The Torenos – A hatalom csapdájában – 3. Mozgás!

A bünti után az udvarra siettem. Zoe, mint mindig, most is ott várt rám. Újra sütött a nap. Senki nem mondta volna meg, hogy október vége van. Rohanni akartam Zoéhoz, de Will megállított.

– Ugye tudod, hogy ezzel még nincs vége? Ki foglak csinálni! – fenyegetett.
– Azt majd meglátjuk! – válaszoltam vállvonogatva. Próbáltam minél hamarabb lerázni, mert Zoe már nagyon türelmetlen volt.
– Preston, gyere már!

– Bocs. Sokáig voltam?
– Á dehogy! Még csak másfél órája várlak – morcoskodott Zoe.

– Ne haragudj, de a fogdában voltam egész nap – próbáltam elnézést kérni és magyarázatot adni.

– Ha nem verekedtél volna, nem kerülsz megint oda. Miért kell folyton bajba keveredned? Komolyan nem értelek! Miért jó ez neked? – mérgelődött Zoe.

– Nem hagyom, hogy az a mocsok bántson másokat.
– Értem, de ez már a sokadik eset. Greene-nek is elfogy egyszer a türelme.
– Hát, ja. Azt mondta, hogy ha csak egy icipici probléma is van velem, akkor kirúg.
– Ajaj! Jobb lesz vigyáznod! Nem akarok nélküled ballagni – mondta aggodalmasan. – Ígérd meg, hogy kerülöd a bajt!

– Nem lesz gond. Ígérem! De menjünk, mert éhen halok!
– Rendben. Menjünk.

Kedvenc gyorséttermünk felé vettük az irányt. Alig vártam, hogy beleharaphassak azokba az isteni finom hamburgerekbe. Már a gondolattól is összefutott a nyál a számban. Ám hamar köddé váltak ezek az ábrándok, mivel útközben Zoe szokásához híven fejmosást tartott.

– Jól van. Most már én is megéheztem. Készítek valamit. Közben azért folytatom a történetet.

Két óriás hamburger után alig bírtam feltápászkodni az asztaltól. De megérte! Jóllakottan útnak indultunk, és Zoét egészen az otthonáig kísértem.
– A műszülők mit szólnak a koncerthez? – érdeklődtem Zoe nevelőszüleiről.
– Műfater azt mondta, oké, műmuter meg nagy ívben tojik rá, mit csinálok. Nekik csak a pénz kell utánam. Alig várom már, hogy nagykorú legyek!
– Elhiszem. Egyébként lakhatnál velem – kacsintottam.
– Köszi! Ha így megy tovább, lehet, hogy igénybe veszem – mosolygott Zoe is. – Elkészülök és átmegyek hozzád. Oké?
– Rendben. Felhívom az ikreket, hogy ők is készüljenek.

– Csá!
– Ciao!

Hazafelé menet csak a koncert járt a fejemben. Ez az első alkalom, hogy lehetőséget kaptunk bebizonyítani mennyire jó banda vagyunk. Nem vagyok az az ideges fajta, de kivételesen eléggé izgultam. Attól tartottam, hogy kiállok a színpadra és elfelejtem a dalok szövegét. Pedig fejből tudtam mindet, és nem csak a szöveget, hanem az összes nóta hangszerelését is.
Egész úton a számokat dúdoltam: „…másképp alakul…lalala…lealáz…tucc tucc…enyém az éjszaka…”

A lakásba érve Damont a szobájában találtam. Megszeretgettem, majd megetettem. Zoe mellett ő volt a másik legjobb barátom. Szinte együtt nőttünk fel. Anyától kaptam a tizedik születésnapomra. Persze, akkor még kis törpe kutyi volt. Félt mindentől és ugatni se nagyon tudott. De most már belejött. Erős, okos, felnőtt kutya lett.

Kicsivel később felhívtam az ikreket, hogy mi a helyzet velük.

– Nyugi tesó, mi már egy ideje itt vagyunk teljes harckészültségben. Már be is hangoltunk, úgyhogy nektek kell igyekezni! – hangzott a fel nem tett kérdésemre a válasz Ashtontól.
– Oké-oké, hamarosan ott vagyunk! – hadartam, és abban a pillanatban le is csaptam a telefont.

Gyorsan átöltöztem, és mivel még Zoe nem ért ide, biliárdoztam egy kicsit. Aztán úgy belefeledkeztem a játékba, hogy észre sem vettem, mikor megjött.

– Na, kész vagy? Mehetünk? – sürgetett.

– Mindjárt. Csak még ezt begurítom – feleltem.
Miután sikeresen lyukat ért a golyó, elindultunk a klubba. Szerencsére nem volt messze a lakásomtól, így nem kellett kocsival vagy taxival menni. Ráadásul jól is esett az a kis séta abban az enyhe őszi éjszakában. A klub előtt már hatalmas tömeg álldogált. Egy másodpercre átfutott az agyamon, hogy talán be sem kellene mennünk. Mert hát mit is keresünk mi egy ilyen neves klubban? De aztán összeszedtem magam. A küszöb átlépésével valami különös nyugalom áradt szét bennem. Az előző bizonytalanság tovaszállt, és már alig bírtam kivárni, hogy felmehessek a színpadra.

– Sziasztok! Úgy látom, kezd egy kicsit ellaposodni a buli. Zúzzunk egyet! Benne vagytok?
– Igeeen! – ordította egy emberként a tömeg.

Most nem igazán érdekel, h egyedül vagyok, tudom miért.
Oh, ne! Nézd már megint megtettem.
Ugyanaz a hiba, nem tanulok belőle.
Gondolkodnom kéne, mielőtt bármit is mondok.
Úgy néz ki megint egyedül vagyok…
De nem bánom, jól érzem magam.
Újabb buli és rendben vagyok.
Ott a következő csajom!Most nem tudom mit mondjak, unom.
Ne hívj, nem akarok a barátod lenni.
Nem csak az én hibám, te is tudod.
De mindig jobb mást hibáztatni
Úgy néz ki megint egyedül vagyok…
De nem bánom, jól érzem magam.
Újabb buli és rendben vagyok.
Ott a következő csajom!

Jönnek és mennek, és nem érzek semmit.
Ez nem oké, szemét vagyok, de nem érdekel.
Nem tudom, mi a baj.
De ott egy másik csaj,
Bocs, mennem kell!

A dal közepén megérkezett a népszerűek csapata, természetesen Cassidy vezetésével és az elmaradhatatlan Will Cox-szal. Kicsit meglepett arcot vágtak, mikor megláttak minket a színpadon. Nem is bántam, hogy a város számos klubja közül pont itt kötöttek ki, ugyanis írtam egy számot csakis Will tiszteletére.

Nem én voltam, de én vagyok a hibás.
Csak én lehetettem, ki más?
Felém mutogat, pedig tudja jól,
Ha az én voltam, minden másképp alakul.Vigyorog magában, azt hiszi nyert,
Csak mert a balhét ma én vittem el.
De nem tudja ki itt az igazi ász,
Nem baj, majd mindjárt lealáz.

Enyém az éjszaka, bejön ez a stílus,
Érzem az ütemet, érzem a ritmust.
Kezemben pia, ágyamban lányok,
Nem, itt már nincsenek szabályok.
Most csakis én diktálok,
Látod, ez az én világom.

Szeméből gonosz irigység sugárzik,
Eszi a fene: mennyi lány vár rám itt.
Parti után buli, buli után parti,
Zene, pia, csajok, nem lehet megunni.

Szabad vagyok, érzem, hogy élek,
Minden éjszaka csak rám vár.
Enyém a világ, bármit elérek,
Csúcsszuper Sütikirály!

A koncert után a színpad mögött örültünk Zoéval. Ashton és Ephram azonnal leléptek, hogy ünnepeltessék magukat. A közönség reakciója egyértelmű volt. Imádtak minket. Kétszer is visszatapsoltak. Még jó, hogy sok számunk volt, és nem okoztunk csalódást. Annyira büszke voltam magunkra. Most már csak arra vártunk, hogy valaki felfedezzen minket.

Rendesen kimelegedtem, szükségem volt egy kis frissítőre. Meglepetésemre ki ült a bárnál? Hát Rocky! Ugyan ki más?
– Hú, öcsém, nagyon jól nyomtátok! Szerintem még igazi szupersztárok is lehettek – gratulált a csapos.
– Kösz, Eric! Azért nem vagyunk olyan profik – szerénykedtem.
– Viccelsz? Ilyen hanggal meg zenével bárkit lenyomtok!
– Egész tűrhető volt – szólalt meg végül Rocky.

– Tűrhető? – néztem rá csúnyán.
– Azért nem világszínvonal. Sőt! Inkább csak amolyan egy slágeres tini bandás beütésetek van – gúnyolódott Raquel.
– Nem tudtam, hogy ilyen szakértő vagy zenei téren. Szerintem nincs igazad.
– Hát, majd kiderül. Bár én nem nagyon láttam itt producert vagy menedzsert, úgyhogy ne számíts arra, hogy rögtön felfedeznek és sztárok lesztek.

– Preston! Két öltönyös fickó keres. Beszélni szeretnének veled. Kint várnak a klub előtt.
– Tényleg? Lehet, hogy egy kiadótól vannak – kezdtem örülni.

– Na látod, lehet, hogy máris felfedeztek, és holnap már szerződésünk is lesz – fordultam Rockyhoz.
– Azt nem hiszem. Szerintem ez ilyen emberek irodába hívnának és nem ki az utcára.
– Mindegy. Megyek és beszélek velük. Pá, Rocky!
– Raquel a nevem, miért hívsz Rockynak?
– Majd egyszer elmesélem – kacsintottam a lányra.

A kijárat előtt beleütköztem Audrey-ba és Cassidy-be, akik figyelmeztettek, hogy hagyjam békén Raquelt.
– Ne fáradj, nem vagy az esete! – szemétkedett Cassie.
– Majd meglátjuk! – feleltem, majd elsétáltam.

Amint kiléptem az ajtón, sejtettem, hogy baj van és lesz. A két öltönyös fickó nem a koncert miatt volt ott és nem is a banda miatt. Miattam. Csakis én kellettem nekik.

Gyorsan sarkon fordultam, de a kalapos fickó utánam szólt.
– Gyere csak vissza, öcsi! Azt hiszem, nem szeretnéd, ha utánad mennénk.

És valóban nem szerettem volna, ha utánam jönnek. Így nem volt más választásom: visszamentem.
– Szállj be a kocsiba! Mozgás!