The Torenos – A hatalom csapdájában – 14. Pizsiparti

Amilyen hirtelen érkezett meg a tél, olyan hirtelen távozott is. Február közepétől igazi tavaszi idő köszöntött ránk. Több órás napsütés, rügyező fák, madárcsicsergés. A gyönyörű időjárásnak köszönhetően mindenki aktivizálódni kezdett. Aki csak tehette, szabadidejét a friss levegőn töltötte.

Csak egy gyagyás bámulta kedvetlenül a tévét a sötét szobában. Még mindig rémesen éreztem magam a Raqueles ügy miatt.
– Huh, ez jó volt – szaladt be Zoe a konyhába valami frissítőért. – Biztos, hogy nem jössz? – kérdezte már sokadszorra, de én minden egyes alkalommal csak a fejemet ráztam. – Te tudod – vonta meg a vállát.
– Zoe! Siess! – dobáltak kavicsokkal a konyha ablakot az ikrek.
– Megyek! – kiáltotta, és leszaladt hozzájuk az udvarra.

Én pedig a filmet megunva a gitárom után nyúltam. Ha valami nyomta a lelkemet mindig a zenébe menekültem. A mai napig a zene a legalkalmasabb arra, hogy kifejezzem az érzéseimet. Amikor minden passzol: a zene, a szöveg, tudod, hogy tökéletes a hangzás, és érzed, hogy valami igazán belevaló újat alkottál, az egyszerűen felemelő élmény.
De aznap nem voltam formában.Hetek óta kerülsz.
Sehogy sem érlek el.
Hiába hívlak,
Csak a sablon szöveg felel.

– Oh, ne! Preston, hagyd már abba! – rontottak be a barátaim a nappaliba. – Ha folytatod, kinyírlak! – fenyegetőzött Zoe szokatlan komolysággal a hangjában. Az ikrek lehuppantak a kanapéra és nyúzni kezdték a playstationt, Zoe addig szendvicseket készített, én pedig folytattam az új dalomat.

Hetek óta kerülsz.
Sehogy sem érlek el.
Hiába hívlak,
Csak a sablon szöveg felel.
Tudom, hogy elcsesztem, 
De adj még egy esélyt
Na na na… na na na… na.- Mi rímelne ide? – Kérdeztem a fiúktól, de nem voltak hajlandóak válaszolni.

Zoe viszont annál inkább.
– Tudom, hogy elcseszte, de adj neki még egy esélyt, vagy a tőlem kapott gitárját szétverem a fejééén!
– Na jó – néztem fel -, most már kezdek félni tőled! Inkább befogom.
– Helyes. Gyertek enni!

Miután nagy nehezen sikerült az ikreket elrángatni a playstationtől, nekiálltunk falatozni.
– Mikor indulunk Beccához? – érdeklődött Ashton, majd hatalmasat harapott a kenyérbe.
– Most ti komolyan el akartok menni a pizsamapartira? – kérdeztem csodálkozva.
– Még szép, hogy elmegyünk! – vágta rá gondolkodás nélkül Ash. – Becca fura, de tök jó fej. Ráadásul dögös is – vigyorgott teli szájjal.
– Akkor kaja után indulhatnánk is. Vezethetem a kocsit? – nézett rám kiskutya szemekkel Zoe. Lehetetlen volt ellenállni.

– Bezzeg nekem soha nem engeded, hogy vezessem – vágta be a durcát Ephram.
– Talán nem véletlenül – mondta Ashton gonoszkodó pillantásokat vetve öccsére. – Életveszélyesen lassú vagy!
– Lehet, hogy lassan vezetek, de nekem legalább megvan a jogsim. Igazán büszke lehetsz magadra, hogy már négyszer meghúztak KRESZ-ből.
– Nem az én hibám! Azt a sok táblát lehetetlenség megjegyezni!

Bedobtuk a hátizsákokat a csomagtartóba, majd elindultunk Beccához. De előtte még a két testvér jól összeveszett azon, hogy ki üljön az anyósülésre. Ashton mindenképpen magának akarta a helyet, és mivel három és fél perccel idősebb öccsénél, úgy gondolta, őt illeti meg.
Ephram nagyon kiakadt, hogy már megint a három és fél perccel jött és olyan szócsatába kezdtek, hogy Zoéval csak lestünk. De megkönnyítettem a döntést. Én ültem előre.

Becca cicababás stílusa ellenére hamar belopta magát a szívünkbe. Kicsit dilis, de remek barátnak bizonyult. Zoéval igazán közel kerültek egymáshoz. Különbözőségük ellenére tökéletesen megértették egymást.
– Üdv a Becca Lakban! – köszöntött minket fülig érő szájjal. – Váltsatok pizsire!
Úgy tettünk, ahogy a házigazda parancsolta. Mindenki átöltözött pizsamába.

– Gyertek beljebb! Szeretném bemutatni nektek az egyik legjobb barinőmet. Ő itt Danielle.
– Sziasztok! – köszönt az új lány. Mi is szépen üdvözöltük és illedelmesen bemutatkoztunk.
– Ott a kaja, pia – mutatott Becca a nasira -, ha akartok, rendelhetünk pizzát is.

Ashton és Ephram azonnal lecsapott a chipsre, Danielle inkább az üdítőt választotta. Becca meg Zoe lányos dolgokról csevegtek, én meg cicáztam. Nagyon édes kiscicája volt Becca-nak. Gyönyörű, fehér, puha bundájába, nagy kék szemébe az ember rögtön beleszeretett. Dörgölőzött, dorombolt, folyton a nyakamban lógott és az államat harapdálta. Becca azt mondta, hogy így ad puszit.

– Gyertek, üljetek le ide! Mivel nagyon megkedveltelek titeket, szeretném, ha jobban megismernénk egymást. Mondjatok pár dolgot magatokról, a családotokról, bármiről, ami szerintetek fontos veletek kapcsolatban.
– Mégis mire gondolsz? Mit akarsz tudni? – kérdezte Ashton.
– Mindent – felelte Becca. – Akkor kezdem én, és érteni fogjátok. Nos, Rebecca Collizzi vagyok, tizenhét éves, végzős a Hunter gimiben. Apám üzletember, és bár nem igazán tudom, mivel is foglalkozik valójában, mind addig nem is érdekel, míg anyagi előnyöm származik belőle.

Anyám fotós. Szinte sosincs itthon. Néha ír pár sort, hogy éppen merre jár, meg küld haza szép cuccokat a világ minden tájáról. Apám is elég sokat utazik, de nem panaszkodom. Imádom, hogy csak az enyém ez a nagy ház és akkor tartok bulit, amikor akarok. Imádom a rózsaszínt és a cicákat. Főleg az én rosszcsont Bújómat. Önző vagyok, hisztis, akaratos, mindig megkapom, amit akarok. Igaz, Preston? Mindemellett kíváncsi, pletykás, bőbeszédű, vásárlásfüggő és kitűnő fodrász! Most ti jöttök!

– Ja, csak ennyi? – szólalt meg Ashton. – Azt hittem, az egész eddigi életünket el kell mesélni.
– Jöhetnek gyerekkori sztorik. Mondtam, bármi, amit úgy éreztek, hogy szívesen megosztanátok.
– Hé, észrevettétek, hogy Miss Köszcsi Puszcsi Szivcsi, már jó ideje nem köszcsi puszcsi szivcsizett?
– Édes, drága, egyetlen Prestonom, nem is te lennél, ha nem szólnál be – sziszegte Becca. – Te is nagy dumagép vagy, halljuk a te történeted!
– Ezer örömmel, Cicamaci.
– Cicamaci? Mióta becézgetitek egymást? – nézett Zoe zavarodottan hol rám, hol Beccára.
– Ő kezdte! – hárítottam mindent a lányra.
– Jól van, ez most ne kezdjétek el – szólalt meg Ephram, és közelebb húzódott Danielle-hez. – Mivel te vagy úgymond a legismeretlenebb, legyél te a következő!
– Oké – válaszolt a lány félénken.

Danielle egy aranyos, csöndes, visszahúzódó lány volt. Nem nagyon értettem, hogy lettek Beccával legjobb barátnők. Tűz és víz a két lány. Mint kiderült, Danielle apja is az üzleti életben tevékenykedik, viszont nem hanyagolta el úgy a családját, mint például Mr. Collizzi, vagy az én apám. Harmonikus családi környezetben élt szüleivel és a kisöccsével, aki Becca szerint olyan lesz ha felnő, mint a „szuper szexisen szépséges Orlando Bloom”.
– Hát úgy nagyjából ennyi.
– És mi leszel, ha nagy leszel? – tette fel a kérdést Ephram. Nagyon rákattant Danielle-re. Egész este le se vette róla a szemét.
– Gyógyszerész szeretnék lenni.

A két lány után a testvérpáron volt a sor, hogy beszámolót tartsanak.
– Vannak szüleink – kezdte Ephram.
– És van egy nővérünk, aki utál minket – folytatta Ash.
– Mi ez a többes szám? Engem nem utál.
– Jól van, akkor csak engem utál.
– De csak azért, mert folyton piszkálod.
– Mivel piszkálja? – érdeklődött Becca.
– A legdurvább eddig az volt, amikor elvette a naplóját, és vasárnapi ebéd közben elkezdett idézgetni belőle. És az volt a nem semmi, mikor…

– …pikáns részleteket olvastam fel – vette át a szót Ashton -, hogy Carla mikor, kivel, mit, hol, hányszor… És mikor nagyapám ezt meghallotta húsleves evés közben, annyira meglepődött, hogy az a kanálnyi leves, ami a szájában volt, valahogy az orrán át távozott a hosszútésztával egyaránt. Kifolyt az orrán! El sem tudjátok képzelni mennyire röhögtem.
– Felborult a székkel röhögés közben. Könnye, taknya, nyála egybefoly,t. Azt hittem, ott fog meghalni az asztal alatt.

– Imádom ezt a sztorit – nevettem együtt a többiekkel. – Nem lehet megunni. Főleg nem a ti előadásotokban.
– Az biztos – tette hozzá Zoe.
– És mint ikrek, hogy jöttök ki egymással? – kérdezte Danielle.
– Egyre nehezebben – nézett össze a két srác, majd Ashton elterelte a témát.
– Most már elég volt belőlünk! Ki a következő? Zoe?

– Nekem nincs sok mesélnivalóm. Nem ismerem a szüleimet. Ha nem az intézetben voltam, akkor egyik nevelőszülőtől a másikig vittek. Kb. tíz éves lehettem, mikor idekerültem.
– Milyenek a nevelőszüleid? És mit szólnak, hogy híres sztár lettél? – tette fel Becca a kérdéseket.
– Nem láttátok az interjút, amiben elmondták, hogy ők már akkor látták bennem a tehetséget, mikor hozzájuk kerültem, és ők mindig mindenben támogattak?
– Én láttam – mondta Becca és gyorsan hozzátette, hogy ő mindent tud a sztárvilágról.

– Csak az a legröhejesebb, hogy egyáltalán nem érdekelte őket, hogy Zoe hol van, vagy mit csinál – magyaráztam. – Ha jöttek a GYIVI-sek ellenőrzésre, akkor tették a szépet, hogy így szeretik, meg úgy, aztán amint kiléptek az ajtón, már megint le volt szarva. Most meg nyalnak rendesen.
– Hát csak nyaljanak nyugodtan. Úgy sem kapnak tőlem semmit! Betöltöm a tizennyolcat és csá!

– Mikor jön ki a CD-d? Én akarok lenni az első, aki megveszi! – jelentette ki Becca csillogó szemekkel. – Annyira szupcsi vagy!
– Még két hetet várnod kell. Viszont a turné hétfőn kezdődik. A honlapomon fent vannak a helyszínek és az időpontok. Ha lesz időtök, gyertek el. Kaptok tőlem ingyen belépőket.
– Süti – vágta rá Ashton. – Kár, hogy suli. Tényleg, te hogy jársz majd iskolába?
– Hát… ilyen magántanulószerűség leszek. Majd a buszon tanulok két fellépés között.

– Na, Életem, te jössz! – fordult felém Becca.
– Oké, Csillagvirágom.
– Ha nem fejezitek be, esküszöm, megütlek titeket! – emelte fel Zoe a hangját.
– Jaj, Szívi, de agresszív lettél – vigyorogtam Zoéra, ő pedig hihetetlenül édesen elpirult. Mindenki felnevetett.

– A szüleim egy repülőn ismerkedtek meg. Anya rezidens volt, apám meg akkor kezdett ismertté válni az üzleti életben. Egymás mellett ültek a repülőn, beszélgettek, összejöttek, házasság, kis Preston. Ja, igen. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy anyának az első házasságából, már volt egy gyereke. Az én féltestvérem, Trent.
– Anyukád elvált Trent apukájától? – kérdezte Danielle.
– Nem. Trent apja meghalt valami hajóbalesetben. Leo nem kedvelte Trentet. Tizenegy éves korától kezdve állandóan bajba keveredett. De nagyon durva balhékba. Nem foglalkozott senkivel és semmivel.

– Csak saját maga érdekelte, és az, hogy minden úgy legyen, ahogyan ő elképzelte. Állandóan kiszökött otthonról, számtalanszor a rendőrségre kellett menni érte. Anya sírva könyörgött neki minden áldott nap, hogy változtasson az életvitelén, mert nem szeretné egy hullazsákban viszontlátni. Anyának a szíve szakadt meg, de belegyezett, hogy Leo katonai iskolába írassa. Onnan is megszökött. Legközelebb anya temetésén láttam. Tizenkét éves voltam, mikor anyukám meghalt. Azt mondják baleset volt, de én nem hiszem. Leo sosem volt egy mintaapa, de miután anya elment, még rosszabb lett. Egyáltalán nem foglalkozott velem, egy cseppet sem érdekeltem, úgyhogy leléptem egy kisebb vagyonnal és beköltöztem a városba. Akkor barátkoztam össze Zoéval meg a fiúkkal. És azóta is elválaszthatatlanok vagyunk.

– Ó, te jó ég! – kiáltott fel Becca, majd megragadta Zoe csuklóját, és kivonszolta a fürdőszobába. Minket, többieket, annyira meglepett ez a jelenet, hogy percekig meredten bámultunk a becsapódott ajtóra. Egy ideig tanakodtunk, mi történhetett, de senkinek sem volt épkézláb ötlete. Danielle meg Ephram nem is foglalkoztak tovább vele, inkább átvonultak a kanapéra beszélgetni. Ashton egy ideig még ücsörgött velem, de végül jobb elfoglaltságot talált magának. Az én fantáziámat viszont egyre jobban izgatta. Utánuk mentem.

Halkan benyitottam és elcsíptem egy „láttam”-ot és egy „de nem”-et. Nem bírtam magammal, lábujjhegyre álltam, és megpróbáltam árnyékként besuhanni, hogy halljam miről is beszélnek egész pontosan. Nem jött össze. Viszont kaptam egy teljes mondatot: „Mondd meg neki!”

– Cukkerkám, húzzál kifelé, de nagyon gyorsan! – sipította Becca fülsüketítően magas hangon.
– Repülök is, de előbb mondd meg, hogy kinek és mit!
– Mit kinek és mit?
– Mit mondjon meg kinek?
– Nem tartozik rád! Ez egy négyszemközti beszélgetés, úgyhogy lécci távozz!

– De csak…
– Semmi de! Tünés innen!
Hát Becca rendesen kitessékelt a fürdőszobából. És ezzel csak azt érte el, hogy még jobban érdekelt a beszélgetésük témája. De sajnos jó ideig nem derült rá fény.

Tíz perc múlva a lányok is kijöttek. Előre leszögezték, hogy nem mondanak el semmit. Az ő dolguk. Persze, hallottam, mikor Becca odasúgta Danielle-nek, hogy később elmeséli neki. Lányok! Na mindegy.
Valaki valamikor bekapcsolta a rádiót, és éppen Zoe új számát dicsérték agyon. Tőlünk is megkapta a magáét, főleg a klippel kapcsolatban, mikor kiveri a tanár kezéből a dolgozatokat.
Felejthetetlen jelenet.
– Gyerünk, Zoe, te is élvezd!

Most már csak egyet kérek,
Hogy ne érjenek véget
A barátokkal töltött évek.
A barátokkal töltött éveeeek.

Zoe dalát hallgatva hatalmas párnacsatával zártuk életünk első pizsipartiját.