La Media Naranja – 1. Nem is olyan rég

Picture

Egy diák pénztárcájának kedvező, mégis hangulatos kávézóban ül főhősnőnk, aki nagyjából egy évvel ezelőtt járt itt utoljára. Itt kezdődött életének legszebb fejezete is, de arról már csak poros emlékei vannak. Az ajtót bámulta, reménykedett, hogy a fiú is eljön, ahogy az meg lett beszélve. Könyv nélkül talán fel sem ismerné már, akire vár, így, csak hogy kicsit elterelje figyelmét, előkapta kedvenc Coelho kötetét és belemélyedt a már annyiszor olvasott sorokba. Nem is olvasott igazából, hiszen közel öt perce tartott ugyanannál a sornál. Csak végigfutotta a szemével, de nem tudta értelmezni, annyira izgult. Talán az agya már el is raktározta azt a fél mondatot, amit nem is ezen a napon olvasott először, mégsem tudta megmondani, hogy miről szól.
Picture

Az idegessége oka egy srác volt. Mindig egy pasi van a dologban. Egy haver, egy tanár, egy bátty, egy apa vagy egy szerelem…  Arra gondolt, talán a fiú teljesen elfelejtette őt. Egy év hosszú idő, bármi megtörténhetett, és valószínűleg meg is történt.
Ja, hogy Te, kedves olvasó nem ismered a történetét? Elég kellemetlen, ha egy szereplőről nem tudunk semmit, nem igaz? Főleg, hogy ez a hölgy jelen esetben a főszereplőnk lenne. Nosza… Tegyük azzá! A jelenlegi Flóra története akkor kezdődött, mikor az egyetemre érkezett. Előtte nem is sejtette, hogy ez számára mekkora változást fog hozni…
Picture

Flóra még csak gólya volt, és egyedül próbálta magát feltalálni a kavargó campuson. Szándékosan olyan helyet választott, ami mindentől távol van, pontosabban mindenkitől. Apja kb. 600, anyja 240 km–re van az egyetemtől. Olyan embernek tartotta magát, aki nem csak szorgalomból, hanem szeretetből is tanul. Imádott olvasni, imádta a kalandregényeket. Mindig is arra vágyott, hogy utazzon, világot lásson, de erre eddig nem volt lehetősége. Persze az, hogy most egy nagyvárosban tanulhat egy kis falu után nyilván nagy lépés, de még nem akkora, mint amilyenre vágyott. Be akarta járni a világot. Croissant akart enni az Eiffel–torony lábánál, a homokban akart sétálni a szfinxek mellett, és harcművészetet akart tanulni egy kínai Zen–kertben.
Picture

Anyja jólelkű, kedves ápolónő volt, a kevésből, amit keresett próbálta eltartani Flórát és öccsét, Olivért. Több-kevesebb sikerrel. Bár sosem panaszkodtak, megesett, hogy nem került elég étel az asztalra, vagy lemaradtak egy osztálykirándulásról.
Picture

Flóra anyukája mondhatjuk, hogy valamit jól csinált. Bár gyermekei nélkülöztek, sosem okolták őt ezért, sosem tettek rossz fát a tűzre, mindketten csendes, rendes gyerekek voltak, akik reggel beágyaztak és a lepedőt is élére hajtották. Neki nem volt lehetősége tovább tanulni, amit mindig is sajnált.
Picture

Mikor Flóra leérettségizett, anyja egy kicsit megkönnyebbült. Szándékosan olyan egyetemet néztek ki a lánynak, ami jó messze van az otthonától. Flórát imádta az anyukája, de nem akarta, hogy ott ragadjon abban a kisvárosban csak miatta. Tudta, hogy lánya okos, ambiciózus és kalandvágyó. Mikor Flórát felvették a régóta kiszemelt neves egyetemre, egyik szeme sírt, a másik nevetett. Megkaphatta, amit anyja nem, és remélhetőleg egyszer az öccse is a nyomdokaiba lép majd. Könnyes szemmel búcsúztak, és bár először meg akarta kérni, végül nem követelte lányától, hogy minél többször látogasson haza. „Inkább majd én megyek” – mondta, de tisztában volt vele, ez hazugság. Nem tud elszabadulni a munkából és a nagy utazgatást sem engedheti meg a pénztárcája.
Picture

Így tehát Flóra egyedül volt. Meg kellett tanulnia, hogyan álljon meg a saját lábán. Mikor fél óra bolyongás után végre megtalálta kollégiumi szobáját, meglepődött. Egy nagyon vékony, nagyon szőke hajú és nagyon hangos lány már úgy berendezte a szoba ráeső részét, mintha évek óta ott lakna. A szőke lány tisztességesen, négyzetcentire kiszámolta, hogy mekkora terület az övé a szobából, és mekkora a jövendőbeli szobatársé.
Picture

– Szia! Na végre! – kiáltott hangosan Flórára, aki a lány magas hangjára össze is rezzent. – Remélem nem baj, hogy kicsit magamra igazítottam ezt az oldalt – mutatott körbe a szoba rózsaszínnel bevont felében.
Picture

– Hello – mondta megszeppenve Flóra. – Nem gond – tette hozzá, majd csendben letette táskáját az ágy végébe és elkezdte kipakolni a könyveit. A szőke lány érdeklődve figyelte mit csinál, majd elkezdett beszélni.
Picture

– Egyébként Kalmár Emma vagyok, zeneszakos. Gondolom az az első gondolatod, hogy egy kornyikáló liba vagyok, akinek az az álma, hogy egy tehetségkutatóban szerepeljen. Nem baj, mindenki ezt gondolja, de én egyébként nagybőgőzöm.
Mikor Flóra végignézett Emmán, egyáltalán nem tudta kinézni egy ilyen kistermetű lányból, hogy egy hatalmas nagybőgőt hurcoljon magával mindenfelé.
Picture

– Tudom, nem vagyok az a nagybőgős forma. Még gyerekként választottam, gondolom azért ezt, mert anyámék mindenáron le akartak róla beszélni. De végül nagyon megszerettem. Igazából, ha nem jön össze a zenei karrier, akkor zenei rendezvényszervező szeretnék lenni. A komolyzenei irány érdekel jobban. Tudom, egyiket sem kérdezted, de baromi sokat beszélek és ezért bocsánat előre is. Ha néha elalszol közben, az sem baj, előfordult már – mondta Emma, mire Flóra elnevette magát.
Picture

– Szánalmas, tudom. Egyszerűen nem tudom abbahagyni. Ja és minden második mondatomban benne van a “tudom” szó. A barátom szerint magamra kéne tetováltatni ezt a szót, mert ez képvisel engem a legjobban. A lány, aki mindig mindent tud, és mindenkiről azt hiszi, hogy belelát a fejébe. Ez vagyok én. És te? Megmondod a neved? Vagy megpróbáljam kitalálni? – Flóra kicsit habozott.
Picture

– Flóra vagyok – válaszolt röviden.
– Szép neved van. Jobb, mint az Emma. Valahogy sosem szerettem. Valami monumentálisabb nevet képzeltem el magamnak, mint Teodóra vagy Izidóra. Valamilyendóra. Te nem vagy éppen szószátyár, jól mondom?
Picture

– Mondhatjuk – mosolygott Flóra megszeppenve és magában már meg is kedvelte Emmát. Tetszett neki, hogy valaki határtalanul tud beszélni. Hogy nincsenek benne olyan gátak, mint benne. Pedig annyi mindent tudna mondani, mesélni, idegen tájakról, matematikáról, az állatokról, szinte bármiről. Nem is érti, hogy miért ez a némaság, hiszen kisgyerekkorában be nem állt a szája. Még evés közben is csak dumált, a szülei alig bírták csendre inteni. Úgy gondolja, apja a hibás, ő a hibás mindenért, köztük ezért is. Egyszerűen csak akkor képes szavakat alkotni, ha valakiben mélységesen megbízik. Jelen helyzetben csak a naplója az egyetlen dolog, amiben megbízik. Amit nem mond ki, azt a nap végén leírja. Nem blogolt, nem akarta másokkal megosztani a gondolatait, egyszerűen csak jobban érezte magát, ha kibuggyantak belőle a szavak.
Picture

– Hát majd én beszélek helyetted – mondta Emma és kedves mosolyt lövellt Flóra felé. – Mit szólnál egy kávéhoz? Egy ismerősöm, aki felettünk jár mesélte, hogy itt van egy spéci kávézó, ami a campus egyik csomópontja. Elmehetnénk. Mit szólsz?
Flóra hezitált. Legszívesebben folytatta volna a vonaton olvasott könyvét, baglyos könyvjelzője még ki is lóg a 78. oldalon, csalogatva Flórát három év magány felé. De az olvasás helyett végül a kávézás mellett döntött, ami megváltoztatta az életét.
– Menjünk – mondta egyszerűen és Emma monológját a kávé iránti imádatáról már csak fél füllel hallotta. Büszke volt magára, hogy megtette az első lépést az önállóság felé.
Picture

Mire Emma és Flóra elértek a kávézóig – ami egyébként nem több mint tíz perc sétára volt a szobájuktól –, Flóra már megtudott szobatársáról szinte mindent. Hogy két éve vannak együtt a barátjával, aki máshova jár egyetemre, és most távkapcsolatban élnek. Hogy allergiás a tengeri herkentyűkre, hogy imádja a nyulakat, a kedvenc színe a rózsaszín, és hogy színjeles tanuló volt a gimnáziumban. Hogy félig osztrák és a szülei mindenben támogatják, hogy az apukája híres karmester Ausztriában. Flóra eddig mindössze a nevét, illetve azt osztotta meg, hogy honnan származik, Emmát ez mégsem zavarta. Bár beékelt néhány kisebb kérdést beszédébe, a választ már nem várta meg, ha Flóra csak hebegett vagy meghúzta a vállát, nem firtatta a dolgot.
Picture

Mikor beléptek a kávézóba, frissen őrölt kávé illata csapta meg az orrukat és együtt nevetgélő lányok és fiúk hangja a fülüket. Flóra kicsit kellemetlenül érezte magát, úgy, ahogyan a gimnáziumban, mikor sorban állt a büfében. Tömeg, eszetlen visítás, röhögcsélés. Pedig itt nem voltak sokan, nem is voltak nagyon hangosak, szerencsére egy gyerek sem volt a környéken és érettebb beszélgetések foszlányát kapta el.
Picture

– Te mit kérsz? – érdeklődött Emma a kínálatot nézve. – Én egy Csoki–habos fahéjas cappuccinot kérek mézzel és kókusz sziruppal.
Flóra elmosolyodott Emma rendelése hallatán, arra gondolt, ez a lány tényleg mindent túlcifráz. Felnézett a kínálatra, de olyan hosszúnak bizonyult, hogy inkább csak egy feketét rendelt.
Picture

– Csak egy eszpresszót kérnék egy cukorral – mondta. Fellelkesült a gondolattól, hogy itt van egy kávézóban egy másik lánnyal, aki szóba áll vele, nem néz rá furcsán a szemüvege miatt és nem gúnyolja ki azért, mert nem beszél. Emberek között van. A kávézós srác kedvesen rájuk mosolygott és megkérte őket, hogy foglaljanak helyet.
Picture

– Na, felmérem a terepet – mondta Emma, miközben körbenézett a kávézóban – Hmmm. Nem is rossz – mondta, mikor az egyik sarokba nézett, ahol egy srác éppen hevesen gépelt. Flóra is odanézett, de a srác nem volt az esete. Megkapták a kávéjukat és Emma épp arról mesélt, hogy hogyan teltek a zeneiskolás évei.
Picture

– Az első csókomat egy szolfézs órán kaptam egy Atlasz nevű sráctól. Komolyan, hogy kaphat egy gyerek ilyen nevet? Na, mindegy. A szolfézstanár kábé ötezer éves volt, és míg dolgozatot íratott, elaludt. Aztán Atlasz küldött egy levelet, hogy idézem „smárolunk?”, én meg persze nem tudtam ellenállni lovagias kérésének – forgatta a szemét Emma. – És te? Milyenek voltak a gimis évek? Csendes, magányos lány voltál, vagy inkább a bulizós, határokat feszegetős? Én utóbbi.
Picture

– Hát… Valahogy egyik sem – gondolt vissza Flóra az iskolás éveire. Egyre kevésbé érezte Emmát idegennek, így ha nem is mesélt el minden részletet magáról, hajlandó volt beszélgetni. – Voltak barátaim, de… Nem sokszor találtam meg velük a közös hangot. A suliról, az osztálytársakról, tanárokról szívesen beszélgettem velük, de nekik más terveik voltak, mint nekem. A legtöbb lánynak felénk elsősorban az volt az első számú terve, hogy szerezzen egy balekot, aki hamar elveszi és gyerekeket szülhet. Viszont tőlem ez távol áll – mesélt Flóra.
Picture

– Anyám! – képedt el Emma. – Nálunk mindenki csak arról beszélt, hogy hol fog lediplomázni, milyen karriert fog építeni. Ha őszinte akarok lenni, én valahol a két típus között vagyok – szürcsölt bele a forró italába Emma. – Gondolom nem sokan folytatták a tanulmányaikat érettségi után.
Picture

– Egész sokan jelentkeztek kisebb képzésekre. OKJ, felsőfokú szakképzés, hogy valami szakmát szerezzenek. Jóval többen döntöttek a tanulás mellett, mint én azt előre gondoltam. Csak én áltattam magam azzal, hogy majd egy művészettörténész diplomával kezdhetek valamit – nevetett Flóra. Nagyon jól tudta, hogy az egyetem eme szakára elsősorban azért jelentkezett, mert olyat akart tanulni, amit szeret. Megélni egy bölcsészdiplomával a kezében nem lesz egyszerű.
Picture

– Lehet, a végén ránk is az a sors vár, mint az osztálytársaidra. Nem tudhatjuk – kortyolt egyet Emma. – És a pasik? Azokkal hogy állsz? – mosolyodott el Emma. Flóra válaszra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit. A háta mögé pillantott, mikor a bejárati ajtó felett hangosan csilingelt a csengő és egy srác lépett be. Valami ismeretlen érzés járta át, nem tudta mire vélni…
Picture

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés