Szerelem: Vissza a halálból – 6. A tiltott gyümölcs

Még mindig mereven néztem Vince szemébe. Az igazat akarta, de mégis mit adhattam volna neki? Mondhattam volna neki bármit, biztos kitalált volna egy okot, hogy miért ne higgyen nekem. Tehetetlen voltam, és azt kívántam, bárcsak sose ígértettem volna meg Bradleyvel, hogy soha többé ne támasszon fel.
– Nem tudnék elmondani semmit, amit Harley vagy Bradley eddig nem mondtak volna – mondtam végül.

– Nem is kell mondanod semmit – vágta rá Vince, majd elkezdett közelíteni felém,- Nincs szükségem szavakra, és ódákra a különleges agyadról. Abból valóban eleget kaptam Bradleyéktől. Én konkrét bizonyítékot akarok. Valamit, amit csak te tudnál megadni nekem. Már ha tényleg te vagy az. Az utolsó mondatot kicsit sértőnek találtam, de nem reagáltam semmit.

Vince leült mellém a kanapéra, és továbbra is közelített, amit már ijesztőnek találtam. Ő pedig folytatta beszédét:
– Ha csupán egy idegen vagy Victoria testében, akkor is lehetnek tőle emlékeid. Eltelt egy hónap, már sok dolog eszedbe juthatott, így nem foglak faggatni. De van egy dolog, amit csak az igazi Victoria adhat meg nekem. Egy élményt kérek, és pontosan ugyanazt az élményt, amit a halálod előtt kaptam nem sokkal!

Egyszer csak átkarolt, és megcsókolt. Az egész olyan hirtelen történt, pedig számíthattam volna rá. Mégis megfeledkeztem mindenről, és viszonoztam, teljesen átadva magamat az érzésnek. Közben azt kellett tapasztalnom, hogy sose szerettem ki Vince-ből. Még mindig ugyanaz az érzés, volt, mint az első csókunknál. Mellesleg mivel az előbb azt hittem, Vince meg fog ölni, a halálfélelem is megvolt benne.

– Jaj, Victoria! – sírta Vince, majd még szorosabban magához ölelt, még vadabbul csókolt,- Úgy hiányoztál! Ezúttal a nagy iramban elkezdtük a ruhákat is lesegíteni egymásról. Nem gondolkoztunk, csak haladtunk a sodrással. A legalapvetőbb ösztöneink szerint cselekedtünk. Én viszont egyszer csak ellöktem magamtól a férfit.

– Mi a baj? – kérdezte.
– Semmi, csak… – kezdtem mondani.
Úgy akartam befejezni, hogy ez nem helyes, vagy nem kellene, de nem akartam igaziból ezzel foglalkozni. Örültem, hogy Vince végre hisz nekem és akar engem. Tovább akartam lépni a csóknál én is, mégis olyan bizonytalannak éreztem magam, úgyhogy inkább ezt mondtam:
– Még sose csináltam.

Ezen Vince viszont elnevette magát, annyira, hogy majd’ lefordult a kanapéról. Én pedig csak néztem kerek szemekkel, hogy mi baja lehet. Én nem tartottam annyira viccesnek, hogy még szűz vagyok.
– Jaj, Vic, azt hiszed, ezt nem tudom? – mondta ki végül,- Olyan ártatlan vagy, hogy az valami hihetetlen! Gyakran úgy tűnik, mintha fogalmad se lenne a dolgokról.
– Kösz? Annyit azért még én is tudok, hogy nem a gólya hozza a kisbabát.

– Egyébként jó így a hajad – mondta Vince, miután kinevette magát.
– Köszi. – mondtam félénken,- Elizabeth vágta le pár napja, már nagyon töredezett volt a vége. De majd visszanő. Mondjuk más szőr nem igazán nő rajtam. Legalább nem kell soha gyantáznom a lábam.
Nem is tudom, miért kezdtem el gyantázásról hablatyolni, elvégre ennél kínosabb témát is kitalálhattam volna.

– Ezt muszáj megnéznem! – jelentette ki Vince, majd ismét rám vetette magát.
Mit is lehetne kezdeni egy pasival, amikor ennyire be van indulva?
– Vince, nem! – kiáltottam rá határozottan.
– Most mi van?

– Ezt te nem akarhatod komolyan! – jelentettem ki.
– Miért ne akarnám?
– Mert gusztustalan!
– Miért lenne gusztustalan? – értetlenkedett Vince,- Egy férfi és egy nő, akik vonzódnak egymáshoz.

– Halott testrészekből vagyok összerakva! – kiáltottam el magam.
– De te megtöltöd őket élettel, így már nincs benned semmi halott. Egy gyönyörű fiatal nő vagy.
– Nem, egyáltalán nem vagyok gyönyörű – tiltakoztam.
– De annyian mondják! Ha nekem nem hiszel, az egész lakótelepnek hihetsz.

Eddig csak Gwen mondta rám, hogy gyönyörű vagyok, de őt természetéből adódóan vonzzák a szokatlan, sötét, vagy akár morbid dolgok. Ez persze rám is igaz, de el kellett kezdenem az átlagember agyával gondolkozni. Eddig csak Kyle akart felszedni, de ő melyik nőt nem? A többiek, még ha az arcom sokak szerint szép is volt, csak annak láttak, ami ténylegesen voltam.

– Az egész lakótelep nem látott ruha nélkül – mondtam végül,- Oké, igyekszem a létező legelőnyösebben öltözködni, meg elég egyedi is vagyok ilyen téren, de ami a sok ruha alatt van, az csupán heg heg hátán, és az… Na, az gusztustalan!

Erre Vince reakciója csak annyi volt, hogy levette rólam a trikót, ami még rajtam volt. Meglepetésemben nem is tudtam tiltakozni, csak pár másodperccel később kaptam a mellem elé a kezeimet, hogy takarjam. Vince viszont megfogta és elvette az útból.
– Nincs itt semmi gusztustalan – mondta,- Továbbra is gyönyörű vagy. Sőt, meg gyönyörűbb is!
Mindig is elég szégyellős voltam, most is csak arra tudtam koncentrálni, hogy mennyire zavart a hirtelen jött meztelenség, de nem tudtam hova bújni, és megszólalni se.

Vince viszont folytatta mondandóját:
– El kell felejtened, hogy mindig azt keresd, miben különbözöl másoktól. Nagyon különleges vagy, ezt nem tagadja senki, nekem pedig főleg. De ugyanakkor… ugyanolyan vagy, mint bárki más. Téged is megilletnek ugyanazok az örömök az életben, mint bárkit.
– Te most konkrétan arra gondolsz… amikor a bibék meg a porzók – nevettem zavarodottan.
– Az sem minden, de nagyon fontos. Bár az első alkalom tudom, hogy mindig elég kínos.

– Hogy itt állok fölső nélkül, az nagyon kínos. Megtennéd, hogy másfelé is nézel egy kicsit? Például arra a lámpára, az ott nagyon érdekes.
– Nem kell szégyenlősködni – mondta Vince nagyon kedvesen,- Ha gondolod, hogy utána magabiztosabb lehess, átsegítelek az első alkalmon.
Röviden fontolóra vettem. Persze naiv dolog lett volna azt gondolni, hogy ez csupán egy nemes lelkű
áldozat lett volna Vince részéről.
– De persze, nem akarom, hogy azt hidd, kihasználom itt a helyzetet – tette még hozzá.

– Ha nem akarod, nem kell. Ha úgy gondolod, felvehetjük a ruháinkat, és elfelejthetjük, hogy ez a beszélgetés valaha is megtörtént. A fő, az, amiért idejöttem: hogy hiszek nektek.
Erre mit tudtam volna mondani? Az egyik célomat elértem: Vince végre elismerte létezésemet, nem kellett tovább gyászolnia. Rossz is volt már nézni a fájdalmas tekintetét… de most ez az új helyzet? Továbbra is szerelmes voltam Vince-be, de ott volt Harley.

Harley a legjobb barátnőm volt, miatta ez nagyon helytelen dolog lett volna, de nem érdekelt. Én magamnak akartam Vince-t. Magamhoz akartam szorítani és nem akartam soha többé elengedni. Gonosz módon még azt is gondoltam, hogy ha jobb szerető leszek, mint Harley, talán engem választ helyette. Voltam annyira naiv, hogy összekevertem az egyszerű vonzódást az igaz szerelemmel, de lényeg most az, hogy nem tudtam, nem akartam visszautasítani Vince ajánlatát.

– Akarlak téged – mondtam Vince-nek, majd vadul csókolni kezdtem.
Három életem volt, és mindnek megvolt a maga fénypontja. Az elsőnek az, amikor Vince megcsókolt. A második csupán fél napig tartott, de annak talán az volt, hogy végre megismerhettem Bradley Newcastle-t, az apámat és teremtőmet. Végezetül pedig, itt volt a harmadik, és ahogy reméltem, utolsó életem. Ennek a fénypontja is Vince-hez kötődött, ahogy az elhagyatott ház padlóján szeretkeztünk, órákon át, szenvedélyesen. Nem is törődtem az esetleges következményeivel.

– Van bármi is, amit nem tudsz profi módon? – kérdezte Vince, amikor a végére értünk, és összebújtunk az öreg kanapén.
– Lőni – feleltem.
– Abba is belejöttél végül, de most aztán csodálatos voltál!
– Tényleg?
– Ha nem tényleg, nem mondanám.

– Egyébként sajnálom – szólalt meg Vince ismét egy kis szünet után.
– Mit? – kérdeztem.
– Hogy azt mondtam, öld meg magad. Ilyet tényleg nem lett volna szabad mondanom, és visszaszívtam.
– Nem vettem magamra.

– De ilyet mondani akkor is gonosz dolog! – folytatta.
– Ne beszéljünk róla, volt alkalmad jóvátenni – vágtam rá egy pimasz kis mosollyal.
– Annyira meggyőztelek volna?
– Mikor csináljuk legközelebb?

Ezen mindketten elnevettük magunkat, majd másra terelődött a beszélgetés.
– Egyébként hogy jutottál be a házba? – kérdeztem,- Elbarikádoztam a bejáratot.
– De az ablak nyitva volt és amúgy is törhető. Arra figyeljél!
– Jó, tényleg – nevettem,- Még jó, hogy immunis vagyok.

Vince viszont nem tudott nevetni, rosszul érintette a kis viccelődésem.
– Akkor miért lőtted magad mellbe? – förmedt rám.
– Mert akkor még nem tudtam – vágtam rá kissé sértődötten.
– Mint ahogy azt se, hogy feltámasztható vagy – sóhajtott,- Hogyan lehetséges?

– Nem tudom – feleltem,- Bradley szerint egyszerűen különleges vagyok.
– De még mennyire, hogy különleges vagy – morgott Vince,- Annyira, hogy poklok poklát kellett átélnem miattad. Konkrétan végig kellett néznem, ahogy öngyilkosságot követsz el!
Vince a mondandója végére már ordibált, én pedig ennek hatására elsírtam magam.
– Komolyan azt hittem, belőlem is zombi lesz – mondtam könnyeim között,- Nem akartam, hogy neked kelljen lelőnöd. Azt hittem, az többet fog ártani.

– Végül is igazad van – mondta Vince, majd lerogyott a kanapéra,- Nem tudtam volna megtenni, inkább hagytam volna, hogy megharapj, és én is egy kicseszett élőhalott lehessek.
– És Harley?- kérdeztem.
– A fenébe is Harleyval! – kiáltotta a férfi,- Addig se foglalkoztál vele, amíg velem hancúroztál!

Ez igaz volt, így nem is szólhattam rá semmit. Némán álltam, amíg Vince fel nem kelt, és szorosan magához nem ölelt. Még mindig sírt, ahogy folytatta mondandóját:
– Mire feltűntél az életemben, mindennapossá vált a halál. Ezért ilyen téren egy érzelmi nulla lettem, nem tudott már senki halála megrázni. Csak a tiéd! Victoria Newcastle, senkit se volt soha olyan nehéz elveszíteni, mint téged. Miután meghaltál, mellesleg pont az én karjaim közt, napokig csak sírni tudtam. Pedig soha nem sírtam senki halálán. Nem akarlak még egyszer elveszíteni!

– Nem is kell – feleltem, én is sírva.
Nem tudtam nem sírni azok után, amiket Vince mondott nekem. Ha konkrétan szerelmet vallott volna, attól se hatódtam volna meg ennél jobban.
– Harley jó, hogy mellettem volt, de miután meghaltál, ő csak kitöltötte azt az űrt, amit magad mögött hagytál –tette még hozzá a végére.

Ismét elfeküdtem a padlón, és ezúttal tényleg Harleyra gondoltam. Nekem ő még mindig a legjobb barátnőm volt, és most csúnyán megcsaltuk. Talán tényleg nem kellett volna lefeküdnöm a pasijával. Ha elhagyja, az más kérdés, de akkor is, úgy összetörni a szívét… Meg hogy érezné magát attól, hogy négy és fél éven keresztül csak űr kitöltésére szolgált? Igaziból ő volt a felesleges Victoria-pótlék.

Hamarosan Vince is lefeküdt mellém. Szóltam hozzá, de nem válaszolt. Egész gyorsan elaludt, de amikor közelebb bújtam hozzá, még átölelt. Gyorsan elaludtam én is, nem foglalkozva a padló keménységével. Ez egy drámával teli nap volt, de úgy éreztem, másnap már csak a felhőtlen boldogság várhat rám és nagy szerelmemre. Ó, nagyobbat nem is tévedhettem volna!