The Torenos – A hatalom csapdájában – 13. Pasik

Hogy milyen volt a szilveszterem? Nos, egyedül ültem a bárpultnál az Éjfélben. Ez egy előkelő szórakozóhely volt az apám tulajdonában, így nem csoda, hogy a pénzes nagyemberek és elkényeztetett gyerekeik törzshelyévé vált.
Csak bámultam a pultot és iszonyatosan szemétnek éreztem magam, hogy lefeküdtem Beccával. Lelkiismeret-furdalásom volt. Vagy, ahogy Miss Cicababa mondaná: lelkiismifurdim. Az a csaj…

Fél tizenegy körül Will Cox és udvarhölgyei léptek be az Éjfél ajtaján. Birtokba vették a táncparkettet és mindenkinek a tudtára adták, hogy ők a legszebbek, a legjobbak, a leggazdagabbak. Csak a szokásos műsor.

Nem sokkal később Will lehuppant mellém a székre. Reméltem, hogy nem szól hozzám, csak rendel, iszik és megy, de sajna nem úgy lett.
– Hé, Toreno! Te mit keresel egy ilyen helyen? El sem tudom képzelni, hogy engedhettek be! Ez nem lúzereknek való – emelte a kezét a homlokához L betűt formálva az ujjaiból. Legszívesebben letöröltem volna azt az idétlen vigyort a képéről egy szép jobbegyenessel, de hát mégsem csinálhattam balhét. Megvontam a vállamat és néztem továbbra is magam elé.
Pár perc csend következett, de mielőtt belemerültem volna a gondolatvilágomba ismét megszólalt.
– Figyelj, Toreno! Még egyszer szeretném tisztázni a helyzetet. A helyzet pedig az, hogy ÉN vagyok a főnök. Enyém a suli, a város, mindenki azt csinálja, amit ÉN mondok, és ha továbbra is beleköpsz a levesembe, azt megkeserülöd. Most pedig húzz el innen, vagy kidobatlak!

– Nem akarlak elkeseríteni, William – fordultam felé olyan higgadtsággal, hogy magam is meglepődtem -, de egy: nem te vagy a főnök! Kettő: a suli nem a tiéd, hanem a közel 1500 diáké, aki ott tanul. Nem tudom, kinek képzeled magad, de ha még egyszer bántani mersz valakit, csúnya rossz dolgok fognak történni veled és a focista haverjaiddal! (Hmm… Kezdtem hasonlítani az apámra.) A város? Ugyan már! Apuci, anyuci felsőbb körökben mozog, így ismerhetsz pár nagyobb arcot, de ettől még nem te vagy a kiskirály! Ezek a nagy halak, azt sem tudják, ki vagy! És négy: innen nem dobathatsz ki. Apámé a hely. Köszöni, hogy itt költöd a zsebpénzed. Na csá!
Felálltam és otthagytam. Túl sok információt közöltem vele húsz másodpercen belül. Meg kellett emésztenie.

Zsebre dugott kézzel átvonultam a szemközti terembe, ahol a DJ a kedvenc számomat játszotta. Guru Josh Project – Infinity 2008. Megálltam a tánctér előtt, és csak a zenére koncentráltam. A szaxofonszólók tökéletesen passzoltak a hangulatomhoz, amely akkor magányos, lehangolt és zaklatott volt. És bár felemelő érzés volt Willt újra helyretenni, nem voltam elégedett.
Rezegni kezdett a zsebem. Vagyis a telefonom, ami a zsebemben volt.
– Szia, édes! Hogy telik a szilveszter? – kérdezte egy hang a telefonban, amit alig hallottam a háttérzajtól.
– Az Éjfélben vagyok, de eléggé unom magam – válaszoltam. – A barátaid egy cseppet sem szórakoztatóak – néztem Cassie-re, aki időközben mellém settenkedett.
– Cassidy nem is mondta, hogy oda mennek. Ígérd meg, hogy legközelebb együtt megyünk!
– Rendben – feleltem és arrébb löktem a bicepszemet tapizó Cassidy-t.
– Na, akkor én megyek is – mondta Raquel. – Csak hallani akartam a hangodat, meg boldog új évet kívánni. Hétfőn találkozunk! Szeretlek! Puszi!
– Én is. Szia.

Kinyomtam a telefont és visszacsúsztattam a helyére. Cassidy hirtelen ismét elém lépett, és csalafinta mosollyal bámult a szemembe.
– Mit akarsz? – kérdeztem barátságtalanul. Meg se mukkant, csak közeledett felém, míg össze nem ért a testünk. Két kezével végigsimította a hátamat a derekamig, majd egyre lejjebb vándorolt. Megpróbált megcsókolni, de elfordítottam a fejemet.
– Hm… még mindig imádom azt a fokhagymagerezd seggedet – markolta meg jó erősen a fenekemet.

– Hiszen te dobtál ki! – üvöltöttem vele. – Raquel a barátnőm, és ha jól tudom, a tiéd is! Mi ütött beléd? Hagyj békén!
Nem maradtam ott tovább. Leléptem.

Hétfőn reggel a hajnali ébresztés ellenére fitten ugrottam ki az ágyból. Alig vártam már, hogy újra találkozhassam a barátaimmal. Pillanatokon belül beburkoltam a reggelimet, majd sietve távoztam. Az iskola udvarán már kisebb-nagyobb baráti társaságok gyülekeztek. Hamar felfedeztem az én cimboráimat is.
– Hé, szupersztár – léptem Zoe mögé, ő pedig egyből a nyakamba ugrott. Nem szólt semmit, csak szorított és szorított. Azt hittem megfojt. – Tetszik a hajad – túrtam bele a fürtjeibe.
– Jaj, Preston. El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál!
– Te is nekem – feleltem mosolyogva, és megpróbáltam lehámozni magamról.

Közben köszöntöttem az ikreket is, és megjegyeztem Ephramnak, hogy az ő haja egyáltalán nem tetszik. Mindannyian jót nevettünk miután elmesélte, hogy mi történt vele.
– Tudjátok, az én jó édes bátyókám – veregette meg testvére vállát – annyira hülye, hogy nem tudja mi lesz, ha hajlakkot és öngyújtót használ egyszerre. Természetesen az én frissen lakkozott hajam közelében. Aztán a kontaktlencsémet is elgórta. Vissza kellet váltanom szemüvegre. Kész katasztrófa volt rám nézve ez a kiruccanás.
Pár percig még csevegtünk, aztán Zoe a fiúkkal bement a suliba, én meg megvártam Raquelt.

– Oh, Preston, úgy hiányoztál! – üdvözölt Rocky egy szenvedélyes csókkal.
– Te is hiányoztál – suttogtam a fülébe. – Milyen volt a családi telelés?
– Egész jó. Sokat ökörködtünk az unokatestvéreimmel. Biztosan kedvelnéd őket. Majd egyszer elmegyünk hozzájuk. Oké?
– Oké – bólogattam. Kézenfogva elindultunk a főbejárathoz. Útközben még meg-megálltunk egy-egy puszira, ölelésre, hosszabb csókra. Olyan szerelmesen nézett rám, hogy majd’ elolvadtam.

A szekrényeknél megálltunk, kibújtunk a kinti ruhánkból, aztán folyosó felé indultunk. A nagy tömeghez híven nagy volt a ricsaj is, de ez nem az az átlagos fajta volt. Valami történt. Összesúgtak a hátam mögött, egyesek gratuláltak, mások azt mondták, szégyelljem magam. Nem értettem a helyzetet. Zoe már messziről hadonászott, kiabált, hogy menjünk innen, nem akarjuk látni a képeket. Sajnos késő volt.

– Ezeket a képeket nézd meg! – kiáltotta Cassie Raquelnek. – Nézd meg a dátumot! Én szóltam előre! Én megmondtam! Látod? És te nem hallgattál rám! Itt a bizonyíték milyen is valójában a te „barátod”.

A kép Beccáról és rólam készült azon a bizonyos estén. Raquel körülbelül fél percig nézte a fotót, de nekem éveknek tűnt.

– Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted velem! Azt hittem, jófiú vagy, hogy tényleg nem ismernek, és nem igazak a rólad szóló pletykák. Tévedtem. De még mekkorát! Úristen, ez nem lehet igaz!
– Raquel, én… meg tudom magyarázni, ez nem az, aminek látszik.
– Valóban? Nos, igaz vagy sem?
– Igaz.
– Figyelj, sajnálom – folytattam, miközben Rocky szemébe könnyek szöktek -, tényleg igaz, valóban megtörtént, de…
– De mit de? Épphogy elhagytam a várost, te meg rögtön más csaj ágyába bújtál!
– Igazából ő mászott az én ágyamba. De végül is mindegy. A lényeg az…
– A lényeg az, hogy megcsaltál! – ordította le a hajamat. És igaza is volt, de próbáltam menteni magam.
– Végighallgatnál végre?
– Kérlek. Mondd csak.

– Szóval, nem tudhatod, hogy mi történt, mert nem voltál ott. Mindenki elhúzott a városból, ráadásul veled össze is vesztem. Hihetetlenül magányos voltam és…
– És ez feljogosít arra, hogy lefeküdj egy másik lánnyal?
– Hadd mondjam már végig! Apám partiján találkoztam Beccával…
– Á, szóval neve is van!
– Raquel! Légy szíves!
– Hallgatlak.
– Becca nagyon nyomult meg minden, de nem hagytam magam. Mondtam, hogy barátnőm van. De aztán leöntötte magát és az apja megkért, hogy adjak neki tiszta ruhát, egy pólót vagy valamit. És hát akkor történt meg. Nem jelentett semmit!
– Milyen volt?
– Erre nem válaszolok.

– Rendben. Azt hiszem, végeztünk. Mindörökre! – megtörölte a szemét és elszaladt. A veszekedésünket és szakításunkat az egész suli végignézte. Diákok és tanárok egyaránt.

– Szép munka volt az a fenékfogdosós elterelés! Kérem vissza az iPodom! – Tudtam, hogy csakis Cassidy műve lehet az egész suli kiplakátolása.
– Tessék – nyújtotta át. – Már úgysincs rá szükségem.
– Tudod, mi tűnt fel nekem? Hogy rajtad kívül minden volt barátnőm, vagy egyéjszakás kalandom kint lóg a falakon. Mi volt az oka, hogy magadat kifelejtetted a sorból?
– Nem égetem magam veled.
– Ja. Vágom. Egyébként gratulálok a bekeretezéshez. Biztos az egész hétvégét ezzel töltötted.
– Megérte.

Raquel egész nap hozzám se szólt, rám se nézett, került, ahogy csak tudott. A közös óráinkon is úgy ült, hogy még véletlenül se kelljen látnia a szenvedést az arcomon. Mert szenvedtem ám. Nem akartam, hogy vége legyen. Végre találtam egy olyan lányt, aki nem csak egy éjszakára kellett, akit, azt hiszem… talán… szerettem. Mindenesetre többet éreztem iránta, mint bármelyik korábbi barátnőm iránt.

Délután összegyűlt a lelkisegély egyesület. Kibeszéltük az iskolában történteket.
– Kényes ügy – szólalt meg Ash.
– Az – feleltem.
– És most mit fogsz csinálni? – kérdezte Zoe.
– Nem tudom. Már legalább százszor bocsánatot kértem. A hangpostáján kábé tizenkét üzenetet hagytam. Bombáztam SMS-ekkel, de nincs válasz.
– Ne is várd, hogy egyik percről a másikra megbocsát! – csatlakozott a társalgáshoz Ephram is.
– Tudom, hogy hülye voltam. De annyira kínálta magát, hogy muszáj volt megkóstolnom. Pasiból vagyok, na.

Valaki csengetett. Mivel mind a négyen fent voltunk, el sem tudtuk képzelni, hogy ki lehet az.
Lemásztam a lépcsőn, és ajtót nyitottam.
– Cia, Cukika! Apcid mondta, hogy itt talállak. Ugye nem baj, hogy eljöttem?
– Nem, persze, hogy nem – feleltem keserűen, majd beljebb invitáltam a bűnömet.

– Srácok, ő itt Becca! Becca, ők a barátaim.
– Ciasztok!
– Hello, Becca!

– Hiszen te vagy az a csajszi, aki az összes slágerlistát vezeti! – kiáltott fel vidáman Becca, és odaszaladt Zoéhoz. – Hatalmas rajongód vagyok! Ugye nem baj, ha megölellek?
– Nem, nem baj – egyezett bele Zoe, és a két lány őrült cseverészésbe kezdett. Vagyis inkább Becca. Annyira izgatott volt, hogy be nem állt a szája. Mindenről kikérdezte Zoét.
A két fiú meg Beccáról kérdezősködött.

Miután Becca egy kicsit lenyugodott, a fiúkkal is jobban megismerkedett. Ephramnak pedig azt is felajánlotta, hogy kiigazítja a frizuráját. A kis Miller eleinte vonakodott, de miután a lány elmagyarázta neki, hogy nem először csinálná, meg a saját haját is ő maga vágja, belement. Nem sokkal ezután visszatértünk az első témánkhoz, vagyis hozzám meg a két lányhoz. Becca nagyon sajnálta, hogy így alakult, ő nem akart minket szétszedni, csak egy kellemes éjszakát eltölteni.

– De miért van neked minden egyes lányról képed, mikor legtöbbjükkel pár órás kapcsolatot folytattál csak? – merült fel Zoéban a kérdés.
– Mert idióta pasiból vagyok, azért.