La Media Naranja – 22. Nincs mentség

Picture

– Hello – lépett ki sietve a liftből Bence. Mikor meglátta a gyakorlatvezetőjét, megkönnyebbülten felsóhajtott. – Nem tudom eléggé megköszönni, hogy behoztad a barátunkat. Örök hálám.
– Igazán nincs mit, bár sokkal viccesebb lett volna, ha szólsz neki, hogy én megyek érte. Öt percen át kellett rólad történeteket mesélnem, hogy elhiggye, nem valami perverz vagyok, és ne fújjon szembe paprikaspray-el. Szívós a hölgy – dörzsölte a tarkóját Márk.
Picture

– Még egyszer, nagyon köszönjük a segítséget! Sajnos Emma szülei még úton vannak, mi pedig… nem voltunk a közelben – magyarázkodott Flóra.
– Tényleg nem nagy ügy. Csak meccset néztem otthon, így legalább volt egy kis izgalom az estémben. Örülök, hogy segíthettem – mondta őszintén Márk, aki azért bosszankodott egy kicsit, hogy miért akkor csörren meg a telefonja, amikor épp felciccenti az első doboz sört. Meg volt az aznapi jó cselekedete és ettől máris kevésbé érezte magát szánalmasnak. Bár rengeteg pénzt keresett, a szétszórtsága és munkamániája miatt egy nőt sem bírt megtartani, a magány pedig lassan felemésztette.
Picture

– Én bemegyek Emmához – mondta Flóra és sebes léptekkel távolodott el tőlük.
– Ha már itt vagyok, beszélhetnénk pár szót, Bence? – kérdezte Márk az automaták felé mutatva, mire Bence bólintott. Azután, hogy lánykérése mondhatni kudarcot vallott, egy szót sem szólt Flórához, mert iszonyatosan mérges volt rá. Nem azért, mert nem mondott neki igent, hanem mert nem mondta el neki az ösztöndíjat. Egy bizonyos szinten csalódott a lányban, hiszen őszinte embernek ismerte meg, akivel ő bármit megoszthat. Ezzel szemben Flóra egy őt érintő kérdésbe sem vonta be. Pedig, ha az első pillanatban beszámol neki, egészen máshogy áll a kapcsolatukhoz. Ő is utánanézett volna a lehetőségeinek Santanderben, hogy együtt éljék meg ezt az életre szóló kalandot. Akár pincérkedni is kiment volna, ha a lánnyal lehet.
Picture

– Na, mi a helyzet? – kérdezte Bence.
– Figyelj… Tudod számolgattunk kicsit odabent a többiekkel és… elég sok hetet töltöttél már el nálunk. Többet, mint akármelyik gyakornok eddig az irodában. Még nálam is többet. És az a helyzet, hogy sajnos nem lehetsz nálunk tovább gyakornok, hiszen a diplomád megszerzésével már nincs hallgatói jogviszonyod – mondta lehajtott fejjel Márk.
Picture

– Hát ez briliáns – csapta össze a tenyerét Bence, majd idegesen fel-alá kezdett járkálni. – Először megtudom, hogy a barátnőm titokban jelentkezett egy egyéves képzésre, tököm tudja hány ezer kilométerre innen, emellé persze én balek még meg is kérem a kezét, amire csak hebeg-habog. Aztán jössz te, a legjobb mentor és kolléga, akit az ember ebben a szakmában kívánhat, még azt is megkockáztatom, hogy barátomnak nevezhetlek és ezen a gyönyörűséges estén még ki is rúgsz? Hát ez a nap megkoronázása.
Picture

Márk szóra nyitotta a száját, de Bence még nem fejezte be a mondókáját.
– Pedig én mindent beleadtam. Ingyen dolgoztam ki nektek a belem, és komolyan azt hittem, hogy jól csinálom. Úgy éreztem, hogy igen, jól döntöttem, végre jól döntöttem az életben és arra a pályára készülök, amire születtem. Folyton csak dicsértetek és olyanokat mondtatok, hogy tehetséges vagyok, meg talpraesett. Aztán belém rúgtok? Kiraktok? Komolyan fáj. Nem gondoltam, hogy a mai nap még fájhat valami, de ez rohadtul fáj.
Picture

– Akkor most nyugodj le szépen, és hallgass végig! Nem tehetek róla, hogy nem lehetsz tovább gyakornok, abszolváltál, átmentél az államvizsgán elsőre, nincs jogviszonyod, ez van. De nem hallgattál végig. Beszéltünk a főnökséggel és elmondtuk, hogy mekkora kincs vagy, hogy többen is érdeklődtek utánad és tudjuk, hogy jó befektetés leszel. Nem ment könnyen és nem mondom, hogy azonnal egyedül dolgozhatsz, mint menedzser, de… Szeretnénk, ha nekünk dolgoznál teljes állásban. Fizetés is jár hozzá – mosolyodott el Márk, aki Bence kifakadása közben már-már kezdte magát elszégyellni, hogy eddig húzta az ajánlatot. Bence elképedt. Sűrűn pislogva, megszeppenve állt Márk előtt.
Picture

– De hát azt mondtátok, hogy nincs hely. Hogy már így is sokan vagytok.
– Ez így van, de… Ha tőlünk nem kapsz most ajánlatot, akkor egy rivális cégtől keresnek majd. És annak én nagyon nem örülnék, ha a vetélytársam lennél. – Bence nem is tudta mit csinál, csak egyszerűen megölelte Márkot és megpaskolta a hátát.
– Hihetetlen. Köszönöm, köszönöm, ezerszer is köszönöm! – hálálkodott Bence, de Márk csak feltartott kézzel szabadkozott.
Picture

– Nem csak az én érdemem. De most legyél a barátoddal! A részleteket megbeszéljük hétfőn – mosolygott Márk. Bence levakarhatatlan vigyorral kezet fogott vele és még egyszer megköszönte a szívességet és az állásajánlatot is. Megcsinálta. Egyedül, anélkül, hogy bárkit megkért volna, hogy a kapcsolatain keresztül segítse. Régóta először volt büszke magára és arra gondolt, ma este elviszi Flórát valahova, hogy együtt ünnepeljenek. Aztán eszébe jutott… Visszatért a valóságba, ahol egy kórház közepén állt. Az egyik barátja épp vajúdik és a lány, akit szeret, ma nem csak, hogy gyakorlatilag visszautasította, de csalódást is okozott neki. Megrázta magát és célba vette ő is Emma kórházi szobáját.
***
Picture

– Gyönyörű – mondta Bence, ahogy a kezébe vette a kis Dórát.
– És rendes tőle, hogy egész hamar kijutott – viccelődött Emma, teljesen kimerülve. Mire Flóra és Bence végre bejöttek hozzá és az újszülött kislányhoz, Emma szeme egyre csak csukódott. Bár mindössze pár órán át vajúdott, mégis csak gyereket szült. Úgy érezte, ha egy hétig aludna, se pihenné ki magát.
Picture

– Látod? Ha te nem is Dóra vagy, most már van valakid, aki az. Szerintem illik hozzá. A Dórákat mindig is kedveltem – dicsérgette Flóra a csöppséget. Sosem szerette a gyerekeket, a kicsiket meg főleg nem, de valahogy ezt a kis rózsaszínbe bugyolált apróságot aranyosnak találta. Nem a sipítozó, hisztiző, bekakiló nyavalygógépet látta benne, hanem Emmát. Egy ideig még csendesen nézegették Bence ölében a kicsit, egy szóval sem merték megemlíteni a kámforrá vált Levit. Emma is jól tudta, hogy Levi nem csak véletlenül nem vette fel a telefont. Az meg sem fordult a fejében, hogy bármi baja történt volna. Érezte, hogy Levi nem akarja őket. Már akkor tudta, mikor a fiú elmaradozott az ultrahangokról és az orvosi időpontokról különböző szánalmas indokkal. Mielőtt álomba merült volna, még el akarta mondani barátainak, hogy mit talált a bejárati ajtóra ragasztva.
Picture

– Levi elment. Írt egy… levélfélét. Azt írta, hogy nagyon sajnálja, de neki ez nem fog menni. Azt kérte, hogy ne is próbáljuk keresni, majd ő megteszi, ha akarja. Kedves – nyögte Emma. Nem is igazán tudta helyén kezelni azt, hogy a férje elhagyta. A fejében ő sosem érezte magát feleségnek és Levit meg pláne nem tartotta férjének. Az, hogy Levi elment, talán legbelül meg sem lepte igazán, hiszen annyiszor hagyta faképnél az évek során, hogy ennek súlya egyre csak csökkent. Annyi volt „csak” a különbség, hogy házasok voltak és most gyerekük született. Emma legszívesebben kisírta volna az utolsó csepp könnyeit is Levi után, de még ehhez is fáradt volt. Még mondani akart valamit, de végül belealudt.
Picture

– Szegény – mondta Bence, aki még mindig a karjában tartott kisbabát csodálta. – Szörnyű lehet most neki. Levi egy szemétláda. És tudom… Mielőtt félbeszakítanál, tudom, hogy te ezt már előre megmondtad, de a barátom volt, ez pedig elvakított. Pedig éreztem. Annyira nagyon éreztem, mikor legutóbb beszélgettünk, hogy baj van, én mégsem tudtam semmit tenni – ostorozta magát Bence.
– Nem a te hibád. Ha biztos lettél volna benne, akkor sem tehettél volna semmit. Mondjuk ki, Levi mindig is a csajokat fogja hajkurászni, még Emma kedvéért sem, de még a lánya kedvéért sem mondana le erről. Az apja sem tette… – Flóra folytatta volna még, de az ajtón halk kopogás hallatszott, majd csendesen Emma szülei léptek be a szobába.
Picture

– Csókolom – köszönt mosolyogva Bence Emma anyukájára, aki amint meglátta Dórát, rögtön elpityeredett. Tűsarkújában csendesen lépkedett feléjük, hogy fel ne ébressze Emmát. Bence felé fordult, és ő óvatosan a nagymama kezébe adta unokáját.
– Örülök, hogy ilyen hamar tudtak jönni – suttogta Flóra Emma papájának, miközben az megölelte.
– Siettünk, ahogy csak tudtunk Flórácskám. Hát mutasd azt a kis hercegnőt! – Sétált felesége mellé.
Picture

– Nyugodtan menjetek haza kedveskéim. Most már tartjuk a frontot – mondta Emma anyukája és ringatni kezdte kezében a kis Dórát. Bence bólintott és kitárta Flóra előtt az ajtót. A folyosón némán haladtak egymás mellett, mire Bence csak ennyivel szakította meg a csendet:
– Most hazamegyünk.
Picture

Kereken hajnali kettőt mutatott az óra, mikor Bence és Flóra beléptek a közös szobájukba. Abba a szobába, ahol közel két és fél évet töltöttek el együtt, ahol szinte minden nap együtt keltek és feküdtek, sírtak és nevettek. Ez a szoba most mégis olyan volt számukra, mint egy idegen börtöncella, ahol minél távolabbra akar kerülni egyikük a másiktól. Flóra esetlenül, mint aki először tévedt be ebbe a helyiségbe az ablakhoz ment, és az ismerős tájat kémlelte. Bence az alig használt tévéhez sétált és csak hogy csináljon valamit, lesöpörte a készülék tetejét. Vastag por réteg ragadt az ujjára, amit a nadrágjába törölt.
Picture

– Szerintem semmi értelme ennek. Egyszerűbb lenne, ha megbeszélnénk – mondta Bence és leült az ágy szélére. Flóra először tiltakozni akart, inkább el szerette volna ásni magát szégyenében, de végül válasz nélkül melléült.
– Akkor talán kezdjük ott, hogy mikor is döntötted el, hogy megpályázod ezt az ösztöndíjat – csapott a közepébe Bence.
– Emmáék esküvője előtti éjjel. Nem tudtam aludni, egyre csak azon járt az eszem, hogy hamarosan lediplomázunk és… És nem ugyanazt akarjuk – fakadt ki Flóra kétségbeesetten.
Picture

– És úgy gondoltad, hogy ennek a megoldása, hogy elszaladsz a probléma elől? Ennél azért okosabbnak gondoltalak – vágott vissza Bence, aki most egyáltalán nem akarta kímélni barátnőjét.
– Nem futok én semmi elől – nézett szúrós szemmel Bencére a lány, de mikor az állta a tekintetét, ismét elkapta a fejét.
– Ó! Dehogy is nem. Ezt szoktad csinálni. Lehet, hogy nem csillagos ötös lesz az egyik zh-d? Akkor inkább nem mész be és majd következő órára minden vesszőt megtanulsz. Zavarnak a gyerekek az utcán? Átmész a másik oldalra. Komoly pszichológiai problémákat okozott neked az édesapád és te mit csinálsz? Nem beszélsz vele egészen addig, míg kómába nem kerül, hogy még csak véletlenül se tudja meg, hogy tönkretette a gyerekkorodat. És még reggelig sorolhatnám…
Picture

– Ezek baromira nem függenek össze – próbált Flóra vagdalkozni, de nagyon jól tudta, hogy Bencének igaza van.
– Na, ne áltasd már magad! Most is csak azért jelentkeztél erre a pályázatra, ami egy másik országban van, hogy ne kelljen szembe nézned azzal, hogy talán igen, mások a terveink, és ezt talán nem éli túl a kapcsolatunk. Inkább elmész és megnyugtatod magad, hogy majd ha ötvenéves vénlány leszel, azt mesélheted mindenkinek, hogy a tanulás miatt szakadtunk szét, nem pedig azért, mert nem voltál képes a kompromisszumra és elszúrtad. – Flóra egy halk sikítást hallatott, és kicsit arrébb húzódott.
Picture

– Ezt azonnal fejezd be! Én nem mondtam semmi olyat, amivel megbántottalak – védekezett Flóra, mire Bence csak kínjában röhögni tudott.
– Tudod Flóra, az a durva, hogy úgy tűnik, neked nem kell semmit mondanod ahhoz, hogy megbánts. Itt van például a néhány órával ezelőtt történt kis incidens, amikor egy idiótát csináltam magamból. Megkértem a kezed, erre még csak arra sem méltattál, hogy megindokold, miért mondasz nemet. Illetve miért nem mondasz semmit – Bence kérdőn nézett a lányra. Bár kérdést nem tett fel, mégis abban reménykedett, talán most megkapja azt az indoklást, ami jár neki.
Picture

– Én… Én nem tudok… Most nem tudok erre mit mondani – habogott ismét Flóra.
– Gyönyörű. Gyönyörű, mondhatom. De ezt a „választ” már egyszer ma meghallgattam, szóval befejezheted. Hajlandó vagy végre normálisan beszélni arról, hogy miért kell elvesztenem életem szerelmét, vagy itt fogsz ülni, mint a Kuka és nézel ki a fejedből? – Flóra önkéntelenül is elkuncogta magát, pedig tudta, hogy ez a helyzet most halálosan komoly.
Picture

– Most meg mi van? – kérdezte Bence egyre türelmetlenebbül.
– Te most… Te most lekukáztál engem? – vihogott kislányosan Flóra.
– Mert az vagy.
– Akkor te meg Morgó – vágott vissza Flóra, mire Bence is elmosolyodott. Mindig ezt csinálták, ha veszekedtek valamin. Az egyikük elviccelte a dolgot, együtt nevettek, és a probléma a szőnyeg alá lett söpörve. – Ki aludt az ágyacskámban? – utánozta Flóra most Morgót a Hófehérke és a hét törpéből.
Picture

Bence csak megrázta a fejét és nevetett. Egyik pillanatban még csak mosolyogva nézett a lányra, a következőben megcsókolta. Flóra visszacsókolt, és úgy tűnt, a probléma ismét a szőnyeg alá lesz söpörve…

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés