fiú.
Nemeeneon nyelt egyet, amikor végre kirajzolódott előtte egy sárkány hatalmas alakja maga teljes pompájában. Mélyfekete pikkelyeit vörös lángnyelvek tarkították, égkék szemeit egyenesen rászegezte.”

***

 

Akit faggattak: ManyóÓ

Aki faggatta: Thea

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés