The Torenos – A hatalom csapdájában – 6. Ütős buli

Miután elindultunk a rendőrségről, hatalmas vihar kerekedett. Zuhogott az eső, dörgött az ég, cikáztak a villámok. Borzalmas idő volt. És ha mindez, még nem lett volna elég, ott volt nekem Trent, aki minden egyes szavával az agyamra ment.

A lakásba beérve Damon szobájába tartottam. Nagy meglepetésemre azonban Zoét találtam ott a számítógép előtt ülve. Ha jól láttam, valami csevegős oldalon volt.
– Mit csinálsz? – kérdeztem, és Zoe úgy összerezzent ijedtében, hogy rögtön kikattintotta a párbeszédablakot.
– Semmit! – hebegte. – Bocs, hogy csak így bejöttem –fordult felém. – Azt hittem itthon vagy. Meg semmi kedvem nem volt otthon lenni. Nagy a felhajtás.
– Bármikor jöhetsz, mondtam már. Nem véletlenül adtam kulcsot.

– Ciao fratello minore! (Szevasz, öcsi!) Hol bujkáltál? Klassz a kéglid. Bár elég kupis.
– Akkor érezd magad otthon, és takaríts ki!
– Inaudita sfrontatezza! (Hallatlan szemtelenség!) Én vendég vagyok, nem cseléd!
– Ha itt akarsz maradni, segítened kell.

– Ő itt a barátom, Zoe! Zoe Trent, Trent Zoe – mutattam be őket egymásnak.
– Benvenuto! (Üdv!)
– Tessék? – kérdezett vissza Zoe.
– Csak annyit mondtam, hogy szia, te szépség!
– Ó, ne csináld, mindjárt zavarba jövök! – pironkodott.
– Ez az Trent, fejezd be! Zoe tabu!
– Jól van. Megértettem öcskös.
– Fiúk! Nem akartok átöltözni? Csurom víz rajtatok a ruha. Meg fogtok fázni.
– Nem csak vizes, de büdös is – tettem hozzá. – Megyek zuhanyozni.

Bevágódtam a zuhany alá, és vagy fél óráig álltam víz alatt. Két tenyeremmel nekitámaszkodtam a csempének, lehajtottam a fejem és vártam, hogy a forró vízcseppek elmossák minden gondomat.

Zuhanyzás után a szobámba siettem, és felöltöztem. Kis idő múlva Zoe kopogott.
– Gyere nyugodtan! – szóltam ki neki.
– Figyelj, Preston, látom, hogy valami nem stimmel. Tegnap este is csak úgy szó nélkül eltűntél. Hol voltál? Mi a baj? Mi történt? Raquel az oka? És miért nem mondtad soha, hogy van egy bátyád?
– Nem, nem, ennek semmi köze Rockyhoz – nyögtem ki gyorsan. – Trent meg… hosszú történet. És ez az egész csak… – Megakadtam. Nem tudtam, mit mondjak. Ha beavatom mindenbe, azzal csak árthatok.
– Nekem mindent elmondhatsz, ugye tudod? Ezer éve barátok vagyunk.
– Igen, tudom. De ez most olyan, amit nem tudok megosztani senkivel. Remélem, nem haragszol.
– Persze, hogy nem. De ha készen állsz, én itt vagyok.

– Köszönöm. Te vagy a legjobb barátom – öleltem magamhoz.
– Mindig számíthatsz rám! Viszont most mennem kell. Műmuterhez céges barátok jönnek és meg kell mutatni milyen jó kapcsolatban van egymással az egész család. Este találkozunk a koncerten!

– Koncerten? – kérdeztem meglepetten.
– Te nem is tudod? Visszahívtak minket. Azt akarják, hogy ma is fellépjünk.
– Király! – mondtam kissé lehangoltan.
– Miért nem örülsz ennek?
– Most nem vagyok felkészülve egy koncertre.
– Preeestooon – mondta erőteljesen és jól elnyújtva. – Ezt nem teheted velünk!
– Tudom. Sajnálom – motyogtam lehajtott fejjel. – Nem gond, ha depis számokat éneklek? Vagy tudod mit! Inkább énekelj te!
– Én?
– Hiszen jó hangod van. Sőt!
– Fele-fele?
– Rendben – egyeztünk meg. Zoe sarkon fordult, Trentnek dobott még egy sziát, és elment.

Megálltam a kanapé előtt, és döbbenten tapasztaltam, hogy Trent a konyhában tevékenykedik.
– Mit művelsz te ott? – érdeklődtem.
– Főzök. Mi mást lehet csinálni egy konyhában?
Elmosolyodtam. Lehet, hogy tényleg megváltozott? Ezelőtt még soha nem láttam főzni. Főzni? Még azt sem tudta, melyik fiókban tartjuk az evőeszközöket.

– Hogy ízlik?
– Be kell ismernem, ez tényleg nagyon finom. Hol tanultál meg főzni?
– A szükség nagy úr. Egyébként, Damon nagyon jó formában van. Jól megnőtt mióta… mióta nem láttam. Figyelj, szeretnék bocsánatot kérni, amiért hirtelen leléptem… és ott hagytalak…
– Megbocsátva, de nem elfelejtve. Tartozol.
– Certamente. (Természetesen.)

– Hogy kerültél a zsarukhoz? – váltottam témát.
– Kifizettem a tartozásaimat, rossz üzletekbe fektettem, elúszott minden rövid idő alatt. Úgyhogy ismét bűnöző lettem. Lopás, fegyveres rablás, pénzhamisítás. Aztán Hank Gordon elkapott.
– Honnan ismerem én Hanket? Per quanto io ci pensi, non riesco a rammentermene! (Bármennyire is töröm az agyam, nem tudok visszaemlékezni rá!)
– Ő vezette a nyomozást anya halálával kapcsolatban.
– Tényleg! – ugrott be hirtelen. – Még a temetésen is ott volt. Jó lenne tudni mi történt anyával valójában… – biggyesztettem le a számat, miközben kavargatni kezdtem a levest.

– Majd utánajárunk. Egyébként, tudod már, hogy kezdjünk neki a munkának?
Először is be kell jutni Leóhoz. Az nem lesz egyszerű. Viszont meggyőzni, hogy visszavegyen még nehezebb lesz.
– Én már bent vagyok.
– Come?? (Hogyan?)
– Megkeresett, mert szüksége van rám. Megfenyegetett, úgyhogy kénytelen voltam belemenni. Most neki dolgozom. Meg a zsaruknak is.
– Ma sei matto?? (Megőrültél?) Povero te! (Te szerencsétlen!)
– Le vicende della vita… (Az élet viszontagságai…)

Kaja után egy szót sem szóltunk egymáshoz. Trent nem értette, hogy mehettem bele mindkét ajánlatba, hiszen így lehetetlen teljesíteni a feltételeket. Ha Leo komolyan gondolta a fenyegetést, akkor kénytelen vagyok trükkök nélkül neki dolgozni. Márpedig komolyan gondolta. Így viszont a zsaruk nem kaphatnak semmit. Ha a rendőrségnek dolgozom, akkor meg elveszíthetek mindenkit, aki fontos nekem.
A bátyám beült a tévé elé, én meg fogtam a gitárom és elkezdtem munkálkodni egy új számon. Annyira belefeledkeztem a gondolataimba és a depis dallamba, hogy fel sem tűnt két jó barátom érkezése.

– Hé, haver! Nem hagynád abba? Mindjárt felvágom az ereimet! – szólt rám Ashton már sokadszorra.
– Igen, Preston, jó lenne, ha befejeznéd. Ez nem rád vall – folytatta Ephram.
– Zoe mondta, hogy nem vagy túl jól, de azt nem gondoltam volna, hogy emóra váltasz! – vigyorgott Ash.
– Emo? – néztem rá gúnyosan. – Azt sem tudom, mit jelent.

– Helyes! – mondta Ephram. – Egyébként, ha gond van, tudod, hogy ránk számíthatsz.
– Kösz, de ebben most nem tudtok segíteni.
– Jól van. Akkor húzzál gyorsan átöltözni, aztán lépjünk! – utasított a fiatalabb Miller.

Mire átöltöztem, már Zoe is megérkezett. A két fiú pedig birtokba vette a playstationt, mondván még ráérünk.
– Na, ennyit a sietségről – mondtam Ephramnak kissé morcosan, de meg se hallotta. Nagyon lekötötte a játék.
– Zoe, menj már a TV elől! – kiabálták az ikrek, miközben egymást lökdösték.

Ebéd óta most először szóltam Trenthez. Mondtam neki, hogy ha szeretne, akkor velünk jöhet a klubba, ne üljön itthon egyedül. Természetesen azonnal igent mondott, és a korábbi feszült légkör megszűnt. Legalábbis egy időre.

A koncert hatalmas sikert aratott. A közönség imádta Zoét.

Mindannyian boldogok voltunk, különösen akkor, mikor a klub tulaja bejelentette, hogy egész éjszaka a ház vendégei vagyunk és megnyitja nekünk a VIP termet. Igazi sztároknak éreztük magunkat.

Rocky váratlanul odalépett hozzánk, gratulált, majd félre hívott.
– Sajnálom a tegnapit, meg az összes többit. Mindent, amit elkövettem ellened. Igazad volt. Nem ismerlek. De te sem ismersz engem. Mit szólnál, ha…
– Raquel! – vágtam a szavába, mert éreztem, hogy nem fogja kimondani. – Eljönnél velem holnap valahova?
– Randi? – nézett a szemembe kérdőn.
– Akár – feleltem mosolyogva.
– Rendben. Mit szólnál a parkban egy sétához?
– Tökéletes. Kettő körül megfelel?
– Igen. Akkor majd holnap!
– Várj! Nincs kedved itt maradni? Miénk a VIP terem.
– Köszi, de majd máskor. Holnap találkozunk! Jó bulizást! Szia!
– Szia!

A többiek közben már felfedezték a terepet. Mindent gyorsan ki is próbáltak.
– Csakhogy ideértél – lépett elém Zoe. – Mit akart a pom-pom csaj? – kérdezte kissé ingerülten.
– Bocsánatot kérni – feleltem zavartan. Nem értettem mi baja van Zoénak. Nem szokott ilyen agresszív lenni. Ezek után átfutott az agyamon, hogy talán nem is mondom el neki a holnapi randit, de hát mégis csak ő a legjobb barátom, úgyhogy nagy nehezen kinyögtem neki. Meglepte a dolog, de látszólag megbékélt vele. Mindössze annyi mondott, hogy legyek óvatos Raquellel, mert sosem lehet tudni mi vagy ki lapul az álarc mögött. Főleg, ha egyik napról a másikra így megváltozik. És itt le is zártuk a témát.

Az egész éjszakát átbuliztuk. Pókereztünk, táncoltunk, koccintottunk a bandára, aztán külön-külön mindenkire. Fantasztikus volt a hangulat.

Trentet egész éjszaka alig láttam. Hol ennek a lánynak udvarolt, hol annak. Az biztos, hogy érti a dolgát. Senki nem tudott ellenállni neki. Egymást tépték a lányok a kegyeiért.

Ashton barátunkat pedig csak pohárral a kezében lehetett látni. Amint kifogyott, nyúlt a másikért. Gondolom, nem kell mondanom, milyen állapotba került.

Zoéval arról beszélgettünk, hogy milyen jó hangja van, és hogy gyakrabban kéne énekelnie, mert az nem lehet, hogy egy ilyen szép hangot nem hall a világ, amikor társalgásunkat Ephram szakította félbe. Bátyja iránt érdeklődött, de sajnos mi sem láttuk már egy ideje.
Elindultunk megkeresni. Zoe a második emeletet kutatta át, Ephram a mosdókat, én meg a földszintet.

Meg is találtam. Pont akkor zuhant ki a szédítő táncgömbből.
– Meg akartam mutatni azoknak a tyúkoknak, hogy én nem szédülök ki ebből a valamiből – nyögte ki nagy nehezen. – Nem tudom, hogy történt. Én nem is szédülök – próbált feltápászkodni. – Ajaj! Inkább visszafekszem – adta fel végül.
Én meg csak álltam felette és nevettem.

– Na, gyere, tesó, segítek – nyújtottam felé a kezem két röhögés között.
– Kösz, haver. Ez aztán ütős buli volt!