Szerelem: Vissza a halálból – 7. Tragédia

Picture

Besütöttek a reggel első napsugarai az első ablakon, én pedig arra ébredtem, hogy valaki csókolgat.
– Ébresztő, Csipkerózsika! – mondta Vince, én pedig átkaroltam a felsőtestét, és visszacsókoltam.
Szóval ilyen érzés a szerelmed mellett ébredni. Nagyszerű volt, és bármit feláldoztam volna érte.
Picture

– Ugye nem jött be a házba senki az éjszaka? – kérdeztem aggódva.
– Ne aggódj, nem történt semmi. De amúgy felébredtünk volna.
– Te még arra se ébredtél fel, hogy oldalba löktelek! – vitatkoztam.
– Kényelmes takaróm volt.
Picture

Erre játékosan megböktem Vince-t, ő pedig megcsiklandozta a bordáimat, majd ismét megcsókolt. Ártatlan szerelmesek közötti hülyéskedés. Alig akartam elhinni, hogy Vince végre az enyém lehet. Túl szép volt, hogy igaz legyen. De persze általánosan elmondható, hogy ilyen esetekben valószínűleg nem is igaz.
Picture

– Éhes vagyok! – jelentettem ki egy kis idő után.
– Zeinebnél van az összes kaja – vágta rá Vince bocsánatkérően,- Szerintem öltözzünk fel, és keressük fel a többieket!
– Oké – mondtam, bár még szívesen maradtam volna Vince-szel abban a helyzetben.
Picture

Hamarosan felkaptuk előző napi ruháinkat, és kiléptünk az utcára. A Nap állásából ítélve már dél körül lehetett. Hihetetlen, hogy ennyit aludtunk, mellesleg kint terepen! A többiek már biztos aggódtak értünk, így elindultunk megkeresni őket. Elvégre nem volt túl nagy ez a falu.
Picture

– Azt hiszem, felhívom őket – mondta Vince, majd előrántott egy mobiltelefont.
– Ez… használható? – kérdeztem meglepődve.
Az apokalipszis után megszűntek a telefontársaságok, így a telefonok gyakorlatilag színesfémnek voltak jók, ha nem számítjuk a milliónyi nekem feleslegesnek tűnő egyéb funkciót.
Picture

– Nem – mondta Vince lemondóan,- Illetve miután lakhatóvá tettük a lakótelepet, kialakítottuk a saját telefonhálózatunkat, mert a mindennapi életben azért szükséges. De távolsági hívásokra nem jó, és pont túl messze vagyunk, hogy legyen térerő.
– Akkor hagyományos úton kell megkeresni őket – állapítottam meg, de a keresgélés nem tartott sokáig.
Picture

Harley váratlanul odarohant hozzánk, könnyes szemekkel, és majdnem feldöntötte szegény Vince-t, akkora erővel vágta magát hozzá.
– Jaj, Vince! – sírta,- Úgy aggódtam! Hol voltál?
Én persze nem érdekeltem. Én nem tudok meghalni.
Picture

– Bocsánat, kicsim, kicsit elkeveredtem – kért bocsánatot Vince, de Harley egyre csak sírt.
Volt egy olyan érzésem, hogy nem Vince eltűnése volt az egyetlen, vagy akár a legfőbb probléma. Ő előkerült, így Harley-nak egy idő után meg kellett volna nyugodnia, vagy legalább kevésbé hevesen sírnia. Ez valami komolyabb lehetett.
– Kicsiszívem, mi a baj? – kérdezte Vince az arcát a mellkasába temető lányt.
Picture

– Zeinab – nyögte ki Harley.
Én is ekkor vettem észre az egyiptomi nő hiányát. Mike ott volt, tőlünk pár méterre állt meg lehorgasztott fejjel. De hol volt Zeinab? Vele történhetett valami. Valami szörnyűséges.
– Hol van Zeinab? – kérdezte Vince.
Picture

– Elkapta egy zombi – felelte Mike zavaróan szenvtelenül,- A gyógyszertár biztonságosnak tűnt, ő előre ment, de teli volt <em “mso-bidi-font-style:=”” normal”=””>velük. Úgy utólag kimenekült, de csak annyi időre, hogy elbúcsúzhasson. Le kellett lőnöm.
Neki, Mike-nak, egyes szám első személyben. Meglepett, hogy egyáltalán képes volt rá. Igaz, engem már lelőtt egyszer, de az más volt. Engem utált, Zeinab pedig a felesége volt.
Picture

Idegesített, hogy Harleyra nagyobb hatással volt Zeinab halála, mint a nő saját férjére! Főleg azok után, amiket Vince elmondott nekem előző este. Pedig én nem voltam a felesége, akivel évekig együtt élt volna, közös gyerekünk se volt. Engem csak megcsókolt egyszer, minden más csak azóta következett be, de most úgy tűnt, az nem jelentett semmit.
Picture

Vince most Harleyt vigasztalta, szorosan magához szorítva. Ismét úgy nézett ki, mintha ők lennének a tökéletes pár. Én pedig ismét csak egy apró megszakítás voltam. Abban az esetben, ha ez tényleg így volt, nem tudtam Vince-re haragudni, inkább csak magamat éreztem nem elég jónak. Persze bennem volt még a remény, hogy Vince csak úriember. Kegyetlenség lett volna összetörni élettársa szívét, mikor az most veszített el egy nagyszerű barátnőt.
Picture

Én viszont nem éreztem semmit. Igaz, Zeinab megbocsátott nekem, és elfogadott a bűneimmel együtt, de sose lettünk olyan igazán jó barátnők. Nem is tudtam sírni utána. Csak önző bosszúságot éreztem, amiért emiatt nem tudtam együtt lenni Vince-szel. Neki most a kis Harleyját kellett vigasztalnia, nem ért rá a másik szeretőjével foglalkozni. Bár az igazat megvallva, sose volt arról szó, hogy a házban történteknek lesz-e folytatása. Elvégre Vince csak annyit mondott, hogy átsegít az első alkalmon.
Picture

– Menjünk. – mondta végül Vince, majd Harleyval egymást átkarolva elindultak az autó felé, én pedig ott álltam elfelejtve. Mike persze még vetett rám egy pillantást, mielőtt elindult utánuk, de nem igazán tudtam olvasni a gondolataiban. Valószínűleg haragudott rám, amiért nem voltam ott, hogy biztosítsam a helyet. Igaza is volt. Azzal elkerülhető lett volna Zeinab halála.
Picture

Az autóút alatt senki nem szólt senkihez, Vince és Harley pedig szorosan összebújva ületek a hátsó ülésen, a teljes külvilágot kizárva. Mike bár nem akart érzelmeket mutatni, láthatóan ideges volt, így nekem kellett vezetni. Hiszen nekem csak a szívem volt összetörve, azt pedig az idő begyógyítja. Ez egy teljesen normális, hétköznapi dolog, ami mindenki életében előfordul párszor, nem? Akkor miért fáj ennyire?
Picture

Az elkövetkező hetek is a gyásszal teltek. Igaz, elég gyakran haltak meg itt emberek, de Zeinabet sokan szerették. Láthatóan talán Harleyra volt a legrosszabb hatással, mást se csinált, csak sírt. Nagyon haragudtam is rá érte, legszívesebben nyakon ütöttem volna. Amikor azt hitte, Bradley meghalt, az nem különösen érdekelte, rögtön felszedte Vince-t, és velem jópofizott. Az ő viselkedéséből nem is gondoltam volna, hogy bármi baj van. Még Vince, az érzelmi nulla is több érzelmet mutatott akkor.
Picture

Most viszont Vince és Harley hozzám se szóltak, elő se bújtak lakásukból. Már aggódtam értük, és nélkülünk reménytelenül magányosan éreztem magam. Voltak más barátaim is, az igaz, de ezt a két embert szerettem legjobban, és nélkülük minden olyan szürke és unalmas volt. Őket senki se tudta pótolni. Még a szeretett könyveim se tudtak vigaszt nyújtani.
Picture

Egyszer csak szembejött velem Brainz. Mellette nem igazán lehetett unatkozni, olyan jópofa kutyus. Rögtön oda is futott hozzám, és elkezdett nyalni. Valahogy én is az ő kedvencei közé tartoztam.
– Mi a helyzet, fiam? – kérdeztem,- Veled már senki se foglalkozik?
Picture

A kutyus erre szomorúan elkezdett nyüszíteni, bár igaziból neki is hiányzott Zeinab.
– Hát, velem se – mondtam szomorúan,- De tudod mit? Foglalkozhatnánk egymással!
A kutya erre elkezdett vidáman ugrálni fel-alá, én pedig úgy döntöttem, játszom vele egy kicsit.
Picture

Órákon át dobáltam neki a botot, és ez úgy tűnt, feldobta. Engem viszont már nehezebb volt. Néha elgondolkoztam azon, milyen könnyű élete lehet az állatoknak, vagy leginkább a zombiknak. Nem kell olyannal foglalkozniuk, hogy fájdalom, gyász, vagy összetört szívek. Ők csak tengődnek a mindennapokban, a pillanatnyi örömök érdeklik őket. Viszont ha én döntök úgy, hogy pillanatnyi érzéseim szerint cselekszem, törhetem magam a miatt hetekig, vagy még tovább.
Picture

Valamelyik nap összefutottam Izzyvel. Mivel a falu meglátogatása óta egyikünk se kereste éppen a másik társaságát, nem volt meglepő, hogy eltelt már több mint egy hónap. Majdnem kettő. Szaladt az idő. De most pont egyszerre mentünk le sétálni a parkban.
– Szia, Victoria! – köszönt rám.
– Szia, Izzy!
Picture

– Apukád hogy van mostanában? – kérdeztem. Nem azért, mert tényleg érdekelt, hanem, mert jobb téma nem jutott az eszembe.
– Teljesen maga alatt van – felelte Izzy,- Jobban, mint amikor anya halt meg. Még a betegeivel se foglalkozik, mégis ott van egész nap a rendelőjében!
– Értem. És Isiah?
– Na, vajon kinek a nyakába varrja folyton! – mondta erre Izzy szemrehányóan.
Picture

– Jó, azt képzelhetem – mondtam
– Szerintem mondjuk Zeinab volt neki az igazi – morgolódott tovább Izzy, bár látszódott, hogy neki is hiányzott pótanyja.
Ezt követően sétáltunk egy darabig, némán, egymás mellett haladva. A csendes menetet végül az szakította meg, mellesleg elég gyorsan, hogy le kellett ülnöm.
Picture

– Victoria, jól vagy? – kérdezte Izzy.
– Igen, remekül – feleltem,- Csak… le kellett ülnöm.
– Elég sápadt is vagy. Nincs szükséged orvosra?
– Izzy, én mindig elég sápadt vagyok! – förmedtem rá.
Picture

– Jó, de, na! – csak ennyit tudott Izzy rávágni.
Egyértelműen aggódott értem. Lehet, hogy valami tényleg nem volt velem rendben.
– Jó, kicsit émelygek – kezdtem magyarázkodni,- Szerintem a csirke miatt volt, amit tegnap ettem. Biztos romlott volt.
– De Victoria, te utálod a csirkét!
Picture

– Most úgy megkívántam, de szerintem most már tényleg soha többé nem eszem – vágtam rá.
– Hát, te tudod – vágta rá Izzy,- De ugye nem hánytál?
– Nem – feleltem, majd gyorsan meggondoltam magam: – De!
Picture

Azonnal felpattantam, és megtámadtam a legközelebbi bokrot. Bár rövidke életem alatt sokat megéltem, hányásban eddig sose volt részem, és így elsőre különösen szörnyű volt.
– Victoria, jól vagy? – kérdezte Izzy.
– Találd ki!
Picture

– Ne hívjak segítséget? – kérdezte Izzy, miután élőhalottként kijöttem a bokor mögül.
– Biztos, csak egy kis ételmérgezés – válaszoltam, majd magamra erőltettem egy mosolyt,- Csak hazamegyek ledőlni, és holnap jobban leszek.
– Biztos?
– Biztos.
Picture

Vissza is mentem a szobámba, és rögtön le is dőltem aludni, nem törődve azzal, hogy lemossam a sminket. Útközben Elizabeth még megkérdezte, hogy minden oké-e, én pedig rávágtam, hogy igen. Próbált faggatni, mert ő olyan anyáskodós. De nekem éppen nem volt kedvem beszámolni a nagy hányásomról, mert nem volt szükségem az ő aggodalmára is. Csak alvásra.
Picture

Másnap viszont döbbenten tapasztaltam, hogy az „ételmérgezésem” továbbra se szűnt meg. Attól tartottam, komolyabban megbetegedhettem. Mi történt velem?

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés