Tükörkép – Szilánkok – 15. A vég vége

Értetlenül néztem a többiekre, semmit sem értettem, mi történt. Semmilyen értelmes magyarázatot nem tudtam rá adni, de a mostanában történtek után már semmin sem lepődök meg. Nagyon úgy tűnik, hogy a legendákból híres, Pabris isten állt előttünk. Egyikünk sem jutott szóhoz, mind dermedten álltunk, és vártuk, hogy ő beszéljen.

– Őszintén sajnálok mindent, amit tettem – kezdte – úgy vélem, ez az egész az én hibám. Talán a legegyszerűbb az lesz, ha az elején kezdtem. Soha sem gondoltam volna, hogy ekkora galibát fogok okozni. Unatkoztam, leginkább ez volt az oka, ahogy cselekedtem.

– Sok-sok évvel ezelőtt én voltam az az ismeretlen varázsló, aki egy éjszakán meglátogatta Agapét, a nőt, aki azután az első niwa anyja lett. Akartam én is valamit, ami úgymond az enyém, én teremtettem. Nem hittem volna, hogy később mi lesz belőle.

– Mikor kitört a háború az emberek és niwák között, borzalmas volt nézni mi történik. Szeretem az embereket, hiszen nekik köszönhetem, hogy létezem, de a niwák az én gyermekeim voltak, ezért őket sem hagyhattam cserben. Nem akartam belefolyni a háborúba, mert nem akartam senkit sem elárulni.

– Aztán egy nap megtaláltam Navát az erődben. Olyan árván, és sebezhetően feküdt ott, hogy képtelen voltam otthagyni. Akkor vettem fel Prabhü alakját, és teremtettem neki otthont. Mikor visszatértek az emlékei, én erőltettem, hogy térjen vissza a családjához, mert azt hittem így a helyes. Akkor tudtam meg, hogy Ymldir egyik démona Griffonban van.

– Már akkor leállíthattam volna ezt az egészet, de mégsem tettem. Végig akartam nézni, mi is fog történni, aztán később, már képtelen voltam megtenni. Ezért szeretnék mindegyikőtöktől bocsánatot kérni, mert az én hibámból haltatok meg. Ha már akkor megállítom, amikor először észrevettem, akkor az egész meg sem történt volna.

– Senki sem tudhatja mi fog történni a jövőben, még egy isten sem – mondta meglepően Aderyn, és közben szélesen mosolygott. El sem tudom képzelni milyen terhet vehetett le magáról az elmúlt percekben – el kell fogadni a múltat, csak azzal együtt lehetsz önmagad.

Pabris csak mosolygott a kijelentésén.
– Szeretném felajánlani a lehetőséget, hogy visszatérjetek a világotokba. Az én hibámból történt, ami történt, és ezt szeretném jóvátenni – a többiek egymásra néztek, de nem kellettek szavak, hogy megértsék egymást. Claire szólt mindenki nevében:

– Köszönjük az ajánlatot, de nekünk már ez az életünk, ebben kell tovább élnünk.
– Értem. Akkor eljött a búcsú ideje. Aloysius és Étaín velem jön vissza, lehetőleg minél hamarabb.

A következő pillanatban Aloysius húzott félre, távol a többiektől.
– Szóval, ez egy életre szóló emlék volt – mondta – el ne merd felejteni ezt is!
– Ezt elég nehezen tudnám. Mi történhetett ez idő alatt odaát? Vajon kerestek titeket?
– Bele sem merek gondolni. Még egy jó magyarázatot ki kell találnunk. Nézd… én nem tudhatom milyen érzés lehet, de biztos vagyok benne, hogy képes leszel megbirkózni a kettős életeddel.

– Kösz. Sokat jelent ezt saját magamtól is hallani – sok dolgot meg kellett volna még beszélnünk, de nagyon kevés időnk maradt hátra. Nekik vissza kellett menniük. Búcsúzóul megveregettük egymás vállát, mintha legjobb barátok lettünk volna.

– Mondd meg Bonnienak, hogy mindent köszönök, és nagyon fog hiányozni – hallottam Étaín hangját, miután szorosan megölelte Clairet.
– Készen álltok? – kérdezte az isten, mire ők bólintottak.

A kapu, amit Pabris nyitott meg, sokkal kisebb és halkabb volt. Az isten előre ment, de Étaín és Aloysius még megálltak integetni egyet búcsúzóul, majd ők is átsétáltak a kapun, ami csöndesen bezárult mögöttük.

Véget ért egy történet, életem utolsó kalandja. Tudom, hogy képes leszek megbirkózni a régi életem emlékeivel, hiszen a többieknek is sikerült. Nem lesz könnyű továbblépnem, de sikerülni fog.

***

<strong “mso-bidi-font-weight:=”” normal”=””>Griffon

Egész életemben, egy hazugságban, egy álomban éltem. Mikor néhány nappal később felébredtem, olyan volt, mintha egy hosszú és borzalmas rémálom ért volna véget. Claire ott ült mellettem, mikor észhez tértem. Látszott rajta, hogy hatalmasan megkönnyebbült mikor látta, hogy nincs semmi bajom. Az egész jelenet hasonlított arra, mikor én adtam neki vissza az életét.

Az elején képtelen voltam elfogadni azt a tényt, hogy egy démon volt bennem. Minden, amit cselekedtem olyan logikusnak és helyesnek tűnt, hogy korábban fel sem vetődött bennem ehhez hasonló kérdés. De most, hogy visszanézek az akkori időszakra, minden olyan zavaros, és elmosódott.

Az emberek csodálatosak. Azok után, amit tettem képesek voltak megbocsátani nekem. Jayden sokszor meglátogatott, amíg betegeskedtem, és néha Bonnie is eljött. Aderyn is rengetegszer eljött. Hihetetlen, hogy annyi év után újra visszakaptam a húgomat.

Mikor meghalt, mindent megtettem volna azért, hogy visszahozzam az élők sorába. Sosem hittem volna, hogy valóban sikerült, még ha nem is úgy, ahogy képzeltem.
Úgy tűnik, hogy még egy olyan ember is megérdemel egy második lehetőséget, mint én.

***

<strong “mso-bidi-font-weight:=”” normal”=””>Jayden

Ez a nap is eljött. Itt vagyunk a Tükörkép premierjén. Már több hónap is eltelt a történtek óta, és biztosra mondhatom: teljes mértékben jól vettem az akadályokat az új élet kezdése közben. Ez idő alatt igen szoros kapcsolatot alakítottam ki Griffonnal. Most, hogy a démon nincs már vele, egy teljesen más ember lett, mint volt.

Rajta kívül még Aderynnel töltöttem el sok időt. Ki gondolta, hogy újra össze fogunk jönni? Az egész az egyik este történt, mikor mindketten a két életünkről panaszkodtunk egymásnak. Eszembe jutott milyen jól szórakoztunk régen ketten együtt, és most, hogy egy ilyen sztori is összeköt minket, nem volt más választásunk.

A vörös szőnyegen való pózolás után beültünk megnézni a filmet. Sokkal jobban sikerült, mint azt valaha is képzeltem volna. A színészek remekül játszották a szerepüket. Az Aloysius és Griffon közötti jeleneteknél, közösen összenevettünk. Olyan vicces volt ebből a szemszögből újraélni életünk ezen részét.

Az átlagos életemben sosem hittem volna, hogy az élet ilyen fordulatos meglepetéseket tud hozni. Nem gondoltam volna, hogy az ellenségemből lesz a legjobb barátom, a barátomból pedig az ellenségem. Az élet tartogat meglepetéseket, de anélkül nem is lenne értelme élni.