Szerelem: Vissza a halálból – 8. Ez akkor most szerelem?

Június közepén egy délutáni alvásomat az új mobiltelefonom csörgése zavarta meg. Kicsit morogtam, mert számomra a kis délutáni pihenő szent volt újabban, de azért kimásztam az ágyból, átsétáltam az íróasztalhoz, és felvettem.

– Halló, ki az? – kérdeztem álmosan.
– Victoria? Itt Mike – mondta a telefonáló.
– Szia, Mike.
Ő volt az utolsó személy, akitől számítottam, hogy felhívjon. Tudtam, hogy nem csupán bájcsevegni akart.

– Figyelj, Victoria, át tudnál jönni? – kérdezte Mike.
– Most?
– Igen, akár most is.
– Jól van, ott leszek – feleltem a szundiról teljesen lemondva.
Halogatás nélkül rögtön el is indultam. Valószínűleg fontos ügy lehetett, Mike nem hívna el csak úgy teázni.

Útközben egy rég nem látott ismerős jött velem szembe.
– Szervusz, Vic! – köszöntött Vince úgy, mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára,- Hova? Hova?
– Mike áthívott – feleltem közömbösen, de Vince arca halálsápadttá változott, mintha azt mondtam volna, randim lesz az Ördöggel.

– Minek? – ennyit tudott kinyögni, szemrehányó hangsúllyal.
– Nem tudom, azt mondta fontos.
– Veled megyek! – vágta rá Vince gondolkodás nélkül, én pedig nem tudtam megállapítani. Hát, Mike-kal amúgy se olyan belsőséges a viszonyom, hogy négyszemközt akarjon velem beszélni.

Elindultunk hát Mike lakása felé, kézen fogva. Vince csak úgy váratlanul fogta meg a kezemet, én pedig hagytam. Ekkora védelemre mondjuk azért nem szorultam, vagy valami más oka lehetett? Miután két hónapig felém se nézett? Ezt se tudtam mire vélni, hát még azt, ami utána a lépcsőházban következett.

Amint beléptünk, Vince nekiszorított a falnak, majd megcsókolta az ajkaimat. A hirtelen sokktól nem igazán tudtam visszacsókolni, csak megálltam úgy, ahogy voltam. Jól esett a csók, mint mindig, afelől nincs kétség, csak nem lehet elmenni a férfiakon néha. Csak remélni tudtam, hogy senki se látott meg minket.
– Hiányoztál. – mondta végül.

– Nem én zárkóztam el a külvilágtól két hónapra! – kifogásoltam.
– Mindannyian el vagyunk zárkózva a külvilágtól.
– Tudod, hogy értem!
– Jó, tudom. De Harley-nak szüksége volt rám.
– Tudom – sóhajtottam,- Akkor most felmegyünk vagy mi a tetű?

Felmentünk lifttel a legfölső emeletre, ahol a Harker lakás és rendelő is található volt, és beléptünk az előszobába, ahol valami furcsa szag rögtön meg is ütötte az orromat.
– Mi ez a bűz?- kérdeztem fintorogva.
– Én nem érzem. – mondta Vince.

Ebben a pillanatban előállt Izzy is, szép ruhában, és a testéről áradó erős pacsuli szaggal.
– Sziasztok – köszöntött,- Hát ti?
– Apukádhoz jöttünk. – mondtam,- És te miért vagy ilyen szépen kiöltözve?
– Randim lesz. – felelte Izzy,- Amúgy raktam magamra Zeinab egyik parfümjéből is. Milyen?

Ez megmagyarázta a hihetetlen bűzt, ami végtelenül irritálta az orromat.
– Hát… eléggé megdőlhetett az üveg – mondtam zavarodottan.
– Jaj, Victoria, miért mondasz ilyet?- kérdezte Vince,- Csak épp, hogy lehet érezni, és nagyon jó illata van.
– Őszintének kell lenni, elvégre randira megy.

– Akkor mosok le belőle – mondta Izzy szégyenkezve.
– Amúgy apukád hol van?- kérdeztem.
– A rendelőjében. Szokás szerint.
– Köszi.

Bekopogtam a rendelő ajtaján, és már be is léptem volna, de Mike rögtön ki is lépett. Nem engedte, hogy bárki belépjen. Mintha valamit titkolt volna. Valami szörnyűséget.
– Jöttem, ahogy hívtál – mondtam.
– Helyes! – vágta rá Mike szenvtelenül.
– Remélem, nem baj, hogy Vince is jött. Ragaszkodott hozzá.

– Nem baj, végül is nem titkos egyáltalán – kezdte Mike,- Szóval, a gyógyszertár.
– Mi van vele? – kérdeztem.
– Ott vesztettem el a feleségemet, de nem hagyhatom, hogy a személyes érzéseim az utamba kerüljenek. Nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyi kincs lehet ott! Azóta utánanéztem, hogy a hűtőben vérmintákat is tartottak! Valakinek vissza kell oda menni, és az a valaki csak te lehetsz.
– Na, álljon csak meg a menet! – szólt közbe Vince.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy Victoria teljesen egyedül menjen vissza abba a faluba? – követelte a fiatalabb férfi.
– Hát, ő immunis a zombikra, így nem kell aggódni semmi miatt. – magyarázkodott Mike.
– Én ezt nem így látom. Victoria nem egy robot! Ő egy elveszett kislány, és én nem merném egyedül elengedni oda, akár immunis, akár nem.
– Most mégis, mi a legrosszabb, ami történhet vele?

– Nem akarok belegondolni – mondta Vince, majd védelmezően átkarolt,- Tőlem elküldheted Victoriát abba a gyógyszertárba, de akkor megyek vele én is, és egyszer se fogom elengedni a szemem elől. Ha megengeded!
Az utolsó mondatot cinikusan tette hozzá, szinte gúnyolódva. Mike a fejét csóválta.

– Hát, ha gondolod. – mondta Mike,- Nem fogom én eldönteni, hogy egy 25 éves férfi mit csináljon. Meg talán több szem többet is lát.
– Akkor holnap reggel el is indulnánk – mondta Vince.
– Helyes, csak ne maradjatok túl sokáig.
– Akkor ezt megbeszéltük, mi meg mennénk is.

El is indultunk a kijárat felé, de Mike még utánam szólt:
– Victoria!
Megfagytam. Nem értettem, mit akarhat még. Azt hittem, már mindent megbeszéltünk. Lassan mégis hátrafordultam.

– Megmentetted az életem – mondta Mike,- Nem hittem volna, hogy valaha éppen neked fogom ezt mondani, de köszönöm.
– Nincs mit, bármikor – feleltem zavarodottan, majd magamra erőltettem egy mosolyt.

– Mike Harker tényleg megköszönt neked valamit? – viccelődött Vince, miután kiértünk az utcára,- Most már semmin se fogok tudni meglepődni!
– Oké, tudom – kuncogtam,- Ezt is megérem.
– Én egyáltalán azt nem értem, minek mentetted meg az életét. Ő bűntudat nélkül elvette volna a tiédet!

– De most már nem fogja – vágtam rá – Meg különben is, nem tette volna meg ezt bárki az egyik túlélőtársáért?
– Ha valaki olyanról lett volna szó, aki megpróbál megölni, dehogy mentem meg! Csak azon bánkódnék, hogy miért nem én tettem.
– De én nem vagyok te, és már tapasztaltam, hogy a bosszú nem vezet sehova.

– Mindketten kölcsönösen bosszút akartunk állni egymáson, és az akár a végtelenségig is elhúzódhatott volna – fejtettem ki bővebben,- Nem cselekedhetek pillanatnyi haragom szerint, mert a következmények jóvátehetetlenek. Amit tettem… örökké a keresztem lesz. Azt nem fogom tudni megváltoztatni, és nem tudom, mennyit segített a két halálom. Valószínűleg semennyit, és azt Mike is tudja. Mint ahogy azt is, hogy nem tett jóvá semmit azzal, hogy lelőtt… még akkor se ért volna el semmit, ha tényleg meghalok. Úgyhogy itt az ideje befejezni a gyerekes játszmát és elszívni a békepipát.

– Hát, ha így látod jónak. – nevetett Vince.
– Igen, így.
– Mi lenne, ha feljönnél hozzám? – váltott Vince váratlanul témát.
– És mi van Harleyval?

– Ő most egy barátnőjénél tölt a délutánt és az éjszakát – felelte Vince,- Örültem is neki, kell neki a társaság. Nekem pedig a tiéd.
– Rendben, menjünk – egyeztem bele tiltakozás nélkül, de mégis egy kis bűntudattal.

Felmentünk hát Vince és Harley szépen berendezett lakásába. Szépen rendben tartották, és párszor már jártam is ott, leginkább Harley miatt. De ő most nem volt otthon, én pedig azért jöttem, hogy megcsaljam és eláruljam. Gyűlöltem magam érte, de volt egy nagy hibám: nem tudtam ellenállni Vince-nek.

Most és magához ölelt, és megcsókolt, lágyan, gyengéden. El is felejtettem közben, hogy beszélgetni is akartam volna vele, valami fontosról. Pontosabban a jövőnkről.
– Ez így nem mehet tovább! – mondtam végül tiltakozva.

– Azt hittem, jól csókolok! – nevetett Vince.
– Azzal nincs is baj.
– Akkor mi az?
– Harley! – feleltem,- Nem lehetsz egyszerre vele, és velem! Sajnálom, de választanod kell.

– Tudom – sóhajtotta Vince,- És én már választottam is.
– Halljuk!
– Régóta tudom, hogy veled akarok lenni – magyarázta,- Soha senki nem varázsolt el még úgy, mint te. Miután szeretkeztünk… el is döntöttem, hogy elhagyom Harleyt, és veled élem le az életem többi részét. Csak aztán jött Zeinab halála, ami Harleyt nagyon megviselte. Kegyetlenség lett volna neki akkor megmondanom.

– De hagytam neki elég időt – folytatta,- Holnap reggel már nem fogok találkozni vele, egy-két napig biztos odaleszünk együtt.
– És utána?
– Utána elmondom Harleynak, mi a helyzet. Veled akarok lenni.
– És miért kellene hinnem neked? – kérdeztem gyanakodva.

– Nem kell, csak bízz meg bennem! – mondta Vince,- Elvégre nincs kapcsolat bizalom nélkül. Cserébe én is meg fogok bízni benned, hogy nem csalsz meg Kyle-lal.
– Fúj, miért pont Kyle?
– Tetszel neki.
– De ő nekem nem!

– Én pedig bízok benned annyira, hogy ezt el is higgyem – nevetett Vince, majd ismét megcsókolt.
Nem tudtam, tényleg megbízhatok-e Vince-ben, elvégre Harley is azt tette, és most… Most Vince épp egy másik nővel volt. Honnan tudhattam, hogy engem nem fog megcsalni soha senkivel? Bár ez most éppen nem érdekelt.

Bementünk a hálószobába, és a terveinkről beszélgettünk, szinte beterveztük az egész életünket, nem törődve azzal, hogy sor kerülhet bármi váratlan eseményre.
– Szerintem tényleg elvonulhatnánk a külvilágtól – mondta Vince,- Skócia például teljesen lakatlan. Kereshetünk ott valami régi házat, ami neked tetszik, és ott élhetünk kettecskén.
– Skócia? – értetlenkedtem,- De azt hittem, az apokalipszis óta utálsz hazamenni.

– De ott éltem életem első 10 évét – mondta Vince,- És még mindig nagyon szép.
– Szerintem is.
– Akkor ezt megdumáltuk – nevetett Vince, és adott egy puszit a hajamba.
Valóban szerettem volna, ha minden este így telik. Beszélgetünk a jövőről, amiből talán lesz is valami. Hittem Vince-nek, mert jó érzés volt hinni.
– Hé, egyébként nem gondolod, hogy kicsit túl sok rajtunk a ruha? – kérdezte Vince.

Az estét szeretkezéssel zártuk… Vince és Harley közös ágyában. Ilyen mélyre azért nem kellett volna süllyednem, de éppen nem jutott eszembe ebből ügyet csinálnom. Úgy vettem, mintha Vince már most az enyém lett volna, örökre.