Holdfény – 3. Újra a szülői házban

Másnap reggel, mikor Carl felkelt, már nem találta ott Tomot. Mikor leült reggelizni, egy cetli árulkodott hollétéről: “Futni mentem!”

Csakhogy a cetliben nem éppen az igazság állt. Inkább rohant. És nem is a megszokott úton, hanem újra az erdő felé, hogy megtudja, milyen érzés lett úrrá rajta tegnap. Megint érezte, mikor arra a szakaszra ért, de nem a félelem, hanem inkább a kíváncsiság hajtotta. Elhatározta, hogy most tesz is valamit az ügy érdekében:

– Helló! – semmi válasz – Tudom, hogy van itt valaki! Jöjjön elő! – kiabálta.
Azonban Liana nem hallotta szavait. Csak állt ott és gyönyörködött titkos szerelmében. Tom nem tudott meg semmit, így hát fogta magát és továbbállt.

Miután hazaért, Carl fogadta egy nagy tál zabpehellyel.
– Be kell mennem, dolgozni. Fogalmam sincs, mit akarnak. Neked mi a terved a mai napra? – kérdezte miközben vette a kabátját.

– Hát… úgy gondoltam visszamegyek a szüleim házába – mondta végül.
– Mi?! Mit akarsz te ott?
– Csak van valamijük, ami egyben maradt a tűz után… talán még hasznomra válhat.
– Ok. Te tudod. De ha kísértetek kapnak el, rám ne számíts – majd gunyoros vigyorral kiment az ajtón.

Tom még egy percig némán meredt zabpelyhébe, és ő is elindult.

A szülei háza egy hatalmas ház volt, 2 órányira Tom és Carl lakhelyétől, vonattal számítva. Megállt és nézte a még nagyjából egyben maradt, a lángok által feketére festett épületet.

Teljesen csöndesnek tűnt, viszont volt benne valami… egészen különös. Kopogtatott az ajtón – ő se tudta miért – és az ajtó, tokostul együtt kidőlt. Tom nem tudta mire vélni, így hát bement.

Mindenütt fekete falak és sivár csend. Felment szobájába és szétnézett.

Mindenütt csak por és hamu. Ránézett a könyvespolcra, amelyen oly sok varázslásról és mágiáról szóló könyvet gyűjtött össze. Jól megnézte, a könyvek nagy része egyben maradt és a helyükön voltak.

Egy viszont hiányzott. Pontosan tudta melyik. Az, amelyiket akkor kapta mikor boszorkánnyá vált, és abban voltak a varázslatok, varázsszerek, többek közt a receptek. Ő fejből tudta az egészet, de miért kellett volna apjának ez a könyv?

Fölnézett és látta, hogy egy jókora darab hiányzik a tetőből. Ezt a különös jelet még ő se tudta mire vélni, így hát lement a hálószobába. A fekete falon feltűzve egy furcsa mód egyben maradt térkép volt.
Fogta és zsebre rakta. Rápillantott az órájára. Ideje indulni. Carl már biztos otthon van. Átlépett a kidőlt ajtón és kilépett a szabadba.

– Nah, mit találtál? – kíváncsiskodott Carl, miután hazaért.
– Nézd! – és az orra alá dugta a papírt. Carl elolvasta, majd felhúzta a szemöldökét.
– Hm… vonalak és pontok… tényleg nagyon érdekes…
Hát igen. Tom valami ilyesmire számított Carltól…

– És volt más valami furcsa is – mondta, miután kissé lehiggadt barátja kiábrándító válasza után – eltűnt egy könyv is. Az, amelyiket akkor kaptam… mikor a varázspálcát. –  Most kissé elszégyellte magát. Jól ismerte Carl múltját a varázslással kapcsolatban.
Carl kibámult az ablakon, így Tom nem láthatta az arcát.
– Fura… Most jut eszembe. Még sose mondtad el, hogy váltál varázslóvá.
Tom megütközve nézett rá. Mindenre számított, csak erre nem.
– Hát… az hosszú történet – mondta majd elindult szobája felé. Carl viszont visszatartotta.
– Sebaj. Most van időd elmesélni – mosolygott.

Így hát Tom leült a szakadt kanapéra, vett egy mély lélegzetet és belefogott.