
The Torenos – A hatalom csapdájában – 4. Elfogatási parancs
Ott tartottunk, hogy a két pasas magával vitt azzal a bazi nagy terepjáróval. Legalább másfél órát kocsikáztunk át a városon a kivilágított utcákon. Nem igazán tudtam hova is megyünk. Nem sűrűn jártam a város ezen részein. Mindenesetre elég jómódú környéknek tűnt.
Már kezdtem magam halálra unni, mikor vettünk egy hirtelen jobb kanyart és egy hatalmas épület parkolójában megálltunk.
– Hé! Ez az én autóm! – kiáltottam.
– Most már nem – felelte a szakállas.
– Ne csináljátok már! Nem vehetitek el!
– Majd az illetékessel megbeszéled. De biztosíthatlak afelől, hogy kevés az esélyed a visszaszerzésére – mondta a kalapos, és mindketten megeresztettek egy cinkos mosolyt.
Elindultunk az épület felé. A két fickó ügyelt rá, hogy meg ne lépjek. Na, nem mintha nem fordult volna meg a fejemben minden egyes lépésnél, de tudtam, hogy szembe kell néznem vele, még ha maga az ördög is.
A kinyíló ajtók mögül egy ízlésesen berendezett várakozó szobába léptünk. Az íróasztalnál egy csinos titkárnő szorgalmasan gépelt valamit. A kalapos fickóval bájcsevegtek egy keveset, közben a szakállas figyelmeztetett, hogy ne nyúljak semmihez az irodában, mert a Főnök igen kényes a dolgaira. A hölgy betelefonált az igazgatóhoz, majd intett, hogy bemehetünk.
– Leo- üdvözöltem hűvösen.
– Kösz, de inkább kihagyom – utasítottam vissza.
– Elég a jópofizásból. Ne tégy úgy, mintha érdekelnélek! Mit akarsz? – kérdeztem agresszíven.
– Most azt hiszed, vicces vagy?
– Meg is van. A pénzemet!
– Azt, amit eltulajdonítottál tőlem kb. másfél éve – hangzott a válasz. – Remélem, még megvan.
– Ó, hogyne! – feleltem. – Egy része itt áll a parkolóban. A többi meg… hát… az úgy elment ide-oda.
– Sejtettem. Ezért is foglaltam le az autót. Meg kell hagyni, jó ízlésed van.
– Szerencsére nem tőled örököltem – motyogtam, de azért úgy, hogy hallja. – Lenne egy kérdésem.
– Bökd csak ki! Nem harapok.
– Igen, azt tudjuk. Te más eszközöket használsz megfélemlítésre. Szóval, miért csak most?
– Miért csak most kerestél meg? – kérdeztem érthetőbben.
– Pofon egyszerű a válasz. El voltam foglalva. Tudod, üzletkötés fontos emberekkel, kapcsolatok kiépítése, ápolása…
– Vagyis nem volt szükséged a pénzre – állapítottam meg.
– Tudtam nélkülözni.
– Mert az enyém. És nem vagyok hajlandó tolerálni a lopást. Főleg nem azt, ha a saját fiam lop meg – válaszolt hűvösen.
– Ó! Most a fiad vagyok? – csodálkoztam.
– Mindig is az voltál.
– Én nem így emlékszem. Csak akkor vagyok a fiad, ha kell valami.
– Ugyan – somolygott a bajsza alatt. – De akkor is vissza fogod fizetni.
– Egy milliót? – csodálkozott most ő. – Hmm… Nem kettő az véletlenül?
– Nálam csak egy volt – feleltem vállat vonva.
– Ja, igen, a bűntárs. Hogyhogy feleztetek? Te vagy a lángész a családban, neked több jár. De mindegy is. Kérem mind a két milliót.
– Tőlem?
– Bizony.
– Leo, ne már! Százezret talán tudok adni, de honnan szedjek elő még kilencszázat?
– Ha jól értem, megint szükséged van rám. Mi van, ha nemet mondok? Ha nem akarok belekeveredni a piszkos kis üzleteidbe?
– Te szemét! – rontottam volna neki, ha nem lett volna nála az a pisztoly, meg a két nagydarab testőr a hátam mögött. – Ha bármi bajuk esik… én…
– Rajtad múlik! Engedelmeskedsz, és nem lesz bajuk.
– Húú, de utállak! – néztem a szemébe.
Még az időjárás is ellenem játszott. Próbáltam megtalálni a hazafelé vezető utat a szakadó esőben. A délelőtti forró napsütésből hideg, zivataros éjszaka lett. Teljesen átfagytam mire egy ismerős környékre értem. Igaz, még mindig elég messze voltam a lakásomtól.
Gondolataimba merülve bandukoltam a járdán, mikor váratlanul egy autó állt meg mellettem.
– Rendőrség! Kérem, szálljon be a járőrautóba! Elfogatási parancsom van maga ellen.
Ezeket is érdemes megnézni

The Torenos – A hatalom csapdájában – 25. A döntés
2018. január 14.
The Torenos – A hatalom csapdájában – 14. Pizsiparti
2018. január 14.